fbpx Skip to content

Mindenki emlékszik ugyebár a Csellengők című megrázó műsorra, amiben eltűnt vagy eltűntnek vélt gyerekek fotóit mutatták be. Szomorú dolgok ezek, de úgy tűnik hogy az iPhone-al talán segíthetünk a bajbajutott embereken, s persze gyermekeken – hazánkban sajnos nincs ilyen szifonosokat megmozgató kezdeményezés, de talán valaki felfigyel eme hiányosságra.

Nos, az Amber Alert Mobile egy ingyenes app, ami az ObjectivePlay nevéhez köthető. Mind iTouch-on, mind iPhone-on működik s lehetővé teszi, hogy az átlagemberek is részt vehessenek egy eltűnt gyerek felkutatásában. A programba folyamatosan feltöltik az eltűnt gyerekeket képpel és a fontosabb adatokkal, s ha esetleg valaki rálel a picire, akkor egyből hívhatja a forródrótot, valamint a beépített GPS-nek hála az aktuális helyzetet is egyből tudják rögzíteni.

A program jellemzői:

– eltűnt gyerekek listája
– GPS alapú jelzés, ami mutatja a közelben eltűnt gyermekek listáját, s persze a gyanúsított gyermekrablóra vonatkozó információkat is esetenként
– integrált összeköttetés az illetékes hivatallal
– gyors linkek a forródróthoz és a GPS-általi behatároláshoz

[ AppStore link külföldi versenyzőknek ]

Olvasd el a hozzászólásokat is

8 Comments

  1. igen mondjuk ez nem egy rossz dolog, de sajna az emberek nem foglalkoznak már olyan szinten egymással hogy ez lehetséges lenne!!!!!!!
    Egy másik dolog fe ez csak egy kérdés!!!! :::::
    helló mindenki ! Tudom hogy nem ide való csak egy kérdésem lenne! a yellowsn0w nem lesz használható 3.0 2.28 as bb el ugye? Akkor lesz csinálva 3.0 ra is yellow? Akkor ha valakinek van erre egy kielégítő válasza az legyen oly kedves ossza már meg velem! Köszi

  2. @nico: jelenleg az a szitu, hogy a 3.0 NEM megy a 02.28.00-ás baseband-del. az összes többi kérdésedre pedig még nincs válasz, minden a dev-team-en múlik, akik pedig SEMMI infót nem fognak közzétenni addig, amíg hivatalosan meg nem jelenik a 3.0. addig fölösleges ezen agyalni, mert NEM lesz rá válasz.

  3. ok köszöi jadeye

  4. Respect az otletert.

    @shaark: Hogy regisztraltal ugy h nem kelett faxolnod sem meg semmi? amerikai cimmel vagy hogy? en mar egy honapja szopok a semmin kb, pedig mar az appom is keszen van…

  5. Off: Hali!

    Tudnátok segíteni? Hogy tudnék zenét rakni az iPod részbe, és programot telepíteni iPhone-ra WinSCP-vel?
    Vagy, hogy lehetne megcsinálni, hogy iTunes ne töröljön zenéket (mivel másik gépről szinkronizálok), csak felrakjon?

  6. Végülis, gondoljatok bele, ha csak egy gyereket is ilyen módon megtalálnak, már megérte……

  7. Sziasztok!
    Nem a témához tartozik, de ha tudtok segítsetek. Cydia-ból szerettem volna telepíteni a magyar ui-t, de olyan hibaüzenettel leállt, hogy nem tud a megfelelő mappába írni. A iPhone-on 2.2.1 fw van, próbáltam a 2.2 ui-t is, de az is ugyan ezzel a hibával leáll. Lészi segítsetek. Előre is köszi.


Add a Comment