fbpx Skip to content

Az alábbi cikket Eyesis küldte nekünk, köszönjük! Ha te is küldenél be olyasmit, ami szerinted másokat is érdekelhet, ajánljuk figyelmedbe ezt az írásunkat, amiből minden szükséges részletet megtudhatsz: Vendég Bloggerek, tiétek a terep!

***

Ismét egy szuper játékot hozott el nekünk az magyar Artery Studio, ráadásul ezúttal is ingyen kaphatjuk meg.

  

A játék Londonban játszódik, ahol emeletes buszokat, taxikat, útzárakat kell kikerülünk, átugornunk, vagy éppen átcsúsznunk alattuk.

Irányítani jobbra, balra bármikor tudjuk a figuránkat, még ugrás közben is, de ugrani addig nem tudunk újra, amíg le nem értünk a földre. Mindeközben egy elég vidám és hangulatos muzsika szól a háttérben, ami még hosszú órák után sem idegesítő, pedig szinte ugyanaz szól végig. A grafikája egyszerű, de nagyszerű, a játékmenet folyamatos, nem akad egy cseppet sem!

 

Futás közben gyűrűket is gyűjthetünk, és néha elkaphatunk egy-egy speciális tárgyat is, ami extra képességekkel ruház fel minket egy időre, például repülhetünk pár másodpercig, vagy épp mágnesként magunkhoz húzunk minden körülöttünk lévő gyűrűt. Ezeket a speciális képességeket gyűrűért a boltban is megvásárolhatjuk. Talán a leghasznosabb képesség a gurulós roller, hiszen ha épp azzal megyünk, és találkozunk egy busszal, akkor csak lepattanunk róla, és folytathatjuk a futamot. 🙂 Úgy tudjuk aktiválni, ha duplán rábökünk a futó emberkére.

 

Ahogy gyorsul a játékmenet, egyre több pontot kaphatunk, így ha elérjük az adott célt, akkor kapunk érte egy érmet! Ilyen érmeket kaphatunk akkor is, ha egy napon belül összeszedünk a minidmedálokból tizet, vagy épp vásárolunk a boltban. A bolti vásárlás egyre drágább, először csak 500 gyűrű egy medál, aztán már ezer, és így tovább. Mindig van 3 küldetésünk is, amit ha teljesítünk akkor növelhetjük a bónuszunkat, így több és több pontot kaphatunk ugyanakkora távolságért. Ezek között lehetnek olyanok, hogy csússzunk 3-at, vagy botoljunk meg 5-ször, de olyan is lehet, hogy vásároljunk a boltban valamennyi gyűrű értékben, ezért érdemes csak akkor vásárolni, ha ezzel küldetést is teljesítünk 🙂

Országunk meneteléséhez a megszerzett érmekkel járulhatunk hozzá. Nagyon bele kell húznunk, hiszen jelenleg országunk épp csak benne van a top10-ben. Szaúd-Arábia, Kína, Új-Zéland magasan vezetnek. Vigyázat, mert nagyon rá lehet kattanni 🙂 Én már 12 éremmel beszálltam a buliba, de még így is alig tized annyi érme van országunknak, mint a jelenlegi győztesnek.

Videó a játékmenetről:

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=Q2rJpQERmYI]

[appstore id=”549114270″ country=”HU” style=”custombox1″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

13 Comments

  1. letöltöttem, de azt hogy/hol lehet beállítani, h az újonnan letöltött appokat ne tegye új oldalra?
    (nekem ios 6 óta csinálja)

  2. @pityu: az iOS mindig az első üres helyre teszi az új appokat, de ez nem igaz a legelső képernyőre, tehát azon hiába van szabad hely, az új appokat a második képernyőre teszi alapból. ez nem állítható.

  3. (nekem 4 oldal van, a negyediken 3-4 ikon van, mégis az 5-re teszi)
    köszi

  4. Érdekes super mario , sonic style az irányítás nem legjobb a képernyö alsó része nem igazán érzékeli a jobbra át meg balra át 🙂 remélhetőleg a frissítés már többet hoz magával !

  5. @pityu: Nekem 5.1.1-en is ezt csinálja. Hiába van hely az oldalakon, ha új alkalmazást telepítek, néha új oldalra teszi.
    (iPhone 4S, 5.1.1, JB)

  6. Remekül lemásolták a Subway Surfer-t, a leírás alapján egy az egyben ugyanaz, még a bónuszok, a küldetések és az irányítás módja is.

  7. Nem ide való de lehet leszedni a here maps ot

  8. Sajnos nem nagyon nézem a fact mert nagyon sok ember hülyeségeket rak ki de szerintem itt is ki lehetet volna tenni mert sok embert érdekel hogy hogyan lehet pótolni a Google térképet

  9. @vetzl: erről már írtunk még az iOS 6 megjelenésekor, hogy valójában nem kell pótolni, mert ott a Safari és a maps.google.com.

  10. @Jadeye: sajna addig nem foglalkoztam a térképpel míg volt jb-m mert addig igot használtam de sajna hiba miat kellet frissíteni elment és kell valamilyen navigáció de ha lehet akkor folytassuk iMessage ha van neked mert kibasznak innen 202297414 tudsz irni

  11. Lerágott csont az ilyen fajta játékok sztem!!
    És ráadásul le sem kötnek :/

  12. Egy nap alatt feljöttünk az 1. helyre! Gondolom ez ennek a cikknek is köszönhető.


Add a Comment