Ki ne álmodott volna arról, hogy az iPhone-járól egy szempillantás alatt megnézheti a GPS-által behatárolt helyzetéhez legközelebbi mozik aktuális filmkínálatát, s pár érintéssel már meg is vehesse magának és kedvesének/barátjának a mozijegyet. Nos ez az idő is eljött csak sajnos nem hazánkban, pedig igencsak esedékes lenne pl a CinemaCity mozihálózat mellé egy hasonszőrű program..
Ha elindítod a Fandango-t, akkor láthatod a moziban vetített filmek listáját. Ha találsz egy kedvedre való filmet, akkor egy érintéssel elérheted az alkotással kapcsolatos fontos információkat: melyik moziban vetítik, hánytól vannak a vetítések, kik a főszereplők, sőt még a trailerét (előzetesét) is megsasolhatod a hivatalos poszterrel egyetemben – ebből is látszik, hogy filmrajongóknak kötelező darab. A Theaters részt érintve megkeresheted a legközelebbi mozit, továbbá a kedvenc filmsasolós helyedet egyszerűen el is mentheted, s így máskor is tudsz böngészni a kínálatából.
Konkrétan magyar megvalósításért kiált a program, s ha legalább már oda eljutottunk hogy amcsi pom-pomos filmeket majmolunk (lásd az Álom.net nevezetű előreláthatóan borzasztó darab), akkor az ilyeneket is elkészíthetné egy magyar fejlesztőcsapat..
11 Comments
itt az a gond, hogy összefogás kellene valamilyen szinten. Port.hu-ra lehetne írni ilyen appot, csak ők eléggé keményen kezelik a jogaikat.
Sziasztok! Tudom, hogy off itt a kérdésem ezért elnézést mindenkitől, de nem találtam erre alkalmasabb helyet. A héten szeretnék új 3g-s Iphone-t venni. Amint tudom csak 2.28-as BB-vel lehet függetleníteni 2.30-al már nem. Na most szerintetek mennyi rá az esély, hogy már csak 2.30-as BB-vel kapok a T-mobile-ban Iphone-t és ezt ott helyben hogyan tudom feltűnés nélkül ellenőrizni? Illetve ha ot helyben aktiválják a telót akkor az jelent problémát a függetlenítés során? 2.30-as BB-re várható szerintetek közeljövőben megoldás? Előre is köszönöm a segítséget és mégegyszer elnézést az offért!
@developer: a Port.hu-val anno még e-maileztem a legutóbi lanparty ürügyén és kellő tálalás esetén talán hajlanának a dologra 😉
@oxid64: sajnos ott helyben frissítik és aktiválják. az újat fogod kapni 🙁
@Typhoon: köszi az infót 🙁 és nem lehet ezt valahogyan kibekkelni? Csókolom majd én aktiválom mert magam szeretném megcsinálni otthon?lévén nem egy ördöngős feladat beaktiválni meg utána úgy is magad frissíted…tehát valami hasonló szöveggel :DH az újat kapom létezik valami megoldás rá?rebelsim esetleg? illetve ez miként beszerezhető?
Gyerekek!
Már van ilyen program, igaz egy picit más elven működik, de magyar nyelven is használható és ingyenes!
Now playing az alkalmazás neve! Töltsétek!
@Dr. Lecter: nem találom, nem találom, nem találoooooom
Now Playing videjó: http://revver.com/video/1159134/now-playing-iphone-application-review/
@nkAAA: fent van a store-ban! és az összes magyar mozi műsora elérhető, van filmtartalom, kritika: mindez magyar nyelven. jobb mint a pesitest.
@Dr. Lecter: http://code.google.com/p/metasyntactic/wiki/NowPlaying
a gyártó oldala
Most már csak olyan app kéne, amivel a tv-műsort lehet leszedni. Találtam egy xmltvguide nevű app-ot, de nem találok hozzá olyan url-t, ahová xmltv file van feltöltve.