fbpx Skip to content

Jópár alkalommal írtunk már Nektek az iPhone-lopásokkal kapcsolatban (emlékezzetek csak az Idióta iPhone tolvaj esetére vagy a telefonunkra vigyázó Caught You! programra). Jelen hírünkben az Undercover nevezetű appról szól a fáma, hiszen az Orbicule által kifejlesztett program lehetővé teszi az ellopott telefon követését – feltéve ha Mac-tulajdonosok vagyunk, bár egy PC-s verziót is igazán elkészíthetnének.

A cég újonnan debütált programja felfedezi és elküldi azt az ipt, amivel az ellopott iPhone (meglehet a tolvaj által) éppen felcsatlakozott a netre. Az ötlet remek, de persze ennek az i-detektívnek is vannak korlátai (nem úgy mint Batmannek!).

Az app összesen 4.99 dollárt kóstál, tehát jóval olcsóbb mint egy biztosítás. Szépen megbújik telefonunk rendszerében és csak akkor kell használnuk, ha ellopták a telefonunkat. Előtte azonban nem árt regisztrálni a RetrieveMyiPhone.com-on, ahol ingyenesen regisztrált felhasználónevünket összekapcsolhatjuk a készülékünkkel, s amint beüt a balhé lehet jelezni a bűncselekményt. Amikor jelented a lopást, akkor további információkat tudsz közölni (pl. az e-mailcímed, neved) a telefon által küldött infók mellett. Természetesen az egyszeri tolvaj csak egy ártatlan programnak/játéknak gondolja majd az Undercover-t (remélem nem adtunk tippeket), ami amint hogy van elérhető netkapcsolat már küldi is a telefon adatait.

Mi magyar iPhone-userek azonban megint szomorkodhatunk, hiszen nem hinném hogy a rendőrség tudna ezzel egyáltalán valamit kezdeni (meg mégsem RetrieveMyiPhone.hu a honlapcím), de ahogy szoktam volt mondani itthonra is lehetne gyártani egy ilyen alkalmazást, mivel nem mindenki engedheti meg magának hogy az ellopott telefonja helyett hipp-hopp vegyen egy újat..

Olvasd el a hozzászólásokat is

40 Comments

  1. nem tudom, de szerintem itthon ezt nem lopják…
    én legalábbis már hagytam ott ebédlőben az asztalomon, és bő 5 perc múlva is még ott volt 🙂 pedig nem fehéren bújdosott, hanem feketen próbálkozott 🙂

  2. @Eyesis: Attól még mert a tiedet nem csenték el az nem jelenti azt, hogy másokét nem lopnák el hasonló esetben 🙂

  3. Na igen ez tök frankó! És ha restore van a telefonon, akkor megkérjük aki ellopta rakja fel nekünk a progit a telóra??:)

  4. Nekem ellopták januárba, és a letiltás óta elvileg nem használták… legalábbis itthon nem 🙁 Akkor jó lett volna ez a progi…

  5. Hosszú, lényeg hogy az én hibám volt. Céges bulin kicsit többet ittam a kelleténél, hívtam havert az utcáról, hogy ugyan jöjjön már értem, de aztán valaki elvehette… tanulságos volt… “Szerencsére” céges kedvezménnyel vettem így nem buktam sokat és hűség se volt. Másnap rendőrség, letiltattam a biztonsági szolgálaton, és kb. hetente hívom őket, hogy használták-e, de semmi 🙁
    Elvileg IMEI szám alapján minden hónap elején kap adatokat a T-Mobile a másik kettő szolgáltatótól, ha valaki próbál feljelentkezni a hálózatra. Csoda lenne ha ez tényleg bevállna és meglenne.

  6. OFF: Nekem a készülékem megvan (2G), viszont a WIFI igencsak elveszett róla. Pontosabban nem “lát” egy hálózatot sem. Néha-néha üzemel, de egyre ritkábban. Mi történhetett ?

  7. Kíváncsi lennék rá hogy az ilyen és ehhez hasonló programokkal hány ellopott szifon került vissza a jogos tulajához..

  8. “Ultimate Theft Alert v35”
    Ez egy picit fejlettebb a wince-re van ez sms-t küld pl a párod telójára ahogy beletettek egy másik sim kártyát, csak sajnos iPhonera még nincs.

  9. Ok, megvettem, 580 Ft-ot kostált az iTunes Appstore-ba, de csak nagyon távoli képet ad a google hogy merre jár a telód.
    Arra biztosan jó hogy nézd milyen szépen távolodik tőled.
    De ha csak a szomszéd utcában van, akkor megörülsz ha nem tudod kinél lehet.

  10. Google earth-ot annyi kepen láttam màr hogy van mindenkinek de honnan lehet letolteni?

  11. @Adeeka: appstrore-ból… ingyé.

  12. Igen megneztem vagyok e olyan hulye hogy elkerulte a figyelmem de most se talaltam eg!!! xD

  13. @Adeeka: én is keresem, de nem találtam…

  14. Hmmm.. hát azthittem, hogy ezt az írásomat már az új OSX86-os rendszerről fogom megtenni… de nem:( Install, örül, bootol, megáll.. vár..:(
    Így hát Windows7-en re újra.

    @Eyesis: mellesleg csak azért maradt ott, mert én nem jártam arra:) Ercinek úgy is kellene már egy új teló a Nokia helyett..:DDD

  15. A Google-earth programot csak azok tudják letölteni akiknek nem a magyar apps-be vannak regisztrávla. Tehát ha te a magyar apps-be vagy regisztrálva nem is fogod megtalálni. Ez igaz a Shazam nevü zenefelismerő programra is.

  16. off.

    ez a teló jobb lenne az iPhonnál? –> HTC touch diamond
    nekem ezt mondták
    vélemény?

  17. Teszteltem egy diamondot iszonyat lassu volt ès az egesz nem tetszett 🙂

  18. @hurricane: PC-re akartad felrakni? Ez a művelet engem nagyon érekel, nem tudsz vhogy magyarázni róla nekem vmit? Milyen teljesítményű gép kell hozzá, mik kellenek a folyamathoz, meg ilyesmik… ha gondolo írhatnál a mailemre: kovatsmiron(kukac)gmail(pont)com
    Köszi!

  19. miron89,hurricane ; ha kerdesetek van ezzel kapcsolatban talan tudok segiteni irjatok a [email protected]-ra, parszor mar csinaltam.

  20. off

    jadeye hello, 3.0 beta 3-at már tesztelted? felraktad már? amugy kb hány beta szokott lenni meg mennyi idő szokott eltelni beta és az uccsó között? mert eléggé halad mert a beta kettő már tök stabil. kb mikorra jön ki még mindig csak juni körül? lesz beta 4? köszi

    csáó,

    k

  21. off:

    még csak annyi h pontosan milyen iphone-od van? (jadeye-nek)

  22. Google earth..? Ott van alapból a TÉRKÉP-ben, csak át kell váltani MŰHOLD módra, minek mégegy alkalmazás a telefonra ezért..??

  23. de miért csak ip adatokat meg ilyesmiket küld? ha már van benne gps…
    és a 2G is háromszögeléssel egész pontosan belövi a helyzetet…
    és a koordinátákat elküldhetné sms-be vagy mailbe vagy bármibe…
    esetleg fényképezhetne is néha vagy nemtom.
    tök sok lehetőség van, nemtudom miért nem használják ki a fejlesztők.

  24. @gazsiazasz: csak idő kell nekik – láthatod hogy a Caught You! óta mennyit fejlődött a dolog 🙂

  25. @kocoos: most hétvégén nézem meg a 3.0 beta 3-at. amúgy 2G iPhone-om van, 8GB.

    @gabo007: a google maps az nem google earth. egy akkora cég, mint a google, nem lesz olyan hülye, hogy ok nélkül csinál egy earth-t az iphone-ra, ha már egyszer ott van a maps… más funkciókat kínál a kettő. maps-ban te hogyan tudsz nézni pl POI-kat? vagy mások által feltöltött panoramio képeket? sehogy. a maps az térkép. az earth bővebb ennél. nem a műhódnézet a lényeg.

  26. bocsi ez teljesen off
    de valaki tud vmi progit ami átváltoztatja a dockomat iphoneom mondjuk egy leopard os x stylera? a lényeg hogy nem kell semmi téma meg ikonok, csak a dokk változzon

  27. @mdannee: Jólnéz ki így elsőre, de engem aggasztana, hogy egy windows startmenüt látok a sarokba :S

  28. biztosan irtak mar elottem csak lusta vagyok, ha en “ellopnek” v talalnek egy iphonet az elso lenne a restore, aztan ha imei tiltas van akkor is marad a masik ket halozat vagy turbosim(?) vagy passzolas kulfoldre.
    szoval ezek a progik szerintem nem ernek tul sokat…

  29. @zoltan: imei tiltás ellen a turbosim sem véd.

  30. Jadeye
    A lényeget tudja -ha a többit nem is- de meg tudod nézni fentről amit akarsz 😉

  31. Történet:
    Még 2004 ben nővérem vett egy használt telefonkereskedőtől egy használt nokiát.
    Egy ideig faján működött míg egy nap megadta magát. sim kártya ki saját sim kártya be. (már nem emlékszem mit írt ki de az volt a lényeg h pint elfogadott csak telefonálni nem lehetett vele) Mit ad Isten (akkor még iskolába jártam) keres az ofő, hogy menjek vele. Le a dirihez, ott 2 jászberényi rendőrbácsi várt. Az volt az egész lényege, hogy IMEI szám alapján letiltották a telót, és amikor az én sim kártyám belekerült, akkor a rendszer nyilvántartotta h xy, z lakhelyű emberke nevén van a sim kari és kijöttek házhoz. (nagymutert a szívroham majd elvitte h keres a rendőrség 😀 LOL) szal a rendőr elővett egy A4es papírt amiben le volt írva h ebbe a telefonba ekkor és ekkor másodperc pontosan melyik sim kari volt. végülis így elvitték a telefont az eredeti gazdiának. történet vége.

  32. Ez nagyon nagy!!!! WOW, bár sajna a kifizetett pénzért de ez nagyon komoly, mik vannak…:D

  33. Jó dolog.. bár ha én lopásra vetemednék, első dolgom az lenne hogy felhúzok a telefonra egy tiszta OS-t. Onnantól meg…

  34. @Zol: A dörzsöltebb kereskedők átütik az IMEI-t aztán kerehetik a zsaruk. / persze szifont nem tudják elvileg, de gondolom 2004-ben nem az volt /

  35. igazsághoz hozzátartozik h ugye a rendőrség köv lépése a tel.kereskedőhöz vezetett, onnan nem ismerem a történet folytatását.

  36. azért a FindMyI kicsit jobb, ott gps koordinátákat ad, most mi a lóf*szt kezdjek az ip címmel? 😀 kereshetek ezer hackerprogit, amivel ki lehet vmit szedni az ip-ből. 50méteres körzetbe megmondja a FindMyI, és van egy 10dolláros emergency find, amikor 10dollárt lecsengetsz, és 3napig centiméterre pontosan mondja a koordinátákat, de persze egy google térképen mutatja is.. Hát, ha egy 10emeletes házba van a telefon, akkor 520p4’s 😀 nézheted át az egész házat 😀
    http://findmyi.org/ <- akit érdekel. És webes felület, nincs az hogy csak pc-n, vagy csak mac-en megy

  37. Sziasztok!
    Ha én most vennék egy lopott vagy csempészáru itouchot akkor a rendőrség megtalálná azzal a módszerrel amivel a lopott laptopokat szokta? (a laptop hálózati kártyájának van 1 megváltoztathatatlan kódja amit akkor elküld a szolgáltatónak ha bejelentkezel a netre és így tudják hol vagy/voltál) Az itouchban van ilyen vagy ezzel az undercoverrel meg lehetne találni? Mer ha igen akkor nem veszek.
    Köszi


Add a Comment