fbpx Skip to content

Bármikor megjelenhet az iOS 4.3.3

BGR már kapott a hamarosan megjelenő 4.3.3-as szoftververzióból. A firmware-ben többek között javításra kerülnek a helymeghatározós hibák is:

  • az adatbázisfájl már nem kerül tárolásra iTunes backup esetén,
  • rövidebb időtartamú adatrögzítés miatt csökken a fájl mérete,
  • az adatbázis törlésre kerül, ha a helymeghatározás nincs bekapcsolva,
  • akksi idő javítása,
  • közelebbről meg nem nevezett iPod-os hibajavítások.

Megjelenési dátum nem ismert, de bármikor kijöhet az új verzió. Jailbreakelők és függetlenítők természetesen további értesítésig maradjanak távol a hivatalos verziótól, és mindenképp mentsék az SHSH-kat!

Újabb push koncepció

Az iOS 5-ös verziójában leginkább várt módosítás a push üzenetek kezelését érinti. Van olyan operációs rendszer, ami sokkal jobb értesítést tesz lehetővé (WebOS), így az Apple-nek is lépnie kell valami újat. Visszacsábította korábbi dolgozóját, Rich Dillingert, aki a Palmnál az értesítési rendszeren dolgozott.

Persze az is benne van a pakliban, hogy az Apple felvásárol egy céget. A pletykák a Boxcar-ról szólnak, de az ezt firtató kérdésre a cég vezetője csak egy „No comment”-et válaszolt.

A munkáról még nem szivárgott ki semmi, de a svéd Andreas Hellqvist egy érdekes koncepcióval állt elő. Az értesítésekre külön alkalmazás van, amit megnyitva láthatóvá válnának az üzenetek. Többféle nézetben is megtekinthetjük azokat, sőt még a Lock screenre is kirakja őket, és egyesével megnyithatjuk a kívántakat.

Nagyon ígéretes, az Apple átvehetné az ötletet (természetesen pénzért :)).

Lima: alkalmazások telepítése böngészőből

Tegnap írtam az Icy visszatéréséről. Kiderült, hogy az Infini Dev Team egy másik projekten is dolgozik. A Lima névre keresztelt alkalmazásbolt nem külön appon keresztül, hanem a böngészőből érhető el, így lehet keresni, telepíteni és törölni alkalmazásokat. Persze csak jailbreakelt telefonra.

Bár a koncepció ígéretes, és még munkafázisban tart, nem értem miért kell ugyanattól a fejlesztőtől egy külön alkalmazás és egy böngészős cucc ugyanarra a célra.

Olvasd el a hozzászólásokat is

28 Comments

  1. Miért lehet az hogy nekem a 4.3 óta nem hajlandó menteni? iPhone 4, 4.1-es rendszer van rajta JB-kel.

  2. @Seyfer: Közben megoldódott, kellett neki egy frisebb Umbrella.

  3. Szerintetek várható még egyáltalán unlock újabb baseband-ekre? Isten tudja mióta várok már At&t-s “iPod”-om függetlenítésére…

  4. Remélem az iPodos javítások címmel optimalizálják iPod touch 4-en is a rendszert, mivel a 4.3.2 akad, lassú. Vissza kellett rakni a 4.2.1-et, annyira lassú volt.

  5. Ohh, persze szép koncepció, de szerintem nem igazán praktikus külön alkalmazásba tenni ezt. Az viszont nagyon tetszik, hogy a zárolt képernyőn swipe-al lehet behívni őket…

    Egy kis csiszolás itt-ott és jó lesz az.

    Mellesleg biztosan valami jót fognak kitalálni, hiszen a telefon is jól sikerült.

  6. @wittao: Szerintem, lehet várni rá, csak “Sherif” úr várni szokott az ütősebb updatekre, és nem lövöldözi el az új exploitokat.

    Miért is tenné, ez elmúlt 2-3 hónapban 3 iOS lett kiadva, és mindegyikhez jó volt a régi baseband.

    Türelem barátom, lesz még lyuk a sajtban.

  7. @Arazriel: “lesz még lyuk a sajtban” — ez tetszett! 😀 Ha már itt tartunk: Sherif urat várják a betegei…

  8. Annyit mondjon mar meg legyszi valaki,hogy ha Tiny Umbrellaban lementettem az SHSHkat (4.1, 4.2.1, 4.3.1, 4.3.2),de cydiaban csak 4.2.1-ig jelzi,attol meg mukodik a dolog es tudok pl 4.3.1-et felrakni? I4 eseterol beszelunk. Igazan koszonom!!

  9. @gonzoka:

    szerintem ez egy Facebook-kal szinkronizált kontakt. Nekem is így néz ki 3G-n, 4.2.1-en, ha FB kontakt hív vagy én hívom őt

  10. @DrJuris: persze, ha nincsen a Cydia mentés bepipálva, akkor csak localhostra ment, de attól még a megfelelő beállításokkal menni fog a restore, csak a Cydia nem tud róla.

  11. Az előzőből kimaradt:

    Tegnap csináltam egy custom 4.2.1-et multitask-kal és %-kijelzéssel. Felraktam 1-2 dolgot Cydia-ból, közte a iRealSMS-t. Ez helyből crash-elte a Sringboard-ot. Leszedtem, de azóta napi 4-5x behal a SB. Rakjam az egészet újra? Ja és a 4.2.1 nem a legfürgébb ugye 3G-n. Segít ha a multitaskot kihagyom az új custom FW-ből? (úgyis az SBS-t használom)

  12. @tr00p3r: Kedves Trooper, sem a multitasking sem a Cydia túladagolása nem jó.

    Csak százalékkal csinálj egyet és ne telepíts semmit az ultrasnow-n kívül (, ha nem muszály… nagyon… nagyon).

    És ha tudod teljesen kezdd újra, ne back-upból töltsd vissza.

    Ha így csinálod tényleg fürgébb lesz.

  13. OK,köszi. Appsync-et se? Cydia-ból volt 1-2 dolog ami hasznosnak bizonyúlt: Cyntact, iphonedelivery és a status notifier. Ezeknek intsek búcsút?

  14. TinyUmbrellával csak én nem tok SHSH-t lementeni? Azt irja ki, hogy a TSS Server nem elérhető és ezért se menteni, se régebbi szoftvert nem tudok rakni a telóra. Mi lehet a gond?

  15. A segítségeteket szeretném kérni. Tegnap ki kellett kapcsolnom az iPhone-om (magyar érettségi, huhh ^^) és amikor visszakapcsoltam eltűnt az összes telefonálási funkció. Se Phone, Contacts ikon, sőt iPod se, helyette ugyanolyan ikonok vannak, mint az iPod Touchnál, Music ill. Videos. Nem tudok hívást kezdeményezni, pedig a szolgáltatót látja, mert az SMS-ek megjönnek. Mail-en keresztül sikerült bekavarni egy kontaktomhoz, de mikor rámegyek a telefonszámra semmi nem történik. A telefon iPhone 3GS 4.3.1 06.15.00-s baseband. Így a restore esélytelen? Se hard reset, se factory settings nem segített.

    Előre is köszönöm!

  16. @H2CO3: Aham…elég sokszor foglalkoztam már iPhone-nal, de ez a bepipálás hol van, mert fogalmam nincs?! Köszi

  17. sziasztok!
    OFF: iphone 4 em van eddig 4.2.1 volt rajta unthreted jailbrekkel függetlenítve sose volt baseband-el se volt babrálva, most akartam frissíteni 4.3.2-re restore ral de a telepítés végén 1013-as hibaüzenet és recovery módban ragad. Mit tegyek? Előre is köszönöm a segítséget!

  18. ja és hiába nyomok a tinyumbrellába a fix recovery re és ki is írja hogy sikerült az itunes mégis 1013-at dobál 🙁

  19. @wittao: ezt senki nem tudja biztosra. én meg sem vettem volna a helyedben, ha már újabb baseband van rajta, mint a 01.59-es, vagy megpróbálnék túladni rajta. vagy vegyél gevey simet.

    @gonzoka: számítógépen add hozzá a képet, és ne a készüléken. ha a készüléken adod hozzá, úgy mindig teljesképernyős lesz. számítógépen hozzáadva is max 150×150 pixel legyen, akkor tuti kicsi lesz.

    @DrJuris: ha az umbrella lementette, akkor igen.

    @tr00p3r: a multitasking nem 3G-re lett tervezve, így bár technikailag meg rajta, marhára belassul. ugyanez igaz a homescreen háttérképre is, mikor az ikonok mögé képet tesz. ezeket kikapcsolva nem fog annyira belassulni. az appsync-nek ehhez végképp nincs köze.

    @WiC0: a TSS server sosem az SHSH mentéséhez volt, hanem azt akkor kellett használni, amikor restore-oltál, mert az szolgáltatta az iTunes-nak a letöltött SHSH-t. a “Save my SHSH”-t használd a legfrissebb Umbrellában.

    @quattrodani: restore mondjuk custom 4.3.2-re.

    @huszar90: http://szifon.com/2011/03/03/leggyakoribb-itunes-hibauzenetek/ a 1013-mas hibánál részletesen le van írva, mi a teendőd. ha azt követed, nem lesz 1013-mas hiba.

  20. Sziasztok!

    Nem tudtam hirtelen máshova írni, így ide posztolok, hátha tudtok segíteni.
    Win 7 64bit op.rendszerem van, és az Istenért nem enged semmilyen apple terméket feltelepíteni (így az itunest és a quicktime-ot sem pl). Valahányszor elindítom az apple.com-ról letöltött 64bites itunes telepítőt, mindig ez az üzenet fogad:
    “A telepítőcsomagot nem lehet megnyitni.Ellenőrizze, hogy a csomag létezik-e, és van-e hozzáférési engedélye, vagy lépjen kapcsolatba az alkalmazás forgalmazójával, és ellenőriztesse, hogy a csomag érvényes Windows Installer telepítőcsomag-e.”

    próbáltam már mindenféle megoldást, többek között az alábbiakat is:
    – letörölni mindenféle apple alkalmazást, majd reinstall (na ez pl ott bukott meg, hogy zsír tiszta win 7-re raktam volna fel a cuccot, szal semmi apple termék nem volt még fent)
    – kompatibilitási módban történő indítás (nem ment, ugyanaz a probléma jelentkezett)

    már agyf@szt kaptam, nem találok rá a jó megoldásra…vmi használható ötlet?

    Előre is kösz!

  21. @tr00p3r: Ja bocsi az AppSync is megbízható.

    AppSync, Ultrasnow, Installous, UnlimTones, MxTube … én ezeket használom.

  22. @Rurdy: próbáld meg, jobbegérgomb > Futtatás rendszergazdaként.

  23. @Jadeye: Köszi sikerült! Másik, az miért van hogy 4.3.2 alatt ha nem gyári alkalmazást indítok akkor nincsen animáció? csak ha már benne van a ramba? Meg úgy az egész iOS lassabbnak tűnik. Ez másnál is így van? Direkt b@ssza el idővel az apple az öregedő iphone-t? Pedig még a 4 -es az aktuális :S

  24. @Jadeye: Köszönöm szépen Jadeye csak elnéztem kicsit de már minden OKÉS :D:D:D

  25. @Symy Gery: próbáltam, az volt az első ötletem, de ugyanaz a probléma :S

  26. @Arazriel + @Jadeye:

    Köszi a segítségetek és tanácsaitok!

  27. @rurdy: töltsd le újra a telepítőt, és legyél rendszergazda, legyen kikapcsolva a vírusirtó, a tűzfal, és az UAC átmenetileg. de enélkül is mennie kellene.


Add a Comment