fbpx Skip to content

Hülyék ezek a “rómaiak”

Obelix örök érvényű mondását az amerikaikra is lehet alkalmazni. Ugyanis kizárták a maratoni futóversenyből Jennifer Goebelt, mivel futás közben zenét hallgatott az iPodján.
USA Track and Field (USATF) érdekes szabályt léptetett nemrégiben életbe: nem lehet elektromos készüléket használni versenyzés közben. A nagy felháborodás miatt enyhítettek a rendelkezésen, minden versenyszervező maga dönti el, érvényesíti-e a szabályt vagy sem. Nos, a Milwaukee maratonin nem lehetett hallgatni semmit. Mivel Goebel elkövette a főbenjáró bűnt, ezért megfosztották első helyétől. Hiába védekezett azzal, hogy így bárkit ki lehetne zárni, aki zenét hallgat és csak a saját teljesítménye fokozására rakta be az elég monoton verseny utolsó részében, nem hatotta meg a szervezőket. Kizárták, punktum.
Úgy gondolom, aki egy maratoni versenyen önként plusz terhet cipel (igen nehéz tud lenni a végén) és még meg is büntetik érte, akkor a szabályok elég idétlenek. Obelix megmondta a tutit.
Egyébként Goebel alapból második volt, de az igazi elsőt is kizárták, mert nem a hivatalos vízvevő helyen fogadott el frissítőt egy nézőtől…

Segítség! Egy medve megette a telefonomat!

Kris Rowley vermonti lakos bement a helyi Apple Store-ba és a fenti szörnyűséges dolgot állította.
Nyáron éppen kirándult a vermonti hegyekben, amikor is észrevette, hogy egy szempár követi. Nyomban megfagyott ereiben a vér, mit csináljon? Elkezdett lassan hátrálni, a medve is lassan követte. Gyorsabban kezdett el hátrálni, a medve is sebességet váltott. Végiggondolta mivel tudná megakadályozni a támadást. Játssza el a halottat? Élete utolsó cselekedetének jó lehet. Fújja le spray-vel? Nem volt nála. Vágja hozzá a hátizsákját? Ez sem volt neki. De volt egy iPhone-ja.
A 80000 alkalmazás között sok medvés van, mint pl. a Battle Bears, Bears on a Wire, Bear Beware, Chicago Bears, Go Bears!, My Teddy Bears, Goldilocks és a Three Bears. De van-e medveriasztós is?
A medve egyre közeledett, végül megdobta a telefonjával. Kiderült hogy a medve iPhone-fan, mert megszagolta és elkezdte ütögetni. Rowley gyorsan kereket oldott.
Két nappal később egy baseballütővel felszerelkezve visszament és meg is találta a telefonját. Az iPhone eléggé megsínylette a támadást, fognyomok és mancsnyomok voltak rajta.
Sajnos a történetet az Apple Store-ban nem díjazták, nem cserélték ki a telefonját, újat kellett vásárolnia.

Olvasd el a hozzászólásokat is

7 Comments

  1. De rossz xD a medvés
    Én írtam hogy nekem átment 1 busz a telón (most is ugyan arról írok) 🙂
    A zenés meg…pl nem értem, miért nem lehet pl iskolában zenét hallgatni órán? Én pl sokkal jobban megjegyzek dolgokat zene mellett 🙂
    No de mind1

  2. Nekem meg egyszer a kutyam kezdte szimatolgatni a telefont, jo orba pockoltem, azota messze ivbe elkeruli. Lehet, hogy a kis surmokamnak is ezt kellett volna csinalnia Maci Lacival.

  3. @GaZso: Azt megnéztem volna 😀

  4. Szerintem meg nem hiába zárták ki a futót az ipod miatt. Ha nem lehet nem lehet.
    Látszik nem szoktál futni, sokat számít ha fel tudod venni a zene ütemét.

  5. Lehet, hogy a srác fél karja bánja, de egy próbát megért volna neki, ha már ennyire ragaszkodik a telefonhoz.
    Jelentkeznie kellett volna a Csillag születikbe (Got talent), ha megnyerte volna a pénzdíjból már vehetett volna egy másik iphone-t.

  6. Ide is egy kis OFF, sry érte:

    iPhone rezeg 2xer, tölt, majd újraindul! :@

    Sziasztok, volt valakinek már hasonló tapasztalata?
    A jelenség készülék bekapcsolás után kb. 4-5 perccel tünik fel, amikor is egy kis töltike animált icon forog a kijelző közepén, mindegy éppen mit csinál a telo (akár Sync közben is) majd lefagy 2 percre és ujraindul.

    iPhone 3G, 3.1.2 firmware, unlock nélkül, nincs benne SIM, csak Touch-ként használom. Arra gondoltam először hogy valamelyik program makrancoskodik, de Default applikációs készlettel is ezt míveli.

    Elkeserítő :’(

    Ha bárkinek hasznos gondolata támad, kérem irjon. Kössze.

  7. @Godlike: és ha heavy metált hallgatok?


Add a Comment