fbpx Skip to content

Legalábbis a MacRumors szerint ez a helyzet. Sikerült beszerezniük ugyanis egyet a korábban felbukkant állítólagos kijelzők közül, amit megvizsgáltak mikroszkóp alatt, összehasonlítva az iPad 2 kijelzőjével. A nehézséget ilyenkor az adja, hogy hiába van a kezükben az adott kijelző, nincsen, ami azt működtesse, így igen nehéz megállapítani a pontos felbontását.

Méretében a kijelző megegyezik az  iPad 1 és iPad 2 esetén is használt 9.7 colos verzióval, és szabad szemmel nézve sincs valódi különbség közöttük. Viszont amint mikroszkóp alá kerül a kérdéses darab, azonnal láthatóvá válik a különbség: az új kijelző esetén a pixelek negyedakkorák, mint az iPad 2-jén, tehát ugyanakkora helyen 1 pixel helyett 4 van:

A képen kiemeltek egy 4 pixeles négyzetet (2×2) az iPad 2 kijelzőjéből, majd mellé tettek egy ugyanekkora területű részt az új kijelzőről. Ez utóbbi esetében a négyzetbe már 16 pixel fért (4×4). Ez tehát azt jelenti, hogy ez az új kijelző valóban képes lesz a már sokat emlegetett 2048*1536 pixeles felbontásra, ami pontosan a duplája négyszerese (vagyis mindkét oldal pixelszáma a duplájára nőtt) az iPad 1 és 2 esetén használt 1024*768-nak.

Az iPad 3 bejelentése kapcsán a március 7-ét emlegetik, így ha valóban aznap lesz, akkor már nem kell sokat várnunk, hogy fény derüljön az igazságra, és egyben azt is megtudhassuk, lesz-e benne új, 4 magos processzror, LTE-támogatás, jobb kamera, nagyobb kapacitású akkumulátor, netán krumplihámozó, vagy kávéfőző.

Olvasd el a hozzászólásokat is

7 Comments

  1. Bocsi, helyesen:
    az új kijelző esetén a pixelek feleakkorák, mint az iPad 2-jén, tehát ugyanakkora helyen 1 pixel helyett 2 van:

  2. Nem, helyesen 4x akkora a felbontás! 1 pixel helyén 4 lesz. Duplázták a vízszintes és a függőleges pixeleket is.

  3. @KiCsi86: jogos, félreérthetően és ezért hibásnak tekinthetően írtam, javítva, köszi!

  4. @KiCsi86: Igaz, így a teljesen helyes! 🙂

  5. Szerintem is igazak a pletykák, de nem lehet, hogy csalnak a képpel, és a mikroszkóp alatt csak az első, vagy a második generációs iPad kijelzője van a képen, úgy hogy az elsőkép normál nagyítás alatt van, a második pedig csak fele akkora nagyítás alatt ?

  6. A sörnyitót kifelejtettétek, mert arra biztos jó 😀


Add a Comment