fbpx Skip to content

Egy könnyen játszható, egyszerű játékot kerestem, így találtam rá a Card Tower The House of Cards nevű játékra.
Indítás után először érdemes a How to play részt elolvasni, hogy tisztába légy az irányítás mikéntjével, de azért nem annyira bonyolult. A Settings részben beállíthatod, hogy földi vagy holdbéli gravitációt akarsz, holdassal nyilván könnyebb játszani. Gondoltak a nagy ujjúakra is, beállítható az ujj pixelnagysága.
A játékot célszerű fekvő módban játszani, így több kártya fér el egymás mellett. A kártyákat igen finom mozdulatokkal kell kezelni, először a bal, majd a jobb pakliból érdemes venni a kártyát. Óvatosan kell kezelni, mert a vár egy “sóhajtásra” is összedőlhet. Még jó, hogy van egy Undo gomb, amellyel az utolsó három mozdulat visszacsinálható. A második sortól nagyon finoman kell lerakni a kártyákat, mert ha leejted, könnyen összedőlhet a vár. Sokat segít a zoomolás, jobban látható a beépítendő terület. A kártyák számától függően pontokat kapsz, későbbi verzióba beépítik az online ranglistát is.
Ha úgy érzed, hogy kész vagy, fényképet is készíthetsz a műről, melyet a Gallery részbe ment el. Innen átmentheted a telefon Photos könytárába is vagy twitteren és Facebookon dicsekedhetsz vele.
A program teljesen jó üres 10-15 perceket kitölteni, ingyenesen tölthető le a magyar App Store-ból.


Olvasd el a hozzászólásokat is

50 Comments

  1. Sziasztok ,bocsi az OFF-ért ! Egy kis segitségre lenne szükségem : Tegnap letöltöttem a mediafire -ról egy navigációs programot (TOMTOM egész europa) és 10 fájl kellett letölteni egyenként 195 MB . Azt nem tudom sajnos hogy,hogy lehet ebből a 10 fájlból iPA-át csinálni vagy hogy ,hogy tudom telepíteni ezt a programot az iPhonera. Kérlek segítsetek !!! Köszi előre is….

  2. win alatt total commander mac alatt rucksack.

  3. @akos101: szedd le innen: h t t p ://hotfile.com/dl/55145763/4f3971b/TomTom.Europe.v1.4.iPhone.iPod.Touch.iPad-CRACKED.ipa
    Ez biztosan uükodik is en ezt hasznalom!

  4. sziasztok. a szifonom behalt. nincs kijelzés, csak ha rádugom a gépe, de nem lehet restorolni. 23 errorral megáll:( mi ez a hibakód? mit jelent?

  5. Off: Olyan gondom van, hogy nemrég megjelent cydiában a Firmware 4.0.2 nevű app, ami elhiteti az iTunes-szal és egyéb alkalmazásokkal, hogy a telefonon ez a szoftver van, miközben a jailbreakelt 4.0.1-én fut a telo. Fel is telepítettem, megváltoztatta a szoftververziót és minden maradt úgy ahogy volt. De a változás után a cydia kérte, hogy töröljék le az app-et, így is tettem. De a program egyszer csak eltűnt a cydiából és most maradtam 4.0.2-n. Várható, hogy vissza fog kerülni ez a program??? ( elég megbízhatónak tűnt BigBoss- tól származik…)

  6. Jó kis játék, csak idegesítők a hangefektek. :S

  7. OFF:

    Vajon a SzifonStore-ban mikor lessz Headset ???

  8. lécci valaki segítsen….

  9. olyan vicces , röhejjes , szánalmas hogy a legtöbb témánál , új /régi postnál
    aáltalába 10hozzászólásból 9OFF – akik bénáznak mert elkúrtak vmit és sírnak segítségért… a legrosszab az amikor az első hozzászólás is off….
    keressenek szakmai topikot (pl Prohardveren ) vagy vmi más fórumot ha nem tudnak érdemlegesen hozzászólni a posthoz….

    Amúgy jókis játéknak néz ki … tuzi lesz pár fanatikus akiknek már majdnem 1pixel 1kártya lesz :D:D:D

  10. Jó játék, csak nem nekem való.

  11. @xxman11:
    xxman11 örülök hogy Te minden tudással a fejedben születtél meg.. azt hittem hogy ez egy olyan közösség ahol lesz olyan ember aki segíthet, mivel mindenkinek szifonja van, talán van itt olyan akinek van tapasztalata ezzel a hibával… és nem sírtam, okoskám.

  12. Tegnap este frissült a carrier 7.0ról 8.1re….
    Viszont problémám, hogy hiába cserélem le a carriers bundlesba a tmobile logokat az általam válaszottra (felülírom) nem változik át, marad a régi…
    Van ötlet hogyan lehetne?

  13. xxman11 – olyan vicces,hogy neked biztos qrvára nehezedre eshetett elolvasni azt a pár sort… Biztos te egy “kibasz…ott jó fej ember vagy” Amúgy a többieknek 1000 köszönet a segitségért !!!!

  14. Sziasztok,

    Atnyaltam a hozza tartozo cikkeket, de 1. nincs rola adat, 2. a kutya sem nezi mar oket.

    Kerdesem : kerul e plusz penzbe az adatforgalmon kivul es a dijszabasom szerinti mobil dijon felul a FaceTime hivas ?

    Pablo

  15. @pphone: Nem értem a kérdést. Ha hívsz valakit simán XY Bélát, akkor az pénzbe kerül. De a FaceTime ugye Wifi-n működik ergó Béla azt mondja FaceTimeozzunk, te mint Józsi azt mondod rendben, akkor bontja a kapcsolatot és wifin keresztül megy tovább a communikáció. Ha mindezt 3G-n keresztül csinálod, akkor mobile adatforgalmat generálsz, tehát azért kell fizetned.

  16. @Ifive: Intézem 🙂

  17. @admin:

    Igazabol ennyi volt a kerdes ! Ezek alapjan a HA FaceTime akkor meg mobil dij sincs ? Ki kap azert penzt, ha mondjuk Jerusalem kulson es Hirtelengorongyos felson beszelget valaki wifin FaceTime ? Ingyen routolodik a kapcsolat mint a Skype-on ?

    Pablo

  18. Sziasztok erdekelne hogy iPad 3.2 hogy lehet ra tennni Magyar nyelvet es esetleg billenyuzetett is. Jailbreakelve van cydia van rajta!
    Ami a cydia ban van csomag a magyar billenyuzetett hez az vmiert nem jo!
    Tudtok segiteni?

  19. @pphone: igen

  20. @Crazy:
    koszi 🙂

  21. @rrsolid: DFU módból próbáld meg a restore-t, előző postnál leírtam hogy kell.

  22. Tapasztalt már valaki ilyet?:

    iPhone 3g, iOS 4.0, jailbraik. Nézegetem ma a telefonom a fényképeket, és a camerarollban az utolsó fénykép a telefonom főképernyőjéről készült “screenshot”. Magyarán vmi hiba folytán csinált egy fényképet a főképernyőmről minden külső program igénybevétele, és az én akaratomon kívül. Csoda történt 😀

  23. @weberbarna: nem nyomtad meg veletlen a powert es a home-ot egyutt ? Mert az csinal ilyet 🙂

  24. @pphone:
    Upsz, tényleg. Nem ismertem ezt a funkciót! Bocsesz 🙂 akkor itt semmi se véletlen.

  25. Gyerekek mi ez a punnyadás? Semmi új cikk? Vendég blogerekkel mi a helyzet?

  26. hello!
    bocs az offért, de nem tudom máshova írni. remélem tudtok segíteni és értitek mire gondolok 🙂
    szóval két kérdésem lenne. megoldható az h ha fényképezni akarok akkor ne a képernyőn levő képkészítés gombot nyomjam meg hanem pölö a hangerő fel vagy le gombot? szal van olyan program vagy mi amit ha leszedek akk az beállítja ezt?
    a másik pedig h a némító gombot ki lehet cserélni billzár gombra? szal ha be van kapcsolva a billzár akkor ha nyomom a képernyőt az nem reagál. remélem érthető amit kérdezek. előre is kösz a segítséget

  27. Jó appnak tűnik majd kipróbálom!

    Bocs felteszem a sokadik OFF kérdést,de ezt már láttátok?

    youtube.com/watch?v=6yyw_mohcrQ

    Kipróbálta már ezt valaki?

  28. @Lacko: ez ksac1 mod atol meg 3.1.3 lesz a rendszer verzioszama! …

  29. @Crazy:
    Tudom,hogy csak 3.1.3,de állítólag iOS 4 funkciókkal (multitasking,folders,stb.)
    Itt egy másik link is,ha valakit érdekel:

    blog.alltechrelated.com/2010/07/08/whited00r-full-versions-of-modded-os-3-1-3-for-ipod-touch-1st-gen-and-iphone-2g/

  30. Bocs az előző 2 hsz-ért,azóta elolvastam mi az álláspontotok róla az “iPhone 3G – 4.0 multitasking és background kapcsoló” cikk kommentjei között.
    Viszont nem tudjátok,hogy hogyan tudnám akkor felvarázsolni az 1G-s Touchomra a gyári Multitaskingot és a “Folders” funkció? (a többit megoldom)

  31. @rrsolid: @akos101: Talán másokat is zavar az ILYEN offolás, csak nem írják le mert kár széllel szemben hugyozni. Tanuljatok meg angolul, és ha 20 perc guglizás után sincs meg a válasz, AKKOR írjatok ide. Nekem 2 perc alatt meglett, direkt rákerestem a problémáitokra. Ha valaki a SzifonStore-s headsetről OFFol, azt örömmel olvassuk.

  32. Bocsi az off ért
    Van nálam egy iphone 2g és az istennek sem akarja feltenni egyik custom ipsw-t sem amelyiket erőltettem (3.1.3, 3.1.2) és elszáll 1600,1611 es hibakóddal… mit lehet tenni hogy felmenjen valamelyik?
    fontos lenne ! előre is köszi a válaszokat !!

  33. Bocsánat az off ért.

    Szoftvert frissítettem egy új bootos 3gs telón de az Itunes-ban nem voltak az appok leszinkronizálva.Valahogy vissza lehet szedni az eddigi appokat?

    Előre is köszönöm a válaszokat!

  34. Sziasztok!! Adott egy 3g 4.0.2 re frissítve jb nélkül,mégpedig mert nem ment a wifi ,namármost így sem megy azaz hogy szürke a wifi opció ,mintha nem is lenne benne wifi. kérdésem , lehet hardware hiba?

  35. süti nem hanem a beálitás korlátozásokba le van tiltva:)
    ez 4.x bugg 😀 kikapcsolod és happy:)

  36. @admin: köszi *.*

  37. Köszi!!! Tocso

  38. Szerintetek, ha a héten veszek egy iPadet, melyik szoftver lesz rajta? 3.2,3.2.1,3.2.2?

  39. @Tomek: 2g re minek akarsz customot?? sőt sztem 2g re nem is lehet customot csinálni XD

  40. @Lovi:
    csináltam már meg pár szifont. nem lehet ezt dfu-ba rakni… vagy nem tudom mi van, megjelenik a kábel meg az itunes a kijelzőn, de semmi nem történik.

  41. @rrsolid: Akkor valamit nem jól csinálsz. Ha látod a kábelt meg az iTunes logót a kijelzőn, az recovery mód, nem DFU, előző postnál leírtam hogy kell

  42. Hello.
    Elnézést az OFFért de nagyon bosszantó problémám van amivel nem bírok egyedül.
    Abban kérném a segítségeteket,hogy van nekem egy iPhone 3GSem és kaptam hozzá egy inCase márkájú,úgy nevezett Power Slider Case-t(töltős tok) és mikor leveszem a telefont erről a tokról nincsen se billentyűzet,se zár,se kamera,se videó és a YouTube videóknak sincs hangja.A YouTubenál, a hangerő szabályzó csúszkája is hiányzik.És azóta sincs semmi,csak ha vissza rakom rá a tokot.
    Valamint folyamatosan felugrik egy hiba üzenet,hogy “Ez a tartozék nincs ehhez az iPhonehoz optimalizálva”
    Mikor rajta van a tokon minden rendben működik,semmi baja nincsen.
    Restore után is ez a probléma!
    Mi lehet a gond?Mit tudnék tenni?
    Előre is köszönöm!

  43. Üdv
    Lehet 3g-n a 4.0.1-es szoftverből 3.1.3-ra variálni? Függetlenítés nem érdekel, csak a iO4 3g viselhetetlenül lassú.

  44. OFF

    A cydiás cikkhez külön meghívó kell, vagy hogyan kell oda bejutni? 😀 (hogy a hozzászólásokat át tudjam olvasni)

    Folyamatosan csak a kezdőoldalra dob vissza. Több gépen próbálva, több fajta böngészővel, viszont a hsz-ek száma nő, tehát valahogy lehet oda írni.

    ON

  45. @H2CO3:
    köszönöm szépen, így tényleg elérem, de sajna ez nem változtat azon, hogy se a bejegyzés nevéről, se comment-ek gombról és se az előző poszt következő poszt gombjáról nem tudok belépni oda, mert mindegyik a főoldalra vezet(ez is a linkje azoknak a gomboknak). De legalább a hozzászólásokat el tudom olvasni 😀

  46. bocs előre az OFFért:D
    de problémám akadt a exit safe mode miatt és újra JBzni akarom 3gs készülékemet kérdés az h még él az az oldal ahol ezt megtudnám tenni?

  47. @iP3Guser:
    sajna nem megy, nem lehet. a home gombot nyomom hosszan és úgy dugom rá, akkor van kép. máshogy nincs. akkor mutatja a kábelt meg az itunest. de ennyi..

  48. Sziasztok

    Lenne egy kérdésem az iTuneson keresztüli alkalmazás telepítésröl Iphone 3GS-re. Rá szeretném telepíteni a telómra az CoPilot-t Eu navigációs progit az installousból, de egyfolytában megál 50 MB-nál.. Kipróbáltam azt is hogy letöltöm gépre és Itunes-al rátelepítem a telefonra, csak az a baj vele hogy telepíti egy darabig és aztán megáll. Ez azért lehet mert crackelt a progi? Ha igen tudnátok segíteni hogy milyen módon tudnám rátelepíteni a telefonomra?

    Köszönettel.
    Jhones

  49. valaki tudna segíteni ebben?


Add a Comment