Skip to content
Mai hírek az új iPhone 4 körül forognak. Az óriási kereslet miatt már csak júliusi szállítást vállalnak. Mi lesz így velünk magyarokkal? Megjelent az Apple Store nevű saját alkalmazás is, de nekünk ez tárgytalan.

iPhone 4: kiárusítva

Tegnap indult az új iPhone 4 előrendelése, de máris kifogytak a készletekből, az új rendeléseket már csak július 6-8 között tudják teljesíteni. Tehát aki még júniusban hozzá akar jutni, annak 24-én sorba kell állnia.

Egyébként a sajtóban megjelent cikkek alapján borítékolható volt a nagy siker, de nem készültek fel rá. A nagy siker negatívan érinti a magyar értékesítést is. Már az elő kör indulásakor nem lesz elég készülék, és a magyarok még képben sincsenek. Valamikor a harmadik-negyedik ütemben csatlakozhatunk be, augusztusban-szeptemberben. A készlethiány miatt lehet, hogy ez tovább csúszik. Jobb esetben időben elindul az értékesítés, de csak minimális darabszámmal, mint ahogy a 3GS esetén is volt. Szomorú.
Egyébként az előrendeléskor komoly problémák léptek fel. Megint ki más, mint AT&T mondott csődöt. Bevallásuk szerint a valaha látott legnagyobb online forgalmat bonyolították le, de a szervereik nem tudtak ezzel megbirkózni. Mivel az Apple oldala a kötelezően választandó AT&T-s szerződés miatt kapcsolódik a telefontársaság szerveréhez, egy ideig a túlterheltség miatt egyáltalán nem lehetett rendelni, a következő üzenetek valamelyikét kapta a felhasználó.

Ráadásul a nemrégiben történt, több mint 100 ezer iPad-felhasználót érintő emailcím kiszivárgása után újabb biztonsági probléma adódott. Ha valakinek sikerült bejelentkeznie, az nem a saját számláját látta, hanem valaki másét. A lenti képet John King küldte a Gizmodonak. Egy Mary nevű hölgy számláját látta…


Egyáltalán nem megnyugtató hírek, mi lesz itt?

Apple Store az App Store-ban

Mint ahogy tegnap írtam, az Apple megjelentette az Apple Store nevű ingyenes alkalmazását, melyben
– online lehet rendelni termékeket, kiegészítőket,
– megkereshetjük a legközelebbi Apple Store-t,
– időpontot foglalhatunk Genius Bar-os egyeztetésre.
Az alkalmazásban lehet az új telefonhoz dokkolót is rendelni, potom 29 dollárért. Az első iPhone-hoz még ingyen adták…


Az alkalmazás lehetővé teszi az új iPhone rendelését is, de tegnap ez is csődöt mondott.


Nekünk magyaroknak Apple Store hiányában nem túl hasznos ez a program, a magyar App Store-ban nincs is benne, csak az amerikaiban.

Jön a Final Fantasy Tactics: The War of Lions

Square Enix a most zajló E3 konferencián közzétette, hogy a Final Fantasy Tactics: The War of Lions nevű játéka a 2007-es PSP-s megjelenés után jön iPhone-ra is. A játékban gyönyörű CD animációk, plusz karakterek és feladatok lesznek. Hőseinknek, Ramzának és Delitának a történelem sötét bugyraiból kell az elrejtett titkokat felfedniük. Tervezett megjelenés szeptember 15. Addig is jöjjön a trailer, melyben semmi hasznosat nem láthatunk.

Jön a Secret of Mana is

A Square Enix másik játéka eredetileg 1993-ban jelent meg, majd 2008-ban kijött Wii-re is. Erről még kevesebbet tudunk, de itt is van egy felesleges trailer.

Megjelent az iTunes 9.2 végleges verziója

Mint ahogy tegnap twitteren is közöltem, megjelent az iTunes 9.2-es végleges verziója. A program a következő újdonságokat tartalmazza:
– már lehet az új iPhone 4-gyel is szinkronizálni,
– tudja az iOS 4-et és az iBooks 1.1-et is kezelni,
– iOS 4-ben az iBooks 1.1 könyvként ismeri fel a pdf fájlokat,
– szintén iOS 4-ben az alkalmazásokat folderekbe lehet rendezni,
– gyorsabb backup készítés,
– lemezborítót gyorsabban jeleníti meg, ha belépsz a könyvtárba.
Közben a Dev Team közölte, hogy aki Spiritet akarja használni a jailbreakhez, az maradjon távol a frissítéstől. Ez PwnageTool és redsn0w felhasználókra nem vonatkozik.
Az iOS 4-es verziója június 21-én jelenik meg.


Több mint 600 ezer iPhone 4-et rendeltek meg

Az Apple közleménye szerint egyetlen nap alatt több mint 600 000 új iPhone-ra adtak le előrendelést. Ez a valaha leadott legtöbb előrendelés és jóval meghaladta a várakozásaikat. Sajnálatukat fejezték ki a rendelési anomáliák miatt, remélik a problémákkal találkozó vásárlók is hozzájutnak az új telefonhoz.
Én is nagyon sajnálom az egészet. Legfőképpen azt, hogy nem az USÁ-ban élek, így nem tudtam rendelni… Összehasonlításképpen: 300 ezer iPad-et rendeltek előre a teljes előrendelési időszak alatt. Ez a 600 ezer irtózatos mennyiség, újabb kiváló Apple pénzügyi eredményre számíthatunk.
Közben az AT&T is hamut szórt a fejére. Közlésük szerint a kereslet tízszer nagyobb volt, mint a 3GS esetén. A nagy mennyiségű rendelés miatt a további előrendelést felfüggesztették (!), majd ha lesz készlet, újra lehet rendelni.


iPhone 4 – iPhone 3GS összehasonlítás

Aki esetleg még gondolkodik, hogy váltson-e 3GS-ről iPhone 4-re, annak itt egy összehasonlító kép. (Kattints a képre a nagyításért)
Érdemes váltani.


Apple elkezdte jóváhagyni az iOS 4 kompatibilis alkalmazásokat

Hétfőn jelenik meg az iOS 4, így már ideje volt, hogy az Apple elkezdje jóváhagyni a verzióval kompatibilis alkalmazásokat. Elsők között a népszerű Dropboxot hagyta jóvá, amely már képes kezelni a multitaskinget is.
Sietni kell a jóváhagyóknak, ha hétfőig fel akarnak mutatni egy tisztességes számot az iOS 4 kompatibilitással rendelkező alkalmazások tekintetében.

Olvasd el a hozzászólásokat is

74 Comments

  1. hát.. az összehasonlitás alapján, bőven maradok még a 3gs-nél 🙂 főleg ha még unlockolják is mondjuk egy hét mulva ;]

  2. Megint kuvva draga lesz a cucc, alap aron kint 200 orul van a16os… Nalunk elejeben siman elkepzelek 250 folottit is… 🙁

  3. Nem tudja valaki véletlenül hogy ha én bemegyek amerikában 1 apple storeba es venni akarok 1 uj iphone4-et akkor ahoz ki kell töltenem valami papirt/szerzodest?
    Köszi

  4. off

    ÁÁÁ A **************** ÉLETBE!!! MI A FENÉÉRT NEM LEHET EZT A ROHADT SDK-T NORMÁLIS OS ALÁ TELEPÍTENI!!!??? 4 ÓRÁS SZÍVÁS A TOOLCHAINNEL, MAJD MAKEFILE ERROR, ÉS PERSZE, HOGY B@SZIK KOMPILÁLNI!!! APPLE, FSCK YOURSELF!!!

    on

    Érdekes, hogy nem tudtak felkészülni ennyire a rendelésekre. Gondolhatták volna, hogy ebből megint hatalmas hájp lesz… Btw, Amerikában ennyi gazdag ember van?

  5. Most akkor a Spirittel jailbreakelt iPhone összeveszik az iTunes 9.2-vel? Ne frissítsek?

    am az apple is csinált összehasonlítást..
    http ://www. apple. com/iphone/compare-iphones/

  6. Van valami hír az iBooks for iPhone-ról? Mikor jelenik meg? Itt az iOS4, iBooks meg sehol… :-((

  7. @tobeeh: hihetetlen vagy bakker…persze, hogy ne frissíts oda van írva !!!!!!!!!!!!!

  8. na tessék. lassan már azon se lepődöm meg, ha a csapból is ájfon folyik… kik azok az emberek, akik nem tudnak várni és nekik minden mindig rögtön kell?? megér ennyit ez? ámerika..

  9. Azt mondja meg valaki, hogy mennyire tuti info ez hogy 1Ghz a processzor és hogy 512 ram van benne? Erről nincs sehol se biztos info. Én arra gyanakszom hogy azért nem mert a procit visszavették 800mhz-re a ram meg maradt 256 ami manapság elég kevés:S

  10. @Imar: Eloszor is bummed kell az amcsi ID- dat Meg az SSN cardot, aztan ala kell irni a 2 eves szerzodest. 🙂
    @H2CO3: A 200 dolcsi 1 napi fizetesem ami szerintem tok atlagos, a minimalber 100 korul van. plussz 100 dollarert kapsz korlatlan beszelgetest minden halozatba , 2 gigas adatforgalommal. Szoval ha van munkad nem tetel

  11. A bummed az vinned csak az automata atirta 😀

  12. Énsem hiszem, hogy hardveresen ez lenne.

    Egyébként meg 3GSről meg kurwára nem éri meg válltani.Ha annyira zavarna az aksi veszek egy külsőt, és az nem 200k. A kijelző egy baromság, nem 1 centiről bámulja szerintem senki. Érdekes eddig soha senki nem panaszkodott arra, hogy pixeles lenne.

    Facetime szintén baromság. Ezer éve létezik videótelefonálás, nemértem, hogy az applenek hogy van pofája erre még büszkének lenni. Szánalom. Ráadásul csak 2 iPhone 4 közzöt.

    Kamerának lenne értelme, de ezért nem fogok cserélni. Kis fícsör.

  13. Ja, ezen szoktam kiakadni nem az itteni fizetésekhez kellene nézni a szifon árát!
    Aki kint dolgozik rendesen bárki megveheti akár a megjelenése másnapján is!

    De nem kell ám Ámerikába menni a jó fizetésért, elég csak a sógoroknál pl: pincérkedni már telik a szifonra mindjárt!

  14. bocsi, OFF:

    ha mondjuk én nem 24-én hanem mondjuk 1-én bemegyek egy apple store-ba, akkor kapok iPhone 4-t?

    köszi

  15. @33as: Ja. Ha ugy szamolod hogy miert, hol, hany orat kell dolgozni, eleg megdobbento dolgok szoktak kiderulni

  16. @gerike73: Apple boltba nem is fogsz kapni..legalábbis itthon nem:-s

  17. a legjobban a 9.2es iTunes-nak örülök, vagyis annak hogy gyorsabban hozza be az album art-okat, nagyon tetű volt, most meg mint a villám:))

    amúgy remélem szeptemberre azért már nálunk is lesz a T-nél iPhone 4….

  18. @daralan: szeptemberre tuti!!!

  19. Sziasztok

    Hogya a francba tudom a 3G jailbrakelt 3.1.2 szifonomat restorolni anélkül hogy upgradeljen 3.1.3-ra? Nem akarom a függetlenítésemet elveszíteni,de baromira idegesít hogy naponta 30x fagy be a telefonom. légyszíves valami segítséget adjatok, mert már lassan földhöz vágom a telefonomat.

  20. @csomesz: Letoltesz valahonnan egy gyari 3.1.2 FW-t es shift+restore

  21. @dnp: mit reklamálsz már megint ?! mennyé vegyé JB-zzzzzz 🙂 🙂 🙂

  22. @draft: Jovammma 🙂 Ugyis lesz elobb utobb i4 em is…mintahogy 3G-s iPad is itt figyel par hete. Turelem.

  23. @csomesz: baszd foldhoz

  24. @dnp: jo az az ipad? szal van neki vmi értelme? 😀

  25. @cbdomi: nem itthon, hanem amcsiban

  26. @gerike73: Nem… fogd már fel. Amerikai állampolgárnak kell lenned, vagy vmi állando lakcim kell, meg munka. De ha kinn meg is veszed, ki fogja fizetni a have 20-onezres telszámlát?

  27. Bocs az offért.
    Van valaki akinek sikerült már iphone-ról képet küldeni ipadra?

  28. Ja, természetesen bluetooth-on.

  29. Bocs az offért, de nem tudom, hogy ezt hova írjam.

    Adott egy 2g-s szifon, aminek elszakadt az aksi fekete vezetéke.

    Később rá lett forrasztva, de azóta nem lehet bekapcsolni, ha pc-re, vagy töltőre van csatlakozva megjelenik az elem ikon, és alatta a villám.

    Egyik ismerősömtől kaptam, hogy csináljam meg 🙂

    Rá is forrasztottam az elszakadt vezetéket, de nem kel életre.

    Kb 30 perce van töltőn, de semmi 🙁

    Mi lehet a baja?

  30. @siriuspapa: Hihetetlen Fun dolog, de “komoly” felhasznalasi lehetoseget nem latok benne. 3G reven egyben bitang jo GPS is a cucc, siman ver mindent. Nincs muhold kereses meg hasonlo. Rabokok a mapsre, es helybol meter pontosan mondja hol allok. Amugy foleg jatekra hasznalom, meg buszon msn re 🙂

  31. @mynus:

    Bocs de ezt hogy érted.Megvan a gyári fw és az itunes-ban a restore úgy nyomok rá hogy közben nyomom a shift-et? Mert így semmi változás nincsen.Amúgy mac-em van.

  32. @csomesz: Ja bocsi ott option a shift helyett. 🙂

  33. @siriuspapa: Nálunk most van applikálás alatt egy b@w-be egy ipad fixre…navira szenzációsd! full hd magyar nyelvű van az enyémen… jah és a videók és a tv-is az ipadról megy a kocsiba…

  34. @csomesz:
    mac alatt alt-ot kell nyomni. 🙂 Köszi

  35. @siriuspapa: nem lehet odakint függetlent kapni?

  36. @csomesz: Akkor nem a shiftet, hanem az altot kell nyomni, ha Maced van (am igen, így kell csinálni!) 🙂

  37. @gerike73: De, eloszor amit majd europabol visszacsempesznek kb. 1000 dolcsiert feketen 🙂

  38. @Ateszpapa: Ha nem volt szerencsed akkor a kabel hozzaert a femvazhoz es ez zarlatot okozott. De nem eskuszom meg ra hogy ez a baj.

  39. Gerike: ezt most komolyan csinalod? Nagyon egyszeru vagy megveszed mondjuk uk ban dragan (nemsoka) vagy us-ben reszletre. ha amcsi mhelyel es cimmel rendelkezel. Es Gerike cimnek nem eleg az e-mail cim mielott rakerdeznel. Koztes es vegyes megoldás nincs. Esetleg varsz a Tre. Vagy ha Kiemelt ugyfel vagy, a Vodara.

  40. @Ateszpapa: Érintkezik a fém kerettel a forrasztás, nézd meg nagyítóval, ha érintkezik a fém kis kerettel akkor csináld meg rendesen, különben nem testeli le….

  41. @elroysk:

    Nem tudom, így kaptam de valószínű, hogy hozzáért a fém vázhoz.

    Ha alaplaphibás lenne, akkor az elem töltő sem jönne elő, nem?

    Érdekes, hogy nem tölti és be sem kapcsolható, hiába a töltő, csak a piros akksijelzés alatta a villám.

    UI: Ha valakinek lenne 2g-s MŰKÖDŐ alaplapja lehet megvenném.

    Barátomnak fontos a 2g, ingyen válaltam neki, de ezek szerint alaplaphiba lehet. 🙁

  42. @hidi:

    Megnéztem, de nem érintkezik a fém vázzal.

    Rádugom gépre, töltőre, ugyanúgy csak az akksi kijelzés minimumon, alatta a villám 🙁

  43. @Ateszpapa: Szerintem lehet meg az aksi is szar, de csak tipp

  44. Sziasztok é azért kíváncsi lennék, hogy ha otthon nem lehet letölteni ezt az app store-t akkor itt Londonban miért nem jelenik meg nekem az app store-ban? Talán mert még nincsen? 🙂

  45. Azt figyeltétek hogy az iPhone 4 hivatalos oldalán a supported languages résznél nincs hungarian, csak a supported keyboard layouts-nál?

  46. Ohh… Mea culpa! Viszont ha az Apple Store appban nézem, ott tényleg nincs. Csak félig tévedtem.

  47. @nico: Az usaban van.

  48. Bocs az OFF-ért de nagyon fontos lenne!!!!Eddig nem figyeltem, de most szükségem lenne egy múlt héten hívott számra de csak 2 napra visszamenőleg van meg a híváslistába az összes adat! HOGYAN TUDOM BEÁLLÍTANI HOGY TÖBB NAP HÍVÁSAIT IS LÁSSAM VISSZAMENŐLEG ??????

  49. @Ateszpapa: Szia,van 2G-s alaplap.

  50. 3G-s 3.1.3-mal futó Spirittel jailbreakelt szifonomat az iPhone Explorer csak a média könyvtárat látja.
    Azt olvastam egy fórumon, hogy ha a készülék szoftvere már fel lett törve, akkor ugyanígy hozzá lehet férni a valódi gyökérkönyvtárhoz.
    Nálam miért nem???
    fefecske

  51. @Ateszpapa: simán csak az akku is lehet cellahibás.

    @cabrio01: JB nélkül sehogy. a telefon alapból a legutóbbi 200 hívást (bejövő/kimenő) mutatja csak. ha ezt átlépted a 200 nap alatt, akkor ennyi. iLog, vagy MobileLog vagy mi volt a neve, amivel lehetett rendesen nézni.

    @fefecske: mert a spirit NEM patcheli az USB-s elérhetőséget. afc2add csomagot tedd fel, és reboot.

  52. “afc2add csomagot tedd fel,” és ezt miképpen? Előre is kösz Fefecske

  53. megvan köszi a cydiából. Figyelmetlen voltam!!
    Fefecske

  54. Inkább meséljetek ki fogja egyböl telepiteni a 4.0t, még ha rámegy a jb akkor is?

  55. usa-ban best buy-ban biztos lehet kapni szerződés nélkülit. (persze nem független ez sem!) gs-t lehetett a 16-os 650 usd volt egy éve. amugy gs van 8gb-s?

  56. Sziasztok!
    Tegnap délután feltörték az autómat és a csomagtartóban lévő nadrágom zsebéből ellopták a szifonom amíg mi a barátnőmmel úsztunk…. Eddig 3G-m volt de gondolkozok egy használt 3GS-en. Szerintetek mire figyeljek a vételnél? Mit nézzek meg rajta konkrétan? Köszi előre is.

  57. sziasztok!
    ITunest blackra1n (geohot) esetén szabad frissíteni?

  58. Azt hogy két cigány törte fel az autómat miért lett kimoderálva?

  59. @Uranosz: én csak tippelek, de nem lehetséges, hogy azért, mert mondjuk ez az oldal nem erről szól? és hogy a kérdésedben igazából nem lényeges ez az információelem annak eldöntése érdekében, hogy mire figyelj a vételnél? de mondom, én csak tippelek.

  60. Jadeye osztom a véleményed. Ez az oldal tényleg nem erről szól, én is szeretem benne, hogy a szakmai oldalra helyezi a hangsúlyt, és akadnak itt szép számmal segítőkész hozzáértő emberek. Nem is akarok sem gyűlöletet kelteni sem teret nyitni efféle témának. Azt megteszik helyettem azok akik a világ legnagyobb üzletéből profitálnak: a gyűlöletből és a félelemből. Ezt tették annó a gyarmatokon Ruandában, Indiában és sorolhatnám…és teszik ma is… oszd meg és uralkodj… Amikor a hozzászólásom írtam fel se merült bennem semmiféle előítélet, egyszerűen tényként közöltem. Pont. Amire felfigyeltem, az az volt, hogy kimoderálták, ami miatt elgondolkoztam, hogy ha mondjuk osztrákot vagy angolt írok akkor is kimoderálják? Nyilván nem.
    Faji alapon sztereotipizálni és itt foglalkozni vele, valóban butaság, de puszta egyszerű tényeket cenzúrázni is az. Tény, hogy akik ellopták a telefonom és akik a magyarországi börtönöket 75-80%-ban benépesítik milyen faji hovatartozással bírnak. Hogy ez a tény rasszizmus vagy közönséges bűnözés azt döntse el ki-ki maga.

    Ezzel lezártam a kérdést, maradjunk a szifonnál!
    És vissza térnék az eredeti kérdésemre, mire érdemes figyelni egy használt 3GS vásárlásnál?

    Köszi

  61. @Uranosz: nekem az alábbiak lennének fontosak:
    – gyárilag független-e, vagy legálisan, hivatalos úton függetlenített-e – na már ha a függetlenség szempont. ha fontos, akkor erre mindenképp rá kell kérdezni.
    – külcsín. mennyire karcos, mennyire recseg-ropog, van-e rajta repedés, stb.
    – akku életkor. értelemszerűen az újabb akksi a preferáltabb.
    – garancia. van-e, és ha igen, meddig.
    – papírjai. ha fontos a gari, akkor minden papírnak meg kell lennie. ha szolgáltatófüggő, akkor azt is tudni kell, hogy lejárt-e a hűség, vagy hogy a hűségnyilatkozat alanya (a korábbi előfizető) fizeti-e majd biztosan az esetleg hátralevő hűségidő alatt is a díjat – mert ha nem, akkor fennáll a lehetősége, hogy IMEI alapján letiltja a szolgáltató.
    – tartozékok. a 3GS-hez headseten, töltőn, kábelen kívül csak a doboz és a tájékoztatók tartoznak gyárilag.

    nagy általánosságban én ezeket nézném meg. ja meg ajánlott az adásvételi, ha nem ismerőstől veszed – főleg, ha szolgáltatófüggő a teló, és még tart a hűség is (letiltás miatti elővigyázatosság okán ugye).

  62. @mynus: Köszike

  63. Köszi a kimerítő választ. Csak egy dolog: Ha jailbreakelt és úgy független akkor nyílvánvaló, hogy nem hivatalosan lett független. De miben játszik szerepet az hogy gyárilag független-e, vagy legálisan, hivatalos úton függetlenített-e?
    Fontos lenne a függetlenség mert 1-2 hónaposat veszek és ha nem hálózat függő akkor nyílván nincs hűség sem +néha hazaugrok külföldről és akkor használhatnám otthon is pannonos kártyával anélkül hogy fekete eső hullna előtte 🙂

  64. @Uranosz: Szerintem semmiben , a fuggetlen az fuggetlen.

  65. @Uranosz: Ha legalis uton fuggetlenited a szolgaltatonal, akkor is az apple fuggetlenit tenylegesen, tehat ugyan olyan mint a gyari fuggetlen.

  66. @Ateszpapa: nekem 3G’s-m van (jailbreakelve van) egész nap töltöttem aztán valamikor napközben fotózni akartam és kikapcsolt a kezemben… megpróbáltam csatlakoztatni a gépemhez… semmi.. csak az aksijel meg a villám iTunes nem érzékelte, a gépem se.. aztán megpróbáltam tölteni semmi én is gondoltam, h az aksival lehet valami.. sűrített levegős cuccal fújogattam, hátha csak nem érzékeli a kábelt de semmi
    aztán otthagytam tölteni egy órára kb. és megjavult… azóta se tudom mi volt vele…, de most tökéletesen működik

  67. @juciszabo: Ez a jelenseg nalam is elofordult egy parszor mar (3GS) ha magatol kapcsol ki a telo mert lemerult. Sokaig semmit se csinal meg halozati toltovel se, aztan egyszer csak jo, es elkezdi tolteni. Az elso egy ket alkalommal en is megijedtem hogy, odavan, de azota tobbszor is csinalta es mindig helyrejon egy ora alatt kb. Meg azota mar odafigyele es inkabb en kapcsolom ki kezzel ha mar 2-3% on van az aksi, akkor nincs ilyen.

  68. Bocs mégegyszer az offért, de nem tudom hol tegyem fel a kérdést és mivel nem kaptam választ ezért kérdezem ismét.
    Mivel az ipadon nincs kamera, ezért szeretném az iphonról átnyomni a fotót bluetoothon.
    Próbálta már valaki?
    Nekem nem engedi. Lehet a spirit miatt? Fordítva működik, sőt amit ipadról átküldtem azt engedi visszamásolni, de csak azokat. Ki érti ezt?

  69. NEkem még mindig él a kérdésem, hogy itunes 9.2 és blackra1n összefér-e? Az nem volt a felsorolásnál…

  70. @TotiPhone:
    Mit ertesz kiemelt ugyfel alatt a vodanal?
    Es ha valaki az, hogyan lesz neki ettol a vodatol iPhone-ja?
    Erre nagyon kivancsi vagyok!!!

  71. Az a baj, hogy ez a 2g szét lett szedve, ráadásul a fekete kábel is elszakadt, így volt pár napig.

    Akksit még nem cseréltem, mert nincs 🙂

    Vissza lett forrasztva, de ki tudja azalatt a pár nap alatt nem-e okozott zárlatot.

    Jadeye: akkor is lehet alaplaphiba?

    Tehát, ha a töltés megjelenik. de nem tölti?

    Vagy ha meghal az alaplap, ezt sem csinálná?

  72. @ocsi10:

    Mennyiért?


Add a Comment

Shopping cart

Hírek, Újdonságok

Webshop

Rendezés
Termék elérhetőség
Ár
- Ft
Bevonat
Csatlakoztatás
Modell
Tárhely
Méret
Tok mérete
Kialakítás
Gyártó
Akciós ár
Szíj anyaga
3
Flying ninja
82 Ft
2
Gucci watch
82 Ft
subtotal $164.00
shipping $10.00
discount $17.00
total $75.00