Az elmúlt bő 1 hónapban annyi pletyka került fel a világhálóra az iPhone 17 családról, hogy lexikont lehetne belőle készíteni.
Szerencsére a rendszerezést elvégeztem, így neked már csak átolvasni kell, hogy a legtöbb hasznos infót megtudhasd a szeptemberi bemutató előtt. Belecsaphatunk?
iPhone 17
RAM
A Fixed Focus Digital nevű Weibo felhasználó szerint az alap iPhone 17-ben csak 8 GB RAM lesz, míg az iPhone 17 Air, 17 Pro és 17 Pro Max 12 GB-ot kap.
A legtöbb mindenre a 8 GB is elég, de mostanság már a legtöbb zászlóshajóban, így például a Samsung Galaxy S25-ökben is 12 GB RAM található, így elvárható lenne az Apple részéről is, hogy 12 GB-ot adjanak az alapmodellben is, de ismerjük a cupertinói céget, hogy szeretnek az ilyesmivel is differenciálni a termékpalettát.
Szóval ha fontos számodra, hogy sok alkalmazást tudj egyszerre futtatni, akkor érdemes lesz az Airt és a Pro-t választanod.
Itt azért még érdemes megemlíteni, hogy az iPhone 16 családnál minden modellben egységesen 8 GB RAM található.
Dinamikus sziget
Az iPhone-ok ismertetőjele a 14 Pro óta a kijelzőn tetején található kamerasziget, amit körbevesz a szoftveresen rajzolt dinamikus sziget. Majin Bu szerint az Apple-nek nagy tervei vannak az iPhone 17 családnál a dinamikus szigettel, de semmi konkrétumot nem árult el:
Elárulhatom, hogy a Dynamic Island jelentős fejlődés előtt áll az elkövetkező években. Az Apple elkötelezettnek tűnik abban, hogy funkcionálisabbá és integráltabbá tegye, és a felhasználói élmény kulcsfontosságú elemévé alakítsa. Ez a fejlesztés előrelépést jelenthet az eszközökkel való interakció terén, de egyelőre nem árulok el további részleteket. Maradj velünk, hogy lásd, hogyan alakul ez az innováció!
A dinamikus sziget megújulását a Digital Chat Station nevű Weibo felhasználó is megerősítette, szerinte az Apple egy exkluzív, új felhasználói felülettel készül az iPhone 17 család számára.
Chip
Nézzük meg, hogy Jeff Pu elemző mit gondol az alap iPhone 17-ben található chipről.
Pu korábban úgy vélte, hogy az Apple nem elégszik meg a kevesebb memóriával, hanem egy régebbi chipet is fog tenni az iPhone 17-be, hogy így különböztesse meg, de most meggondolta magát és már úgy tartja, hogy az A19 kerül bele.
„Most már arra számítunk, hogy az iPhone 17 modell A19-es processzorral lesz felszerelve (a korábbi A18-as várakozásokkal szemben)” – mondta Pu ma egy befektetői jegyzetben, amelyet a GF Securities részvénykutató cégnek írt. Arra is számít, hogy az iPhone 17 Air A19-es chipet kap, és szerinte az iPhone 17 Pro és az iPhone 17 Pro Max A19 Pro chipet fog használni.
Kijelző
A Digital Chat Station nevű Weibo felhasználó szerint az iPhone 17 és 17 Air kijelző körüli kerete olyan vékony lesz, mint az iPhone 16 Pro és 16 Pro Max modelleké.
Ebből arra tudunk következtetni, hogy az iPhone 17 alapmodelljének kijelzője 6,1 colról 6,3 colra növekszik majd.
Ár
A Jefferies elemzője, Edison Lee úgy véli, hogy az Apple 50 dollárral meg fogja emelni minden iPhone árát, hogy így védekezzenek a Kínát sújtó vámtarifák ellen.
A változtatás szerinte érinteni fogja az alap iPhone 17-et, az iPhone 16 Plus-t leváltó iPhone 17 Airt és a Pro és Pro Max modelleket is.
A GF Securities elemzője, Jeff Pu is támogatja a megnövekedett árról szóló pletykákat, ő augusztus elején azt jósolta, hogy növekedni fog minden iPhone 17 modell ára, de konkrétumokat nem említett.
Tok
Majin Bu szerint az Apple egy újfajta szilikon tokon dolgozik, ami designban a Liquid Glass felhasználói felületre fog hajazni.
iPhone 17, here are the new Liquid Silicone cases
Full Article:https://t.co/gtxQiIyTLq pic.twitter.com/fm7isAICGk
— Majin Bu (@MajinBuOfficial) August 6, 2025
Ezek a tokok a “Liquid Silicone” névre fognak hallgatni és a hátlapon lévő barázdák a víz csobbanására emlékeztetnek majd.
Hát… A fotók alapján ez nagyon kamunak hangzik, de elképzelhető, hogy van bennük valami. Szerinted kiadna az Apple ilyen tokokat?
iPhone 17 Air
Akkumulátor kapacitás
Az Instant Digital névre hallgató Weibo felhasználó felfedte, hogy hány mAh-s lesz az iPhone 17 Air akkumulátora.
Készen állsz? Dobpergés… Kevesebb, mint 3000 mAh! Korábban a yeux1122 nevű felhasználó azt jósolta, hogy 2800 mAh-s lesz az iPhone 17 Air akkumulátora és ennek technikailag nem mond ellen Instant Digital sem, de a 3000-nél kevesebb lehet 2999 mAh is.
Ilyen kicsi kapacitással legutóbb az iPhone 13 miniben találkozhattunk, így érdekes lesz majd megnézni, hogy milyen akkumulátor-üzemidővel rendelkezik az iPhone 17 Air.
Yeux1122 is nyilatkozott az iPhone 17 Air akkumulátora kapcsán, méghozzá egy összehasonlító fotóval:
Ha minden igaz, akkor ezen a képen egymás mellett látható az iPhone 17 Air és az iPhone 17 Pro akkumulátora. Értelemszerűen a vastagabb lesz az iPhone 17 Pro-ban.
Chip
Az iPhone 17 Air kapcsán van egy másik pletykánk a benne rejlő chipről. Ha hihetünk a Fixed Focus Digital névre hallgató Weibo felhasználónak, akkor az Apple egy “binnelt” A19 Pro chipet fog tenni a vékony telefonba.
Ez gyakorlatban azt jelenti majd, hogy a Pro modellek 6 magos GPU-ja helyett egy 5 magos GPU lesz az iPhone 17 Airben. A pletyka legjobb része, hogy a 9to5Mac egy kukát rakott a cikk tetejére, hiszen a “binned” bár a processzorgyártásban azt jelenti, hogy a nem tökéletes darabokat is értékesíti a gyártó, a való életben a bin szemetest is jelent angolul.
iPhone 17 Pro
Kijelző
Márciusban az Instant Digital nevű Weibo felhasználó belengette az ötletet, hogy az iPhone 17 család tükröződésmentes kijelzővédő üveget fog kapni, ezt áprilisban a MacRumors cáfolta azzal, hogy az Apple gyártási problémákba ütközött, ezért nem érdemes ilyesmire számítani.
Július közepén azonban a MacRumors ismét meggondolta magát: most már úgy tartják, hogy a tükröződésmentes bevonat érkezik, de a Pro modellek kiváltsága lesz.
Juli Cover így írt erről a MacRumors-on:
A MacRumors-nak nyilatkozó megbízható forrás szerint az Apple beszállítói elég magas hozamot értek el az tükröződésmentes üveg gyártásában ahhoz, hogy tömeggyártást indítsanak. Az iPhone 17 Pro és Pro Max modellek kapják meg az új kijelzőtechnológiát, de az iPhone 17 és az iPhone 17 Air modellekben nem lesz elérhető.
A kijelzővédő üvegnél csak az alatta lévő kijelző az izgalmasabb. A The Elec augusztus eleji jelentése alapján az Apple az M4 iPad Pro-ból ismert tandem OLED technológiát fogja elhozni az iPhone 17 Pro modellek számára.
Az előnyök egyértelműek: még jobb fényerő, jobb színhelyesség és jobb válaszidő. Vajon tényleg megugorja ezt az Apple? Állítólag a Samsung és az LG boldogan gyártana tandem OLED-eket telefon méretben is a cupertinói vállalat számára.
Új szín
Az Instant Digital névre hallgató Weibo felhasználó szerint az iPhone 17 Pro egy új, Liquid Glass-ra hajazó színben is elérhető lesz.
Hogy ezt mégis hogy kell elképzelni? Instant Digital szerint első ránézésre fehérnek tűnik majd a telefon, de ha mozgatod, a különböző fénytörések miatt változni fog a színe, pont mint az üveggömböknek.
Korábban már rengeteg iPhone 17 színopció felmerült, így ez egy érdekes bővítés a már meglévő pletykákhoz: Pletykacsokor: milyen színű lesz az iPhone 17?
Majin Bu is hozzátette a saját részét a színekről szóló diskurzushoz és megosztott egy videót, ahol az iPhone 17 Pro színeit nézheted meg:
What's your favorite iPhone 17 Pro color? pic.twitter.com/yVck0lXuss
— Majin Bu (@MajinBuOfficial) July 29, 2025
Természetesen Sonny Dickson sem maradhatott ki, ő az új narancssárga színre hívta fel a figyelmet:
First look at iPhone 17 color dummies, The new orange really stands out this year — definitely a bold addition. Thoughts? pic.twitter.com/M0gB6NSglI
— Sonny Dickson (@SonnyDickson) July 29, 2025
Kamera
A MacRumors fülest kapott egy állítólagos kiszivárogtatótól, aki azt állítja, hogy az iPhone 17 Pro reklámjának elkészítésében vett részt.
3 tényt közölt, amik teljesen szembemennek az eddigi előrejelzésekkel, így érdemes kicsit fenntartásokkal kezelni:
- Fejlesztett teleobjektív kamera, akár 8x-os optikai zoommal, szemben az iPhone 16 Pro modellek akár 5x-ös optikai zoomjával. A lencse mozgatható, így különböző fókusztávolságok mellett is folyamatos optikai zoom érhető el.
- Egy teljesen új, professzionális Kamera alkalmazás az Apple-től, fotókhoz és videókhoz egyaránt. Ez az alkalmazás versenyezne olyanokkal, mint a Halide, a Kino és a Filmic Pro. Nem világos, hogy az alkalmazás kizárólag az iPhone 17 Pro modelleken lesz-e elérhető.
- Egy további kamera vezérlő a készülékek felső szélén, a Kamera app és a kapcsolódó beállítások gyors eléréséhez. Ez kiegészítené a már meglévő kamera vezérlőt, amely az összes iPhone 16 modell jobb alsó szélén található.
A szivárogtató hozzátette, hogy elképzelhető, hogy a profiknak szánt új Kamera alkalmazás a Final Cut Camera egy új verziója lehet majd.
A második kamera vezérlő is egy vad ötlet, de kicsit alátámasztja egy kiszivárgott videó, ahol látható egy kivágás az iPhone 17 Pro tokján, ami akár a második kamera vezérlő helye is lehet:
Az iPhone 17 Pro Max telefotó kamerájáról az Instant Digital névre hallgató Weibo felhasználó is pletykált múlt pénteken, szerinte az lesz a legjobb telefotó kamera, ami okostelefonban megtalálható. Sajnos ennél többet nem árult el, de valószínűleg a 8x-os optikai zoomra gondolt.
MagSafe változások
Az iPhone 17 Pro hátlapján minden eddiginél nagyobb lesz a kamera háza, ezért az Apple-nek át kellett terveznie a MagSafe csatlakozást is.
Az UnclePan nevű Weibo felhasználó megosztotta ezt az alacsony felbontású képet, ahol látszik, hogy milyen változásra érdemes számítani:
A MagSafe mágnesek nem egy teljes körben helyezkednek majd el, ugyanis ki fogják hagyni a helyet a hátlapon lévő alma logónak.
Akkumulátor
Majin Bu először augusztus másodikán tett fel pár fotót, amin azt állította, hogy azokon az iPhone 17 Air akkumulátora van, de utána meggondolta magát, elnézést kért és javított, hogy valójában az iPhone 17 Pro akkumulátora található a képeken.
Félrekommunikáltam a forrásommal, így a tegnapi információk, amiket megosztottam, helytelenek voltak.
Annyit tett még hozzá, hogy az akkumulátornak két verziója lesz: egy a SIM-kártyás modellekhez, és egy a SIM-kártya nélküliekhez, vagyis elképzelhető, hogy az eSIM-es iPhone 17 Pro-k nagyobb akkumulátort kapnak majd.
Jon Prosser videó
Jon Prosserről előző hónapban írtunk, hogy az Apple beperelte: Az Apple beperelte Jon Prossert az iOS 26 kiszivárogtatásáért.
Annyira nem hatotta meg a dolog, mert kiadott egy videót, ahol a teljes iPhone 17 Pro-t bemutatja, hogy szerinte és informátorai szerint mit fog majd tudni:
Antenna
Majin Bu múlt héten azt nyilatkozta, hogy az Apple teljesen áttervezi az iPhone 17 Pro antennarendszerét és a kamera háza nagy szerepet fog benne játszani:
Forrásom szerint az Apple jelentős szerkezeti változást tervez az iPhone 17 Pro-ban: az antennák áthelyezését a hátsó kamera modul körül. Ez a tervezési döntés az Apple Watch Ultrában alkalmazott megközelítést tükrözi, ahol az antennák stratégiailag vannak integrálva a vétel és a jel stabilitásának maximalizálása érdekében.
Bu szerint a jelárnyékolás és az interferencia kisebb problémákat jelentenének ezzel az elrendezéssel.
Bu az előrejelzés mellett megosztott egy alacsony felbontású képet az iPhone 17 Pro házáról is, amin látható, hogy a jelenlegi titán és üveg “szendvics” felépítésről az Apple egy alumínium házra állna át, ahol a hátlapon csak egy üveg ablak lenne a vezeték nélküli töltés támogatásához:
Ennél picit jobb fotót osztott meg az iPhone 17 Pro Max-ról yeux1122 a blogján:
Igaz, ez nem valódi alkatrész, csak egy CAD rajz, de legalább éles.
Dbrand tok
És ha már a kiszivárgott hátlapot nézzük, akkor a Dbrand új tokját is érdemes megnézni, amit az iPhone 17 Pro-hoz készítettek:
Ez “elég metál”, de persze a Dbrand mindig is szexi tokokat készített, így nem meglepő, hogy az iPhone 17 Pro-nál is kitettek magukért.
Határozottan jobban néz ki, mint a fenti Liquid Silicone tok, amivel állítólag az Apple készül.
TechWoven tok
Jó, azért ne savazzuk a Liquid Silicone tokot, amikor az Apple már meglévő, FineWoven tokját is szidhatnánk, ami olyan jól sikerült, hogy rövid időn belül vissza is vonta az Apple, miután annyi panasz érkezett rá: Borzasztó lenne az Apple új FineWoven tokja?
Úgy tűnik, hogy 2 év elteltével az Apple ismét megpróbálkozik a szövet tokkal és ezúttal TechWovennek fogják hívni, már ha hihetünk Majin Bu-nak, aki a blogján osztotta meg ezeket a képet az Apple új tokjáról.
Dobozban jól néznek ki, de a FineWoven tokokkal is a kicsomagolás után jöttek elő a gondok, így én még szkeptikus vagyok.
Ami izgalmas, hogy a MagSafe és kameravezérlő támogatás mellett testen átívelő heveder (Crossbody Strap) támogatásról is ír a tok doboza, ami alapján elképzelhető, hogy ez lenne az Apple első nyakba akasztós iPhone tokja. Tekintve, hogy ez egyre népszerűbb a fiatalok körében, nem lenne meglepő, ha az Apple beszállna ebbe a bizniszbe.
Neked melyik iPhone 17 pletyka volt a leginkább megdöbbentő?
Szólj hozzá: Hozzászólok