Skip to content

Az iPhone-ra a kezdetektől bonyolultan lehetett csak saját csengőhangot beállítani. Kezdetben az m4a fájlokat kellett átnevezni m4r-re, importálni iTunes-ba, majd szinkronizálni a telefonra, később lett egy módszer erre magán a készüléken a GarageBand használatával, de sosem volt olyan egyszerű, mint az androidos telefonokon.

Most végre úgy döntött az Apple, hogy már nem akarnak az iTunes Store-ból vásárolható csengőhangokkal annyit keresni, így lehetővé tették, hogy bármilyen m4a vagy mp3 fájlt beállíthass, amennyiben az legfeljebb 30 másodperc hosszú.

Ehhez nem kell mást tenned az iOS 26-tól kezdődően, mint letölteni a csengőhangot mondjuk a Fájlok alkalmazásba, majd utána a megosztási panelen rábökni a Használat csengőhangként lehetőségre. (Ez az első bétában egyelőre még “Use as ringtone” formában szerepel, tehát angolul.)

 

Amennyiben van benned egy kis zenei véna, azt is megteheted, hogy a Hangjegyzetek alkalmazással felveszed, ahogy egy hangszeren játszol és utána azt is ugyanúgy be tudod állítani csengőhangnak. A 14 éves énem, aki a Gportálos honlapjára is a saját dobolását állította be háttérzenének, most nagyon boldog lenne.

Sajnos arra továbbra sincs lehetőség, hogy egyedi csengőhangot készíts az Apple Music könyvtáradban elérhető számokból, így ha az Apple online katalógusából szeretnél valami zenét, akkor továbbra is kénytelen vagy 1,29 dollárért megvásárolni egy hivatalos csengőhangot.

Nekem marad továbbra is JustVidMantől a Kokalevél truck a csengőhangom, amit még 10 éve állítottam be az m4r-es módszerrel.

Te milyen csengőhangot fogsz beállítani az iOS 26 megjelenése után?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Oreo reklámzene😀

  2. Eddig sem volt probléma bármely mp3-ból m4r-t készíteni, így a legfontosabb/legkedvesebb 25-30 kontaktnak egyedi csengőhangja volt eddig is. Egyébként szerintem nem legalább 30, hanem legfeljebb (maximum) 30 mp lehet a csengőhang hossza. Csengőhang egy ebből kivágott, 29 mp-es darab: Crazy chicken alarm tone (Chicken Song) Crazy chicken alarm tone

  3. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    igen, az legfeljebb 30 másodperc, a cikkben el volt írva, javítottuk, köszi!

  4. Most, hogy már kb az összes iPhone* ugyanúgy csörög mindenkinél, ez hasznos újítás😅

    *behelyettesíthető bármelyik típussal.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for kristofAcs Avatar for Jadeye Avatar for ef-dani Avatar for ZuboraF

Shopping cart

Hírek, Újdonságok

Webshop

Rendezés
Termék elérhetőség
Ár
- Ft
Bevonat
Csatlakoztatás
Modell
Tárhely
Méret
Tok mérete
Kialakítás
Gyártó
Akciós ár
Szíj anyaga