Magyar fejlesztés: InstApp – fejlessz magadnak alkalmazást!

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ismét egy egyedi magyar fejlesztést szeretnénk bemutatni nektek. Egy olyan webes eszközt, aminek segítségével bárki, fejlesztői tudás nélkül is elkészítheti saját okostelefonos alkalmazását ingyen. Tehát akár fejlesztői befektetés nélkül is létrehozhatsz alkalmazást, minimális tudásból.

Az Attrecto Zrt. a legnagyobb, okostelefon alkalmazások fejlesztésével foglalkozó cég Magyarországon. Három divízióval rendelkezik: alkalmazások fejlesztése, oktatás, mobil stratégiai tanácsadás. 2009-ben történt megalakulása óta az Attrecto olyan ügyfelekkel dolgozott együtt, mint az Audi, a Vodafone, a Siemens, az SAP és a Magyar Vöröskereszt.

 

Az InstApp először 2012 júliusában jelent meg a piacon, kifejezetten rendezvény appok létrehozására tervezett keretrendszerként, amely Android és iOS alkalmazások elkészítését tette lehetővé. Azonban hamar kinőtte magát, és azóta már ez az első olyan framework a világon, amivel Windows 8-as alkalmazásokat is lehet készíteni!

Az első 4 hónapban több, mint 1000 alkalmazás született világszerte, és több tízezren töltötték le az InstApp segítségével készült alkalmazásokat azok microsite-jairól és a hivatalos piacterekről.

Például a következő appokat érdemes kiemelni:

 

Az InstApp-ot többek között azért is könnyű használni, mert akár előre legyártott úgynevezett sablonokból, példákból is választhatunk:

  • Étterem, kávézó és pub
  • Hotel
  • Fitnesz- és edzőterem
  • Rendezvény
  • Sportcsapat
  • Együttes, DJ
  • Vállalkozás
  • Oktatási intézmény

A sablonok miatt sok előnyt élvezhetsz, amiket könnyű beállítani, elkészíteni:

  • Légy „mobil”, mint ahogy a legtöbb ügyfeled!
  • Mutasd be a vállalkozásod!
  • Készíts naprakész programlistát mobilon!
  • Használd a saját megjelenésed egy újabb felületen!
  • Vezesd a felhasználókat a saját weboldaladra!
  • Navigáció és egyéb információk a helyszínről
  • Értesítések a napi ajánlatokról
  • Közvetlen információ a szolgáltatásokról
  • Új megjelenési lehetőség a szponzoroknak/partnereknek
  • Spórold meg a nyomtatás és a terjesztés költségeit
  • Teljes közösségi média integráció
  • Szerezz még több rajongót!

Tehát, akinek egyszerűen elkészíthető alkalmazásra van szüksége, mindenképp érdemes kipróbálnia az InstApp-ot, remek magyar fejlesztés!

  • Szerző további cikkei
admin Administrator

A legtöbben Adminként, avagy Szifon Gergőként ismertek a Szifon.com-on. 10 éve indítottam útjára az oldalt. Sokszor írok how-to cikkeket, amikben az egyes funkciókat tesztelem az új iOS rendszerek esetén. Illetve az új Apple termékek tesztjeit is én szoktam megírni, ezzel támpontot adva azoknak, akik vásárlásra adnák a fejüket.

Tetszett, vagy hasznos volt számodra ez a cikk?

Támogass engem!

×
admin Administrator

A legtöbben Adminként, avagy Szifon Gergőként ismertek a Szifon.com-on. 10 éve indítottam útjára az oldalt. Sokszor írok how-to cikkeket, amikben az egyes funkciókat tesztelem az új iOS rendszerek esetén. Illetve az új Apple termékek tesztjeit is én szoktam megírni, ezzel támpontot adva azoknak, akik vásárlásra adnák a fejüket.

Tetszett, vagy hasznos volt számodra ez a cikk?

Támogass engem!

Latest Posts
  • Google Chromecast teszt velemeny
  • iCloud zár - elveszett iPhone

Ezek még érdekelhetnek:


  1. @grandwebber: már miért lenne pénzért? ott az ingyenes lehetőség. nyilván ha jobban testre akarod szabni, vagy gondolom az aljáról kivenni a saját bannerét, az már fizetős. legalábbis nekem ez látszik a weboldalról.

    @Tamaci: a 30 nap alatt szerintem azt értik, hogy addig nyúlhatsz hozzá az apphoz, frissítheted, stb. de ettől még a letöltött app a felhasználónál nem válik fizetőssé, és használható marad később is.

  2. @Tamaci:
    30 napig szerkeszthető az alkalmazás, azután nem szűnik meg, nem kerül törlésre, csak nem lehet majd frissíteni, csak akkor, ha előfizetsz, ami 49 dollár havonta.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!