fbpx Skip to content

Sokan jailbreakeltük már telefonunkat, de még mindig sokak ellenzik a dolgot annak ellenére, hogy ez egy jó dolog. Hogy miért is? Mert olyan dolgokat tesz lehetővé, amelyekkel kiszélesíthetjük az iPhone funkcionalitását, mivel általa olyan funkciókat érhetünk el, amiket az Apple nem tesz elérhetővé számunkra.

A jailbreakelés által videórögzítésre használhatjuk teljesen egyedire szabható telefonunkat, továbbá MMS-ezhetünk és a copy/paste előnyeit is vígan használhatjuk. Felmerül hát a kérdés: az Apple miért nem engedélyezi ezeket? Véleményünk szerint az Apple szereti “hatalmában tartani” a készüléket, s nem akarja hogy a vásárló tegye meg helyette ugyanezt. Persze valamilyen szinten érthető a cég hozzáállása, hiszen a jailbreakelés másolt játékok használatát is lehetővé teszi. Érdemes tudni hogy a másolt játékok használatával nem az Apple-t, hanem a fejlesztőgárdát lopjuk meg, s az igazán szórakoztató játékokért nem szabad sajnálni azt a pár eurót, amit más lényegtelenebb dolgokra is könnyedén el szoktunk költeni az élet egyéb területein.

Természetesen az emberek többsége fél a jailbreakeléstől, hiszen szerintük akkor ugrik a garancia. Ez azonban tévedés, hiszen egy restore kieszközlésével eltüntetve minden “nyomot”, úgy tehetünk mintha mi se történt volna, s esetleges szervízes/garanciális hiba esetén nyugodt szívvel vihetjük készülékünket a hivatalos szervízbe.

Következzék az az 5 app, ami átcsábíthat pár embert a jailbreakelés oldalára:

1.) Winterboard

A Winterboard az egyik kedvenc appunk, hiszen ez teszi iPhone-unkat valóban a sajátunkká. Egyszerű program ez, amivel könnyedén testreszabhatjuk a telefonunk legkülönbözőbb ikonjait, hátterét, a WiFi-logókat, hálózati logókat, a rendszer betűtípusait, színeit és még ezernyi más dolgot. Itt egy kép példának okáért:

A példából is látszik hogy a lehetőségek tárháza szinte határtalan és már csak rajtad múlik, hogy hogyan varázsolod egyedivé telefonodat.

2.) Cycorder

A Cycorder egy egyszerű és nagyszerű app, ami videó rögzítését teszi lehetővé. Bár a videók gépre való másolása csöppet körülményes, azért még mindig jó hogy a jailbreakelés lehetővé teszi ezt számunkra, ha már az Apple nem tette.

3.) Backgrounder

A Backgrounder egy remek ingyenes jailbreakelés után használható program, ami lehetővé teszi hogy a fontosnak tartott programokat a háttérben futassuk, ami példának okáért egy-egy msnkliens esetén több mint remek. A Home-gomb hosszú lenyomásával látszólag kilépsz a programból, azonban újboli megnyitása után egy szempillantás alatt betöltődik az appnak köszönhetően.

Az Apple megengedi ezt a saját appjainál, azaz egyszerre könnyedén hallgathatsz zenét akár Safari-böngészés közben is. A 3.0-ban állítólag még nagyobb  hangsúlyt fognak rá fektetni, hiszen enélkül “nem lehet élni”.

4.) Clippy

Ez egy másik ingyenes app, ami egy régóta várt funkciót tesz lehetővé (bár az Apple megígérte hogy a 3.0-ban már bevezetik az öreg copy/paste funkciót is). Az élet nehéz volna másolás/beillesztés nélkül, amit szinte akárhol használhatunk.

5.) Installous

Ez az egyik legellentmondásosabb app, hiszen segítségével a felhasználók ingyenesen telepíthetnek egy rakat AppStore-os programot. Nem támogatjuk a használatát, hiszen legtöbbször mi is csak egy-egy játék kipróbálására használjuk, s amelyik megtetszik azért fizetünk a Store-on keresztül ezzel is támogatva a fejlesztőket. Főként akkor érdemes használni az Installoust, ha nincs lite-os ingyenes verzió az adott kipróbálandó alkalmazáshoz.

A jailbreakeléssel csak nyerni lehet, hiszen segítségével videót rögzíthetünk, használhatjuk a copy/paste-funkciót, teljesen egyedire szabhatjuk telefonunkat és még megannyi dolgot csinálhatunk mindenféle kötöttség nélkül.

Forrás

Olvasd el a hozzászólásokat is

42 Comments

  1. jól összefoglaltátok a dolgot! én is annak idején nem nagyon akartam jailbreakelni a telót, de ha jól emlékszem az eredeti fw-vel kibírt vagy egy hónapot, utána már nekem is “meg lett törve” ! 😀 de ez így jó! szerintem! 😀

  2. Van némi hátránya is, az én telefonom már rettenetesen lassú a sok háttérben futó programtól. Most volt újratelepítve, nem sokat használt. Egyébként a 3G gyorsabb is lett mint a 2G?
    Köszi a postot, volt benne számomra is új dolog.

  3. 1. mivel túl sokféle appvan azért rengeteg a gyári ikon a témákban (kivéve a Leaf téma amihez óriási és folyamatosan frissített adatbázis van)
    2. hasznavehetetlen, laggol mint az állat, én a videorecorder3g-t használom, de a framerate ott is ingadozik és ez nagyon zavar ( de legalább szép)
    3. ezaz amiért mindenképp jailbreakelném az iphoneomat, ameddig az apple rá nem jön hogy kell nekünk teljeskörűen
    4. skypeot tönkreteszi ezért töröltem, de alapból megéri
    5. ahogy leírtad
    @Lovi: zárd be amit leraksz a háttérbe, bár szerintem a témák miatt van.
    én 6. ként hozzátenném az SBsettingset, egyszerűen imádom, első dolog mindig amit telepítek

  4. csáóó valaki segítsen h ez az installous ez mit tud és h működik? mert már nagyon rég keresek egy olyan progit amivel telón tudom ingyen leszedni a fizetős appokat. létszives valaki írja le h mi ez és h kell használni. meg h mik kellenek hozzá pl mobilinstallon crack vagy kell hozzá vmi ilyen?

    köszi

    tom

  5. winterboard: telepítsd, és búcsúzz el a telefon sebességének ~30%-ától
    backgrounder: ha valamit ott hagysz a háttérben, akkor az akku min. 30%-ától is
    clippy: a 3.0 megjelenésével teljesen okafogyott lesz
    installous: 3.0-ával nem megy még (de van helyette pl x-ipa, amihez elvileg nem kell MI patch sem)

  6. @jadeye:

    valaki segítsen h ez az installous ez mit tud és h működik? mert már nagyon rég keresek egy olyan progit amivel telón tudom ingyen leszedni a fizetős appokat. létszives valaki írja le h mi ez és h kell használni. meg h mik kellenek hozzá pl mobilinstallon crack vagy kell hozzá vmi ilyen?

    köszi

    tom

  7. az installous-sal az appulo.us oldalon található tört appstore appokat. ***

    ***tudod feltenni.

    és kell hozzá a safari download plugin is.

  8. @jadeye:

    oppá ez nem rossz.
    miért nem tudtam eddig de mi az a safari plugin? és h tom feltenni? t-pot? vmi létszi segíts

  9. Hi All!A 15napos probaverzios appokkal lehet kezdeni valamit,hogy mondjuk kicsit tovabb hasznalhato legyen? :)) Ki tudna esetleg segiteni ebben?Elore is koszi!

  10. @tom: ajánlom, hogy írj egy levelet a szerkesztőségnek. Bátran kérdezz tőlük, örömmel és készséggel fognak neked segíteni szinte bármiben. 🙂

    1phonehublog – gmail – com

  11. egyébként meg a wb szvsz nagyon lelassítja a kedvenc telónkat ráadásul szépek a témák, de ha nincs minden egyes ikonodhoz a témához megfelelő képed, akkor az egész ronda és vásári lesz. a cycorder a 3gvideorecorder-hez képest egy vicc, már csak a minőség miatt is. a clippy meg elég bugoska még sajnos.
    hiába, jó kis dolgok ezek, de még csak félmegoldások. Várjuk a messiás 3.0-ást :))

  12. valaki segítsen nekem pls.nagyon nemtudok rájönni hogy kell használni clippy-t xD valaki légyszi írja már le : D

  13. hát wb-nél,ha egyszerü témát használsz(semmi animácio stb.) akkor szvsz annyira nem lassitja le a telefont 🙂

    Backgrounder-t egyáltalán nem ajánlom szépen megeszi a telefont

    SBsettings-et meg én is beraknám a listára, az egyik legjobb jb-s alkalmazás

  14. @Zomil:
    backgrounder:
    például otthon safari közben netrádió, vagy ha valaki kérdez valamit és épp játszok akkor letehetem, jegyzetek és vissza, bár hosszútávon télleg merít, de ezért jön a push nyárom nem? 😀

  15. @beniphone: Hát tényleg nem egyértelmű a működése, sőt volt olyan, hogy egyik verzióról a másikra akkorát változott, hogy nem is tudta az ember egyből használni.
    Pár dolog:
    Pl böngészőből úgy lehet másolni szöveget, hogy rajta tartod az ujjad egy darabig a szövegen amíg megjelenik egy popup menü ott hozzá adhatod a vágólaphoz.
    Ha olyan szövegből akarsz kimásolni egy részt ami szerkeszthető akkor beleböksz mintha a szöveget akarnád átírni amíg megjelenik a nagyító, ha egy darabig nem mozdulsz vele akkor elhomályosodik és ha húzod az ujjad akkor azt a részt kijelöli ha elengeded akkor bejön a menü és lehet másolni.
    Nem tudom leírtam e mindent, amit tud … lehet én sem tudom pontosan, de azért remélem tudtam segíteni.

  16. Amúgy a felsorolásból az egyik legfontosabb kimaradt: Cydia. Aminek a segítségével feltelepíthetjük ezt a sok hasznos programot. Nem is beszélve a témákról, csengőhangokról és sok másról.

  17. én ugy jailbreakeltem h nem is tudtam róla 😀 de a legjobb….
    sb settings is toppos 🙂

  18. Nekem ha jol emlekszem a jezuska meghozta este, masnap reggel mar alltam is neki belotte semmi mac-et nem lattam 🙂 jah, es sbsettings sztem is allat!

  19. Jah, es a leges legfontosabb sztem: yell0wsnow. Ez termeszetesen csak egy reteget erint 🙂

  20. A 2-es pontba emlitetted, hogy a cycorderrel csinált anyagot körülményes átvinni gépre. De légyszi mond meg azt is, hogyan kell 🙂
    Biztos le van már ítt írva valahol, de remélem segítesz!

  21. iHome-ot ismeritek?
    most próbálgatom.
    Egész pofás.
    csúszkás gyorslinkek, futó alkalmazások, backgrounder kezelő.

  22. Ja, elcsesztem, én is a videorecorder3g-t használom, de ott se tudom hogy kell átrakni.
    Milyen az az SB Settings?

  23. Sb settingsben mit hasznaltok? Meg milyen plugineket hozza?

  24. @mocsocsaba:

    Halihó

    Remélem segítek ezzel. Nekem ittvannak a videóim, amiket az iPhone csinál.

    \\\T-PoT\private\var\mobile\Media\Videos\

    Csé

  25. private/var/mobile/Media/iphonevideorecorder és voila!
    a cycinek is valahol itt vannak a felvételei, de én nem rektem fel mert ratyi az egész.
    szívesen (a moderátor meg a barátnőjét baszogassa ne engem)

  26. Nos szerintem kinek mi a fontos… De mondjuk ezen programok egyikét sem tettem fel… Amúgy meg, ha a iBlacklist, vagy Mcleaner lenne apsstore-ban, soha nem jailbreakelném a telefont… Mert egyszerűen útálom, ha valamit buherálni kell – ezért is nincs WinMo-s telefonom…

  27. Egyre tobb a teves es a pontatlan cikk az oldalon. Na de a szembeotlo hulyeseg, mar enyhe tulzas… Komolyan, itt mar mindenki es mindent publikalhat???
    “Érdemes tudni hogy a másolt játékok használatával nem az Apple-t, hanem a fejlesztőgárdát lopjuk meg…”

    Nagyon kar, hogy ennyire lecsuszott az oldal, es mar messze nem szentiras, ami itt olvashato…..

  28. Hello tudnátok segíteni?? Felvettem Cycorder-val egy videót de sehogy se tudom felmásolni a gépemre (PC)! lécci segítsetek

  29. 1.A winterboard-tól egy hónapja váltam meg. Sokat gyorsult a teló, és nem lépnek ki az alkalmazások memóriahiány miatt. Az ikonjaimat, csúszkákat, dockot, stb. lecseréltem winscp-vel, egyedül a háttér hiányzik néha.
    2.A cycorder helyett én is a videorecorder-t használom, jobban bejön.
    3.-4.-5. Mondhattok akármit, de tök jól megvagyok háttérben futó alkalmazások és kopipészt nélkül, és sose használtam az installous-t se.

    @krisgo: Ezzel mi bajod? A tört játékkal tényleg a játék feljesztőjét károsítod, nem?
    Írjál jobbat, küldd be, tuti kirakják Adminék.

  30. Ha lassú a telefonotok próbáljátok ki a MemoryInfo nevű kis progit nekem bevállt. 18MB is esik le a szabad memória ez a kis progi meg 40 MB ot csinál fél másodperc alatt. És ezáltal nemlesz lassú a háttérben futó processek miatt…
    Jailbrake nélkül nem is Iphone az Iphone szerintem. 🙂

  31. Valaki nem tudja, hogy a képen lévő témának mi a neve? 😀

  32. Felraktam ma az installous-t de nekem nem működik, letölti, feltelepíti és nincs sehol. Ötlet?

  33. Sziasztok valaki pls segítsen a jailbreakelésbe mert igen elvesztem most a dolgokba [email protected] ha valkinek van 5 perce hogy elinditson mit kell csinálni pls vegyen fel. Előre is köszi

  34. @rasotamas: Próbáld ki, hogy a settings menüben az INSTALL METHOD-ot átállítod DIRTY-re. Nekem is ugy működik, bár minden szinkronizációnál letörli a játékot..:(

  35. Megoldottam sikerült a jailbrerak már nem kell segítség.

  36. Az enyém is jailbreakelve van, de az ötből egyet se használok 😀 jihááá

  37. Sziasztok!

    Ha valaki tudna nekem segíteni nagyon hálás lennék!

    Én (alap felhasználó) megcsináltam ezt a jailbrake-t! Minden rendben ment végig, viszont azóta nincs wifi (sehol semmi)!

    Hol tudok valamit be vagy kikapcsolni?

    Köszi!

  38. benkepeter kukac gmail pont com

  39. egy félig off-kérdés: mi a neve a képen látható WB témának? :$

  40. Köszi a segítséget! Habát utána megtaláltam Iphone PC Suite keresőjével.
    A T-Pot-al nem találtam a sok alkönyvtárba elöszőr 🙂

  41. Köszi szépen a 2.2.1 file-t, kicsit szkeptikusan vágtam bele, de minden pöccre működött és ami nagyon fontos, most is működik, úgyhogy 100special thanks!!


Add a Comment