fbpx Skip to content

Lassabb az iOS 5 3GS-en, mint a 4.3.3?

Tegnap láthattuk 3GS telefonon az iOS 5 első béta változatának sebességét. Az iPhonedownload blognál elvégeztek egy tesztet, melyben gyári alkalmazásokkal két 3GS-en hasonlították össze az iOS 5 és a 4.3.3-as rendszer sebességét. A tesztben egyszerre indították az SMS, Kamera, Youtube, Maps, iPod és a Safari alkalmazásokat. Az iOS 5 első bétája minden esetben lassabban töltötte be a programokat. Persze ebből senki se vonjon le messzemenő következtetést, mivel iOS 5 esetében béta változatról van szó, ami még messze van a végleges kiadástól és sokat fognak még rajta csiszolni.

FaceTime már 3G-n is?

Az Apple a FaceTime videótelefonáló alkalmazás használatát az AT&T nyomására csak wifin keresztül tette lehetővé. Azonban úgy látszik ez az iOS 5 esetében változik. Egy felhasználó küldte be a 9to5Mac-nek a lenti képernyőképet. Ha úgy lép be a FaceTime beállításaihoz, hogy nincs adatkapcsolat, akkor felugrik a lenti ablak, ami figyelmeztet a wifi vagy az adatkapcsolat bekapcsolására.

Persze ez nem azt jelenti, hogy itt a Kánaán, mivel használathoz az adott szolgáltatónak a tetheringhez hasonlóan engedélyeznie kell a működést. Jailbreakesek My3G vagy 3GUnrestrictor segítségével már élvezhették a 3G-n keresztüli videótelefonálás előnyeit, de jobb ha a módszer magába a rendszerbe kerül beépítésre, előrelépésnek nem rossz.

Panorámaképek készítése iPhone-on

Éles szemű tesztelők találták az iOS 5 első bétájában a következő kódsort. Eszerint az Apple gyárilag beépíti a panorámakép készítésének lehetőségét. Erre eddig gyárilag nem volt lehetőség, viszont külön alkalmazások készültek panorámaképek készítésére.
Szegény fejlesztők 🙁

WWDC-videók

Kétperces összefoglaló

Aki elmulasztotta élő közvetítésünket vagy még nem nézte meg a hivatalos WWDC-keynote videót, annak itt van egy kétperces összefoglaló, mely tartalmazza a lényeget.

Itt az első paródiavideó

Nem kellett sokat várni az első paródiavideó elkészülésére. A MacRumors élő közvetítésének szövegét felhasználva alkották meg a lenti dalt. Briliáns.

Olvasd el a hozzászólásokat is

53 Comments

  1. Kamu a videó. Nincs olyan 3GS, ami ilyen gyors lenne. Valószínüleg futottak már az alkalmazások, azért tűnik ilyen gyorsnak.

  2. Szerintem is kamu. Tuti a jobb oldali nem 3GS, nem mozog annyira a kutyu, szentem inkabb touch.

  3. én nem gondolom, hogy kamu. nálam a kamera gyalázatosan lassan indul, a safari is lassabb lett.

  4. A két perces videó tökéletesen hozta a lényeget! 🙂

  5. A 3gs-nek az iOS5 olyan lesz mint a 3g-nek a 4.0. Megy rajt de minek?
    Annak hogy aki felteszi, és nem tud downgradelni előbb utóbb úgy is telefont cserél mert viselhetetlenül lassú lesz a telefonja…

  6. Pedig nekem a 4.3.3 is akadt rendesen 3GS-en. Le is szedtem, mert az úgy már nem iPhone, ha akadozik. Olyat a kisebb androidokon látni, hogy szaggat. Ha még ennél is lassabb lesz az 5-ös, akkor nem lenne szabad engedni 3GS-en, mert rontja a márka hírnevét….

  7. Már a 4.3 is megfogta néha a 3GS-em.Nem tudom miért ekkora csoda, hogy egy újabb rendszer több dologgal még hosszabb ideig tölt majd.

  8. @slynevem: Amit linkeltem második video alapján egész gyors a 3Gs az új rendszerrel…

  9. @sn3jd3r: hogy lenne touch? istenem ne beszélj már baromságot… nézd meg a cucc tetejét, ez melyik touch? 6G?
    amugy tényleg nem ilyen gyors a 3GS, nem értem hogy a vidin mitől pörög így..

  10. Ne vonjunk le kovetkeztetest!? Az iphone 3G met pont ugyan igy basztak el.. Idovel szepen minden telefon a sor vegere kerul. Most a 3GS. Amikor kijott az ios4 akkor a 3g lett lassu. Most az ios5 nel a GS. Ios6 nal pedig az iphone 4 lesz tragya.

    Apple en igy szeretlek

  11. Várható volt a lassulás. Amikor ios4 megjelent, akkor a 3g is rengeteget vesztett a sebességéből. Most a 3gs következik. Direkt csinálják, “itt az ideje a készülék váltásnak”.. 🙂

  12. @vdiablo: Na te is kb azt írtad le, amit én 😀

  13. @Ugyankerem: Nekem 4-esen is akadozva megy a 4.3.3 ezért megy vissza a 4.2.1…

    Remélem az 5 jobb lesz.

  14. A facetime 3Gn temahoz annyit hogy a videot amit linkeltek 2010.08.02. toltottek fel. Azt a bizonyos uzenetet en is megtalaltam az iOS5ben, de csak a facetime settingsekor jon fel maskor mindig wifit ker facetimekor… szoval fake az egesz…

  15. @bmwk1300s: lol gyorsabb a 3gs xD

  16. Hát nem tudom nekem 3gs-em van 4.2.1 de nem akarok sehova frissíteni így is belassul néha… (lehet hogy kéne egy restore de nem jó a power gomb úgyhogy nem tudnám jb-elni xD)

  17. ja majdnem elfelejtettem szerintem csak azért ilyen gyors a gs a fenti videón mert üres a teló semmi nincs rajta…

  18. Szerintem nem fake. Nekem 4.3.3 van fent a gs-emen meg mellette egy vödör app (háttérben semmi) és egy az egyben egyszerre mozog a vidiben látható 4.3.3-as gssel. Várom az 5-t de tuti lassú lesz mint a dög.

  19. Szerintem attól van valamelyik 3GS-en akadás, valamelyiken meg nem, mert minél régebbi a telefon, annál jobban lassítja be DIREKT az Apple. 😛 Biztos vezet valami listát, hogy melyik készüléket mikor aktiválták először és aszerint fokozatosan lassítja. (azért hogy megvedd az újabbat) Régebben volt ilyenem a 3G-mnél, havaromnak pengén futott minden, nekem meg kb a menü lapozás is akadozott… (majdnem ugyan azok a app-ok voltak mind a kettőn)

  20. @gabor94: Nekem egy Touchom van, az is akadozott lapozáskor már egy ideje, újraraktam, kb ugyanazok a programok mentek fel, mint ami előtte is volt, de már nem akadozik.
    Hogy legyen egy kis off is: nem tud valaki valami megoldást rá, hogy az iPaden látott módon – a betűn felhúzod az ujjad – lehessen előhozni az ékezetes billenytűket az iPhoneon/iPod Touchon is?

  21. ezen mi a meglepő?

  22. Mármint akkor most elő kéne vennem a régi Win98 PC-m, mert azon hasítani fog a Windows 7? Nem értem a logikáját..

    Amúgy meg sok cég csak foltozgatja a szoftvert amivel katad a cuccot, nem adnak hozzá 2 generációval újabb OS-t mint amivel megvetted.. Szóval sztem ez így elég korrekt..

  23. @PepeSk8: 😀 tényleg. De meddig tart fotosoppal odacsinálni egy nílást? Akkor sem egyforma a két eszköz!

  24. Hát szerintem ez egy taktika az apple-nél, hogy vedd meg az új telefont, mert az gyorsabb. Emlékszem régen a 3g-m még a 2.1 idején milyen gyors volt, aztán majd megőrültem a lassúságtól, amikor kijöttek az új fw-k. Attól félek, most is ezt látjuk.

  25. @gabor94: Hát kb ugyanazt irtam le, mint te, csak nem olvastam, hogy elöttem mar irta valaki 😀 akkor nem vagyok egyedül ezzel az észrevétellel!

  26. @b3nz0: Ezt a taktikát ők találták ki nem te:)

  27. Csak én érzem úgy, hogy iPhone4-en az ios5 jobban zabálja az akksit mint a 4.3.3?

  28. Bocs srácok tudom h nem ide tartozik a téma de a segítségeteket kérném…
    minden szép és jó volt addig a napig amíg öcsém haza nem hozott egy nokia telefont és rádugta az usbre azóta a iphonom nemcsak hogy nem kommunikál a géppel egyáltalán nem is telepíti a driverét windows újratelepítés is megvolt de semmi… DFU módban felismerné de szeretnék egy backupot csinálni melőtt feltenném 4.2.1ről 4.3.3ra… van 5letetek? köszönöm!

  29. nekem az a véleményem ha kamu a video ha nem ha gyorsabb lesz az ios 5 ha nem inkább örülni kéne h az apple ilyen gyorsan kirukkolt egy újabb tökéletes rendszerrel ez szerintem csak az apple-nél van na jó még androidnál is h foglalkoznak a rendszerrel aki pedig nem akarja lecserélni az ályfónját az maradjon kusba és gyűjtsön az iphone 4 vagy5-re

  30. Már már gondolkodtam, hogy lecserélem a 3GS-emet egy 4-esre. De ezek után várok még egy generációt, mert ez az IOS5 szerintem erősebb vasat igényel majd. Nyilván lesz egy iPhone 4GS, arra már lehet, hogy benevezek. Addig meg valahogy megleszek a vacak kis 3GS-emmel…
    (Zárójelben megjegyzem, hogy a 3GS-emmel tőzsde szervert felügyelek távoli asztallal. Ennél vacakabb telóm sose legyen 🙂 )

  31. sorry, kicsit offolok, ha nem gond
    segítsetek légyszi.
    miért nincs vodafonos iphone 4-en 4.3.3 alatt semmilyen net megosztás se kábellel se wifivel.barátomnak t-mobillal van személyes hozzáférési pont nekem miért nincs???a jealbreak miatt?
    köszi

  32. Én azt vettem észre hogy a 4.3.3 is zabálja rendesen az akksit a 4.2.1- hez képest I4-en.
    Kérjük az admint írjon cikket az akksi zabáló dolgokról!!!
    Esetleg írhatna egy cikket a 4.3.3 alatt futó Démonokról!!!
    Nem tudja valaki mikor lesz Cut The Rope frissítés?

  33. @dakota69: én is így vettem észre… a 3.3 hihetetlen rossz i4en.. 4.2.1 másfél napot bírt. 20%-on restore volt 3.3-ra fel töltöttem használtam szokás szerint és estére le is merült..:\

  34. Én tegnap feltettem az IOS5 -t.Igazából nem érzem sokkal lassabbnak. A kamera nálam gyors,egy-két helyen tipikusan akad,de általánosságban pár százalékkal lassabb csak mint a 4.3.3 .Teljesen használható,az akksi pedig most este 88% -ról 85-re esett…tehát elég jónak tűnik. Szerintem megéri majd feltenni 3gs-re főleg ha még javítanak is rajta valamelyest,esetleg ha egész kicsit gyorsul is majd a dolog akkor tökéletes lesz 😉 Jók ezek az újdonságok.
    Egy kérdés:
    Miért van az ,h a névjegyeimet nem menti cloudra? Vagy az még nem működik igazán?Mert biztonsági mentést tudok csinálni,meg jónak tűnik,mégis ha felteszem a kontaktokat a telóra gépről,nem menti át cloudra 🙁

  35. @MaxxisDH: Nekem is ez a gondom 4.3.3 1napot tud az akksi mondjuk én nyúzom is az tuti de akkor mi lesz ha mégjobban szívja majd az IOS5 gondolok itt az ICloud-ra.
    Mindenhova töltővel fogunk járkàlni? Remélem a következő IPone-ban nagyobb lesz az akksi

  36. Sziasztok!
    Mi a megoldás arra ha feltettem az ios 5-t (nincs dev accuntom) ezzel a tripla kattintos megoldással de nem tudok hívni…..nincs térerő…..:(

  37. @Gyufika: Ezzel a megoldással nem is lesz.
    Ennek az a lényege hogy felrakhasd acc vagy udid nélkül de így telefon funkció nincs. Legalább is egyelőre. Vagy ha arra gondolsz hogy hogy tehetnéd vissza egyszerűen csak restore és a 4.3.3-at rakd be neki shsh-val persze régebbit is adhatsz neki.

  38. @Gyufika: Kapcsold ki a 3g-t és a cellular data-t ha nem akarsz netezni(így a programok sem frissülnek mint mail vagy weather meg a többi ami igényli). Ha nem vagy wifinél vagy nem akarod használni akkor azt is. A push-t ami az emailben található rakd manualy-ra illetve location services off. ennyit tehetsz. ha neked így is ugyan így merül akkor restore és nézd meg mit teszel fel. Ha úgyis merül akkor szervíz vagy iOS 5:)
    Én kedden viszem szervízbe. Friss telóval 10 perc zenével 9%-ot megy le:\

  39. Rekordsebességű aksimerítés: (eddig, csak zenehallgatás mellett kb -6% 15-20 perc alatt) poziciós emlékeztető beállítása 😀 (szifon4) amíg ezt megírtam még 2% minusz 😀

  40. @MaxxisDH:
    Köszönöm szépen a választ:)
    Abban tudnál segíteni esetleg,hogy iphone 4 ről hogy lehet ipadra szinkronizálni a kontaktokat?!
    Válaszodat előre is köszönöm

  41. dakota69:
    Kapcsold ki a 3g-t és a cellular data-t ha nem akarsz netezni(így a programok sem frissülnek mint mail vagy weather meg a többi ami igényli). Ha nem vagy wifinél vagy nem akarod használni akkor azt is. A push-t ami az emailben található rakd manualy-ra illetve location services off. ennyit tehetsz. ha neked így is ugyan így merül akkor restore és nézd meg mit teszel fel. Ha úgyis merül akkor szervíz vagy iOS 5:)
    Én kedden viszem szervízbe. Friss telóval 10 perc zenével 9%-ot megy le:\

  42. miért vár az összes hozzászólásom moderálásra?:S

  43. @Gyufika:

    Vagy emailben megosztod magadnak, vagy pl google acc.-ba feltöltöd és vissza hozod a pad-re.
    Vagy pedig BUMP nevű ingyenes app:

    http: //itunes.apple.com/us/app/bump/id305479724?mt=8

    kisebb útmutató:

    http: //www.youtube.com/watch?v=pjHCUOcaa70

  44. Kint van a jailbreak az ios 5 bétához! Ha jailbreakeled utána egy plist átírásával kiküszöbölhető a az hogy csak developerek aktiválhatják a készüléket 🙂 Egy probléma van, az hogy macre van 🙂

  45. Én hatalmas Apple fan vagyok, rengeteget reklámozám az Applet fórumokat stb., de ez amit most csinál ez undorító, egyszere lassabbak a szoftverek, ezzel azt veszti el amiért megvették, a felhasználói élményt. Megveszed hú de gyors stb. auztán frissításekkel szépen lelassítják.
    Én egy iPhone 2G-t 3.1.3 szoftverrel hasonlítottam össze egy 4.0-s iPod Touch 3G (64 gigás = iphone3gs hardver), azt akartam megtnéni mennyivel gyorsabb a táccsom, de nagy koppanás lett, mert a 2g lehagyta rendesen

  46. Valaki esetleg írna tapasztalatokat, hogy 3gs-en ios5 mennyire eszi az akksit?
    Mivel független ezért bármikor gond nélkül visszatudom rakni 4.x ssh-val (baseband gondolom 5.0 as lesz..)?

  47. @9er9o0: Rosszul hangzik. Nekem a 4.3.3-mal reggel 9-től délután 6-ig kb. 40-50% volt, most az ios5-tel 20-30% 🙁 Ha nem csinálnak valamit ezzel, akkor az elég nagy cumi lesz…

  48. Szerintetek elég stabil napi használathoz?

  49. Majd ha lehet Hacktivate-elni akkor lehet felcsapom 😀


Add a Comment