fbpx Skip to content
Rengeteg iPhone-tok van forgalomban, azonban olyan, amelyik vakut, és pótakksit tartalmaz csak egy van: FastMac’s iV. A gyártó állítása szerint 24 óra beszélgetési időt, 750 óra készenléti időt bír az akkumulátor, plusz USB-porton keresztül egyszerre akár két készüléket is lehet tölteni.
A kiegészítő 80 dollárba kerül 2G, 100 dollárba 3G és 3GS esetén.



Már az Apple birtokolja az iPad nevet

Január 27-i bemutató után derült ki, hogy a Fujitsu birtokolja az iPad nevet. Ugyan tavaly problémák léptek fel a jogok körül, amit az Apple megtámadott.
Legújabb információ: az Amerikai Szabványügyi Hivatal nyilvántartása szerint március 17-én átengedték a jogokat az Apple-nek. Arról nincs hír, hogy jogi fenyegetés hatására vagy némi készpénz ellenében tértek jobb belátásra, esetleg Jobs beígérte minden Fujitsu felső vezetőnek egy iPad-et? Ezt valószínűleg sohasem tudjuk meg.

Mégsem eszik annyira forrón a kását

Pár napja írtam, hogy még 2007-ben Jobs és Eric Schmidt keményen összebalhézott, Jobs megutálta Schmidttet, elindult az Apple és a Google háborúja. Úgy látszik azért még beszélnek egymással, ugyanis tegnap Palo Altoban, egy korábbi Google-főszakács kávézójában lencsevégre kapták őket. Elmondás szerint Jobs szenvedélyesen beszélt, Schmidt inkább befogadó volt. Majd miután kisebb tömeg kezdett összegyűlni, úgy döntöttek, hogy kevésbé nyilvános helyen folytatják a társalgást.
Jónéhány újságíró azt hiszi, hogy az egész egy sajtónak megrendezett esemény volt, sőt még egy testbeszéd szakértő is kifejtette véleményét. Én sem hiszem, hogy elindultak a béketárgyalások.

Apple tévedésből megmutatott néhány iPad alkalmazáscímet

Múlt héten már írtam az iPad-es alkalmazások befogadásáról. Apple elkezdte őket jóváhagyni, azonban hiba csúszott a gépezetbe, mert bizonyos címek nyilvánosságra kerültek. A webes iTunes Preview-ban feltűnt néhány alkalmazás, melynek címében HD (vagy XL) kitétel volt. Eddig felfedezett alkalmazások:
• Ammoin HD
• Azkend HD
• Flight Control HD
• Grind HD
• HD Recovery
• Labyrinth 2 HD
• NBA Hotshot HD
• Numba HD
• Plants vs. Zombie HD
• Sudoku Real Edition
• Sparkle HD
• Worms HD
Ezek közül már jónéhány bejelentése megtörtént, de pl. a Plants vs. Zombies és a Worms újdonságként szolgál. Az alkalmazás nevére kattintva azonban hibaüzenet jelent meg: „Az alkalmazás jelenleg nem elérhető a US Store-ban.”
Sajnos a hír nyilvánosságra kerülése után az Apple javított a rendszerén és kivette a listából az alkalmazásokat. Jó hír viszont, hogy már táraznak az április 3-i nyitásra.

Olvasd el a hozzászólásokat is

69 Comments

  1. sosem értettem ezeket a böhöm külső pótakkukat. az alapból sem kicsi telefont nem csak vastagítják, de még nyújtják is. a vaku meg kb nem számít sokat a 2Mpx-es kamerának, nem olyan minőség sem a kamera, sem a vaku. de így legalább újabb $100 után visszatér az anno Nokia 2100 okozta féltégla-életérzés.

    (Jimny! névelők! :P)

  2. OFF: azt szeretném kérdezni: ha volt már más telefonom és annak a sim kártyájára ráraktam a telefonszámokat, azt hogy lehet átmásolni a az iphone contactsba. Köszönöm a válaszokat.

  3. @Márton: használati útmutató elolvasása megvolt? (settings / mail… / kb legalul: import sim contacts)

  4. köszi Jadeye

  5. Palo Alto kellemes hely 🙂 😛

  6. Akkor mégegy hét, és megjelenik az iPad…
    Remélem vele egy időben kijön 3.2 is…
    És rögtön utána Geohot is közkincsé teszi az új JB-et…

  7. vki vegyen már jobsnak egy cipőt meg egy farmert.. égő mindig ugyanaz van rajta

  8. @G-Tech: Szerintem is égő, de tuti nem ugyanaz. Ebből a “kollekcióból” biztos van neki, több cipő, atya, póló 😀 Tényleg gáz, főleg ha még borostás mellé, akkor nagyon rosszul néz ki 😀

  9. @Szpisti:

    Úgy legyen.

  10. Valóban nem egy szépség ez a cucc, de lehet, hogy hasznos.

  11. Sziasztok!
    Off: létezik megoldás arra, hogy a t-mobile netes tévéjét tudjam iphoneon nézni? Az előfizetésemben van valahány óra, de nem tudom használni.

    Kószi

  12. @Gaben: Amen…

  13. Ipad helyett szoftverfrissiteses fm radio aktivalason dolgoznanak inkabb…

  14. nincs valakinek esetleg egy eladó 3GS-e? beszámitás(3G 8GB black 1.5napos(!) foliás gyári független) vagy kp? 😛
    [email protected]

    amugymeg jobs tényleg elég trágyául tud kinézni.. pedig van dodója az tuti 🙂
    mikor van az a konferencia amikor bemutatják az új szoftvert? 😛

  15. @Zoltan: Azt lesheted 😀
    @G-Tech: Ritka igénytelen egy ember azt tuti 😀

  16. az fm rádió tényleg jó lenne már, hogy a macska rúgja meg

  17. nincs valakinek esetleg egy eladó 3GS-e? beszámitás(3G 8GB black 1.5napos(!) foliás gyári független) vagy kp? 😛
    chris.the.first[kukac] hotméél [pont]com

    amugymeg jobs tényleg elég trágyául tud kinézni.. pedig van dodója az tuti 🙂
    mikor van az a konferencia amikor bemutatják az új szoftvert? 😛

  18. @misterkrisz: amikor kiadják a 3.2-t 😉

  19. Bocsi az offért : Azt szeretném kérdezni hogy szükségem volna egy sms programra ami tud kézbesítési jelentést.Sajnos még nincs JB a telefonomon (3GS 3.1.3),mivel még nincs rá megoldás.Ezért csak fizetős jöhet szóba.
    Valaki tudna ajánlani valamit ami működik trémobilon.
    Köszi

  20. XD ez a jobs ugy néz ki, mint itt a kupacos cigányok a házunk elott, akik ulnek a retken, amit kidobáltunk lomtalaitasra 😀 ritka egy igénytelen farok 😀 Ennyi pénzem lenne, valszeg armani bacsit megvenném a kisszobába, h varrjon nekem tuhákat 😀 ott rajzolna a majma 0-24, és egy ruha egyszer lenne rajtam…. milliárdos… szép

  21. @siriuspapa:

    De az is lehet, hogy nem akar felvágni. Ellenben Veled, Te már most felvágsz azzal amid nincs. 🙂

  22. @Hirota: A legegyszerűbb: minden sms-t így kezdj: *A#

  23. @Drone: és milyen igaz… 😀 de én nem vagok fel, csak felvágnék XD sose leszek dollármilliárdos… de ha egyszer mégis, akkor mindennek vége 😀

  24. Igen ezt ismerem.
    De ha van egy Iphonom akkor szeretnék valami profi megoldást.Nem kódokat használni.
    Azért köszönöm.
    Valami más esetleg??? 🙂

  25. Amugy en sem lattam meg farmeren es fekete puloveren kivűl másban ezt a zsidót:D

  26. Free red bull racing app storeban

  27. jutub.com/watch?v=HK15Fwho6Ys Érdemes megnézni!

  28. és az opera minivel mivan app storeban?…

  29. Vidi kemény! 😀

    De off… majdnem, igazából aksiról van szó. Már mentek itt beszélgetések az aksimmal kapcsolatban, h… sz..r… Kapott egy kellemes 12 órás energiafröccsöt, feltettem rá a push doctort, és előtte még az sbsettingset is leszedtem. Tök frankón bírta az aksi egészen sync-elésig. Tegnap synceltem, nem szoktam túl sűrűn, azóta az aksi megint aggasztóan gyorsan merül… Location kikapcsolva, wifi kikapcsolva, 3G kikapcsolva, fényerő alig, és ma harmadszor töltöm (nem merült le teljesen, 50% alá csúszott…). Nem értem, A syncel lehet vmi baja v mi? Látszik hogy bír többet is az aksi, mert amikor megcsináltam, amit itt kaptam javaslatokat 4x többet bírt, de most megint fos. Mit csináljak? Jah! És amikor synceltem, diagnosztikát akart küldeni az Apple-nek. Miééért??? Vagy ne foglalkozzak vele? (Asszem néhány alkalmazással lehetett fogfájása)

    Köszi

  30. Hail,már kérdeztem de nemkaptam választ.azt szeretném tudni hogy mien kiegészitövel tudnám megváltoztatni az iconokat,mert van fenn egy kinézet de zavar hogy megváltoztatott egy párat az eredeti iconokbol de abbol se mindet és igy nagyon elüt a többitöl.probáltam t-pot al gondoltam majd valahogy valamire lecserélgetem és ugy egységes lesz de nállam a t-pot nem is látja azokat a mappákat amiket kellene.help please

  31. @ Moseys
    IconHarvester a neve, asszem a BigBoss repoban van, tudod variálni az ikonokat vele

  32. köszi már megérte fennmaradni.

  33. @Stifler öcsi: valamiért nem akarja letölteni tudnál valami másikat ajánlani.vagy valaki tudna?

  34. hello!

    valaki tudna küldeni nekem emailban egy teljesen szűz camera.app -ot 3gsre a gerike73@hotmail(pont)comra?
    kösz

  35. @Hirota: egyszerűen kezd egyetlen kötőjellel avagy mínuszjellel. teljesen jó, és csak egy karakter mínusz, míg a másik az három.

    @Edison: megtennéd, hogy ezt nem itt? köszi.

    @Norrbi: az opera honlapján követheted az eseményeket. de szerinted nem harsogta volna már be a sajtót az opera, ha már engedélyezte volna az apple?

    @Cimp: kezdeném egy restore-ral, és utána set up as new iPhone, tehát véletlen sem állítanék vissza backup-ból semmit! a cuccaid lementésével kapcsolatban pedig ott a “hogyan mentsük adatainkat manuálisan” című cikk. aztán felrakod a pushfix-et. reboot. igen, ilyenkor egy csomó cuccot újra be kell állítani. ezek után meg rászinkronizálod a dolgokat.

    és ha nem teszel fel minden vackot, ami használja a netet a háttérben, mert frissíti magát, vagy nem push-olsz, és nem nyomogatod folyamatosan, akkor bőven ki kell tartania estig.

    a diagnosztikai infókat meg mondd, hogy ne küldje.

    @moseys: ha a t-pot nem látja, akkor ott lehet, hogy valami más para is van. biztos jó helyen keresgélsz? de témagyártással kapcsolatban is van itt cikk az oldalon.

  36. @Jadeye: ja elolvastam onnan vettem a bátorságot hogy ez nekem is menni fog de mondom a mappákat látja,a zenéket ,képeket,meg még valamiket de azok fogalmam sincsen hogy mik de tuti nem iconok.szerinted mit tegyek?restor 3.1.3.ra és utánna ujra jb és müködne?

  37. @moseys: ha 3GS-ed van, akkor valami usb fix is kellene tudtommal, anélkül a t-pot nem látja. szifon source-ban asszem fent is van az a fix. tedd fel azt, majd utána reboot, és akkor már látnia kell a t-pot-nak. vagy használj SSH-t.

  38. @Jadeye: köszi az infot,az usb fixet még tudom is hogy mi de mi az a ssh.mégegyszer köszi

  39. Off:

    Le ejtettem az iphonomat 🙁 elment a hang, betört a kijelző, és egy csavar is kieset belöle:S
    Mit csináljak ?:-(

  40. @siriuspapa:

    Ugyan már, ez rossz hozzáállás. Bárki lehet dollármilliárdos aki olyan terméket tud tervezni/előállítani/gyártani stb. amire van szükséglet. Mivel ami kell azt az ember megveszi,amiből ugye jön a sok sok pénz. Csak valami eredetit találj ki és lehetőleg Amerikában kezd el a terjeszkedést. Aztán ha bejött gondolj rám is :$

  41. @David3g: Törd el a saját kezeidet, és szégyelld el magad. 😀 Így kell vigyázni egy ilyen műszerre? 😀 Egyébként a megoldás az Appsolute[pont]hu. Jó szervíz, értik a dolgukat.

  42. @David3g: most lehet meglepődsz, de mondjuk vidd el szervizbe…? először próbálkozz be a T-nél, ha náluk vetted, és még garis, aztán hátha. de 90%, hogy nem lesz garanciális a javítás, így pénzbe kerül. ha meg már nem garis, és nem a T-nél vetted, vagy a T nem csinálja meg: na erre az esetre ott a szervizünk elérhetősége bal oldalt fent például.

  43. Valaki tudna ajánlani egy jó fülest iphonehoz?

  44. @v8mark: apple in ear headphones 😀
    megéri megvenni, igaz, hogy rengetek a 26.000ft, de megéri! k*rva jó, én vettem 1et, igaz, hogy csak 14.000ft-ért, de naon fasza!

  45. @v8mark: Aha.A gyári In-ear-t 20e.

  46. @Jadeye: T-nél vettem ,de már nem garis 🙁 és fél év mulva vehetek csak másik telot a hűség miatt. Használható meg minden csak a kijelzője hát hogy is mondjam 😀 pókhálós elégé meg hiányos

  47. @David3g:
    kilyelzö 15 e
    a hang lehet azért ment el mert a csati lepattant rola meg kell nézni.

  48. Worms!!!

  49. Geohot úgy látszik, végleg elkészült az új jailbreak-el, mert ráért a PS3-al foglalkozni…

  50. @v8mark: nekem van eladó új in-ear fülesem 15e-ért. Nem a reklám kedvéért… 😀 csak úgy megjegyeztem.

  51. @gerike73: légyszi küldjetek egy szűz camera.app -ot (3Gs) a gerike73@hotmail(pont)com -ra

  52. Hello mindenkinek.

    Fórumot nem találtam, úgyhogy itt tenném fel a kérdésemet.
    Haverom talált egy ipodot.2.2.1-es verziójú, 1st generációs..Nekem is van ipodom úgyhogy megkért, hogy segítsek neki.
    Fel tudnám e valahogyan rakni a 3.1.2-t rá?Úgytudom a 3.1.3-hoz nincs jailbreak (lehet rosszul tudom, mert 3.1.2-t használok), iTunes-al pedig nem akarok upgradelni.

    A válaszokat előre is köszönöm.

  53. @semiDarkness: az újgenerációs apple?

  54. @bLaiSe: itunesban shift+restore, és beszúrsz egy 3.1.2 -t, és onnan blackrain…..

  55. @gerike73: ahham.

  56. @semiDarkness: én vaterán találtam rá, a fickó ajándékba vette, csak hiába. a villámár 17000ft volt, mondtam, hogy adok 14000 -et, és másnap utaltam közvetlen cib fiókbol, és mikor elküldte, azutáni nap egy fickó letette a villámárat. megszívta …. 😀

  57. de jó lenne, ha itt is bevezetnék a “nem lehet függő telefont forgalmazni” törvényt, mint olaszban….

  58. @gerike73: az élet néha kellemetlen… 🙂

  59. @Jadeye: több: nokia *3250, *5700, N90, N91, 5800 😀 , N95, N97 😀

    a * arra utal, hogy van nekem olyan.

  60. ez a tok hangszórót nem tartalmaz? mert ott vannak lyukak.

  61. @semiDarkness: egy sima vadiúj iphone 3gs fülest nem számítasz be ? :):):)

  62. @gerike73: légyszi küldjetek egy szűz camera.app -ot (3Gs) a gerike73@hotmail(pont)com -ra

  63. bocsi az offert. Viz erte az iphoneom, tudjatok esetleg mit tehetnek?:(

  64. OFF

    Volt még tavaly egy 8GB-os 3G-m, azt eladtam egy haveromnak. Most van egy 32GB-os 3GS-em. A haver srác szokta hozzám hozni hogy frissítsek ezt azt stb… A kérdésem az lenne hogy észrevettem, hogy a 3G-nek sokkal szebb kontrasztosabb és színekkel telibb képe van mint a 3GS-nek. Ugyan azon fényerő beállítások mellett, ugyan azt a fényképet néztem és a régi 3G-n sokkal szebb! Miért lehet ez tudjátok?

    ON

  65. @Westsider: mondjuk megszárítod? de most mi lenne konkrétan a kérdésed? ha a vizet érzékelő kis matricák (1 a jack nyílás alján, 1 az alsó csatlakozónál, ahova az USB kábelt dugod) nem színeződtek el pirosra, és a készülék működik, akkor nincsen semmi baj. vagy azóta mondjuk nem szól a hangszórója? vagy mi?

  66. @Jadeye:

    Mikor ez tortent azonnel kikapcsoltam es odaraktam a szaradni, majd egy ora mulva bekapcsoltam es ment is minden, majd egyszer csak elkezdett feheren vilagitani a kepernyo. Kikapcsoltam, es mar nem kapcsol vissza egyaltalan, meg sem mozdul. 🙁

  67. könyörgöm az Úristenhez, valaki szoljon már Jobsnak hogy egyel hosszabb gatyát vegyen… rossz nézni…… :D:D

  68. @Westsider: ha garis még, és nem színeződött el a nedvességérzékelő, vidd szervizbe. egyébként is beviheted, max azt fogják mondani, hogy vizes lett, gari bukta. ez esetben meg akkor fizetős, de ott a bal oldalt fent a mi szervizünk elérhetősége.

  69. Rendeltem ebből a tokból 4 darabot .3 hét alatt megérkezett,már nem így néz ki hanem a tok egészében van elrejtve az akkumulátór.Az ár is lement 65 USD-re.Így vámot sem kellett fizetni érte.Nekem megérte jól néz ki és védi a teljes telefont az új tokozat.Üdv Gyulat


Add a Comment