Noha a húzd le a frissítéshez gesztusa – amikor fentről lefelé lehúzzuk a kijelző tartalmát, majd elengedjük – már évek óta elérhető több appban is, például a Mailben, a Safariban vagy az App Store-ban a Frissítések esetén, a Szoftverfrissítés menüpont viszont nélkülözte ezt, pedig ott aztán igazán kézenfekvő kellett volna legyen.
A frissítés újbóli ellenőrzéséhez ugyanis vissza kellett lépni a Beállításokban, majd pedig újból belépni a Szoftverfrissítésbe, várni pár másodpercet, hogy talál-e frissítést, és ezt ismételni újra és újra, amikor épp vártuk, hogy végre feldobja az újabb verzió letöltésének lehetőségét a készülékünk. Az iOS 17-tel viszont az Apple betette a lehúzás a frissítéshez gesztust a Szoftverfrissítés menüpontba is.
A húzd le a frissítéshez már az iOS 17 első bétájában elérhetővé vált, így most már sokkal kényelmesebb újra és újra rákeresni egy újabb béta buildre, mikor azt az Apple elérhetővé teszi.
Ehhez semmi egyebet nem kell tennünk, mint a Szoftverfrissítés menüpontban fentről lefelé húzni a kijelző tartalmát, majd elengedni:
Ez a gesztus azoknak teszi majd kényelmesebbé a frissítés keresését, akik szeretnek azonnal frissíteni, amint az Apple kiad egy újabb frissítést.
Igazából valahol érdekes, hogy miért csak most került be ide is ez az opció, mikor már az iOS 6 óta megtalálható a Mailben, de mindenképpen egy hasznos kényelmi változás.
Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.