fbpx Skip to content

Az utóbbi időben az Apple több frissítést is kénytelen volt visszavonni valami hiba miatt, de ebből csak az M4-es iPad Pro modellekre megjelent iPadOS 18 volt a mindenki számára elérhető, nyilvános release változat, a másik probléma a HomePod minire elérhetővé vált 18.1 beta 2-vel volt, viszont az így legalább csak a bétázókat érinthette.

A legújabb problémával szintén a bétázók találkozhatnak, ebben az esetben ez a watchOS 11.1 harmadik bétáját jelenti, ami a visszajelzések alapján lefagyó órákat eredményez.

Redditen több hozzászóló is azt írja, hogy az óra gyakorlatilag teljesen lefagy, kényszerített újraindítás (reset) után is pár percen belül megáll rajta minden, még az idő kijelzése sem frissül, és egy újabb újraindítás után is ugyanez jön elő, ha érkezik egy értesítés egy üzenetről.

Egy másik hozzászóló szerint azok számára, akik ebbe belefutottak, áthidalhatja a problémát az, ha egyszerűen letiltják az Üzenetek értesítéseit az órán.

Az Apple Watch esetén a felhasználóknak maguknak nincs lehetőségük a bétát visszaállítani a mindenki számára elérhető, nyilvános release verzióra (de igazából korábbi béta buildre sem), és az órához nincs bárki számára megvásárolható adatkábel és IPSW sem. Ezért bármi probléma esetén jelenleg az egyetlen megoldás az órát leadni egy hivatalos szervizpartnernél, akiknek egyébként az Apple szintén nem adott jogosultságot az órák szoftveres helyreállítására – így minden esetben az európai szervizközpontba kell továbbküldeniük az adott órát, ami így oda-vissza pár napos átfutást jelent. (Ugyanez külföldön egy Apple Store-ban ugyanakkor adott esetben akár a helyszínen megvárható dolog is lehet.)

(Borítókép: AppleInsider)

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for gunar gunar says:

    Nálam eddig csak annyi, hogy kicsit akad itt-ott, remélem nem lesz rosszabb. (S7)

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for gunar