Már megszokhattátok itt az oldalon, hogy nem csak Apple termékekről, de ahhoz kapcsolódó kiegészítőkről, okosotthonról, különböző kütyükről is írunk – minden olyan dologról, ami picit is kapcsolódik az Apple-höz. Ezen felül előfordul, hogy olyan véleményt is írok az oldalon, vagy engedünk be vendég bloggerként, ami nem kapcsolódik szorosan az Apple-höz, de szeretnénk megosztani veletek. Részemről is egyre többször találkozhattatok ilyennel az elmúlt hónapokban, amit most egy elektromos rolleres cikkel szeretnék folytatni.
A COVID miatt az elektromos rollerezés és persze bringázás is sokkal nagyobb teret kapott, az emberek rájöttek, hogy ezek az eszközök kényelmesen használhatóak rövid, vagy hosszabb távokra, kimozdulásra. Nem kell zsúfolt buszokon másokkal utazni és így sokkal kevésbé kell másokhoz alkalmazkodni. A szabadságot kapjuk meg velük, ha nincs lehetőségünk vagy nem akarunk autót használni, sem parkolóhelyet vadászni a belvárosban. Én nem akartam autózni, és az elektromos roller sok szempontból elhozta azt a szabadságot, amit autóval kaptam volna. Ez a cikk egyfajta vélemény és egyben teszt az E-twow elektromos roller márkáról, a Futurer csapatról ? (akik hivatalos E-twow forgalmazók) és arról, hogy mennyire változtatta meg az életünket a COVID, és vele együtt a e-roller.
Az, hogy milyen márkát választunk az elektromos rollernél, szinte lényegtelen. Legalábbis addig a pontig, ameddig csak néhány naponta néhány kilométert tervezünk vele megtenni. Ezzel egyébként semmi baj sincs, én is a Xiaomival kezdtem, onnan léptem a Ninebot by Segway-re, majd végül megtaláltam az E-twow-t. Jelenleg két E-twow roller is használatban van, egy fehéret nyúztam az elején, aztán annyiszor mentünk roller túrára közösen a párommal, hogy végül egy fekete 2020-as GT-t is beszereztünk. A két rollerben jelenleg már 2500km van, ami nem kevés. Igen, használjuk. ?
A cikket innentől szekciókra bontom, ha valakinek nem kell a körítés, lejjebb tud görgetni rögtön a roller tesztre, de akit érdekel az, hogy én hogyan és mire használom, és miért ajánlom az E-twow-ot, annak érdemes elolvasni a többi szekciót is.
2019-2020
Amikor először lezárásra került az ország, akkor már javában rollereztem és éreztem, hogy mennyivel kényelmesebb eljutni A-ból B-be, és használni egy ilyen eszközt. Ez persze bringával is megtehető, sőt, mondhatni egészségesebb (bár a belvárosban a mélyre leszuszogott, szennyezett levegő azért kérdéses), de ebbe most ne menjünk bele. Én ezt választottam. Azért az az 1 hónap bezártság megmutatta azt, hogy bizony valamit tenni kell ahhoz, hogy az ember kimozduljon elmenjen, programot csináljon. Nem sétálhatunk fel minden hétvégén a Normafára, mert az egy picit unalmassá tud válni, plusz nem csak mi gondoljuk így, hanem néhány ezer másik ember is, tehát nem leszünk egyedül séta közben.
Magyarország bringa útvonalai az elmúlt néhány évben rengeteget fejlődtek. Ezt szerintem az ország bringás közösségének köszönhetjük, és én ezért hálás vagyok. Hálás vagyok az esztergomi és velencei, illetve a Mecseken átívelő gyönyörű bringa útvonalakért is, mert ezeket mind-mind ki tudtuk használni. Kimozdultunk! Jelenleg egyébként pont tervben van egy Pilis útvonal, mert azt mondják, gyönyörű lett az erdő.
Egyszóval 2020-ban elkezdtünk városokat nézni, amikor a hotelek nyitva voltak felültünk egy vonatra (4-es ülésen simán elfértünk ketten + a 2 roller, senkit sem zavartunk) külön nem kellett bringa jegy, bringa hely és mentünk. Imádtuk, nyáron például átrollereztük Párkányba és ott voltunk strandolni. Ez a vonattól sétával 1 óra lett volna, rollerrel mindössze 20 perc alatt abszolváltuk, át a hídon Szlovákiába és később vissza. Kerestünk Esztergomban egy olcsó szállást és körbe rollereztük a várost. Nem fáradtunk el Bazilika megmászásában, és nem számított a 30 fok sem, mert a menetszél hűtött minket.
(Stílusosan is lehet rollerezni, ez a kép Budapesten készült.)
2020 nyarán megmásztuk a Mecseket a rollerekkel és elmentünk Orfűre fürdeni is. Valljuk be, ez egy picit merész vállalkozás volt, mert az én 103 kilómmal nem a 800 méter szintkülönbségre tervezték a rollert, de bírta! Kétszer sikerült túlterhelni és megállni a melegben, de végig jött velem. Természetesen Nóri rollere semmi problémát nem észlelt ebből, de jókat röhögtünk, hogy alattam nem bírja ???♂️.
A kilátás viszont mindenért kárpótolt. Az egyik legszebb útvonal egyébként hazánkban a Mecsek – Orfű túra, csatolok is néhány képet, és miután leértünk, kényelmesen körbe is mentünk a tó körül. Ekkor még sikerült megállni enni is, és közben tölteni, mert a hegymászás nem éppen ideális az akkumulátor szempontjából, de kényelmesen abszolváltuk.
(Földes úton is teljesít a roller kérdés nélkül)
Alapesetben amúgy normális súllyal semmilyen problémát nem jelent egy budai útvonal vagy kisebb emelkedőkkel teli rész rollerezése, itt azért sokkal kemény igénybevételnek tettük ki őket, de állták a sarat.
2020 vége: bezár az ország
Aztán 2020 vége felé bezárt az ország, és ezzel még nagyobb szükségét láttuk annak, hogy valahova menni kell. Ősszel újra északnak vettük az irányt és a Duna part mellett végig lecsorogtunk a rollerrel. Imádtuk, picit hideg volt, de ez sem tartott attól vissza, hogy együtt élvezzük a szabadságot, és még a bringa útvonalon lévő kis éttermeknél is tudtunk vásárolni ételt, italt, forró teát. Kompoztunk is, amire elég ritkán kerül sor, így jóformán az is egyfajta élmény.
Aztán persze megérkezett a tél, én nem akartam feladni a elektromos rollerezést, megnéztem, meddig bírja télen, mi az, ami még belefér. Ebből persze az lett, hogy amikor nem esett, én simán -5 fokban is végig rollereztem a várost kérdés nélkül.
Nyilván kesztyű, sapka, sál, kabát és többszörös réteges öltözködés kellett, de nem szálltam buszra, nem kellett sehol sem nyomorogni a járványhelyzet miatt amúgy is egyre rosszabb állapotba kerülő országunkban.
Természetesen ahogy az idő rosszabbodott, úgy az akkumulátor sem azt a teljesítményt nyújtotta, amit eddig, így hosszabb távoknál már figyelnem kellett, de semmilyen problémát nem jelentett a -5, – 10 fok, a +10 fok pedig egyesen jól is esett.
2021: mi a terv idénre?
Idén az első utunk a Pilisbe vezet majd, nagyon kíváncsi vagyok az ottani bringa útvonalra. Ezután végeredményben olyan városokat fogunk meglátogatni, ahol van wellness és állatkert. Ez a kettő egy hibátlan hétvégi kombó számunkra. Egyik nap városnézés és állatkert, másik nap pihenés és wellness. Reméljük, nyitnak majd ezek és el tudunk jutni Szegedre, Nyíregyházára, további magyar városokba, kihasználni az itthoni helyeket, és segíteni a magyar vállalkozásoknak.
Az E-twow elektromos roller
Az E-twow lényegében egy közép/felső kategóriás roller márka. Egészen komolyan veszik azt, hogy mikromobilitáson belül maradjon a roller. Tehát összecsukható, és akár 3-4 roller is befér a csomagtartóba, kényelmesen magunkkal vihető a tömegközlekedési eszközökön is. Kézben is vihető, és még távolsági busz alsó csomagtartójába is simán befér probléma nélkül. Ez azért is fontos dolog, mert ezzel leszünk mozgékonyak. Ha elakadunk, ha esetleg nem érezzük úgy magunkat, felpattanunk egy buszra, hívunk egy taxit és már robogunk is tovább. Ez velünk is előfordult néha, de lényegesen többet rollereztünk, mint amennyit más eszközzel utaztunk.
2020 végén az E-twow márka több rollertípust kivont a forgalomból és egységesítette a közép és felső kategóriát. Ezek a rollerek már nem csak a napi ingázásra, hanem kirándulásokra és komolyabb igénybevételre is alkalmasak lettek, mindkét kategória esetén. Rendkívül masszív, használható termékről van szó, ami nem esik szét, még alattam sem. Nálam a Xiaomi és a Segway nem bírta a strapát, nyilván én használtam is őket rendesen. Szokták mondani, hogy munkaeszköz, számomra az elektromos roller ebbe a kategóriába esik.
Megtérül az ára, és ezt a 2500km is mutatja, hogy nem csak néhány naponta vettem elő, hanem ha elosztjuk ezt mondjuk 500 nappal, akkor napi átlag 5km jönne ki, és ez azt jelenti, hogy tényleg minden egyes nap használtam volna. Természetesen nem, de mondjuk minden másnap igen.
Szóval alapjában véve három roller közül választhatunk az E-twow esetén, és ezzel nagyon szépen leszűkítette a cég a roller palettát. Mutatom táblázatban a legfontosabbakat.
E-twow S2 GT SE | E-twow S2 Booster V | E-twow S2 Booster Plus S | |
---|---|---|---|
Maximum távolság | 50km | 40km | 35km |
Maximum Sebesség | 40km/h | 36km/h | 36km/h |
Maximum terhelhetőség | 125kg | 100kg | 100kg |
Súly | 13kg | 11kg | 11kg |
Dobfék | ✔︎ | – | – |
Kitámasztó | ✔︎ | ✔︎ | ✔︎ |
iOS, Android APP + BT | ✔︎ | – | – |
Az E-twow rollerek átlagosan 35-40km/h-s sebességre képesek és durván 40-50km-t lehet megtenni velük. Ez azért nem kevés, sem sebességben, sem távolságban. Alapjában véve már a Booster Plus S is bőven elegendő egy átlagember számára, én a Booster V-t szoktam ajánlani, mert az egy egészséges középkategória. Akik viszont olyan nehezek, mint én (103kg) vagy éppen tényleg hosszabb távokra terveznek, számukra a GT SE a jó választás.
Ahogy látható, kizárólag a GT SE kapott dobféket. Mindkét másik roller elektromos fékkel van felszerelve. Ez azt jelenti, hogy lassítja a rollert, de közel se lesz olyan erős, mint mondjuk egy dobfék, tárcsafék. Nálam a tárcsafék a Xiaomi esetén elgörbült, tehát én kifejezettem örültem a dobféknek ennél a típusnál. Ettől függetlenül minden roller esetén fékezhetünk a hátsó lábunkkal a hátsó kerékhez nyomva a sávédőt. Ez is egy módszer, tehát lényegében rendelkezünk vészfékkel, ettől függetlenül én nem ezt ajánlom.
A E-twow, mint minden elektromos roller, a fékezésből is visszatölt. Tehát ha egészséges mértékben fékezünk az elektromos fékkel, akkor akár 20%-nyi akkumulátor teljesítményt is visszakapunk. Ezt többször észrevettem. Nyilván előre kell látni az adott szituációt, és időben elkezdeni fékezni, majd lassan megállni. Ez számomra sokszor volt már “életmentő”, mert plusz 10% pont kellett még a hazajutáshoz, tehát óvatosan fékezgetve sikerült plusz akkumulátor időt, 1-2km-t kapnom. Ezen kívül természetesen fontos, hogy folyamatosan egységes sebességgel közlekedjünk, ne húzkodjuk a gázkart és ne fékezgessünk feleslegesen. Inkább engedjük el távolról már a gázt és úgy álljunk meg egy pirosnál, mintsem a végén fékezzünk. Ez a nomális.
Ahogy látható mindhárom roller kapott kitámasztókart, ami egyébként nem szükséges, mert a roller is letámasztható a fent látható módon.
Végül, de nem utolsó sorban a GT SE már iOS alkalmazással is rendelkezik. Szerintem ez lényegében semmire sem jó, sajnos az E-twow nem nagyon foglalkozik ezzel. Képesek vagyunk mérni a sebességet, látjuk az aktuális úton eddig megtett kilométert (trip), az eddig megtett össztávot (odo), valamint lezárhatjuk a rollert.
Nem gondolom ezeket egetrengető funkcióknak, más termékek ebben jobbak, de ezt valahol megbocsátom a rollernek, mert minden másban viszont toppon van a cég. Remélem, egyszer kaptunk majd olyan grafikonokat például, hogy mennyire optimálisan róttam a kilométereket, esetleg visszajelzést azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudnék spórolni az akkumulátorral, illetve töltéssel kapcsolatos információkat, vagy hogy például hány %-os épp az akkumulátor kapacitása a gyári értékhez képest, tehát mint az akku állapota opció az iPhone-on. Mondjuk ezeket még más rollernél sem nagyon láttam.
Kijelző
Az E-twow rendelkezik egy LCD kijelzővel is, ami rendkívül jól látható nappal és persze este is a világításnak köszönhetően. Láthatjuk rajta az aktuális sebességet, a megtett kilométerek számát, és persze az akkumulátor töltöttséget %-osan. Ez mondjuk inkább tájékoztató jellegű, mert a kilométer számból szinte teljesen pontosan tudod, hogy mennyit tud még elmenni, de azért nem rossz, ha tudod, hogy már csak 30% van az akkumulátorból, és már azért akkor oda kell figyelni.
Kerék, motor, váz
Az E-twow 8″-os kereke tulajdonképpen tömör gumi, de belül “lyukas” tehát levegős, így kevésbé kemény, mint a több vetélytársé. Ezáltal kényelmesen használható betonon, esetleg picit földes úton. Sajnos a méreténél fogva a macskakövet már nem annyira szereti, illetve olyan helyen is rizikósabb közlekedni vele, ahol sár van. Tehát erdőben is leginkább a rendes burkolatú úton tudunk biztonsággal menni vele, de manapság már a bringa utak is megfelelően ki vannak alakítva. A motor egy DC kefe nélküli kerékagymotor az első kerékben, ami teljesen gondozásmentes, és élettartam-garancia is van rá.
A váz összecsukható teljesen, olyan picire, hogy szinte bármilyen autó csomagterében elfér, legutóbb egy Ford Ka hátsó részébe raktunk be 2db rollert. Ez talán mindent elmond. A kormány magassága állítható, tehát kényelmes lehet alacsonyabb és magasabb emberek számára is.
Akkumulátor, töltés, sebesség és távolság
Átlagosan 17Ft-ba kerül egy teljes feltöltés, tehát ha minden nap tölteném a rollert, akkor is csak közel 500Ft lenne havonta a töltése. ? A kérdés persze az, hogy valójában mennyit bír a roller és én hogyan közlekedem vele. Nyilván 1,5 év távlatából már ismerem annyira a márkát, hogy tudjam, mennyit tudok megtenni vele egy töltéssel. Az én 100kg fölötti súlyommal a GT SE legjobb esetben 30km-re képes. Ez amúgy rengeteg. Átlagosan 3-5km teszünk meg 1-1 útvonal alatt. Tehát legalább négy elintézendő dolgot tudok bezsúfolni a 30km-es távba, ami végeredményben az egész napos rendelkezésre állást jelent, töltés nélkül!
(Ugyanez fele ennyi kg-mal már 50-60km hatótáv is lehet, ami brutális!)
Ennyi idő alatt az ember amúgy el is fárad, tehát szerintem jóformán felesleges is ennél több hatótáv, legalábbis egyhuzamban. A teljes feltöltés nagyjából 3-5 óra, nyilván attól is függően, hogy mennyire volt teljesen lemerülve a roller. Az ideális töltés ilyen 30-100% között van.
Garancia és szerviz
Talán az egyik és legfontosabb része az E-twow rollernek a magyar disztribútor, a Futurer csapata. Ahogy írtam a cikk elején, több rollert is kipróbáltam az évek során és a legnagyobb problémákat azok szervizelésével tapasztaltam. A roller – hasonlóan bármilyen más, mozgásra szánt eszközhöz –, idővel szervizre szorul. Persze nem mindegy, mi miatt: hogy eltörik rajta valami, vagy nem működik megfelelően 1-1 gomb, kijelző, vagy akár mondjuk az akkumulátor.
Nem mondom, hogy az eddig megtett 2500km alatt ne lett volna problémám a E-twow-val, de az is biztos, hogy egyszer sem hagyott cserben még éles helyzetben. Apróságok voltak, például csapágy hiba a hátsó kerékben, amivel tudtam haladni, csak zavart a kattogás, és ez miattam volt, mert nagyjából két naponta átkeltem egy vasúti átjárón, ami nem kedvezett neki. Aztán a 1,5 év alatt sikerült egyszer el is esni vele, ami miatt egy kábel elszakadt. Ismét saját hiba, előfordul, de ilyenkor kihez tudunk fordulni és milyen esetekben él a jótállás?
Mit tartalmaz a Futurer prémium támogatás és szerviz?
- 3 év vázgaranciát az általános 1 év helyett
- Korlátlan motor garanciát az általános 1-2 év helyett
- 3 év általános jótállást (bizonyos ár fölött)
- A gyári 2 év vagy 4000 km akkumulátor jótállást, azonnali cserével
- Azonnali javítást, akár a helyszínen Budapesten és vonzáskörzetében
- Kérésre csere rollert bíztosítanak, ha az előző pont még sem jön össze
- Minden E-TWOW tapasztalatuk, amit 2014 óta összegyűjtöttek
- A hét minden napján 0-24-ben hívható telefonszám. Szó szerint!
Miért fontos a fenti prémium garancia avagy szerviz?
Tegyük fel, hogy megvásárolunk egy népszerű, márkás rollert egy még népszerűbb, online webshopban. A webshop mondjuk nem hivatalos viszonteladó, mert mi spórolni szeretnénk és ott vásároljuk meg, ahol akciós. A rollert gyorsan megkaptuk a hozzá tartozó 1 év garanciával (van olyan roller, amire csak 1 hónap van, figyeljünk oda!), ez idáig boldog tulajdonosok vagyunk.
Szeretett elektromos rollerünket használjuk már két hete, de valamiért az egyik fontos alkatrész, tegyük fel, az akkumulátor, hibás lesz. A roller effektíve használhatatlan, felhívjuk a népszerű online webshopot, ők azt mondják, hozzuk be, kiküldik a gyártóhoz, és akkor természetesen megjavítják.
Ilyenkor kezdődik a kálváriánk, ami több héten át tartó elektromos roller nélküliségbe torkollik, mivel a webshop első körben összegyűjti a hibás termékeket (nyilván olcsóbb a szállítás), kiszállítja a gyártóhoz, a gyártó teszteli, majd megjavítja, majd visszaszállítja. Ez alaphangon 2-től 6 hétig terjed, és ezzel jóformán a nyarunk egyharmadát kénytelenek vagyunk roller nélkül tölteni.
Ezzel szemben a Futurer nekem konkrétan vasárnap reggel 10 órakor cserélte az egyik kábelt, mert előtte nap elestem a rollerrel, és körülbelül 1 óra alatt készen is voltak a munkával. Mindezt garancián belül, az ügyfél érdekében. Az az ügyfélközpontúság, amit a Futurernél kapunk, szinte elképesztő. Az elején nem volt két rollerünk, és cikk nélkül is bérelhettem tőlük rollert hétvégére, hogy tudjunk mozogni. Nem kellett két rollert vásárolni, amit persze idővel az ember megtesz.
Sokszor egyébként használt rollereket is lehet náluk találni akár féláron, bevizsgálva, tehát konkrétan bolti “garanciával”, ami kifejezetten jó lehet a párunknak, gyerekünknek! Sőt, a Futurer vásárol is rollert, tehát ha idővel kinőttük a jelenlegit, simán “frissíthetünk” újabb típusra. Egyszóval le a kalappal a srácok előtt, és azt gondolom, ezt nem lehet pénzért megvenni, itt elhivatottság kell a részükről, amivel ritkán találkozik az ember.
Konklúzió
Az e-twow és az itthon mögötte álló Futurer.hu csapatról én csak jókat tudok mondani. A roller és a cég páratlan ebben a szegmensben. Mindenki megtapasztalta a 2020-as bezártságot, ami 2021-ben szerintem nem nagyon fog változni, vagy teljes mértékben ingadozni fog. Ha nyitnak is az éttermek lassan, akkor is csak a külső teraszok, és ezek mind-mind előre vetítik azt, hogy milyen jó lesz majd elektromos rollerezni az országban és megállni egy-egy ilyen helyen enni, inni, esetleg fürödni.
A Futurer most ráadásul egy játék keretében 1 hónapra kölcsön ad összesen két darab rollert, hogy a szerencsések szeljék velük a városokat, így ezt mindenképp használjátok ki, jelentkezzetek. Kérdezzetek tőlük bármit, próbáljátok ki a rollereket, menjetek el, nézzétek meg őket, mert rövid távon bele lehet szeretni egy ilyen termékbe, és az általa kínált szabadságba!
A Szifon.com és a Futurer közös együttműködésében most ajándék “táskafület” kaptok, amivel a roller kényelmesen kézben hordozható. Tehát a webshop rendelésnél tegyétek be a “táskafület” a kosárba, majd aktiváljátok a SZIFON kupont és a táskafül értéke levonásra kerül a végösszegből!
Az E-twow rollereket hivatalosan megvásárolhatjátok a Futurer.hu oldalon.
Lehet hülye kérdés, de földutas mellékutakon mennyire biztonságosan lehet menni egy ilyen rollerrel? Mármint úgy értem, hogy lehet gyorsabban menni az ilyen utakon, mint mondjuk gyalogolva?
Persze ilyen 15-25km/h siman megy, mondjuk futo tempo. Nyilvan nem optimalis de megy.
igazából annyival megy, amennyivel nem szégyelled csapatni neki a végsebességéig – no mondjuk a biztonságossága ilyenkor már egy másik kérdés, könnyebb elesni egy egyenetlen úton, mint amúgy.
" Korlátlan motor garanciát"
Ez pontosan mit is jelent? (Tudom olvassak utána, de így egyszerűbb )
Az, hogy ha elromlik, akkor kicserélik. ennyi.
Nekem egy ES2 van, olvastam, hogy neked is volt, így van összehasonlítási alapod. Ami nem fér a fejembe, hogyan lehet az, hogy a Ninebot ES2nek nagyobb tömeggel kevesebb a hatótávja.
ES2 12,5kg: 25km hatótáv ideális esetben, E-twow S2 Booster Plus S 11kg, 30km hatótáv ideális esetben. De ami még durvább, hogy az E-twow S2 GT SE, mindössze fél kilóval nehezebb és mégis dupla olyan hatótávval rendelkezik mint az ES2. Mi a magyarázat erre? Az akupakk tömege állandó így csak a váz tömegéből tudtak faragni, nem?
A másik kérdésem a menetkomforttal kapcsolatos. Az ES2 brutálisan kényelmetlen hosszabb távon térkövön, a hátsó lengéscsillapító rugó sem sokat segít. Annyira ráz, hogy a fogaim összekoccannak és a kép elmosódik. Az E-twow-ok milyenek ilyen “terep”-en, sokkal jobban csillapítanak a légkamrás kerekek?
Köszi, ha válaszolsz.
a nagyobb tömeg is már alapból csökkent a hatótávon, de eleve kisebb kapacitású az akkumulátor is az ES2-ben. abban 187 Wh-s kapacitású van, ami 36V mellett 5,19 Ah-t jelent. az e-twow esetén ugyanez 10,5 Ah.
az ES2-re tudsz tenni külsÅ akkut, amivel ES4 lesz belÅle, dupla hatótávval.
Ezt értem, de azt azért elég nehéz eldönteni, hogy csak úgy leállt vagy ketten ráálltunk és kitapostam a belét
Nyilván a szerviz jobban tudja, de akkor is.
Tökmindegy Ha nincs külsérelmi nyom, akkor az garanciális dolog. Nyilván ha összetöröd, vagy mondjuk ketté törik a motor az nem garis hiba
SOKKAL! Tényleg sokkal jobb mert 2 rugód is. ÉN a 108Kg-mal konktrétan patkákat ugrok meg, kérdés nélkül. Ennyire jó a rugózása.
Avagy: Fizetett hirdetést olvastunk. A cikk jó, ezt aláírom, egy jó zseniális promo cikk.
DE! 1 év közepesen aktív rollerezése után - elég hihetetlen, hogy ez a roller a cikkíró életének legjobb döntése. úgy 4-500 km megtétele után mondom azt, hogy ezzel a kerékmérettel - sehol nem “jó” közlekedni.
A 7-8"-os kerék pici! NAGYON PICI. Az, hogy a xiaomi rollere eszi a kereket, az tervezési hiba. Mentem lengéscsillapítós verzióval is. (Nem csak xiaomival.) Nem rázott, de nem is a “minden útra” való ez a méret (semelyik ebben a méretben!), mint a hogy a cikk állítja. Nagyon oda kell figyelni vele a kátyúra, ott levő kövecskére, mindenre - sokkal jobban mint egy 12"-os kerékméret esetén. (Azt fájóbb szívvel adtam vissza a gazdájának.)
A sebesség nagyon jól hangzik, de emeljük ki, hogy ekkora sebességnél már jó nagyokat lehet zakózni ÉS igazán fontos a jó minőségű tárcsafék, mert nem mindegy mennyi a megtett út, míg megáll a roller. (Igen, jöttek már ki elém és kellett ám rendesen “hangjelzést adnom” (azaz ordítanom mint a sakál, hogy nem fogok tudni megállni.))
Aki a cikk hatására roller vásárlásán gondolkodik, annak javaslom, hogy béreljen 1 napra (több helyen, több féle felszereltséggel lehet bérelni, e-twow-t is) és utána döntsön!
Ami a legfontosabb, és nincs leírva: A kresz szerint 300 W motor teljesítmény felett már gépjárműnek minősül és jogosítvány kell hozzá ha önálló hajtásként, rásegítés nélkül működik! (Jelenleg, még csak a kerékpárok szerepelnek a szabályozásban, de készül a módosító egy ideje.) Ez egy "párszázerzres beszerzésnél szerintem eléggé fontos megemlítendő tényező! Könnyen lehet, hogy egy rosszkedvű rendőr kérni fogja a jogosítványt is amikor ellenőriz.)
(Szerk.: Typo javítás)
Szerintem Te nem tudsz közlekedni vele. Én éjjel szeretek a legjobban rollerezni, mert kivilágítva sokkal jobban odafigyelnek rám az autósok. A 8-as kerék több mint elég. Sem én sem a párom 1 év alatt nem bukott egyetlen kátyúban sem. Nekem sikerült egyszer esnem vele, azért, mert előtte való nap nem aludtam és nem figyeltem.
Ahogy látod mindketten bukósisakot használunk, amit kevés rolleres vásárol meg, de még bringások felén sem látok. Az hogy a Kresz mire és mire nincs felkészítve ne menjünk bele, felesleges. Engem egyszer sem állítottak meg, és nincs olyan ismerős sem (pedig van pár erolleres) akit megállítottak volna.
Megértem, hogy neked ez nem vált be, de ettől még ne fikázd le a cikket, teljesen felesleges. Én képes vagyok közlekedni vele és a párom is, lehet, már bocsánat, de te vagy a béna. Még meg is érteném egyébként, ha nem lenne 2500km a két rollerben, hogy hát igen, nem használtam eleget. De igen.
Azt is leírtam a cikkbe, ahogy ki lehet próbálni az e-twow-ot de számtalan bérlés lehetőség van hazánkban, nyilván motort sem úgy veszel, hogy akkor na durr bele.
szintén 2500km után vagyok, igaz én maradtam a Ninebotnál. a kátyúkra még autóval is figyelni kell amúgy, bár azzal valóban nem fogsz tudni elesni. sisak az kötelezően ajánlott szerintem, főleg mert rollerrel tényleg könnyebb elesni, mint mondjuk egy biciklivel, és inkább legyen valakin “feleslegesen” sisak, mint hogy egy esetleges esésnél hiányozzon. és egyet kell értenem @SzifonAdmin kollégával, hogy nemhogy rollereseken, de még sok bringáson sem látok sisakot.
az elektromos roller ugyanakkor nem minősül kerékpárnak, nincs ülése és pedálja sem. jelenleg nincs rá konkrét szabályozás, így leginkább gyalogosnak minősül – lásd a KreszTV vonatkozó epizódját.
ésszel használva szerintem nincs gond a rollerrel sem, ész nélkül meg nem csak a rollerrel van gond.
@SzifonAdmin közlekedtem már mindenfélével, nem mondom, hogy tökéletesen megy minden. De azt állítani, hogy mindenhol ez a tuti elég erős és meredek. (Még mindig így gondolom.)
Az becsülendő, hogy használjátok a bukót - ezt nem is vitattam, s teljesen egyetértek, hogy kevesen veszik meg. Ezért kell(ene) mindenhol kiemelni hogy hordjátok barátaim, az egészségetek fontos. Én pedig csak azért hoztam bele, mert lényeges pont lehet, hogy ha egy rendőr kötözködni akar - megteheti! Mert ha szabályozatlan a környezet, akkor a pillanatnyi szava ami él. Ha fellebbezel, akkor jön szakértő, ami már hosszú eljárást is hozhat és jelentősen nagyobb büntetést is.
A cikket egy másodpercet sem fikáztam! Nagyon jó, hogy TE és a párod tudtok közlekedni. Legyen sok ilyen ember. De itt jön az, hogy valakinek mondjuk megtetszik, megvesz valami ilyesmit - majd egyszer belefut egy rosszkedvű jardba, akkor meg megy a pingvinezés, hogy nahát ezt nem mondta senki. Hogy beleírtad hogy ki lehet próbálni az e-twow-t olvastam. Pont ezért mondtam azt, hogy PR cikk!
Az a baj, hogy jelenleg nem szabályzott hogy minek minősül, ezért a rendőr (is) a legközelebb eső “hasonló” eszköz jogértelmezése alapján fog közelíteni. Ahogy anno az indexesek csináltak egy cikket a roller kapcsán - minden irányból szétcincálták az újságírót. Az már a magán véleményem, hogy azzal nem lehet vitatkozni, hogy az e-bike kapcsán leírták, hogy 25 km/h feletti sebességre képes valami és önálló mozgásra - gépjárműnek minősül. (Ezt az alapfeltételt használta a BP-i rendőrkapitányság is.) Tehát ennek okán akár pr cikk, akár nem, akár élménybeszámoló - akármi is a cikk tartalma, érdemes felhívni rá a figyelmet, hogy van itt egy jókora szürke zóna. Az meg az újságíró/cikkíró felelőssége, hogy bizonyos pontokra felhívja a figyelmet - amit józan paraszti ésszel egyébként bárki felfogna. De nem mindenki fogja fel. Ez is egyfajta felelősség. Pláne, amikor az adott emberke mondjuk az üllői úton repeszt 35-el és kétségbeesetten kapaszkodik a mindenbe - mert nem tud megállni.
@Jadeye A kresztv-t anno én is néztem, most ismétlésként megnéztem de ott is az alapján érvel (2:30 után, a kormányrendelet), hogy roller. Nem elektromos roller csak roller! 6 perctől kezdve meg ő is azt kezdni, hogy jogosítvány kell, ha a szigorúbb értelmezést nézi. Egyébként anno beszélgettem rendőrökkel ebben a témában és a megkérdezettek “nem hivatalosan” felelték, hogy pont ezen szabályozatlanság miatt nem hajtják őket, csak akkor - ha valami balesetet okoznak.
Mindketten elmondtátok azt, ami szerintem is fontos: Ésszel és környezetre odafigyelve és önmagunkat óvva kell közlekedni ezzel (is). De az elmúlt évek közlekedése alapján - az átlag rollerestől - (sem a kerékpárosoktól) sajnos mi sem ál távolabb. Mi pedig - vitázhatunk a rendőrrel, hogy a Kresztv-n nem ezt mondták. Úgy is az lesz, amit ő határoz.
Én csak autós szemmel nézem és hát nagyon de nagyon kellene a szabályozás erre az eszközre, mert szörnyű ahogyan sokan használják!
A legrosszabb verzió amikor minden kresz ismeret nélkül össze-vissza cikáznak a szélső sávban 30km/h -val (jó esetben, mert van hogy lassabban) és feltartják a forgalmat, vagy önmagukat és a mögöttük haladót sodorják veszélybe a cikázással, stb. Kb mikor a biciklis a zebrán árhajt az elsőbbsége tudatában okosan szinte körülnézés nélkül. Ha büntetni lehetne ezeket és eltehetném, kb két hónap alatt új elektromos autóm lenne (és nem a Dacia Spring), a hivatalos tételek szerint is.
Ja és halkan jegyezném meg, akinek van jogsija és nem csak van hanem vezet is, az teljesen másképp gyalogos és másképp rolleres, meg biciklis is mint akinek nincsen és ez nem a kresz tudása miatt van, hanem mert látja a másik oldalt is, nem mint utas.
Kedves SzifonAdmin!
A cikked nekem is tetszett, nekem is E-TWOW elektromos rollerem van, ezen belül a S2 GT SL típus. A kérdésem ezzel kapcsolatban az lenne, hogy mennyire lehet ártalmas a roller számára, ha macskaköves utakon megyek vele? Ill. melyek azok a „rázós“ utak, amelyeken még nem áll fenn a roller sérülésének a veszélye, pl. a térköves utcákon mennyire kell vigyázni?
Továbbá az is érdekelne, hogy a rosszabb állapotban lévő aszfaltos utakon, ahol az aszfalt meg van repedezve, vagy ki van töredezve, ha az ilyen sérült részeken egyszerűen keresztülhajtok és a roller keményen megugrik, akkor ez árthat neki?
Szia!
A macskakő a legrosszabb. Egyrészt az ráz a legjobban, másrészt az víz esetén csúszik a legjobban. A rázás önmagában nem baj a rollernek, de, bizonyos rázás után csapágyak elmozdulnak és kattogó hangot tud kiadni a roller. Önmagában rövid távon magát a macskakövet egyáltalán nem ajánlom a térköves utca sztem abszolválható, de nem minden nap 3km-n keresztül. Tehát ha néha mész rajta nem lesz baj.
A rossz aszfaltot pedig kerüld ki ha tudod, nyilván neked 1,5 percedbe kerül kerülni a rollerrel, séta esetén nem tennéd meg rolleren simán mész a mellette lévő utcán inkább…
Nekem a macskakő miatt lett többször csapágyas a rollerem első és hátsó kereke, tehát azt egyáltalán nem ajánlom. A térkőtől sztem nem lesz baja összességében. d
Remélem tudtam segíteni.
bármi olyat érdemes kikerülni, aminél a rés 10 centinél nagyobb (minél kisebb, annál kevésbé érdekes), mert ha rosszul kapod el, akkor még fel is tudsz akadni benne, az esésnek meg könnyen csonttörés lehet a vége. kátyúkra oda kell figyelni. a kisebb, keskenyebb repedések nem érdekesek, azt a felfüggesztés elviseli. a macskakövet én minden esetben kerülöm, mert nem csak hogy baromi kényelmetlen menni rajta, de még csak haladni sem lehet. a térkő nem gond.
nyilván itt még azért az is számít, hogy hány kilós vagy, mert én ~70kg mellett már 3333km-en túl még nem vertem szét a rollernek egy csapágyát sem.
Continue the discussion at Hozzászólok