Skip to content

Itt az iCloud ikon és az újabb árazási verzió

Tegnapelőtt már írtam a WWDC helyszínéül szolgáló Moscone Center feldíszítéséről. Akkor belső képeket is ígértem, amelyek azóta megérkeztek, ráadásul az iCloud ikonja is látható rajtuk. A logo a MobileMe egyszerűsített változata, ezért elképzelhető, hogy azt a szolgáltatást kivezetik.

Az LA Times árazást is közölt. Azon felhasználóknak, akik dalokat vásárolnak az iTunes zeneáruházból (magyarok csak Gift Cardon keresztül tehetik ezt meg), azok felölthetik zenéiket a felhőbe és egy ideig ingyenes lesz számukra a megoldás, utána évi 25 dollárt kell fizetniük érte. A cikkben nincs szó a tegnap felröppent pletykáról, miszerint aki OS X Lionra frissít, szintén ingyenesen kapja meg a szolgáltatást.

Újraindult a gyártás a Foxconn üzemében

Két hete robbanás történt a kínai Foxconn chengdui gyárában, amelynek következtében sajnos három munkás életét vesztette, tizenöten megsérültek. Robbanás a csiszoló üzemben történt, vizsgálat szerint a szellőzőcsatornában lévő alumíniumpor robbant be.

A cég szóvivője szerint azóta több óvintézkedést is tettek, javították a szellőzést és új technológiákat is bevezetnek a hasonló tragédiák megelőzése végett, így az üzem újraindulhatott.

Sajnálatos, hogy három embernek kellett meghalni az intézkedések bevezetéséhez.

Újabb iOS 5 koncepció

Szinte nem telik el nap, hogy ne jöjjön ki egy újabb iOS 5 koncepció. Most a Monkey Color tette közzé elképzelését, bemutatja szerinte hogyan kell kinéznie a widgeteknek, beállításoknak, értesítéseknek és a barátok kedvenccé tételének.
Hétfőn kiderül mi valósul meg ebből.

Olvasd el a hozzászólásokat is

17 Comments

  1. Ez a koncepció nagyon adja remélem ennél már csak jobb lesz jó a notification az meg pláne bejön hogy kilehet rakni dolgokat a home screenre a settingsből meg a favourite contactsból és a widgetek se rosszak

  2. tetszik a koncepció

  3. Tényleg jó lenne ha ezek mind belekerülnének az iOS 5-be:) Bár némelyikre ráismerünk, hogy meg lehet valósítani cydián keresztül is, mégis az már elveszti az “Original” feelingjét.

  4. Én leginkább az SBSettings miatt JB-ztem, ha ki lehet majd tenni mondjuk a WiFi beállítások ikont meg a többit a screenre, befejeztem a JB korszakot! 🙂

  5. A mi az ios5ös videót illeti…. Biztos nem lesznek ilyenek. Enyhén erő win7, android copy lenne.

  6. Én speciel örülnék ha ezek belekerülnének. Nem lenne rossz ha új design-t is kapnánk.

  7. $25-öt rögtön fizetnék egy normális (értsd: felturbózott MobileMe) szolgáltatásért! Úgy lenne az igazi, ha még .me-s email cím is járna hozzá

  8. @Stifler93: Nem mondod komolyan, hogy képes lennél havi 5000 pénzt fizetni érte… Nincs az ami megér ennyit. Talán ha évente kellene ennyit perkálni, akkor…. De akkor sem.

  9. @vdiablo: comy ide vagy oda, ezek nélkül azért elég snassz és unalmas lenne már az iOS, mert ezer éve ugyanúgy néz ki…pl az a wifi gyors ikon és létszükségletű, mert elég kellemetlen mindig elmászni a menüben odáig (nem a lustaság miatt, csak ha gyorsan kellene, akkor azért sok idő). A widget meg színesebbé tenné ezt a csak ikon-ikon-ikon-ikon rendszert…

  10. 1-et kell értenem mindenkivel minden téren! Lehet h copy lenne de az Apple is elvehetne egy két dolgot másolóitól. Tényleg unalmas ez a sok ikon

  11. @ajonas74: Mind a fenti, mind pedig az eredeti cikkben évi $25, azaz <5000 HUF van írva. 😉 Meg persze az kint kb. annyi, mint itt évi 1000 forint.

  12. Ez a koncepció már nekem is tetszik..bár szerintem azért teszik ilyenkor közzé ezeket mert már biztos hogy nem sikerült megegyezni az Apple-lel és akkor hátha még egy fizetős cydia-s alkalmazás lehet belőle ha egy ügyesebb programozó felfigyel rá..

  13. janosh

    kint ez 10 ft-ot jelent…

  14. Tulajdonkeppen miert jo ez a cloud? miert jobb feltolteni a zenet a felhobe es onnan hallgatni, mintha csak raraknad az iphone-ra?

  15. Sziasztok!

    Beragadt a 3GS-em recoverybe elotte 4.2.1 volt rajta + jailbrake.! Letoltottem a legfrissem Tinyumbrellat ezenkivul meg par napja az SHSH-kat lementettem es a program irja h “exit recovery” de sajnos ugyan ugy marad :/ :/ Nem tudna valaki segiteni?


Add a Comment

Shopping cart

Hírek, Újdonságok

Webshop

Rendezés
Termék elérhetőség
Ár
- Ft
Bevonat
Csatlakoztatás
Modell
Tárhely
Méret
Tok mérete
Kialakítás
Gyártó
Akciós ár
Szíj anyaga
3
Flying ninja
82 Ft
2
Gucci watch
82 Ft
subtotal $164.00
shipping $10.00
discount $17.00
total $75.00