fbpx Skip to content

Ha ismered a Hearthstone kártyajátékot, mely Azeroth hőseit és szörnyeit vonultatja fel a Magic, vagy a magyar körökben még közkedveltebb Hatalom Kártyái Kártyajáték stílusában, és szeretted, akkor a Legends of Runeterra is tetszeni fog.

Engem elkerült a játék, pedig évek óta a piacon van. Amikor rátaláltam és belenéztem, azonnal nosztalgikus élmény fogott el. Imádtam korábban a Blizzard Heartstone-ját.

Emlékeim szerint nem is voltam benne rossz. Egy druid rash paklival megközelítettem a master rangokat, egy korai játék szezonban. Mégis elengedtem, mert egyre több lett benne azon speciális exkluzív lapok száma, amiket csak PVE (játékos a gép ellen) kihívásokban lehetett megszerezni, némelyiket fizetős tartalmakból. Engem pedig jószerével semmi más nem érdekel a játékokban, csak a PVP (tehát az egymás elleni játék). Lényegtelen, hogy MMORPG, vagy FPS, looter, shooter, ARPG vagy egy ilyen stratégiai kártyajáték, az igazi kihívás mindig a másik ember. Így hát elengedtem, mert egy idő után nem volt esélyem az exkluzív lapokkal telepakolt paklik ellen. Most pedig “tizenX” év után már bele se mertem nézni.

A Legends of Runeterra viszont már azért is érdekelt, mert kíváncsi voltam, mennyire üti meg a korábban jól ismert szintet. Nem okozott csalódást!

Egy újabbnak mondható, 60 fps-t is támogató telefonon ultra beállításokon futnak a szépen kidolgozott effektek, miközben mindig a következő lépésen agyalsz a játék során. Itt a LoL-ból, illetve az abból adaptált siker sorozatból, a Netflixen elérhető Arcane-ből is jól ismert karakterekre építhetjük a paklijainkat. Az alap Ranked módban Goldig eljutva, pár óra alatt összerakott kontroll summoner paklival, alig néhány nap játék után, azt mondhatom, hogy hasonlóan összetett stratégiai játékot nyújt, mint a jóval idősebb versenytársa.

Hogyan működik?

Egy aktuálisan zajló játék során, adott leosztásoknál egymás ellen felsorakoztatott lapok mellett nem csak a lapok ereje számít. Speciális tulajdonságaik tucatjai mellett a “kézben” maradt spellek (varázslatok) egymás utáni kijátszása is befolyásolhatja az elején még egyértelmű végkifejletűnek tűnő összecsapást. Ez pedig minden egyes körben ismétlődik, amíg fel nem őrölik a játékosok egymás lapjait és el nem pusztítja az egyikük a másik 20 pontjával bíró Nexusát.

Ez így nagyjából ugyanaz, mint a HS-ben. Mégis a LoR különbségei és lehetőségei itt határozottan jobbaknak tűnnek, mint ami az emlékeimben él a Hearthstone kapcsán, exkluzív lapok nélkül. Minden létező lap elérhető és legyártható, vagy épp megvásárolható, így a LoR sokkal inkább a “kész” paklik közötti logikai játék, mint a másik. Persze a lehetőségek végtelensége és a sok ezer lap hamar arra készteti a játékost, hogy mások paklijait is kipróbálja. Egy-egy ilyen pakliba 40 lap kerülhet. A játék világa által meghatározott régiók közül pedig maximum 2 zóna lapjai kombinálhatóak. Így nincs igazán két egyforma pakli, inkább csak hasonló, mert egy-egy lapot biztos, hogy adott játékos jobban preferál, mint a másik.

Ha csak játszanál, mert van néhány perc szüneted, akkor a PVE (játék a gép ellen) lesz a kedvenced!

Hogy erről a részéről is említsek pár szót, azt kell hogy mondjam, fantasztikusan szórakoztató. Az ismert hősök itt speciális tulajdonságokkal ruháznak fel egy-egy tucatnyi lapból álló alap paklit, és egy-egy kihívás során, egy ösvényen haladva gyűjtögethetjük össze lapjainkat és egyébb buffjainkat, mire a játék ellen lejátszott partik végén egy befejező Boss paklihoz érünk.

Győzelmeinket a játék az adott hős szintlépéseivel és elérhetővé váló extra hatásokkal, és a hőst erősítő jutalmak megszerzéseivel jutalmazza. Végső soron itt “farmolható” igazán az xp a Battlepass-hoz és a világ régióihoz, hogy elérhessük a zónák lapjainak “kraftolásához” szükséges alapanyagokat, legyen szó standard, rare, epic vagy legendary lapokról.

Konyhanyelve fordítva a PVE fontos ahhoz, hogy minden lapunk meglegyen. Ezekből pedig a saját paklinkat állíthatjuk össze, aztán irány a Ranked. Így itt be is zárult a kör. Elsőre ugyan nehéz játéknak tűnik, de nagyon nagyon jó a bevezető, ami megmutatja az alapokat, és mivel mobiljáték, így mindenki le tudja tölteni saját magának! Próbáljátok ki és küldjétek el hozzászólásban a neveteket, hogy játszhassatok egymással!

Kellemes játékot kívánok!

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Shopping cart