fbpx Skip to content

Az Apple végre bejelentette, hogy hamarosan minden Apple Music előfizető számára elérhető lesz a szolgáltatás egy új fűszerezése, mely egy különálló alkalmazás formájában a klasszikus zenék kedvelőinek életét könnyíti majd meg.

Ez abszolút nem ért senkit sem meglepetésként, hiszen minden arra utalt, hogy ez az alkalmazás hamarosan meg fog érkezni. Nézzük meg, hogy mit fog tudni!

Az egész 2021-ben kezdődött, amikor az Apple megvásárolta a Primephonic alkalmazást, ami egy kifejezetten a klasszikus zenékre koncentráló zenelejátszó volt. Ezután tavaly tavasszal az iOS 15.5 bétájában már említésre került az “Apple Classical” és utána sok különböző bétában feltűnt a kifejezés, legutóbb épp múlt héten, az iOS 16.4 második bétájában.

Az Apple az alábbi funkciókkal szeretné új szolgáltatásuk felé terelni a klasszikus zenék kedvelőit:

  • az Apple Music Classical lesz a világ legnagyobb klasszikus zenei gyűjteménye, több mint 5 millió különböző számmal és egyedi kiadásokkal
  • több ezer exkluzív album
  • lehetőség lesz zeneszerző, előadóművész, karmester vagy épp katalógusszám alapján keresni
  • több ezer térhatású felvétel
  • minden szám a lehető legjobb hangminőségben érhető el (akár 192 kHz/24 bit Hi-Res Lossless)
  • teljes és pontos metaadatok a számok beazonosításához
  • több ezer előadói és szerkesztői jegyzet, beleértve zeneszerzői életrajzok, kulcsok leírásai és egyéb információk

A 9to5Mac csinált egy rövid összefoglaló videót az alkalmazás funkcióiról:

Ha szeretnél biztosra menni, hogy március 28-án azonnal meglegyen neked az Apple Music Classical, akkor az App Store-ból már most felkerülhetsz a várakozók listájára ide bökve.

[appstore id=”1598433714″]

Sajnálatos hír, hogy az alkalmazás egyelőre csak iOS-re lesz elérhető, így az iPadOS és macOS felhasználók sajnos kénytelenek lesznek várni még arra, hogy az Apple nagyobb képernyőkre is optimalizálja a klasszikus zenehallgatás élményét.

Az elérhető információk alapján az Apple Music Classical a már meglévő Apple Music előfizetéssel hallgatható majd, tehát nem kell majd még külön előfizetni erre is.

Én nem mondanám magam igazán nagy klasszikus zene rajongónak, de kíváncsi vagyok a véleményedre.

Te várod már, hogy elinduljon az Apple Music Classical?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok