Alapértelmezetten a Google és hasonló külső szolgáltatók naptárait nem tudjuk úgy hozzáadni, hogy ami eseményt a telefonon hozzáadunk, azt frissítse is az adott naptárban. Ezt abban az esetben tudjuk megtenni, ha MobileMe-jelleggel adtuk hozzá annak idején, mert ilyenkor push-alapon frissül minden adat oda-vissza. Vannak azonban olyanok, akik nem szeretnék használni ezt így, vagy módjuk sincs rá, de volna egy Google naptáruk, amivel szinkronizálnának oda-vissza.
Korábban ennek az áthidalására volt használható a Cydia-ban elérhető NemusSync nevű progi, csak ez 3.1 óta már nem működik, és a fejlesztő nem frissítette.
Azonban tegnap tibor64 hívta fel rá a figyelmünket, hogy némileg trükkösen, de valójában gyárilag beépítve is megoldható a kétirányú frissítés. Ki is próbáltam, és valóban, így most ezt közzé is tenném, hátha másnak is hasznos.
Akkor hát állítsuk is be:
- Settings
- Mail, Contacts, Calendars
- Add account…
- Other
- Add CalDAV account
Majd ez alatt adjuk meg a következőket:
Server: http://www.google.com
User name: …[email protected] (google acc., amivel az adott naptárat is használjuk)
Password: ***** (az acc.-hoz tartozó jelszó)
Description: Google (vagy írjuk át, amire akarjuk)
Advanced settings: én bekapcsoltam az SSL-t, de a portot mindenképp írjuk át 443-ra
A dolognak egyetlen hátránya van: ha egy account alatt több naptár is van, csak az elsőt kezeli belőle, míg a NemusSync tudta kezelni az összeset. Mindenesetre még mindig jobb, mint az esetleges semmi, és természetesen működik jailbreak nélkül is!
Továbbá ha felveszünk egy eseményt a telefonon, és a Google naptárat választottuk ki az eseménynél, vagy azt adtuk meg alapértelmezettnek a Settings / Mail, Contacts, Calendars alatt legalul, a Default calendar alatt, és épp nincsen internetkapcsolatunk, akkor a következő kapcsolatkor frissíti fel a szerverre a telefon, tehát közben el nem vész. Ha tehát nincs mobilnet-előfizetésed, vagy csak iPod Touch-od van, és így csak wifin használod, akkor ez jó megoldás lehet. 🙂
A tippet ismételten köszönjük tibor64-nek! 🙂
UPDATE 1.: szeretném tisztázni, hogy ez a megoldás azoknak van, akik NEM szeretnék a már korábban kitárgyalt exchange-alapú Google Sync megoldást használni, hanem csak összesen egy naptárat szeretnének szinkronizálni. Akik a MobileMe-típusú megoldást szeretnék használni, azoknak ott van a Google Sync, amikor exchange-módban adod hozzá a dolgot, és akkor van push is. Ha azonban csak egy naptárat akarsz hozzáadni, és mindezt kétirányú szinkronizációval, DE push nélkül, arra van ez a módszer. Wifi esetén ugyanis semmit nem érsz a push szolgáltatással, hiszen csak akkor push-sol, ha nem sleep-el az eszköz, és van aktív wifi-kapcsolat. Tehát így például akinek iPod Touch-ja van, annak a Google Sync beállítása után a push daemon futása csak az akkut eszi, más haszna nincs. Illetve ebben az esetben nem áll fent annak az esélye sem, hogy véletlenül eltűnik a névjegyzék a telefonról, mert rossz opciót választottunk.
UPDATE 2.: a könnyebb érthetőség kedvéért ez abban a helyzetben lehet hasznos, ha már hozzá van adva egy exchange-fiók (például céges környezetben). Ugyanis ebben az esetben egy második exchange-alapú fiók már NEM adható hozzá, mert a telefon nem támogatja. Így tehát ebben az esetben az exchange-alapú a Google Sync sem használható.
297 Comments
Public naptarat igy adhatunk hozza:
http://www.google.com/calendar/ical/[email protected]/public/basic.ics
ahogy fent csak nem caldav hanem
naptar elofizeteshez
ezzel lejon a teljes magyar nev es unnep naptar….
Velemenyem szerint igy ics-ben akarhany sajat naptarat felvehetunk
Public naptarat igy adhatunk hozza:
h ttp ://ww w.google.com/calendar/ical/[email protected]/public/basic.ics
ahogy fent csak nem caldav hanem
naptar elofizeteshez
ezzel lejon a teljes magyar nev es unnep naptar….
Velemenyem szerint igy ics-ben akarhany sajat naptarat felvehetunk
Hey!
Amúgy ezt hátétépé : per per tinyurl pont hu per 9Buy használom mióta él a funkció (1 éve lassan), és semmi gond nincs vele, minden tetszés szerint működik, a több naptéárt is simén kezeli, ébresztő, jelzés telefonkönyv stb.
facebook naptár szinkronizációt nem lehet megoldani valahogy?
Ha az Ical-ba a setting/accaunt/server settingsbe be állitod a gmailt az is beszáll a sorba 🙂
@csiga:
ez kellett nekem!!
itt nics port problema!!
KOSZI!
amugy ez a link ha valaki nem tudna kibogaraszni:
google.com/support/mobile/bin/answer.py?topic=14252&answer=138740&&hl=en
Ez mivel másabb mint a google exchange activesync? Az nem oda vissza működik?
JADEYE!
Csiga megoldasaval lehet szinkronizalni tobb naptarat is!!!!!!
NAgyon JOOOOOOOOO
oda-vissza
@zoltan: És azzal megy a push gmail is. Én már régóta így használom 😀
@zoltan:
tevedtem
csak egy sajat naptarat tud szinkronizalni, de melle fel lehet venni public vagy megoszotott naptarakata.
Én személy szerint a Microsoft Exchange-t fiókot használom szinkronizálásra,Google-vel tökéletesen müxik a kapcsolat és a naptár is oda-vissza.
Sziasztok!
Van olyan írás (mert kereséssel nem találtam) amiben leírja valaki, hogy mire kell figyelni használt iphone vásárlásakor?
Mindenkinek előre is BUÉK!
Sziasztok!
Vagy lehet használni külső Exchange server-t, pl: http://www.nuevasync.com
Egyszerre több Google naptárat is lekezel és a címtárat is tudja szinkronizálni, ez a része ingyenes, ha pedis push-t is akartok, akkor 25 dodó évente.
@csiga:
es hogyan szinkronizalhatom fel a telefonrol a google cimtarba, a nevjegyeket?
(tudom h itunes-szal lehet, de igy mint ahogyan a natparat?)
@zoltan: Lehet több saját naptárat is, csak máshol kell bekapcsolni őket, https:// m.google.com/sync/settings/iconfig/device
iPhoneról kell megnyitni a linket és ki lehet választani amit akarsz.
Lehet el kene olvasnom ujra a cikket, m nem ertem az ujdonsagot;) gugli calendar van nalam hozzaadva egy itteni “ajfon a bizniszfon” cikk alapjan es direkbe mukodik a google calendar, ket iranyu szinkronizalas tobb naptarral…minden hokusz-pokusz nelkul exhange-l teljesen ingyen… Meg csak frissitgetni se kell, minden megy magatol…
Persze lehet csak az zavart meg, h lerobbantam&az autoban vacogok;)
Amugy a caldev modszerrel megy a yahoo calendar is, csak ott meg nincs push, manualisan kell frissiteni, ezert valasztottam a guglit.
www. origo.hu/ techbazis /szamitogep/ 20091229- islate -lathataron- az- apple-tablagepe. html
Figyelmetekbe ajánlom! Érdekes! Igaz vannak benne olyan infok amit már sejtettünk!
Bocsi, hogy off-olok, de segítségre volna szükségem. iPod touch 2G-m van 3.1.2-vel jailbreakelve. Ma eltűnt a Music és a Videos ikon. Mit csináljak vele? Hogy tudnám visszarakni?
Ha telefonrol nyitjatok meg Push kollega altal emlitett linket, akkor elotte at kell allitani angolra a google-t a bongeszoben, mert csak ugy fogja felajanlani a lehetoseget tobb naptar szinkronizalasara. Ha magyar a felulet, akkor azt irja, h nem tamogatott keszulek.
@push:
KOSZONOM!!!!! 🙂
up to 25 🙂 nagyon jo! 🙂
@Bedrock:
en nem allitottam at angolra semmit es tokeletesen megy!
@troyan: restore xD
Restore kivételével ha lehetne 🙂
Zoltan kérdésére én is kiváncsi lennék :
“es hogyan szinkronizalhatom fel a telefonrol a google cimtarba, a nevjegyeket?
(tudom h itunes-szal lehet, de igy mint ahogyan a natparat?)”
Erre válaszoljon valaki.. Mer nekem multkor is az ifonomról letörölte a kontaktokat..
Amikor le akarom menteni gmail-be a névjegyzékek közé akkor megkérdi hogy “Replace Info” , vagy , “Merge Info” .. itt meikre nyomjak ahoz hogy normálisan az ÖSSZES kontaktot bemásolja a gmail névjegyzékbe? Mer nekem letörölte.. 🙁
Őskövület, azaz felfedeztük a csőbe a lyukat: h t t p ://www.google.com/mobile/products/sync.html#p=apple Nálunk a cégnél kezdetek óta így használjuk a naptár funkciót 🙂 Amúgy kábé fél éve a chip és a pc world is foglalkozott ezzel a kitűnő opcióval 🙂
@PieR0: Kurva egyszerű, csak azt is szinkronizálni kell, nem csak a naptárat “pipálod be konfigurációkor, hanem a kontaktokat is. Lásd a fenti linket!!!!
push (vagy akár Andris2030) mindent korrekten leírt a kommentekben.
Ennek a cikknek a megjelenése komoly kétségeket vetett fel bennem a szifon.com szakmai színvonalával kapcsolatosan. Most kicsit szomorú vagyok.
Én is az Exchange típusú goggle naptárat használom jódeje (m.google.com szerveren keresztül), oda vissza megy, és a goggle névjegyek is szinkronizálódnak vele. A mailt push nélkül használom, a többi meg ezen keresztül megy. Kb 2 perc beállítani, semmi külső cucc nem kell hozzá.
h t t p://w w w .google.com/support/mobile/bin/answer.py?hl=en&answer=138740
@AZso: Lehet, lefordítom az oldalt, és felteszem a blogomra… 😀
OFF
Ha érdekel valaki az újabb vita:
http://computerworld.hu/szabadalmi-ugyben-emelt-panaszt-az-itc-nel-a-nokia-az-apple-ceggel-szemben.html
@zoltan: , akkor
1. telóról backup a biztonság kedvéért
2. végigpötyögöd ami az oldalon van
3. kiválasztod, hogy mit szeretnél szinkronizálni a végén
4. felajánlja h törlés v az iPhone-omon marad, az utóbbit választod
3.bemész névjegyzék, a bal felső nyílra klikk és ott 4 lehetőség van:
összes névjegynél azt látod ami a telefonon és a google fiókodban van; from my Pc-nél ami a telódon eddig volt; a Contacts a google fiókod elemeit tartalmazza; a negyedik nem érdekes
4. sajnos a megoldás h a from my PC csoportban lévő kontaktokat átmásolod kézzel! a Contacts fülre, onnantól megy a sync és legközelebb ha valami miatt nem lenne a backupod, akkor beállítod ismét az oldalon szereplő dolgokat és minden a régiben
remélem segítettem
Hali! en azt szeretnem megkerdzeni h oylat lehet h pl a calendar es a naptar bejegyzeseket atrakni egy masik naptarba?
Most nézem Csiga tinyurl-je ugyanoda mutat, amit írtam…
@csiga:
ps. és ha ezzel megvagy, akkor az iTunes-ban mindenféle sync kikapcs amit ezzel helyettesítesz
@csiga:
kicsit maskent csinaltam, de nagyon koszi, es mukodik is!
@csiga:
bar msot felmerult bennem meg egy kerdes.
Gmail Cimtarbol a nevjegyek kepeit hogyan lehet leszinkronizalni ?
az most mar megy push-sal hogy ha a telon felveszek egy nevjegyet, megjelenik gmailben illetve ha ott akkor a telon.
de a kepet nem tudom atvarazsolni se ide se oda
@zoltan: oda vissza megy egy pár másodperc kell neki mondjuk, amíg felfogja, de ez minden contact-hoz fűzhető adatra áll
@zoltan:
Nem szoltam ez is mukodik!
Szuper!
@zoltan: Ugye? 🙂 Push és Andris 2030 is szeretik ám a sört! :D:D:D:D:D
Szifonos sörparty kéne…
@Andris2030:
en is szeretem a sort, megsem irtam meg be egyszer sem miutan hasznos infot kozoltem…
Ez nekem most nagyon hasznos infó volt! Köszi!
Szifonsör partyt támogatom.
Tibor64 egyből vendégem egy szifon sörre!
Remélem (ha tényleg lesz ilyen) kikerül az oldalra, hogy beírhassam a google naptáramba 😀
@zoltan: Vicc volt na!!!
@macskajancsi: Úgy legyen!!!! 😉
isten aldja a push szolgaltatasokat! 🙂
Ja, még valami!
Ha már Google naptár:
Használja valaki az SMS értesítést?
Nem push, de ugyanúgy értesít SMS -ben a Google, hogy mi a teendő.
A Gnaptár-nál be lehet állítani, hogy ilyen módon is kiküldje az értesítést a teendőről. Azt még nem próbáltam, hogy ezzel a 2irányú csodával is meg lehet-e oldani, tehát kimaradhatna a gép ebből a sztoriból, de jó móka.
@bobodoki:
Ezt mindenképpen olvasd el!
http://szifon.com/2009/01/01/ovatosan-a-t-mobile-os-3g-s-iphoneokkal/
Lényeg, hogy ha használt telefont veszel, és nem fizeti az előző tulaj a számlát, akkor le fogják tiltani a telefonodat. Alaplap cserével orvosolható a dolog, de az nem olcsó.
Arra figyelj még, hogy jailbreakelhető/függetleníthető legyen.
-3GS-nél valami fájlok kellenek, azt nem tudom pontosan
-3G-nél a basebend-et kell elenőrizni (Settings/General/About/Modem Firmware: Ez 04.26.08 kell legyen, vagy ennél kisebb szám)
Ha bármi kérdésed van írj nyugodtan privátba, az elején nehéz eligazodni ebben a világban (jailbreak, mobilesubstrate, ultrasn0w, unlock, baseband…)
@macskajancsi: és küld is, és tök jól működik!
…és ingyenes!!!!
@Andris2030: Szifonos sörparty? hol? megyek.. 🙂
@zoltan: igen, valóban igazad van. a link már az angol nyelvű oldalra mutat. amit fentebb irtam az csak arra vonatkozik, ha valaki csak az m.google.com-ot nyitja meg sorry
@macskajancsi: én használom, jó dolog.
@csiga:
egy bibi meg van!!!!
ha a telefonon adok a nevjegyhez kepet akkor szep nagy, teljes kepernyos mikor en hivom vagy ha engem hiv (elso sor)
de ha a googleben adom hozza a kepet akkor nagyon kicsike!
lasd itt: kepfeltoltes.hu/091230/655300616csiga_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
erre mit tudsz javasolni?
mert egyszerubb betalloznom a kepeket googleban mint felsyncelni telora es ott kezzel hozza adni.
jadeye
szerintem updateelhetned a postot az itt leirtak alapjan, mert sok hasznos dolog “hangzott” el, ami jelentosen egyszerusit, es sokkal funkcionalisabb megoldas.
@zoltan: Ugyanaz a jelenség Outlook –nál. Mikor át tértem google névjegyzékre egyenként adtam hozzá! Viszont ami megnyugtató, hogy csak egyszer kell végigszenvedni.
És a szülinapokat lehet automatikusan naptárba rakni?
Engem ez a public naptár érdekelne még.
Jelen esetben outlook-ba beleerőszakoltam a névnapokat kb 2011-ig.
De sokkal jobban átlátható lenne ha pl lenne egy rendszeresen más által karban tartott névnap és Magyar ünnep naptár amit tudnék szinkronizálni pl…
A lényeg az lenne, hogy akkor az outlookomba akkor max a születésnapok és a saját bejegyzéseim lennének…
Csak lényeg hogy lássam mindkettőt a szifonomon, akár intelliscreen-be is.
Van ilyen?
Van egy “Informant” nevű iPhone progi. Én ezt használom. Nagyon jól bejött. Google naptár oda-vissza szinkronizációs lehetőséggel.
http://download.pandaapp.com/?app=soft&controller=iphone&action=show&f_id=846
@GorTen:
van, talan a legelejen irtam 😛
azt felveszed google calendarban es leszinkornizalod telora..
OFF: Egy kis érdekesség, esetleg megírhatjátok hírben:
http://www.gamepolitics.com/2009/12/29/snipers-use-iphone-app-target-terrorists
@zoltan:
Jogos 😀
Egyelőre csak feliratkoztam rá 😀
Ez tetszik.
Google-ön még nem teregettem ki a szennyest 😀
Kérdés hogy feldobja-e outlookra majd :S
Tényleg, aki google-el szinkronizál az már nem is szinkronizál az outlook-kal PC-n ?
En nem hasznalok mar outlookot. Google naptar mindent megold.
@Bedrock:
És nem zavar, hogy minden adatod egy számodra elérhetetlen, felügyeleted nélküli helyen van meg csak ?
legalább a melós naptárat tudom szinkronizálni jeee véger 🙂 már kellett
@zoltan: ha még érdekel a válasz kérdésedre, akkor utananézek gyorsan!
@GorTen: ha ilyen aggályaitok vannak, akkor én azt tudnám mondani (persze, annak aki google-t használ), hogy ha megnyitod a címtárad, akkor a jobb felső sarokban 1 klikk és tetszés szerinti formátumban mentheted is a gépedre
ez ugyanúgy megtehető bármelyik naptáraddal, a beállítások fülnél
amúgy sose értettem minek 1-nél több naptár? tud valaki egyszerre több helyre menni? ha igen akkor kérem jelezze 😀
@csiga:
Bocsi az értetlenkedésért, de itt most mire érted?
“ha megnyitod a címtárad, akkor a jobb felső sarokban 1 klikk és tetszés szerinti formátumban mentheted is a gépedre
ez ugyanúgy megtehető bármelyik naptáraddal, a beállítások fülnél”
PC? Outlookon? Vagy webes Google-be? Vagy iPhone-on ?
@GorTen: odaírhattam volna, hogy google-fiók, bocs h nem fogalmaztam tisztán 🙂
@GorTen: nem zavar. van mentés mindig mindenről, outlookban is, igaz azt már nem használom.
@csiga:
igen tovabbra is erdekel!!!!(elkezdtem kezzel felvinni telon a nev-kepeket, csak tul sok ember kepet kell levadasznom iwiwrol aztan telon beallitani h fullscreen legyen:(
Valakinek nincs veletlen BrokenStone meghivoja? 🙂
@csiga:
Köszi a választ.
Úgy látom Te eléggé benne vagy már ebben 🙂
Lenne még pár kérdésem, dobnál egy mailt hogy ott folytassuk? Ide:
gorten DOT mail AT gmail DOT com
Köszi
@Zoltan: sajnos nem találtam rá jobb megodást én sem, mint a telóról való feltöltögetést :\, de az legalább lehet h a képeket synceled telefonra és akkor annyival egyszerűbb h nem azon kell letöltögetni
@csiga: @Zoltan:
Ezt anno nekem is így kellett végig játszanom, de az outlook utána már jól szinkronizálta vissza ha legyalultam teljesen a telt 😉
@zoltan: megmondanád, hogy mivel csináltad ugy a fenti képen, amit linkeltél, h ha hívnak, akkor ott legyen a kiskép? köszi
@gepnarancs:
nem
@csiga:
ja igy csinalom
iwiwrol lekaoom 1 mappaba, azt itunesstal fel es utana abbol kezzel berakom mindenkihez…
@Zoltan: ok, eedig tiszta én is igí csinalom, de ha van kimenőm ill bejovom, akkor nincs a jobbfrelso sarokban olyan kicsi kép. na azt hogyan?
@macskajancsi:
Ha a telefonon írod be akkor ezt nem tudod kiválasztani (SMs értesítés), viszont beállíthatod defaultnak a google naptárban webes felületen.
Az iphoneban beállított esemény megtörténtekor sms-t fog küldeni, más tészta hogy ez többségében pl nálam nem kell…
Sziasztok!
Szóval valami olyasmi megoldás, mint a Google calendar sync nincs (amivel az outlook-os kontaktjaim is átmásznának gmail alá)?
sziasztok!
hogy tudnam megoldani azt, hogy ha irok egy sms-t azt ne tobb smsbe kuldje el?
irealsms az jo megoldas erre?
Ily módon a Contacts listát is lehet szinkronizálni? Jól látom van rá lehetőség, de Nekem nem jön össze :(.
@d.dogman:
Igen, ott kell beállítani, csak arra voltam kíváncsi, hogy a telefonon megjelölt időpontban jelez-e, de ezek szerint igen.
Szifonsörparty!
T’om én leszek a feketebárány.
ha véletlen (mert ugye lassan csak véletlenül téved akárki is a keresőre) beírjuk hogy gmail exchange akkor máris feljön pár 2009 nyári post ahol ez a “spanyolviasz” már postolva lett.
“Szifon az üzleti telefon…”
“Google Push!?”
“Ingyen “Push” szolgáltatás.”
A fénykép méret mizéria sajna előjön ha az adott contactot megnyitjuk szerkesztésre a számítógépről és ez után szinkronizálunk. Összezsugorodik mint a haladó alkesz mája 🙂
Na és hogy valami hasznosat is írjak:
Sok FM transmittert teszteltem az elmúlt időben. Volt közte ultragagyi és iphone fanok által ajánlott. ééééés dobpergés……..
a Soundfly Bluetooth Transmitter lett a győztes mind ár mind szolgáltatás és mindenekelőtt minőség kategóriában.
A hangja nem marag el egy FM rádió adóétól sem.
A pendrive-ról szóló zenék mellé a számok címét RDS en továbbítja a rádióra így a kijelzőn olvasható mi szól.
Ha összepárosítjuk a telefonnal bejövő hívás esetén a hívó számát (a2dp használatakor a névjegyzékből a nevét is) kiírja a rádióra, a zenelejátszás elhalkul majd megáll és a beszélgetés végeztével folytatódik.
Ha az iphone normális minőségű BT transmitterre lenne képes akkor a2dpn akár a telcsiről is szólhat a zene (a szifon képességeivel jelenleg max hangoskönyvet érdemes hallgatni róla 😀 )
Nem reklámozom a forgalmazót de a nevéhez hűen Best volt az összes közül.
Gyors korrekt olcsó.
(a gugli kidobja elsőnek a találatot)
Csinálhatnánk egy összehasonlítást a transmitterek között és főleg a BT fülesek között. Mert azokból is nehéz kiválasztani a jót.
Hali!
A lockscreen-en, az óra alatt lévő dátum vmiért átugrott 2010.december 31.-re, a beállitásokba és ugy egyébként mindenhol franko a dátum egyedül csak a lockscreen-en nem, eddig 3 telobol amit én jailbreakeltem mind a hármon ugyanaz a helyzet. Újraindítottam, felraktam legujabb lokalizáciot, de semmi.
Valaki esetleg tudna segíteni?
Elöre is köszi
Durva ötlet a Google Chrome OS, mindent maga tárolna. Én azért még nem szívesen bíznám rá minden adatom. Emlékszem arra a 2 órára amikor a gmail nem volt elérhető…
Egy rakás ingyenes naptárprogram van, ami szinkronizál, mindenféle hókuszpókusz nélkül.
Bocs, off (megkérdeztem tegnap másik postban is, de nem jött válasz), de két napi gúglizás után semmi eredmény. Szóval, megvan valakinek véletlen az iVidCam 2.0 alternatív változata, vagy csak egy link hozzá? Kösz előre is!
@csiga, @zoltan, @AZso: olvassátok el az update-et. ez a cikk NEM a google sync-ről szól… mert arról van külön cikk.
@samgar: hát, az apple eredeti hozzáállása miatt azok hivatalosan nem férhetnének hozzá a naptárhoz…
@Jadeye:
nem kell mellre szivni, azert irtam h updatelj, hogy EGYHELYEN legyen a sok hasznos info.
@d.dogman:
en pl smskuldest beallitottam google cal-ban az orarend-naptarban:) masfel oravala az adott ora elottre, mert majdnem mindig elfelejtettem bemenni:)
hasznos dolog az sms ertesites, es ingyens.
@csiga:
en nem tudok egyszerre tobb helyen lenni viszont azoert jo tobb naptar mert, egyiken ilyen ertesites van amasikon masmilyen vagy semilyen.
@Mukuki:
valoszinuleg nalad nem megy a push
@kedvencdoki:
en arra varok h apple vegre aktivalja ezt a csipet a teloban, mert 5in1 csip van benne
wifi + uj n
bluetooth
fm transmitter
fm reciever
csak jelenleg ezek nem aktiv szolgaltatasok, de ott vannak.
Ezek szerint senki se találkozott ezzel hibával?
Sziasztok!
Én megcsináltam ezt a naptár szinkronizálást, de az iPhone-on nem jelennek meg a névnapok és az ünnepek, csak az, amit én kézzel beírok egy eseményt. Pedig be van jelölve a google naptárban. Mit csináltam rosszul?
Előre is köszi.
Valaki tudna arra esetleg választ adni, hogy egy 3GS-t hogyan tudok aktiválni blackra1n nélkül? Mer kiakarom kerülni azt a problémát hogy a wifit nem találja csak ha “Reset Settings”-re nyomok .. Valaki mondja el plz mer eddig az összes iphone-ommal használtam hacktivation-t 😀 Holnap lesz meg az iphone 3GS-em .. köszi a választ !
Természetesen mobileinstall crack kell az igo miatt, csak a hacktivation-t akarom kikerülni ! Vagy ez nem oldja meg a “NEm talál semmiféle Wifi” problémát ??
off: frissitve lett a szifon oldal, vagy hogy hogy mobil theme-kent jelennek meg a dolgok?
Üdv, tud vki megoldást arra, miért nem indul az iGO, ha feltelepítem az iPhone Deliveryt?
Köszönöm.
Sziasztok!
Utólagos engedelmetekkel eladó egy zsír új autós tartó (téves vásárlás miatt)
Ára 2000ft
Képek:
http://kepfeltoltes.hu/091230/4091414021_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/091230/7801824732_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/091230/1802988933_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/091230/6649382034_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Érdeklődni : [email protected]
Mégegyszer sorry a hirdetés miatt!
Nálam is már 2010 dec 30 van a lockscreen-en 🙂
@oksimano: Valószínűleg ccsak tesztelik
@Kyle:
nalam is…. Eleg gaz es szegyen applere nezve
akarhogy guglizom nem talalok errol bejegyzest…
@csiga:
na,
ha a telon adom hozza a kepeket szep nagyok maradnak, fel synceli google-ra
DE
ha letorlom telorol az addressbookot (tegyuk fel megserult)
es syncelem az ures telot google-lal, akkor szepen lehozza a push a contactokat, es a kepeiket is,de amint hivok v hinak
butan kicsiben mutatja oket jobb felso sarokban , nem fullscreenen mint eredeti telefonos megoldas.
erre varjal gombot 🙁
autostitch update 2.0
rs28.rapidshare.com/files/328117498/AutoStitch-_v2.0_.ipa
HD kepeket keszithetunk vele 20mpx i (3gsen) !!!!
(nyilvan rengeteg kepre van szuseg hozza)
u ba..ki mar ennyi az ido? meg nem is aludtam…
lepek rapihenek az estere!
remelem ma nem lesz olyan mint 24, sok frocsoges es kamu jokivansag…
@csiga:
A 32-es hozzászólásoddal kapcsolatban kérdezném, hogy ez akézzel másolás mit takar?
Újra fel kell venni a névjegyeket a “Contacts” csoportba vagy van valami másolas gomb?
Loooool!
Lockscreeen nálam is 2010-et mutat…
Vmi ötlet vkinek?
Sziasztok!
Navigont szeretném telepíteni, nemtom kell-e hozzá mobileinstallation.
Vki segítene nekem hogyan kell ezt felrakni?
Cydiában van crack, de magát a progit nemtom hogy rakjam fel, ráadásul játékokhoz is az kell.
Bocs az offért, előre is köszönöm!
Űdv!
@romott: ez nem oldja meg. a wifinek semmi köze a hacktiváláshoz… a reset settings meg jailbreakelt telefonon NEM javasolt, mert lehetséges, hogy hibásan fut le, és emiatt összeomlik a rendszer. restore kell.
@zoltan: ha OSX alatt, addressbook-ban adsz hozzá képet, az is mind az alapértelmezett, normál, tehát a kisméretű képet fogja eredményezni. az, hogy a telefonon hozzáadott kép meg full képernyős, na az jó kérdés, hogy bug vagy feature…
@bondi: ez már másik topicban ki lett vesézve… valamiért rosszul írja ki. ha holnap átáll 2011-re, akkor szólj inkább. ha nem, akkor erről ennyit, holnapra már úgyis tárgytalan. amúgy valami hiba a lokalizációval valószínűleg. még nem jöttünk rá, de javítjuk, ha igen.
Üdv!
Csak nekem volt gondom a cydiaval? Folyamatosan kilépett, mint nyáron a bigboss “tréfa” miatt. Utánanéztem, most a zottd okozott problémát: http://thebigboss.org/2009/12/28/cydia-crashing-december-28th/
A megoldás a fenti oldalon olvasható. Bocs, ha már volt, de nem volt kedvem végigolvasni mind a 109. hozzászólást… 🙁
Buék!
@Jadeye: lokalizacio alatt a hu.plist file érted, remélem 🙂 amman meg nem lehet olyna nehez megtalalni a hibat:)
@Crazy: ez nem így működik. mivel a magyar nyelv úgy lett belehekkelve a rendszerbe, így ez nem olyan egyszerű, hogy mindenütt csak létrehozzuk a hu.plist-eket. pláne nem csak egy darab hu.plist van, amiben az összes string benne van, hanem mindenhez külön-külön… szóval több száz fájl közül le lehet szűkíteni pár tucatra, hogy hol lehet, de csak akkor, ha ez egy fordítási hiba. de mivel nem az, így bármi más beállítás is befolyásolja ezt, tehát lehet csak akkor van 2010, ha 24 órás az időformátum, stb… nem olyan egyszerű ez, hogy két karaktert átírunk valahol sajnos.
OFF: Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!
@Jadeye: akkor az ert van h nekem nincs fent a magyar nyelv csak az a hu.plist és méis 2010 et ír ki? 🙂 BUEK
OFF:
FONTOS:
****************
Admin: az oldal tetején található menü css beállításai nem jók. Ha a “home” szöveg tetejére klikkelsz akkor valójában a logo-nak a hivatkozása lép életbe. CSS-ben a z-index paramétert állítsátok be. Csak gondoltam szólok, ha már észrevettem 🙂
****************
@Crazy: milyen hu.plist van fent mégis?
@Jadeye:
h t t p : / /szifon.com/2009/09/21/tap-to-unlock-lockscreen-datum/
ebben a cikkben van benne az a hu.plist és nekem cska ez van fent + az összes nyelv törölve van az angolon kivul
@Crazy: ez esetben bzolkaa tud ebben segíteni, mert ezt ő pakolta össze. egyébiránt én az UIAbbreviatedDateFormatWithoutCommas alatt lehet átírnám a yyyy.-t Y.-ra, hátha ez az oka, de ez csak egy tipp.
@Jadeye:
atalitottam holnapra meg holnap utanra ki is irta h 2010 jan 1-2
aztan atalitottam 2010 dec 30-ra es kiirta hogy 2011 dec 30
dec 29-tol bibis igy minden evben
@zoltan: akkor próbáld meg, mit Crazy-nek írtam.
iBoldog iÚj iÉvet iMindenkinek! 🙂
@Jadeye:
nem szorakozok:) engem nem zavar h par nappal korabban uj evet mutat…
@CodeRed:
ez nagyon gaz volt
@Jadeye: átírtam, semmiváltozás ofc respring/restart megvolt:) akkor az applenél vna a hiba:D:D lehet írok nekik egy mailt h kicseréltem egy két dolgot a filerendszerben és ezt írja ki:D:D:D
@Jadeye:
na ez a program fullscreen kepeket iger sync utan. szoval nem az iphone bugos, hanem a google tarol “rosszul” maskent mint a telo adatbazisa 🙁
appulo.us/appdb/?page=viewapp&id=13988
@zoltan:
ott az egyik képen van h fogad vagy elutasit piros es zold gombokkal nah az mikor jon elo? mert ha engem hivnak akkor cska slide the accept vagy mi van?:)
Köszönöm a sok-sok információt, jótanácsot, trükköt az oldal szerkesztőinek és a komment íróknak!!
Mindenkinek BÚÉK!
@Crazy:
ha nem lockscreenen hivnak akkor elojon!
@Crazy:
Akkor van csúszka ha aludt a telefon, ha a sprigboard nincs lezárva akkor ott a piros és zöld telcsi
@zoltan:
Sőt ha a szinkronizáció után kis kép jelenik meg, megnyitod szerkesztésre a contactot a telcsin a képet szerkeszted de nem csinálsz vele semmit csak leokézod akkor újra nagyban jelenik meg.
😀
@Crazy:
ahogy itt be is mutattam:
kepfeltoltes.hu/091230/655300616csiga_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
elso sor, telos tema
masodik sor, googe sync 🙁
@kedvencdoki:
de rusnya minosegben mivel a kis kep 96x96osban kerul mentesre gugli serverein 🙁
Hümm, fura. Nálam az outlook szinkron után lett kicsi a kép. editáltam és megnőtt, de nem lett pixeles. úgy vettem észre, hogy eredeti méretben tárolta de kicsiben jelenítette meg.
@zoltan: Akkor neked nem… ennyi
@CodeRed:
nem inkabb
iakkor ineked inem… iennyi ? 😛
@zoltan: vicces kis lurkonak tartod magad latom…
@CodeRed:
iviccesnek
@zoltan: emlitette edesanyad 😉
@CodeRed:
iakkor ijo
boldog új évet mindenkinek…
@zoltan: akármi desktop appban állítasz be képet, az kicsi lesz. nagy csak akkor lesz (fullscreen), ha a telefonon állítod be. szinkronizálás miatt ez elveszhet, valóban, de ez max a google miatt. de ez nem iPhone bug. ez feature.
Boldog új évet minden kedves iSzifon tulajnak és mindenki másnak!!! 😀
@Jadeye:
en nem is mondtam h bug:) viszont ha facebook sync-es app tuddja a fullscreent, remelem elobb utobb google-ra is lesz!
amugy facebookos nagyon jo! (kar h a contactjaim kicsiny szazaleka van facebookon….)
B.Ú.É.K. Mindenkinek
@zoltan: hát, lehet én vagyok perverz, de nekem bizony jobban tetszik a kis képecskés opció – persze lehet csak azért, mert az első iPhone reklámokban is már úgy volt… 😉
@Jadeye:
nezd meg azt a kepet amit belinkeltem, en jobban szeretem ha a bartnomet teljes kepernyon latom amikor hiv, igaz h 1-2mpnel tovabb nem nezem mert felveszem, de azert jobb 🙂 lehet h en vagyok perverz ?:)
megnyugatlak, nem te vagy perverz de mi folyik itt a kis nagy képről? kicsit be vok már rúgva:S 😀
Király Viktornak is szifonja van. 😀
iPhone tartó: 🙂
http://kepfeltoltes.hu/091231/iPhone_case_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
BUEK! 🙂
@Petike: a kis újgazdag amcsi… 😀
Sziasztok!
A Global.Aq Sms 1.0.2-es verziója van fent jelenleg. Appstore-ban előjött, hogy frissítsek a Pro-ra, amit természetesen nem szeretnék, mert akkor elő kellene fizetni a csomagokra. Egy darabig működött is a program, de most már azt írja(programon belül), hogy frissítsek újabb verzióra, mert elavult.
A kérdésem az volna ,hogy át lehet-e írni a programon belül a verziószámot, hogy úgy lássa, mintha a 2.0.5-ös verzió volna fent? Válaszaitokat előre is köszönöm!
Boldog Új Évet Kívánok a Szifon.com csapatának és az összes szifon tulajnak és persze mindenki másnak is!
@Tamás: van egy info.plist az .app könyvtárban. abban próbáld meg átírni az 1.0.2-t mindkét alkalommal 2.0.5-re, mert kétszer szerepel a fájlban. tesztelni mindjárt tesztelem.
** tesztelve, NEM jó sajnos…
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!!! 😀
Boldog Új Évet mindenkinek
@feherbt: :DDD
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK 🙂
BUÉK! Mindenkinek!!!
Nem talál wifit backrain után az eggyik barátom iphonja! Régebben olvastam hogy van rá megoldás. Valaki tudja rá a repairt csipőből???
@deejayjoe: csipő, Network reset 🙂
@cia: És nincs valami olyan megoldás hogy ne kelljen mindig Network resetelni? Csak ez az 1 ? Valahogy véglegesen nem lehet kiküszöbölni ezt a wifi problémát?
Hali! Ismét felteszem a kérdésemet!
Ha kikapcsolom a Push Notification-t menűböl attolmég a daemon meríti a készüléket?
Az a legtutibb ha törlöm a démont?
Ugyanis én ritkán,de használom a pusht!
Sziasztok buék!
Ma reggel a telom vmi safe modba lépett, kikapcsoltam majd be.
Minden megjavult, csak félek a t-hűségtől.
Iphone 3g 3.1.2. Blacra1n jailbraked
légyszi segítsetek!
Köszi
@PieR0: Elvileg csak egyszer kell megcsinálni.
@gerike73: ha annyirafélnél nem JB ztél volna….. -.-‘
@cia: sajnos nem 🙁
@PieR0: akkor restore, ha utána se jó szerviz, szerintem.
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK !
@cia: neem, ez egy jailbreakelt … Bra1n RC3-al kiütött 3GS … és ugye ezek a szokásos hibák , hogy nem talál wifit + GPS jelet + Nem csatlakozik Youtube-ra (erre már van megoldás) + az hogy minden egyes ujrainditás után bootolás közben recoverybe teszi magát a teló és csak Bra1n -el lehet elindítani a telót… Én nem tudom mire várnak ennyit de mostmár jó lenne ezekre a hibákra valami update… Snow day óta semmi sem változott és 2010 van .. Hu leirni is fura.. 2010 😀
@Tamás:
engem is ez a csunya uzenet fogadott ma 🙁 ezert “megvettem” a glogal.aq lite-t, napi ingyen 7db elofizu 40 eleg igy is.
off
Bosi van egy két fura dolog a telómba….
a cydia nem frissít repot vmi some index files ….-t ír ki
az overboard a beyour repoból licence-t kér sb setting nem jön be pedig jailbreak után vagyok és eddig működött csak amikor nem volt jó a cydia én kapásból restoroltam és azóta ien:S:S:
Somebody help pls!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
ez most magyar v angol? sok felkialto jel nem visz am elorebb….
@Gerike73: Mijaz, h “félsz a T hűségtől”?????? 😀 Ha egyszer safe mode-t dobott, az semmi gáz, azt jelenti, hogy valamelyik MobileSubstrate-plugin miatt összeomlott a SpringBoard. Újraindítás, respring megoldja, egyébként le kell sza…golni.
Szifonokban Gazdag Szerencsés Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!
BÚÉK először is !!! Olyan problémám van, hogy a telefonom ( 2g ) amikor nem zárom le, folyamatosan világít és csak akkor áll le amikor megnyomom a fenti unlock gombot és nagyon eszi vmi az akksimat is. Egyedül a winterboard van fent és még egy két progi, de ez eddig is fent volt. Valaki nem tud megoldást rá?
halli!
próbálkoztam ezzel a googlival…érdekes.
Off
Azonban szereztem egy Windiws7 64bit-et és fel is raktam,de mikor az iTunest feltelepítettem az indításkor azt írja,h nem találja az iTunest,de hibát nem írt telepítéskor.
Mit tegyek? Neten erre megoldást nem találtam. És most be vagyok szarva…
Segítsen valaki,please!
Köszi
boldog új évet mindenkinek 🙂
OFF
három kérdésem lenne
– az egyik az, hogy most “idegen” gépnél vagyok és persze most is szeretnék app-okat telepiteni… utána néztem, átmásoltam az appot kicsomagolva ssh-n a telora, adtam neki jogot, de ahogy elindul ki is lép. aztán feltettem egy ingyenes progit, hátha az segit, de nem. Aztán cydiából tettem fel egy app-ot, de abból is kilép… ilyenkor mi a tehendő? (egyébként a saját gépemmel minden megy, csak hát az most nincs itt)
– másik kérdés gondolom közérdekű… karácsonykor volt egy cikk, hogy új iPhone tulaj lettem vagy valami ilyesmi… érdekesnek tartanék egy olyan cikket is, ami “körbevezet” a piacon, hogy hogyan és mennyiért lehet iPhone-hoz jutni, mert én nyáron sajnos nem tudtam amcsiba venni iPhone-t mert szigoritottak ott is a szabályokon, de annyi pénzért nem megyek a tré mobilhoz.
Állítólag ausztriában lehet olyan előfizut kapni, ami megéri és EU-n belül kapsz az előfizuhoz 300 percet, és 1 GB adatforgalmat. Erről tud valaki vmi bővebbet?
– harmadszor, mióta blackrain van, azóta elég gyatrán megy az iPhone. Egyszer annyira behalt, hogy be se tudtam kapcsolni, restore… azóta ilyen bajom nem volt, de 5 percenként elmegy a net, és régebben simán tudtam 300kb/s-el netezni most meg állandóan eldobja a 3G-t. Mivel van külön egy telefonom általában ki is kapcsolom a hálózatot, hogy tovább birja az aksi, de ha mondjuk tateringre használom, akkor Bt-ot nem mindig találja meg és iszonyat lassú…
előre is köszi a válaszokat, esetleg chat-en is irhat valaki, had teszteljük.
és valami tipp mit kell csinálni az overboardal??
@glizik:
szerintem varj!
most jon a pannonhoz es a vodahoz is iphone, de amugy meg vard meg a junius-juliust mikor jon a 4. iphone (ha nem elobb)
@cia:
Ez alap! Ezt azonnal megcsinaltam! De nem erre gondoltam!
Van valami pach erre de nem találom! 5lete van valakinek???
ne irjatok nekem cseten privat uzenetet, ugysem fogok segiteni, mert csak a keresot kell hasznalni!
koszi!
bunko vagyok!
@zoltan: AZ VAGY!
😀
Hello!
Ha vkit érdekel bármilyen kiegészitő iphone-hoz irjon bátran: [email protected]
@Jadeye: Köszi a választ, ezt próbáltam már én is, de a verziószámok változatlanok maradtak. Esetleg még a plist-ben a free Global.Aq-t lehetne átírni a Pro-s pontos nevére…A kérdés itt az, hogy mi alapján ellenőrzi a verziószámot. Neked tört verzióban van meg a program? Azért kérdezem ,mert nekem még a free-s időszakból van meg, lehet ,hogy a tört az továbbra is működik.
Mikor lezárom a telót és benyomom a menü gombot, nem kapcsol ki a képernyő csak ha megint megnyomom a lock gombot. Nincs valakinek egy tippje mi lehet a baj?!
@Tamás: a tört volt. nem megy az se sehogy.
BUEK szifon.com, tok jo a kulon post ahol boldog uj evet kivantok minden kedves olvasonak!
off: helllósztok lenne egy problémám, nem töltbe a telfonom, annyi történt hogy internet tethering volt rá kötve a telefon a gépre és egyszercsak elment a hálózat no service ezt irta felül, utánakikapcsoltam a telefont majd vissza és csak az alma logo van elkezd egy id után tölteni egy karika utána ujraindul megint alma logo megint tölt megint ujra indul, hogy tudnám restorelni ha az a baja vagy szevíz? egyébként iphone 3g geohot jailbreak és unlock 3.1.2 előre is köszi a választ.
Hi
A problemam a fenykepek kezelesevel van. Ha kijelolom a gepemen levo tarolokonyvtar rendszert, akkor azokat omlesztve teszi at az iphone ra, arrol nem is beszelve hogy a file neveket sem mutatja. 2 napja keresek olyan programot ami normalisan le tudna ezt kezelni (a winmo nal a leg primitivebb progi is tudja) de lassan feladom. Tud valaki valami normalis megoldast?
@Bukko: hol van ilyen post? linket dobjá léccci!
@Hello: nem kell szerviz. Beteszed DFU vagy recobery módba, és az iTunes azonnal felajánlja, hogy restore-old.
DFU: szifon gépre dug, majd kikapcsol. Utána 3 mp-ig a Power, majd a Power elengedése nélkül 10 mp-ig a Home és a Power, majd a Home elengedése nélkül, a Powert elengeded, nyomod 30 mp-ig a Homet. (képernyő sötét marad)
Recovery: szifon kikapcs, Home nyomvatart, majd nyomva tartás mellett USB-re dugod. Egy idő után megjelenik a “lsatlakoztasd az iTuneshoz”-kép, majd iTunes szól.
@Brekii: szerintem T-PoT-tal másold fel, és iFileból nézegesd, nekem így jött be.
Cydiabol lockscreenre clock mod:
www. mohabitar.com/
nagyon jó, kipróbáltam, még sosem volt naptáram, nem is tudom, miket szokás beleírni ezért beírtam a születésnapomat… zseniális lesz! 🙂
@Brekii:
http://rapidshare.com/files/327680390/Wondershare_iToolkit_Control_Center_gator.rar a jelszo : toolkit_gator
Hali!
Először is BUÉK!
Másodszor: Egy Mac-es haverom a tegnap mutatta, hogy az ő iTunes-jában a Store-on belül lehet nézni zenei toplistákat, meg legújabb filmeket, meg mindeféle jóságot. Az lenne a kérdésem, hogy én a win-es itunes-ommal nem tudok ilyeneket nézegetni? Mert ahogy belemegyek az iTunes Storeba csak a Főoldal, az App Store és az iTunes U menüpont érhető el ott feljebb ahol kéne lennie Music, Podcasts, stb menüpontnak. Most én vagyok a béna, vagy tényleg nem lehet ezeket megcsinálni win-es iTunesba?
Köszönöm a válaszokat!
Üdv.
Nincs valami más megoldás arra, hogy ÁTÍRJAM a hozzáférését a fájloknak 775-re WINSCP-n kívül? Mivel nincs WiFi a kornyeken nem tudom itunnellel es winscpvel beizzitani a dolgokat mert egy ilyen hibauzit dob ki allandoan : Network error : Software caused connection abort ( Open SSH Cydiából le, és tűzfal kilőve )
@Joker:
te vagy bena!
Preferences v settings menuben be lehet pipalni
@zoltan:
De nem ott baloldalt gondoltam, amik a telefonon lévő cuccokat mutatja, hanem a Store-on belül. Mutatok egy képet: (pirossal kijelöltem ahonnan hiányoznak a menüpontok)
h t t p : //kepfeltoltes.hu/100101/724482144n_vtelen_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Bocsánat, ha tényleg azt írtad le amire kíváncsi vagyok!
@Joker:
nincs bekapcsolva a laptopo
de maj megnezem, szerintem
nekem ott tobb minden van
@zoltan: Igen, mert Mac-en megy normálisan, nem tudom neked az van-e. De most telepíttetem egy pc-s haverommal az iTunest megnézzük, hogy nála minden jó-e.
Köszönöm azért és várom a válaszod!
Üdv.
@H2CO3: ezer köszi neked, én nagyon kezdő vagyok ebben a témában. tegnap jb-ztem
@Joker: Vagy csak újabb iTunes kell neked.
@Sammer: Legújabb van fent. (9.0.2)
@Joker:
kepfeltoltes.hu/100101/K_pkiv_g_s_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
@Joker: mert az amerikai store-ban van neki account-ja. neked meg a magyarban. ennyi.
@Joker: @zoltan: @Jadeye:
ezt akartam meg a kephez hozza irni:)
@zoltan: @Jadeye:
Köszi srácok! Átállítottam a régiót, és láss csodát tényleg jo lett! Köszönöm mégegyszer!
Üdv.
@H2CO3:
Koszi ez volt a megoldas. Igy szuper. Ha mar ilyen jo tanacsot adtal meg egy kerdes. keresnek egy olyan naptarkezelo progit amit tudja a szundi funkciot ( ha reminder jelzes van a naptarnal, azt el lehet tolni mint a PDA nal)
@Jadeye:
na sracok ilyen sem volt meg, de nem tudom megoldani a nyugomet.
telom egyszer csak egy teloval felvett video lejatszas kozben kifagyott…
nyomtam ra egy power+home-ot
ezutan vilagitott az alma hosszu 10pecig aztan villant egyet, elsotetult es ujra elkezdte elorol ezt es loopba fajult a dolog:(
nagy nehez beraktam recoverybe, elkezdetem a restor procedurat
ami elszalt egy ilyennel:
An unknown error occured (9)
ugy nezett ki h bejott a telon az a csik ami jelzi h hol all a restore de kicsi kitoltes sem jelent meg benne, majd hirtelen ujra alma, mig az itunes irta hogy var a telefonra, majd jott az error…
valakinek van otlete? jadeye?
na az elozo recoverybol jott most nagy nehezen DFU ba raktam
igy 1600as jon elo.
szeptember elotti 3gs-att-s eredeti sim megvan, benne van.
@zoltan:
Nekem a 3G-mel ugyanez volt a problémám miközbe win-en akartam nyomni egy restore-t. Igaz, hogy 2 éves volt a win, lehet, hogy az miatt halt be a restore, de az lett a vége, hogy egy Mac-es haverommal megcsináltuk. Nekem se indult el a csík, és hibakódok. Mac-en megtudtuk csinálni, de valószínű, hogy ezzel az infóval semmire nem mész. Hozzáteszem azóta új win van felrakva, de nem merek nekikezdeni egy restorenak!
@Joker:
az a vicc hogy az elmult napokban volt rajta restore tobb is….
honnan keritek mac-es embert…
ha ra van dugva gepre, ki se tudom kapcsolno home+powerrel, mert ahogy elsotetul ujra vissza jon az alma…. igy meg meg dfuba se lehet rakni rendesen mert magatol recoverybe kerul( kepernyon usb+itunes ikon)
veryfiing with apple utan/kozben FULL FEHER kepernyo, majd bejon az alma es preparing iphone for restore
aztan veryfiing iphone restore with apple
aztan csik a telon URESEN – waiting for iphone
vegul ujra 9-es error…..
Esetleg meg egy kerdes. Telefonalas utan akar en hivok akar engem hivnak a phone progiba lep vissza. Ki lehet ezt iktatni hogy a Home ra terjen vissza? Foleg mivel amugy sem azzal tarcsazok, igy semmi szuksegem ra.
na feladom
ha a telo recoveryben van (itunes logo es kabel a kijelzon) es nyomok ra restoret,
akkor Waiting for iPhone…. majd ido elteltevel: Unknown erro (9)
ha dfu modban van (sotet keprnyo, itunes szol h restore..)
ugyan ez a felallas es 1600 v 9
eros gyanum van h ez hardveresen beadta a kulcsot, kacsazni jo, kb elado…
Off
Sziasztok! Tudna nekem valaki segíteni, hogy hogyan kell freemailos címet beállítani iphoneon? Előre is köszönöm!
@Brekii:
Ez engem is érdekelne, ha van ilyen lehetőség.
@zoltan: Remélem gyári kábellel próbálod nem valami után gyártottal vagy usb-hub -al.
@Jones:
Senki nem találkozott ezzel? 98.hsz.
@admin:
gyari kabel, 4 usb port…
A default naptarral kapcsolatban, a g. calendar rendelkezik egy iphonesettings oldallal, ahol beallithatod, mely G. kalendarjaid legyenek szinkronizalva.
BÉKÉSCSABAIAK FIGYELEM!
Sziasztok!
Van koztetek olyan aki rendelkezik apple szamitogeppel, mindegy h milyen, csak osx fusson rajta, illetve valaki akinek legalabb hackintosha van?!
Vasarnap estig itt vagyok, es a telom bekakilt, valoszinulek osx-alatt menne rajta a restore!
Valaki?!
@zoltan: Ugye ugye te is kerülhetsz bajba kedves barátom.
@cia: persze, ha másnak lenne ilyen baja, akkor meg írogatná, hogy bunkó vagyok nem segítek, meg olvass meg ilyenek.. lol dobd ki haver, vegyél másikat
@gepnarancs:
erre vartam amugy 🙂
@cia: @gepnarancs:
mellesleg olyan problemam akadt ami meg nem volt itt kitargyalva 643x
hmmm…ugy látom Zoltán barátunk nem csak engem küldött el melegebb éghajlatra…szeretem az ilyen “kemény” embereket…csak azt nem tudom az utcán is ilyen kemények-e!Igaz felesleges felkapni a vizet ezért de ha valakinek valami baja van talán a hangnem az más lehetne!
BUÈK mindenkinek és köszönöm a segitségeket eddig is!
@celentano:
mert kb ugyan azt kerdezted (ahogy a masik postban most is) amire mar baromi sokszor le lett irva a valasz.
lasd az eppen aktualis cydias problemad, par nappal ezeleott az egyik postban ki lett targyalva.
@celentano: még keményebb..
@zoltan: egyébként, ha lenne macem és itt lennél pesten, akkor felajánlottam volna rögtön a gépet. az előző hszem csak azért volt, h egy picit érezd milyen szar az, ha csíra módon hozzádszólnak, mint te szoktad tenni. semmi bajom veled amúgy, sőt néha teccik is az alpári stílusod, de azért egy kicsit visszavehetnél az arcodból. peace a részemről
akinek van mac segítsen zolinak, mégha köcsög is volt hozzá, thx
@zoltan:
értem én hogy ki lett tárgyalva csak most is olvastam egy off-ot ahol azt irja hogy eléri a cydia-t….ez meg hogy lehet?
Neked meg ne csodálkozz ha senki nem akar vagyis kevesen akarnak segiteni,válaszolni!