fbpx Skip to content

Az október 4-i iPhone 4S bemutatón az előadók elég letargikus állapotban szerepeltek. Persze ez utólag érthető volt, Steve Jobs a következő napon meghalt. Egyedül Scott Forstall, az iOS fejlesztési vezetője volt az, aki energikusabb stílusban mutatta be az új rendszert, benne a Sirit is.

De ki is ez a Scott Forstall?

Jobs halála után még inkább előtérbe került, mivel az iPhone és az iPad felel az Apple bevételeinek 70%-áért. 42 évesen a legfiatalabb Apple-felsővezető, nagyon közel állt Jobs-hoz. Középosztálybeli családban született Washington államban, középső fiúként. (Bátyja 20 évig volt a Microsoft vezető szoftverdesignere, el lehet képzelni hogyan zajlott egy hálaadásnapi vacsora… 🙂 ) Már az iskolában kitűnt az eszével, kitűnő eredménnyel végzett. A Stanford egyetem elvégzése után egyből Jobs akkori cégéhez a NeXt-hez került. Jobs Apple-höz való visszatérése után a Macintosh felhasználói felületének tervezésén dolgozott, 2000-re vezető tervező lett. Később Forstall feljebb lépett a ranglétrán, az OS X Leopard fejlesztésének vezető menedzserévé vált.

„Igazán tehetségesnek tartották. Felívelő csillag volt.” – mondta Fred Anderson, korábbi pénzügyi vezető. Azóta több mint 50 szabadalomban található meg a neve, a kritikus (sok perben szereplő) érintőképernyő ujjal történő vezérlését lehetővé tevő szabadalomban például közvetlenül Jobs után szerepel.

Forstallt sok értelemben mini-Jobsnak lehet tekinteni. Rettentő sokat dolgozik, mindenben belemegy a legapróbb részletekbe is. A bonyolult szakmai nyelvet Jobshoz hasonlóan könnyen le tudja fordítani köznyelvre, ugyanúgy az ezüst Mercedes-Benz SL55 AMG autóért rajong, és kialakította öltözködési stílusát is: fekete cipő, farmer, és egy fekete, cippzáras, kapucnis pulóver.

Kivívta beosztottjai feltételen lojalitását, mérnökei a legintenzívebben dolgozó Apple-alkalmazottak között vannak. Emberei gyakran kihagyják a péntek esti együttsörözéseket, inkább kódolnak. Ez nagyban hasonlít Jobs 1980-as évek eleji munkastílusára, amikor is a Macintosh fejlesztése idején ugyanezeket a módszereket alkalmazta. Forstall az embereit gyakran nagy nyomás alá helyezi, sokszor mondogatta nekik: „Steve-nek ez nem tetszene.”

Ugyanakkor jó néhány vezető hagyta már el a céget őmiatta. Az iPod-főnök Tony Fadell (lásd később) vagy utódja Jon Rubinstein sem tudott kijönni Forstallal. Amikor a múlt hónapban egy partin szóba került Forstall neve, Rubinstein rövidre vágta a beszélgetést, és egy „Good Bye”-jal hirtelen elköszönt…

Forstall sok ellenséget szerzett magának, legtöbbet az iPhone szoftverének kezdeti előállítási szakaszában. 2005 körül Jobs nehéz döntés előtt állt: kinek adja a telefon szoftverfejlesztését? Annak a csapatnak, aki az iPod-ot teremtette meg, vagy annak, akinek az OS X sikerét köszönheti? Jobs összeengedte a két csapatot. Forstall vezette a Mac-központú fejlesztést. 15 mérnökkel elkezdték lecsupaszítani az OS X-et, hogy megfeleljen a mobil követelményeknek. A versengés számos összetűzést hozott magával: szóba kerültek az erőforrások, a tehetség és a hitelesség is. Forstall frusztrálta Fadellt, hogy elszipkázta a tehetséges embereket, és nem mutatott meg semmit a készülő rendszerből. Forstall „örökölte” Jobs őrült nagy titokzatosságát. Végül működő rendszert hozott létre, Jobs ezt választotta. Az iPhone 2007-es sikere nyomán Forstall pozíciója tovább erősödött. Mivel az Apple-nél a szoftvernek és a hardvernek hibátlanul kell együttműködnie, ezért ha valaki be akar rakni egy plusz hardvert és az Forstallnak nem tetszik, az ötlet halálra van ítélve.

Cégen belül őrülten nagy taktikus, learatja más részlegekkel elért közös sikereket, ugyanakkor a hibákért nem vállal felelősséget. Állítólag kölcsönösen utálják egymást Jony Ive vezető designerrel, és a Mac-részleg hardvervezetőjével, Bob Mansfielddel. Ők csak akkor hajlandóak vele találkozni, ha Tim Cook is jelen van a megbeszélésen.

Hűen követte vezére véleményét, amikor még 2007-ben nem látták szükségességét az iPhone mellé önálló ökoszisztéma létrehozására. Amikor viszont Jobs a fejlesztői környezet kiadása mellett döntött, létrehozta csapatával az SDK-t. „Scott egy remek fickó. Egy operációs rendszert fejlesztő team vezetőjeként ő az egyik legjobb, akit valaha láttam.” – mondta Vic Gundotra, a Google vezető alelnöke.

Persze Forstall is követ el hibákat. Jobs erősen limitálta az iPhone tesztpéldányok számát, de Forstall meggyőzte, hogy adjanak belőle több tucat mérnöknek, akik házon kívül is tesztelhetik a készüléket. Egy ilyen iPhone 4 veszett el és került a Gizmodo kezére.

Másik eset, amikor az iPhone 4 antennabotránya kirobbant, újságírók azt a kérdést is feltették, hogy a probléma nem a kommunikációs szoftverből fakad-e. Forstall határozottan visszautasította a feltételezést, ugyanakkor több forrás is megerősítette, hogy a problémának része volt a szoftver hibája is.

Minden hiba ellenére Forstall sértetlenül került ki ezekből a csatákból, a cég egyik legbefolyásosabb vezetője lett. Jobs ezt mondta a júniusi WWDC-n: „Ha a hardver az agy, akkor a szoftver a lélek.” Ezzel kétségkívül utalt Forstallra is.

Forstall ugyanakkor messzire tekint. Az Apple nem híres arról, hogy olyan sok céget vásárolna fel, de Forstall kezdeményezésére vették meg a Quattro Wireless mobilhirdetési céget, amiből az iAd lett és a Sirit, aminek eredményét az iPhone 4S bemutatóján láthattuk. „Tudja mit akar és ez hajtja őt. Addig nem nyugszik, amíg el nem éri azt.” – mondta az AT&T vezető műszaki menedzsere, John Donovan.

Az Apple eddig egy központi tekintély által vezetett cég volt, aki a fontos kérdésekben kimondta a döntő szót. Jobs halálával ez megszűnt, a vállalatnak új modellt kell keresnie. Tim Cooknak kell kiegyensúlyoznia az ellentétes véleményeket, a cég érdekében összehozni a vezetőket, hogy egy hajóban utazzanak, egy irányba evezzenek. Reméljük sikerül neki és ápolni tudják a jobsi örökséget.

(A cikk a BusinessWeek összeállítása alapján készült, a teljes írás itt elolvasható).

Olvasd el a hozzászólásokat is

1 Comment

  1. Akkor őt kell szidni amiért a siri nem tud magyarul!
    🙂


Add a Comment