Skip to content

Az elmúlt időszakban annyira az iPhone 17 családra koncentráltunk, hogy könnyen elmehettünk olyan izgalmas pletykák mellett, amelyek a közeljövőben érkező, új iPadekkel vagy épp Mac-ekkel kapcsolatosak.

Persze van már bőven iPhone 18 és iPhone 19 pletyka is, de azokkal külön foglalkozunk majd. Nézzük meg, hogy mit érdemes tudni!

iPad Fold

A hajlítható kijelzős iPad modellről már 2022 óta pletykálnak, először Ross Young elemző dobta be az ötletet, hogy az Apple egy 20 colos hajlítható eszközön dolgozik. Akkoriban még nem volt biztos, hogy egy iPad vagy egy MacBook lesz a végeredmény és ezt azóta is vitatják páran.

Ming-Chi Kuo később pontosította ezt az előrejelzést, akkor azt mondta, hogy az eszköz 18,76 colos kijelzővel fog rendelkezni és 2026 végén érkezik.

2024 decemberében aztán Mark Gurman a Bloombergtől azt nyilatkozta, hogy 2028-ban érkezik az iPad Fold és Mac alkalmazásokat is fog futtatni.

Nem hiszem, hogy egy iPad-Mac hibrid lesz, de mindkettőből lesznek benne részletek. 2028-ra úgy gondolom, hogy az iPadOS elég fejlett lesz ahhoz, hogy macOS alkalmazásokat is tudjon futtatni.

Gurman tavaly decemberi jóslata egészen pontosnak látszik, hiszen a nemrég megjelent iPadOS 26 minden eddiginél jobban hajaz a macOS-re. Ki tudja, talán 3 év múlva tényleg képes lesz macOS alkalmazások futtatására is az iPad.

Idén augusztusban Jeff Pu elemző azt nyilatkozta a MacRumors-nak, hogy szerinte is 2028-ban érkezik az iPad Fold, szóval most már a legtöbb elemző szerint csúszik a projekt.

MacBook Pro

A Dealsite.co.kr nevű koreai lap szerint a Samsung Display lesz az Apple egyedüli beszállítója az OLED kijelzős MacBook Pro-k esetén. A döntés mögött szerintük az áll, hogy a Samsung Display nagy befektetéseket tett a Gen 8.6 OLED gyártási soraik felépítésébe.

A Gen 8.6 sorozat nagyobb üveg hordozólapot használ, amelyek alkalmasak laptopok és monitorok paneljeinek gyártásához, és ötvözik az alacsony energiafogyasztású és skálázhatóságot biztosító oxid-TFT technológiát, miközben csökkentik a gyártási költségeket. A beruházás azt jelenti, hogy a Samsung várhatóan könnyedén kielégíti az Apple jövő évi OLED MacBook panelek iránti igényét.

Az Omdia nevű lap már júliusban megírta, hogy szerintük az Apple egy OLED kijelzős MacBookon dolgozik és ezt erősíti meg most ez a koreai pletyka is.

Sokan jövő év tavaszára várják a teljesen újratervezett OLED MacBook Pro-t, ez Mark Gurman szerint legkorábban is a jövő év végére várható, de inkább 2027 elejére.

Ez sajnos nem segít kitalálni, hogy pontosan mikor érkezik az új MacBook Pro. 2023-ban az Apple januárban dobta piacra az M2 Pro és M2 Max chipekkel felszerelt MacBook Pro-t, majd utána 10 hónappal később októberben érkezett az M3, M3 Pro és M3 Max chipes változat, így nem lenne precedens nélküli, ha az Apple jövőre januárban kiadná az M5-ös gépeket, majd utána októberben az M6-os újratervezett változatokat OLED kijelzővel.

Ezt az ütemezést erősítette meg Gijong Lee is a TheElec magazinnál:

A TheElec értesülései szerint a Samsung Display jövőre megkezdi az Apple MacBook Pro készülékekhez szánt OLED-panelek gyártását.

Ennek megfelelően a sorozatban elsőként OLED-panellel ellátott MacBookok várhatóan jövő év negyedik negyedévében kerülnek forgalomba.

A források szerint a Samsung Display 2026 második negyedévének végén kezdi meg a gyártást. A tervek szerint 14 és 16 hüvelykes OLED paneleket gyártanak majd. A várható gyártási mennyiség 2-3 millió darab.

A dél-koreai kijelzőpanel-gyártó még ebben az évben megkezdi a két típusú panel prototípusainak gyártását a Gen 8 OLED A6 gyárában.

Most, hogy tudjuk, hogy jövőre két új MacBook Pro család is érkezik, ejthetünk egy-két szót a 2027-es MacBook Pro-ról is, ugye?

Ming-Chi Kuo szerint az Apple 2026 végén elkezdi gyártani az első érintőkijelzős MacBook Pro-t, ami 2027-ben kerül majd a boltok polcaira.

Egyelőre ennél többet nem tudunk, de ez is elég durva, ha igaz.

Touch ID-s Apple Watch

A MacWorldnél valaki olyan belső Apple kódot talált, ami alapján a cupertinói vállalat Touch ID-s Apple Watch modellekkel kísérletezik. A kódot nem osztották meg, de a MacRumors megerősítette, hogy valódi.

A Touch ID kódneve “AppleMesa” és 2026-os Apple Watch modellekhez kötődik. Ráadásul ezeknek a modelleknek az azonosítóit is felfedte a kód:

  • N237: Apple Watch Series 12
  • N238: Apple Watch Series 12 (mobilnetes variáns)
  • N240: Apple Watch Ultra 4

Mindhárom modellben egy új CPU lesz, ami a T8320 névre hallgat. Az S9 és S10 chipek CPU-jának azonosítója T8310, vagyis az Apple gyorsabbá tervezi tenni a 2026-os órákat.

HomePod Touch

Az érintőkijelzős HomePodot gyakran HomePad vagy HomePod Touch beceneveken emlegeti a sajtó, és mostanság Mark Gurman nyilatkozott róla.

Ha minden igaz, akkor a rajta futó operációs rendszer, ami talán “homeOS” lesz, az Apple-nél a “Charismatic” kódnév alatt fut.

Gurman szerint mind az Apple 2026-ra tervezett okosotthon-központja, mind a 2027-re tervezett asztali robotja az új operációs rendszert fogja futtatni. Elmondása szerint a szoftverplatform a tvOS és a watchOS elemeit ötvözi majd. Például úgy véli, hogy az alkalmazások hatszögletes elosztású rácsban lesznek elrendezve, akárcsak az Apple Watch-on.

A platform nagyrészt óraszámlapok és widgetek köré épül, és többfelhasználós támogatást is biztosít majd, fedte fel Gurman. A felhasználók elsősorban Siri hangparancsokkal fogják kezelni, de az érintéses vezérlés is lehetséges lesz. Az Apple előre telepített alkalmazásai között valószínűleg megtalálható lesz a Naptár, a Kamera, a Zene, az Emlékeztetők és a Jegyzetek.

Íme, mit mondott a többfelhasználós támogatásról:

A készülékeket úgy tervezték, hogy könnyen meg lehessen osztani: elülső kamerával rendelkezik, amely beolvassa a felhasználó arcát, amikor felé sétál, majd automatikusan megváltoztatja az elrendezést, a funkciókat és a tartalmat az adott személy preferenciái szerint.

Az elkövetkező hónapokban többet fogunk megtudni az új operációs rendszerről.

Apple Health+

Mark Gurman szerint az Apple egy új egészségügyi szolgáltatáson dolgozik, ami Apple Health+ névre hallgat majd.

Az Apple Intelligence segítségével étkezési és egészségügyi tippeket ad majd, mint egy személyi edző, ami sokaknak hasznos lehet.

A szolgáltatás valószínűleg az Apple One előfizetés-csomag része lesz.

Neked melyik pletyka húzta fel leginkább a szemöldöködet?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Shopping cart

Hírek, Újdonságok

Webshop

Rendezés
Termék elérhetőség
Ár
- Ft
Bevonat
Csatlakoztatás
Modell
Tárhely
Méret
Tok mérete
Kialakítás
Gyártó
Akciós ár
Szíj anyaga