A ripdev folytatja a játékát. Véget ért a béta Kali Anti-Piracy. Úgy tudjuk pár programon már ki lett próbálva a védelem. A Zen Bound nevű játék, fel is lett törve a szokásos módszerrel és érdekes módon az ötödik pálya után bezáródik a program, és Safari böngésző elirányít egy honlapra, ahol a tulaj kérdezi tőled, hogy miért nem vetted meg? Az EDGE nevű játék is élvezi ezt a védelmet. Természetesen, azóta már mindkettő játékból megjelent rendes crack-elt verzió, tehát a cracker csapatoknak első körben sikerült kijátszaniuk ezt a védelmet.
12 Comments
ha jól értelmezem ezesetben bazira fel kell kötni a gatyájukat a Kali Anti-Piracy fejlesztői csapatának, mer ha nem éppen ócsón lehúzzák a fejlesztőket ezzel a kis védelemmel, utána meg mégiscsak meg lehet crackelni, hát nagyon nem fognak örülni a nyakukba akasztott per miatt! 😀
Ez a Ripdev így akar bosszút állni azért mert senki sem használja azt a fos installert? 🙂
Azért erős túlzás. Így joval nehezebb feltorni a jatekokat nem csak ket kattintY, hanem igazi munka. Igy is ki fognak jonni a tort progik, csak sokkal lassabban, ami a fejlesztonek addigis bevetel. Az most mas kerdes hogy egy csomo progit nem vettem volna meg, ha elotte nem probalom ki par hetig a tort verziot.
@csigger: Feltörni minden programot fel lehet, csak a munkát lehet megnehezíteni.
Szóval annyit azért csak sikerült elérniük, hogy a Crackolous az ilyen programoknál használhatatlan, ezeket manuálisan kell feltörni, ami nagyszámú programnál hosszadalmas.
valahogy mindig minden sikerül… nem is kéne fölös erőfeszítéseket tenniük … 😛
meg jo hogy multheten toltottem le a Zen Bound jatekot :)))
:DDDDDDDDDDDDDDDD ENNYI:)
Szerintem rá kell tenni egy fizetős programra egy picike védelmet, jelen esetben bőven elég az AppStore védelme, mert aki fel akarja törni, az úgyis feltöri.
Szerintem meg a szabad forráskódé a jövő. Éljen az ingyen. (Ebből írtam az egyik szakdogám, ajánlom mindenkinek Don Tapscott könyveit. Különösen ezt: http://www.kirakat.hu/HVG_Kiadoi_Zrt__Don_Tapscott___Anthony_D__Williams:_Wikinomia___Hogyan_valtoztat_meg_mindent_a_tomeges_egyuttmukodes-t467-176
Bár annyi pénzért amit a team akaszt én is elkurvulnék a jogtisztaság irányába.
Igen! Hajrá- hajrá! Remélem mindent sikerül feltörni, és megosztani nekünk! És aztán egy szép napon remélhetőleg minden ingyenes lesz ( szórakozásból, segítő szándékból készítsenek)
Remélem tényleg úgy lesz ahogy Supi írta, “szabad” forráskód!
Így talán tényleg sokáig márka lehet a márka, és nem a kiegészítő szoftverből éljen meg. Ha jó az alap anyag, akkor már csak egy kis fűszer kell, és tökéletes a lesz végtermék is! Nem?
Szerintem meg nagyon nincs igazatok.
A fejlesztőnek az a munkája, hogy fejlesszen, ő ezért kap pénzt, és ha mások feltörik a programját, és ingyen elérhetővé teszik, akkor a fejlesztő nem kap pénzt a munkájáért -> nem lesz mit ennie -> éhenhal -> nem lesz újabb játék/program.
A félreértés elkerülése végett, én nem azokról a cégekről/fejlesztőkről beszélek, akik a programjaikat olyan áron adják, hogy az már gyakorlatilag kizsákmányolás, hanem szerintem egy jó programért (ha csak az iPhone közeget nézzük) néhány EURO simán bevállalható, mert nem egy olyan összeg, amelyet egy iPhone tulajdonos ne tudna kifizetni. (Feltételezem, hogy nem egy squash öltözőbe találta az ember az iPhone-ját).
Mi is tervezzük a cégben az iPhone-ra való, és egyéb webalkalmazások fejlesztését, azonban elsősorban szigorúan külföldre, mert az ilyen magyar mentalitás miatt egyszerűen itthon nem lehet eladni jóformán semmit, mindenkinek minden, ingyen kellene. Külföldön is van ilyen, de ott nem gondolkoznak néhány euro-s programnál, hogy kifizessék-e vagy sem. (És most tekintsünk el a válságtól is, ehhez ennek semmi köze sincs.)
És ne gyertek nekem a “non-profit, segítőkészség” dumával, mert eddigi életem során számtalan non-profit dolgot tettem a felhasználók megsegítésére, csak pusztán hobbiból, a saját szabadidőmet feláldozva, azonban a virtuális világon túl van egy valódi világ is, ahol meg kell élni, és sajnos a köszönetekkel és gratulációkkal még nem lehet fizetni a sarki pékségben.
A lényege annyi, hogy a fejlesztés is ugyanolyan munka, mint bármelyik más. Ha te egy bolt tulajdonosa lennél, amely be van kamerázva, és én kijátszva a kamerákat folyamatosan lopnék tőled, valószínűleg te sem örülnél neki, hisz az neked veszteség, és előbb-utóbb tönkremennél. A fejlesztéseknél a befektetett az idő és az energia, amelyet ugyan nem kerül anyagilag semmibe, viszont ha nem veszik az emberek a programot, hanem inkább feltörik és letöltik, akkor az neki pénzkiesés, hiszen helyette akár a helyi közértben is vállalhatott volna munkát, ahol ez idő alatt talán keresett volna annyit, amennyiből éppen csak meg tud élni.
A lényeg, az a tisztelet, hogy tisztelni kell ezeknek az embereknek is a munkáját, és nem ellopni, csak azért mert itt “büntetlenül” megtehető.