fbpx Skip to content

Tavaly júniusban még Scott Forstall, az iOS fejlesztéséért felelős akkori alelnök mutatta be a Passbookot. Az alkalmazást az egyik konkurens megirigyelte, mert egy nagyon hasonló programot mutatott be.

passbook_gallery_1

A Passbook egy intelligens kártyatartó: kuponokat, repülőtéri beszállókártyákat, koncertjegyeket lehet a telefonon tárolni. A program okos, mert ha például kiérsz a reptérre, akkor a lezárt képernyőre felugrik a beszállókártya. Magyarországon a használata még annyira nem elterjedt, igazán az Egyesült Államokban népszerű, de már itt a Szifon.com-on is volt több Passbook-akció.

Azt tudjuk, hogy a Samsungnál szeretnek koppintani az Apple-től, így most sem kellett megerőltetni a koreai termékfejlesztőknek a fantáziájukat, hogy valami „újat” alkossanak. A múlt héten mutatták be a Samsung Wallet elnevezésű applikációjukat, melynek működése kísértetiesen hasonlít a Passbookéra.

Ez még hagyján, de a grafikusuk sem erőltette meg magát, mivel a két ikon is igen nagy hasonlóságot mutat. A Passbooknál egy tálcában van három kártya formájú kupon kávéscsészével, repülővel és egy kamerával. A Samsung Wallet ikonján szintén egy tálca látható, amely több kártyát tartalmaz, mint például egy repülőtéri beszállókártyát:

samsungwallet

Használata is hasonló, digitálisan tárolja a jegyeket, tagsági kártyákat, kuponokat, beszállókártyákat, amelyek egy vonalkód-leolvasó használatával kelnek életre. Az alkalmazás ugyanúgy push üzeneteket küld, mint a Passbook:

Persze lehet vitatkozni, hogy mondjuk kerékből is sokfélét gyártanak hasonló funkcionalitással, na de azért ez nem egy kerék. Az ötlet itt az Apple-től jött, amit most az egyik konkurens magáévá tett. Mint amikor a Siri után a Samsung kifejlesztette az S Voice-t. Ugyanakkor ez azt is jelentheti, hogy talán mégis látnak rációt az Apple megoldásában, vagy csak az NFC-s megoldások nem hozták számukra a várt eredményt.

Erről ennyit…

Olvasd el a hozzászólásokat is

17 Comments

  1. Persze hogy nem, még lobogtatják is ilyen-olyan bírók által hozott “ítéleteket”, hogy ők aztán nem másoltak, soha semmit! Szemétség.

  2. Ismét csak bizonyítottak 😀 taps

  3. No no Mr Samsung nem lenni másol vagy mégis xd

  4. plágium…

  5. És ezen most ki a fax lepődik meg??? És ez kit zavar mikor toszogájja a telóját??? És ez mér’ érdemel külön cikket egy almás oldalon??? Á mindegy nem mondok semmi többet mer’ még a végén majd mindenki nekem esik…

  6. Jelezném, hogy tárca és nem tálca.

  7. @BP: Kétlem, hogy véletlen írták volna kétszer is tálcának. Amúgy ja, kész röhej ez a Samsung.. felvásárolhatná az apple az egészet aztán bezárni 😀

  8. @Jecy: LIKE 😀 😀

  9. Engem nem zavar, nem lep meg, es nem is nagyon erdekel.
    Szvsz ez a dolgok normalis menete. Nezzuk csak meg az autoipart. Azert mert annakidejen valamelyik gyar kihozta az elektromos ablakot, mas ne gyarthasson? Marhasag. Ezt hivjak fejlodesnek.
    De eleg ha csak megnezzuk az Apple notif.centeret.
    Az Apple nem lop? Dehogynem, nagyonis.

  10. Valószínüleg más is le fogja “másolni” majd ezt a “funkciót”, ha annyi igény lesz rá a többi gyártónál. Mint ahogy vibramotort tett minden gyártó az akkori készülékeibe, mert akkor az volt egy funkció. Mostantól mindig habzószájjal fogunk vélekedni az újdonságokról mert az csakisazapple érdeme? Ezt hívják kóros márkaimádatnak. Nem is az applenek kellene pereskednie a samsunggal, hanem a kóros apple-hívőknek. 🙂

  11. @szetib: ha tetszik, ha nem, ez most majdnem egy az egyben másolat. ehhez nem kell szemellenzősnek lenni, egyszerűen lerí róla. én azért nem hiszem, hogy nehezükre esett volna valami teljesen más grafikájú ikont, és más felületű appot készíteni, amire aztán senki nem mondhatja, hogy ez elég kínosan hasonlít almáékéra. nagyon is jó húzás ez a samsung részéről, mert az ilyen “botrányok” miatt csak tovább nő a termékei ismertsége. az iPhone-osok többsége biztosan nem tudná, hogy létezik ez a Wallet, de így, hogy majdnem ugyanúgy néz ki, és pont úgy működik, mint a Passbook, már tudja mihez kötni.

  12. @Jadeye: igen, de belathatod, hogy ellenpeldat is lehetne hozni zsakszamra, amikoris az apple “lopott”. Illetve szerintem ez nem lopas. Csak egy pelda. Nekem volt anno egy Fujitsu-Siemens loox mittudomen hanyas sorozatu okostelom. Volt rajta windows mobile, talan 4.0 as. Azon volt egy kezelofelulet, amiben a telefon ikonja lass csodat, zold kockaban feher telefonkagylo ikon volt. Es akkor meg nem volt iphone, semmilyen sem. Ezek szerint az apple most fizessen egymilliardot a fujitsunak?
    Az apple neha ugy viselkedik mint anno a komcsik: ami a tied, az az enyem is, ami az enyem, ahhoz neked semmi kozod. 😉
    Inkabb a tenger buggal foglalkoznanak, ami az iOS ben van, es megkeseritik az eletunket.

  13. @Ugyankerem: nyilván van ellenpélda is, nem ezt mondtam. de ez itt egy az egyben ugyanaz, amihez gyakorlatilag semmit nem tettek hozzá a fejlesztők a grafikai elemek módosításán, és az UI gyengéd megvariálásán túl, de ettől függetlenül ugyanaz az egész. ha legalább megtoldották volna valami olyan funkcióval, amit a Passbook nem tud, tehát többet nyújtana, akkor még értelme is lett volna, de ez így csak másolgatás. persze nekem mindegy, én biztosan maradok annál, ami már bevált.

  14. De van egy jo hirem: anno sokat keseregtem itt (is), hogy nem tudok turazni az iOS eszkozokkel, mert nem eszik meg a turistautak.hu remek turistaterkepeit. Orommel jelentem, hogy megoldottam a feladatot, immaron ez lehetseges. iPad-el 8 oras track rogzites, 6% ot evett meg az akksibol. Brutalis 🙂
    Jadeye: irjak egy nyulfarknyi postot rola? 🙂

  15. @Ugyankerem: hmm, ez érdekes, régen én a turistautak térképét még a kézi GPS-en használtam. régi szép idők. 🙂 emailben jöhet, köszi!

  16. Nyulfark megszulve 🙂 Emil ment.

  17. @Ugyankerem: Szuper! megkaptuk, hamarosan felviszem a blogra és akkor @Jadeye: áttudja nézni.


Add a Comment