fbpx Skip to content

Mai hírekben szó lesz a push teszteléséről és a digitális iránytűről.

Push képek

Múlt héten az Apple beizzította push szervereit, így lehet tesztelni a szolgáltatást. A push lényege, hogy az adott alkalmazás akkor is tud üzenetet küldeni, ha éppen nem fut. A MyAppleGuide bemutatott néhány képet, mely a működést mutatja be.
Az adott alkalmazás indítása után megkérdezi, hogy akarod-e a push-t használni. Ha igent nyomtál, akkor be kell állítani a riasztás módját, mely lehet hang(sound), szöveges üzenet (alert) vagy badges. Alertnél az SMS-hez hasonlóan felugrik egy pop-up ablak az üzenet szövegével, míg badges esetében a nem fogadott híváshoz hasonlóan megjelenik egy szám az alkalmazás jobb felső sarkában.
A szolgáltatás a nyáron megjelenő 3.0 FW-ben lesz elérhető.
Jöjjenek a képek:

push1

push2

push3

push4

Digitális iránytűre utaló jel a bétában

Bétabányászok a 3.0 FW ötödik bétájában utalást találtak a digitális iránytűre (magnetometerre), amely a következő generációs iPhone-ba kerülhet beépítésre. Az iránytűt a japán Asahi Kasei szállítja, a chip 4*4 mm széles és 0.7 mm vastag.
Ez a cég készíti azt az érzékelőt is, amely alapján meg lehet állapítani, hogy a készüléket vízkár érte.
A digitális iránytű már beépítésre került az Androidos T-Mobile G1-ben, a lenti klipp bemutatja az eszköz használatóságát.

Olvasd el a hozzászólásokat is

32 Comments

  1. na végre, ez már mingyárt érdekesebb!
    a push nagyon király és így mingyárt jobb lesz skypolni és msnezni!
    jimny ismét nagyot ütött

    bár a magnetometer nem dob fel :S

  2. ez az oldal egyre unalmasabb

  3. @siriuspapa: Tény, hogy azt hiszem, tegnapi a Push-os hír, de azért szerintem nem kellene ennyire lehúzni -_-

    Egyébként meg ez a Push dolog nekem nagyon tetszik. Hasonlóan, mint xboxman, én is az IM-ekhez várom nagyon, csak én Google Talkot használok 😀

    A magnetométer meg nem nagyon dob fel engem sem ^^’ De azért kíváncsi vagyok egyesek mire tudják majd felhasználni az appjukba.

  4. Nem vágom ezt a push dolgot… ha bekapcsolom mondjuk vmelyik IM programnál, akkor mások azt látják, hogy be vagyok jelentkezve, és ha ìrnak, kapok ròla egy üzit?

  5. Ha lesz végre gmail push email támogatás annak fogok örûlni nagyon! Mer kiba hiányzik jelenleg, pedig a yahoo mail támogatja!

  6. VLC Remote application a heti frissítéssel a magyar nyelvet is támogatja (csak ha a beállítások alatt van magyar nyelv)

  7. @siriuspapa: Írjál akkor lécci jobb cikkeket, küldd be az 1phonehublog @ gmail . com címre, és biztos ki fog kerülni. És akkor rögtön nem lesz unalmas az oldal (megjegyzem szerintem most sem az)

    Az iránytű meg izgalmas is lehet, ha az SDK enged hozzáférést, már csak a fejlesztők fantáziáján múlik, hogy akár játékban is használható legyen a forgolódás.

  8. Vízkárosodás jelző? Ez benne van a szifonban? és ha igen mit csinál?

  9. Jelzi a szervizben hogy víz érte a telefont. Meg talán nem engedi bekapcsolni ill. kikapcsolja ha úgy érzékeli hogy víz érte az érzékelőt, így a belsejét!

  10. hypephone-on vagy mi a neve már megint fent az összes cikk innen de az egyikknél asszem a gamegripesnél egy kivülálló beszol az adminnak

  11. Vegre tartalmas hir!
    Mi van a szifon tímmel, miert lazitanak mostanaban?:)

  12. Hát nem tudom nekem semmi bajom nincs a szifon.com-mal , bár ugyan akkor tényleg, mintha kitört volna a nyár,de ahogy már olvashattuk az adminék projectelnek ! De legalább ezekkel a kommentekkel érdekesebb lett a blog 🙂 !

  13. Valaki mondja mar el,hogy miert is olyan jo ez a push funkcio mondjuk msnezes kozben?!

  14. @Endruboy007: a push funkció lényege az, hogy kilépsz az alkalmazásból (igen, ettől még elérhetőnek jelez, vagy ahogy kiválasztod), és az alkalmazás nem fut, de a push jelzi, ha új üzenet van, mert a szerver elküldi a riasztást.

    msn-ezés _közben_ értelmetlen erről beszélni, mert ha közbenről beszélsz, az azt feltételezi, hogy épp az msn az aktív app.a push akkor jó, ha az app épp nem aktív.

  15. @tom: az iránytűs cikkem (még) nincs 🙂

    /OFF
    de különben meg nemtom, mire verik magukat, miközben ők is használják azt a magyar UI-t, amit a szifon.com csapata fejlesztett tovább ifhone.hu-ék után…

    a szétlőtt ipodos cikkük kb marhaság, mert ha valakin így szétlőnek egy ipodot, azon magán az emberen is átment az a golyó, nézzük meg a kimeneti nyílást az ipodon. ez egy “milennehaátlőnénkegyájpodotegy9milliméteressel” című kép. mythbusters-ben volt ilyen rész kb… whatever…

    /ON
    másrészt ami kintvan, az is ékezet nélkül, nyelvtan nélkül, vessző, szóköz, és egyéb hibákkal… én ennél azért jobban ügyelnék erre, mert ez így komolytalanítja az egészet.

  16. @tom: A fiúk elérték a hypephone-on amit akartak :-DDDD A balhé óta sokan olvassák őket ezek szerint, mégha csak azért , hogy vajon most mit loptak. Mert ugye a negatív reklám is reklám,ráadásul ingyen van hehehe

  17. @tom

    Tény ha egy az egyben van a cikk másolva azt mondhatni “lopás”. Nem védeni akarom őket A kép ugyan az de a szöveg pedig más. Ez a Push hír már jó pár nappal ezelőtt olvasható volt több oldalon. (Külföldi) Ide is úgy kerülnek be hírek hogy máshol olvassák és érdekesnek találják.
    Kivéve a tesztek. Amit a cikk író maga tesztel. Tehát hagyni kéne ezeket a dolgokat és kizárólag csak abban az esetben riasztani ha egy az egyben van a cikk. (Szerző írásával)

    Egy kis játék hogy ne unatkozzatok.

    3D Tunnel Vision
    http://depositfiles.com/files/t8w7lb2dm

  18. @jimny: gondoltam :), meg amúgy nem is azért, csak elsőre vicces volt, hogy pont erről írtam itt pár napja, de még a videó is ugyanaz. 😀

  19. @jadeye: ja bocs. Annyira nem voltam figyelmes, hogy a videót is megnézzem 🙂

  20. Arról van már valami “hivatalos” infó, hogy mikor jön ki az új szoftveres iPhone?
    Mert az szinte biztos, hogy a dev semmit nem kezd a 2.30.03-as baseband dologgal, hanem majd a 3.0-ás verzió alatt lesz valami okosság!
    Csak érdekelne vajon mennyit kell még várni….

  21. @hunwolf: “hivatalos” info nincs. Van aki a WWDC-re teszi (jún 8-12 között), de szerintem az új készülék debütálásra tehető, amiről szintén nincs “hivatalos” info…

  22. csak a másolós dologra reagálva: a push nálunk volt kint hamarabb. 2 egész nappal. Elkezdtük verni magunkat hogy másoltok? Nem. Köszönöm.

  23. @Csaba8472: a másolás az azt jelenti, amikor a szöveget is egy az egyben emeli át valaki, ahogyan erre már példa is volt, de mindegy. ha ugyanarról írsz cikket a saját szavaiddal, az nem másolás. képzeld el, mi lenne, ha a nagy napilapok közül csak az egyik írhatna arról, hogy mit jelentett be a bajnaigordon. hány napilap is van? naugye.

    jó lenne végre, ha mindenki megtanulná a különbségeket.

  24. szerintem ezt a saját tagjaitoknak kéne elmagyarázni mivel a gamegripes postnál egy lelkes szifonos kezdett ugatni az oldalamon hogy másolás és épp egy kicsit fentebb büszkélkedett el valamelyik srác ezzel.(mármint hogy mekkora arc az a srác aki nekem beugatott)

    Igen, elismerem hogy nono másolt és az hogy nem láttam időben az az én bűnöm és elnézést is kérek csak jó lenne ezt már lezárni. Én nem másolok mert az szemétség nono pedig megtanulta remélem a leckét meg mostmár odafigyelek rá is.

    Az pedig hogy mit írtok az oldalamról az már mindenkinek a maga ügye nyilván ti is tudjátok hogy az ismertség csak idő kérdése mint ahogy nálatok is volt ezért meg akarjátok előzni a bajt. De legalább akkor valami reálisabbal szóljatok be.

  25. @Csaba8472: megnéztem a push-t nálatok. a képek értelemszerűen szintén nem a sajátjaitok. a szöveg meg jelen esetben egyáltalán nem egyezik a tietekkel. én csak azt nem értem, hogy most akkor mirefel van részedről az újabb felhördülés? szerinted talán jimny nyilván nálatok olvasta kizárólag a cikket, és gyorsan megírta ide is? ezt azért te sem gondolhatod komolyan…

    ha meg valami külföldi oldalról emelitek át a cikket, akkor mirefel a felhördülés, ha más is ír róla? nem ti írtatok róla egyáltalán először. az meg már bocs, de sztem nem igazi cikk, hogy írsz 3 sort olyan képek mellé, amiket egy másik cikkből szedtél egy külföldi oldalról. és emellett nem jelölsz meg semmit a képek forrásaként. jimny viszont megjelölte, hogy ő a “MyAppleGuide”-on olvasta.

    na innentől én már nem értem. de lehet bennem van a hiba, ez esetben sorry.

    de azon csámcsogni, hogy ki írta meg előbb magyarul… na ez már igazán… mindegy.

    (és ha megfogadsz egy jótanácsot, mert ez nem beszólás, hanem tanács: ékezetek használata, hiszen magyarok vagyunk, vannak ékezeteink, helyesírás, valamint az elírásokra is érdemes figyelni. de ez csak egy tanács. a te oldalad, a te cikkeid, amiknek épp ezzel te magad adsz értéket.)

  26. jaa ne értsd félre nem vagyok felháborodva semmi bajom csak engem is pontosan ugyanolyan vádak értek mint amit most te hiszel hogy téged értek.

    igen a forrás látom hogy vasárnap óta meg van jelölve addig nem igazán nálatok se

    köszi a tanácsot csak suliba nincs nálam paltop iphoneról írok hogy a hírek a lehető legfrissebbek legyenek. de azért köszi a tanácsot és nekem nincs semmi bajom veletek:)

  27. @Csaba8472: én ezt nem vettem magamra 🙂

    a téged ért vádak meg ugye igazából nem személy szerint téged értek, hanem inkább az oldalt, ott is konkrétan akkor nono kollégát. ő meg akkor most már tudja, mi, merre, mennyi. ez tisztázva lett, ne is beszéljük túl.

    a forrásmegjelölés meg na igen, azt embere válogatja. szerencsére most már többen figyelnek erre is. amit meg máshol olvastam, és azt emeltem át magyarba, ott én mindig megjelölöm a forrást. de értelemszerűen azoknak a cikkeknek nem fogok külön forrást én sem megjelölni, amit egy az egyben én írtam (lásd beta 1-5 tesztek), mert annak a forrása ugye én magam vagyok. a saját oldalamra meg nem fogok linkelni, ha nem ott írtam meg, hanem itt.

    jimny meg azt csinálja, hogy megírja mindkét helyre: az egyik a saját oldala, ahova azt ír, ami neki tetszik. a másik oldal meg ez. ezzel meg szerintem semmi baj nincs, mert ő a szerző, a saját írásával azt csinál, amit akar – ha akarja, megírja pl a magyarhírlapba is, akármi. (ezt csak azért, mert volt ezzel kapcsolatban is egy félreértés)

    ugyanakkor még én is szóltam jimny-nek, hogy ejj, az elektronikus kompasszról már épp én írtam, épp itt, kb 2 nappal korábban asszem, és még a videó is ugyanaz… 😀 de kb oda se neki, nekem nem fáj, mert ugyan a videó tökugyanaz, amit én választottam hozzá, de a szöveget ő írta, így már más.

    legalább kb mindenki tanulhatott a dologból. most már biztosan tudjuk mindannyian, hogy íratlan szabály, hogy meg kell jelölni a forrást, akár írásról, akár képről van szó. akkor meg pláne, ha máshonnan emeljük át a szöveget képekkel vagy anélkül. akik meg ebbe belefutottak nemrég, most már majd ügyelnek erre pro és kontra.

    csak hogy a jó oldalát nézzük az egésznek. 🙂

  28. Miért nem engeditek, illetve miért nem csatlakozol ehhez az oldalhoz és írtok mindannyian többnél több cikket.

  29. jadeye: bárcsak mindenki így gondolkozna mint te 🙂

    Norrbi: egy saját oldalnál jóval több lehetőséged és nagyobb mozgástered van mintha valahova betársulsz


Add a Comment