fbpx Skip to content

Várható volt, hogy az Apple Watch Ultra, ami múlt évben tulajdonképpen “elvitte a show-t”, idén kap egy modellfrissítést. Továbbra is rengetegen szidják az Apple-t amiatt, hogy az óra igazából nem változik designban. Nem is fog, ezért jelent meg múlt évben az Ultra, most pedig az Ultra 2, tehát ha új designt szeretnél, vedd meg az Ultrát vagy az Ultra 2-t.

Apple Watch Ultra 2 COVER

Ellenben amennyire jól sikerült szerintem a Series 9, annyira gyenge lett az Ultra 2, véleményem szerint semmi értelme sincs váltani a jelenlegi Ultrásoknak, de ha hosszú távra tervezünk vásárolni Apple Watch-ot, mindenképp az új készülékeket érdemes választani. Nézzük is meg, miben változott az Apple Watch Ultra – a Series 9-ről pedig ebben a cikkben írtunk korábban.

Külsőre semmiben sem változott az Ultra 2, azonban a kijelző magasabb fényerővel rendelkezik már, jelen esetben 3000 nit, tehát napsütésben jobban láthatjuk az órát. Ezen kívül 1 nitre is képes lett a kijelző, így most már moziban vagy színházban is elolvashatunk egy-egy értesítést anélkül, hogy zavarnánk másokat.

A vadonatúj S9 SiP chipnek köszönhetően a mindig bekapcsolt Retina kijelző csúcsfényereje 3000 nit, így még könnyebben olvasható ragyogó napsütésben. Félhomályban 1 nitre halványul a fényerő, sötétben pedig automatikusan bekapcsol az Éjszakai mód.

A vadonatúj S9 SiP chip erejével

Tulajdonképpen két újdonságról beszélhetünk az Apple Watch Ultra 2 esetén, ha a kijelző fényerőt nem vesszük számba. Ezek pedig az új S9 chipnek “köszönhetőek”. Az első egy új kézmozdulat, a második pedig a precíziós keresés. A Series 9-es cikkben már leírtam, hogy az új kézmozdulat nekem rendkívül hiányzik a jelenleg Ultrán, igazán megkaphatta volna, de ezek alapján nagyobb számítási kapacitása van szüksége a készüléknek, hogy ez olyan szinten működjön, ahogy az Apple azt elképzeli.

(Ez elérhető az Ultra 2 esetén is)

Az új kétmagos CPU 5,6 milliárd tranzisztort tartalmaz – 60%-kal többet, mint az előző generáció. Az új négymagos Neural Engine akár kétszer gyorsabban dolgozza fel a gépi tanulási feladatokat. Ezek a fejlesztések olyan funkciók működését teszik lehetővé, mint a Precíziós keresés iPhone-hoz és az Apple Watch kezelésének új, varázslatos módja két ujjad összekoppintásával.

Az új gesztust egyébként az alábbi tevékenységeknél lehet használni:

  • Zene: indítsd el vagy állítsd meg a zenét, miközben a bevásárlást cipeled.
  • Hívások: fogadj hívást bringázás közben.
  • Időzítő: állítsd le az időzítőt pitesütés közben.
  • Üzenetek: küldj üzenetet, mialatt pórázon sétáltatod a kutyát.
  • Widgetek: nézd meg az Intelligens paklidat kisgyerekkel a karodon.

A precíziós keresés sok esetben hasznos lehet az óra esetén is, bár szerintem emiatt nem fognak váltani az emberek Ultra 2-re, inkább az új kézmozdulat lehet motivációs értékű. Érdemes még megemlíteni, hogy az Apple szerint sokkal simábban futtathatjuk majd az alkalmazásokat, láthatjuk az animációkat, használhatjuk majd az egész órát. Röviden: nem fog akadni. 😏 Ezen kívül négy Neural Engine magot is kapott, tehát AI szempontjából sokkal gyorsabban feldolgozza majd a Sirivel kapcsolatos kérdéseket, vagy olyan adatokat, amiket egy adatbázisból kapunk meg. Ezek akár kétszer gyorsabbak lehetnek. 

Visszatérve az új kézmozdulatra, hasonlót már évek támogatnak az órák, és ez látható az Apple hivatalos videójában is:

A kisegítő lehetőségek között felismeri az óra ezt a kézmozdulatot is, szóval érdekes, hogy az új gesztust kizárólag az új készülékekre korlátozta végül az Apple. Ejnye… 🤬

A fentieken kívül természetesen az Ultra 2 is megkapta az új watchOS 10-zel érkező újdonságokat, amik között számtalan új funkció érhető el a bringázáshoz, futáshoz, kiránduláshoz vagy akár búvárkodáshoz. Erről bővebben itt olvashatsz.

Apple Watch Ultra 1 vs. Apple Watch Ultra 2

Hardverben az Ultra 1-hez képest az Ultra 2 nagyobb fényerővel rendelkezik, illetve megkapta az S9 chipet és annak minden előnyét, amiről fentebb már szó volt. Viszont szerencsére az Ultra 1 is megkapta az éjszakai módot és persze az új számlapot is.

 

Ennek kifejezettem örültem, mert így az előző modell tulajdonosai is kapnak egy kis Ultra 2 újdonságot a watchOS 10 mellé, és valljuk be, az új számlap kifejezetten jól néz ki. Ettől függetlenül szerintem a Nike új számlapja is egészen vonzó lett, az pedig elérhető a nem Ultra modellekre is.

Én végül a fenti két számlapot állítottam be, mindkettőhöz watchOS 10 szükséges, ami az Apple hivatalos bejelentése alapján szeptember 18-án jelenik meg, azaz jövő hét hétfőn!

Apple Watch Ultra 2 árak

Jelenleg az alábbi modellek érhetőek el hazánkban az Apple kínálatában: Apple Watch SE 2. generáció, új Apple Watch Series 9 és Apple Watch Ultra 2. Az Apple Watch SE 2 továbbra is a legjobb belépő óra, remek áron, és megannyi funkcióra képes. A Series 9 szerintem egy remek frissítés lett, és belépő ára most 189.990Ft, ez a kisebb méretű modellt jelenti. Az Apple Watch Ultra 2 ára pedig 379.990Ft-tól kezdődik. Ez egyébként csökkent a múlt évi belépő árhoz képest.

AppleCare+ – az Apple biztosítás

Hazánkban ugyan hivatalosan nem lehet Apple Care+-t vásárolni, de akár rajtunk keresztül megkötheted Te is, ami az Apple Watch-ok esetén kifejezetten ajánlott. Ebben a cikkben írtunk arról, hogy ezt mégis hogyan lehetséges megoldani jelenleg, ha van külföldi bankkártyád és címed, viszont ha ezekkel nem rendelkezel, akkor külön díj ellenében mi is meg tudjuk neked kötni. Ehhez írj nekünk egy e-mailt, de ne feledd, hogy az AppleCare+ kizárólag vásárlástól számított 60 napon belül köthető meg!

Az AppleCare+ ezekre a készülékekre 2 évre szól és lényegében bármilyen hiba esetén a teljes készüléket cseréli az Apple, tehát úgymond egy kötelező befektetés. Lényegében ennyit érdemes tudni az Apple Watch Ultra 2-ről, a Series 9-ről pedig itt olvashatsz.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Szerintem ez inkább egy Ultra S lett mint 2. :slight_smile:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for 83miki83