fbpx Skip to content

Az iPhone 14 Pro egyik nagy újítása volt, hogy a korábbi szenzorszigetet leváltotta a dinamikus sziget, ami feldobja a kijelző tetején lévő kamera kivágást és közben hasznos funkcionalitást is nyújt.

Már a bemutatót követően pár napon belül lettek tákolt alkalmazások a Google Play Áruházban, de egészen idáig kellett várnunk arra, hogy egy gyártó elég merész legyen, és az Apple újítását teljesen lemásolja és sajátjaként adja el. Ez a dicső gyártó pedig a kínai Realme lett.

A Realme alelnöke, Madhav Sheth Twitteren osztotta meg, hogy új telefonjukba sikerült lemásolniuk a dinamikus szigetet:

Imádom a Realme mini-kapszula funkcióját az új C-szériás okostelefonunkon.

A tweetet persze azóta törölte, de az infó már “kiszivárgott”, így láthatjuk a dinamikus szigetet, illetve pardon: mini-kapszulát.

Persze ha Sheth nem osztja meg ezt a tweetet, akkor is kiszivárgott volna a funkció az OnLeaks Twitter oldalnak köszönhetően:

Persze mindenféle szivárgás nélkül is lehetett sejteni, hogy a Realme ilyesmin munkálkodik, ugyanis tavaly szeptemberben megosztották ezt a képet:

Milyen a te álomszigeted?

Sokan már ebből arra következtettek, hogy a saját dinamikus szigetükön dolgoznak és azoknak, akik ezt tippelték, most igazuk lett.

Sheth tweetje és az OnLeaks által megosztott animáció is csak a töltés jelzést fedi fel, így nem tudjuk még, hogy mikre fogja használni a Realme szoftvere a mini-kapszulát, de remélhetőleg azért nem csak ennyit fog tudni.

A Realme az Oppo leányvállalata, így simán előfordulhat, hogy ha a Realme új, C-szériás telefonján ez egy népszerű újítás lesz, akkor más Oppo vagy épp OnePlus telefonokba is bekerülhet majd.

Te hogy állsz hozzá, amikor egy androidos gyártó így lemásolja az Apple fejlesztését?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for gunar gunar says:

    Megint ez az örökös koppintás a másikról, amiket a megjelenésekor pedig lehurrogott a jónép. Annyira rossz, hogy ezt is majd kb mindenki másolni fogja mint az első szigetet, amibél droidon mára csak egy pötty maradt?

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    igen. de hát ez várható volt, főleg azok után, ahogyan ment rá a fanyalgás.

  3. Mindenki másol, kölcsönöz. Ha gondolod hívhatjuk lopásnak is. Mindkét oldal csinálja, így mi ebben a különös?

  4. Avatar for gunar gunar says:

    Az amit leírtam, hogy le van hurrogva konkrétan a dolog ahogy az első is volt amikor megjelent. Majd mégis mindenki kb utánozta és akkor már jó volt az embereknek. Visszafelé ez azért nem így műxik, az Apple amit átvesz, másol, “lop” (bár ezt nem nevezném lopásnak) az hosszas felhasználói kérések eredménye többnyire.

  5. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    itt is lehet, hogy sok androidos felhasználó könyörgött ennek a lemásolásáért – mondjuk biztosan nem azok, akik mindenre csak azonnal fanyalognak, amit az Apple bemutat, legyen az bármi.

  6. Avatar for gunar gunar says:

    Persze bármi is lehet az indok, de szvsz kíváncsiak ha ők elsőként lemásolják, az milyen tetszést v nemtetszést vált ki a felhasználóikból és növeli-e esetleg az eladásaikat. Sokat nem bukhatnak ha nem jön be, mert egy főfrissítéssel kijavítják és kész, lehet meg is van az alap verzió, hiszen az is emeli a szintjüket, ha azonnal tudnak reagálni az igényekre.

  7. Avatar for pAnk pAnk says:

    A júzerek hurrogtak, a másolást a gyártó csinálja, ne keverjük a kettőt.

  8. Inkább a totális eltüntetésén kéne dolgozni. Xiaomi tök jól megcsinálta a 9T pro-nál, öröm volt ránézni, hogy nincs ott semmi, most meg egyre nagyobbak lesznek. Remek… :smiley:

  9. Avatar for gunar gunar says:

    Azért ha az annyira jó is lett volna, a mai napig ezt másolná mindenki, de az mini kis motoros fiók, elég nagy hiba faktor lehet, hiszen ők is abbahagyták a következő generációkon ahogy tudom. Arról nem is beszélve, hogy abban az Apple F-ID -ját meg sem közelítő dolgok voltak integrálva. Nem tudom az naponta hány alkalommal kellett, de ha annyiszor mint egy intenzív használat mellett a F-ID, akkor kíváncsi lennék mennyi ideig bírná szegény. Az a tippen szerint inkább érdekes mint stabil megoldásnak bizonyult.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Roadside Avatar for Szifon Avatar for ahorvathkaroly Avatar for pAnk Avatar for Jadeye Avatar for gunar