fbpx Skip to content

Múlt héten a DSCC elemzője, Ross Young felfedte, hogy információi szerint milyen nagy újításokra lehet számítani az iPhone kijelzője kapcsán az elkövetkezendő években.

Jóslatából megtudhatod, hogy meddig kell várni a dinamikus sziget eltűnésére, és azt is, hogy mikortól lesz ProMotion kijelző a nem Pro iPhone-okban. Nézzük meg két felsorolását!

Ross Young már bizonyított kiszivárogtató, hiszen tavaly januárban megjósolta, hogy az Apple le fogja váltani az iPhone tetején található félszigetet, csak a dinamikus sziget szoftveres oldalát nem tudta akkor még: Ross Young: az iPhone 14 Pro kamerasziget nélkül, kétlyukú kialakítással érkezhet.

Na és akkor az iPhone Pro-k története előreláthatólag, ha semmi se szól közbe:

  • 2023-ban és 2024-ben marad a jelenlegi dinamikus sziget,
  • 2025-ben a Face ID-hoz szükséges érzékelők a kijelző mögé költöznek és csak a kamerának marad egy kivágás a kijelzőn,
  • A következő design váltást 2027 ősze fogja hozni, amikor a kamera is a kijelző mögé bújik és végre megszületik az a telefon, ami csak teljesen kijelző lesz szemből.

Miközben telefonjaink hátlapjaiból egyre durvábban áll ki a kamera, addig szemből egyre letisztultabbak, és úgy tűnik, hogy 2027-ben ér véget a harc, amikor is már minden érzékelő és kamera a kijelző mögé lesz rejtve.

A “sima” iPhone modellek története kicsit szomorúbb, ott csak szépen lassan szivárognak le az újítások a Pro modellekből:

  • 2023-ban és 2024-ben megjelenik a dinamikus sziget, de nem lesz mindig aktív kijelző és ProMotion sem,
  • 2025-ben és 2026-ban marad a dinamikus sziget, de lesz mindig aktív kijelző és ProMotion is,
  • 2027-ben a kijelző mögé költözik a Face ID, de megmarad a kamerának szánt kivágás.

Így, hogy már ezeket tudod, átgondoltan hozhatod meg a döntést, hogy melyik évben és melyik iPhone-ra fogsz váltani.

Szerinted mennyire pontosak Young előrejelzései?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. hova lett a hozzaszolok gimb a cikkek alol?

  2. Hat ez eleg gaz, nagyon gyorsan rugjak ki tim cook-t, 2028?! komolyan?!
    mikor mar a tobbi gyarto reg megoldotta.
    Meg mar a 10k ft-s teloban is 120hz-s kijelzo van.
    Nem, nem vagyok android fan sot, de ez akkor is gaz.
    Kapjak be…
    Ennek az lesz a vege, hogy mindenki a tavalyi pro model-t fogja venni az uj sima iPhone ara alatt es majd nezhetnek miert nem sikeres az a model.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for rihekopo79 Avatar for Szifon Avatar for farkas63