fbpx Skip to content

Nem veszélytelen a jailbreakme.com által kihasznált biztonsági rés!

A jailbreakme.com feltörő eljárása egy Safaris pdf dokumentum-kezelési hibát használ ki. A jailbreak jóindulatúan dolgozik, azonban a hiba lehetővé teszi, hogy rosszindulatú hackerek hasonló módszerrel hozzáférjenek a telefonhoz. Ennek megakadályozására hozták létre a PDF Loading Warner nevű alkalmazást, mely érzékeli ha a pdf tetszőleges kódot akar betölteni és megkérdezi, hogy tényleg be akarod-e tölteni a dokumentumot. Az alkalmazás ingyenesen érhető el a Cydiás BigBoss repból.
Fontos megjegyezni, hogy a biztonsági rés nem csak a feltört telefonoknál létezik, hanem minden iPhone-nál, mivel Safaris hiba! Jelenleg ez az egyetlen ismert ellenszer.
Arról nincs hír, hogy az Apple mikor akarja befoltozni a lyukat (már dolgoznak rajta), de Charlie Miller ismert biztonsági szakértő „zero-day” hibának, azaz kritikusnak ítélte az esetet.
Egyébként chpwn fejlesztő szerint (ő alkotta a ProSwitchert és az Infinidockot) ezen kívül is számos egyéb lyuk van a rendszerben, így a jailbreak a jövőben is lehetséges lesz.


Kijött az iOS 4.1 harmadik bétája

Tegnap megjelent az iOS 4.1-es szoftververziójának harmadik béta változata. Újdonságok és hibajavítások nem ismertek. Kivéve az a negatívum, hogy iPhone 3G és iPod Touch 2G esetén megszűnt a Game Center támogatás 🙁 Valószínűleg gyengék voltak a készülékek erre a funkcióra.

A verzió csak fejlesztőknek van, mezei felhasználók (főleg a jailbreakesek és függetlenítők) maradjanak távol tőle. Arról nincs infó hány béta változat fog még kijönni és a végleges verzió mikor jelenik meg.

Olvasd el a hozzászólásokat is

28 Comments

  1. Ez a Béta 3 már olyan gyors 3G-n mint a 3.1.3

  2. ennek a Game Centernek alapból benne kell lennie a telefonban? mert én nem találom sehol :S 3G[S] new iboot 4.0.1

  3. jópofa hogy belenéz a jailbreakme.com -ba egy ügyesebb emberke és az alapján bárkinek a telefonját nézegetheti..

  4. Annyira elképzelhetetlennek tartom azt a 315 MB szabad memóriát, főleg hogy az én kis 2G-m legjobb helyzetbe is ~60 MB szabad memóriát mutat:D

  5. @Underdoggie: A Game Center elvileg ősszel indul, és szerintem a 4.1-be teszik bele.

  6. Bocsánat elöre is az offért,egy apró kérdésem lenne.
    az Installous mindenkinek megy rendesen?Mert nekem néhol,kilép,néhol meg nem engedi letölteni a dolgokat.és már előfordult,hogy amit letöltöttem,nem volt képes elinditani…

  7. hogy lehet azt a szabad memória jelzést bekapcsolni (3G-n)?

  8. én úgy tom hogy szeptemberben érkezik:)

  9. @xedamin: Hmm, én végre úgy érzem kihoztam a maximumot a 2G-mből.
    LaunchDaemons, .proj kiterjesztésű file ok, textimput törlése, és egy másikrepóból származó virtuális memória bővítés: Így 230MB free on system, és 80MB free memory. Így gyakorlatilag akadásmentes a safari, és normálisan olvassa a weboldalakat, nem tölt minden második scroll mozdulat után, hanem gondolkodás, és kockás kép nélkül végig tudom görgetni a szifon.com normál oldalát. 3Gn is faxán megy. 🙂

  10. @Crazy: @Gege42: Kösz, bocsi a hülye kérdésért! :S
    @gabor94: SBSettigs-szel lehet, a ‘More’ szekcióban

  11. Sziasztok!

    Nem ide tartozik, de rövid időn belül odáig fajulnak a dolgok, hogy saját kezemmel vetek véget a 3G-m életének! 😀 Az a helyzet, hogy ha csatlakoztatom a telefont az asztali pc-hez, nem ismeri fel a telefont. Régebben semmi probléma nem volt, aztán jött egy olyan időszak, hogy felismerte, csatlakoztatta, majd azonnal el is távolította a telefont a pc. És ezt szépen megállás nélkül egyfolytába. Utána sokáig nem csatlakoztattam a telefont, egészen a tegnapi napig. Akkor láttam, hogy minden frankón működik, (ment a szinkronizálás, t-pot, …) de mára megint besz*rt. Viszont most már nem a csatlakozás-elválasztás játékot nyomatja, hanem egyből jön az üzenet, hogy “USB eszközt nem lehet felismerni”. Kipróbáltam az összes USBportot, XP SP3 van fent, telón 3.1.3. Egy laptopon, illetve más gépeken megy tökéletesen, tehát valszeg a pc-vel van a gond, csak az a kérdés, hogy mi?

    Továbbá lenne egy második kérdésem. Kb. fél éve elromlott a wifim, vagyis azt hittem, hogy elromlott, mert szürkével jelezte a ‘Settings’ menübe, hogy ‘No Wifi’. 3.1.3 volt rajta amikor elromlott. Azóta megjárta a szervízt, 80ezerért az Apple vállalja, hogy megcsinálja, mondtam, hogy kössz nem! Viszont azóta többször tapasztaltam, hogy megjavult a wifim. Tudtam netezni, stb., de utána ismét No Wifi felirat jött. Próbáltam hard resetet, egész éjszakás kikapcsolást, restore-t, bár ugyanúgy 3.1.3-ra volt restore. Nem tudom, hogy a 4.0 segítene-e, most nem tudok egy updatet megoldani bizonyos oknál fogva, de remélem tudtok segíteni, hogy mi lehet a baj, azt mondták egy páran ismerősök, hogy tuti firmware hiba okozza a wifi-hibát, de félek, hogy hardverhiba :S

    Bocsi a hossz miatt, de csak tőletek tudok segítséget kérni! Köszönöm előre is!

    Üdv.

  12. @Joker: Szerintem az USB, ha az egeredet, bill-t bárhol felismeri, akkor nem hibás. Viszon esetleg egy olyan dolgot megpróbálnék a helyedben, hogy felteszed a telót, és eltávolítod az eszközkezelőből. utána lehúzod. Újrarakod az iTunes-t, és újracsatlakoztatod. Ha a driver települt rosszul, akkor talán ez megoldja.
    A wifiről nem igazán tudok beszélni, mindelesetre a szifon blogon van egy szervízhírdetés, talán ők barátságosabb árat mondanak neked a javításhoz. 🙂

    * 2G/3G(S)/iPAD
    * Magyarítás.
    * Jailbreakelés.
    * Szoftver frissítés.
    * Bármilyen hardver hiba javítása.
    * Javítások/játékok telepítése.
    * 1 hét garancia

    Érdeklődni: [email protected]

  13. @Underdoggie: és hol találom magát az SBSettings-et?

  14. @gabor94: a cydiaban

  15. @gabor94: sikerult?

  16. @Joker:
    Szia!Az első kérdésedre a válaszom, hogy töröld le a gépedről azt az iTunes-t ami jelenleg fent van, és telepítsd újra, nekem is ilyen problémám volt, de ezzel megoldodott a gond.
    A második kérdésre: pedig valszeg hardverhibás a telefonod,az pedig wifi csere,a 4-es sfw.nem oldja meg a problémát!! Ezt azért írom kb.egy hete jártam én is így, gondoltam egy szoft.frissítés segít, de nem.Szerelő, 15000Ft.és azóta tökéletes!

  17. hy!Egy kérdés most lett először feltörve teló ,az baj hogy telefon ikonnál mentem lefagyott és nem érzékelt semmit ki be kapcsoltam és jó lett minden!Előfordulhat feltört telefonoknál? régi boot 3gs 4.01

  18. Aki tart a biztonsági problémától az telepítse Cydiából a PDF Loading Warner kiegészítést, innentől, ha a böngészőből bármi meg akar nyitni egy PDF fájlt feldob egy requestert, hogy engedélyezi-e a felhasználó, így nem lehet a hátsó ajtón bejutni engedély nélkül.

  19. kösz @Jocek97 és @Underdoggie.
    Az normális, hogy 30-34mb -t ír iphone 3G -n? Sajnos ios4 óta nagyon lassú az egész telefon :S .

  20. @szagi: Köszi! Remélem sikerül megoldanom!

    Üdv.

  21. Gyerekek miden problémára a válasz: MAC, vegyél macet! 🙂 nagyon fja minden csak működik evrything just 3 clics 😀 mellesleg paralells el win is megy egyszerűen tökéletes! Zoltán most már értem h mért száműzted a notidról:D mondjuk nekem a hackintosh nem ment a notin de nem is baj mert macbook pro nak jobb a hardvere mint a régi notimnak:D szval Buy a mac! .

  22. @Crazy: Nekem is vegyél egyet, mert ha nem akkor marad a hakli 🙂 🙂

  23. @gabor94: fogalmam sincs, hogy kevés-e 3G-n a memória, azért amikor komolyabb játékot, vagy progit (pl. GPS-t) futtatsz, érdemes kipucolni a memóriát! SBSettings – Processes (halálfejes ikon) – Free up memory! az én gs-emen néha akár 30 MB-ot is felszabadít.

  24. emlékszem, anno nemtommikor is volt egy safari hiba, de akkor a hirdetésre kattintva fagyott be a teló, és tárcsázta a reklámban lévő telefonszámot. ezt befoltozták?

  25. @gabor94: Először is kapcsold ki sztem a SpotLight-ot, volt róla cikk, hogyan. Azzal érezhetően gyorsul a teló. Másrészt SBsettings-ben a futó programokat is ki lehet lőni, amit gyárilag elpakol a memóriába. Mail/Safari/iPod.
    @sultan: Én feltörve használom a telefont mióta az eszemet tudom, de ilyen probléma nem fordult elő. Szifonon sem jellemző, h ilyen hiba lenne alapból. Sztem ez most egyedi eset lehet nálad.

  26. A veszélyről jut eszembe,nekem egy 3g van az 4.0.1. A telefon jailbreak után fel tettem az installous nevű progit. Az innen letőltött programok egy idő után el tünnek a készülékről valamilyen oknál fogva csak úgy. Ha valaki tudja mi a baj akkor írjon. 🙂 Köszi!

  27. @gablerr: hat ha syncelsz es nincs bepipalva az insstallous beallitasainal h sync itunes akkor az itunes leszedi azokat az appokat amiker instaval raktal fel


Add a Comment