Hosszú várakozás után itt az új Mac mini M2 és M2 Pro chipekkel

2020 novemberében a Mac mini kapta meg először az M1 chipet, így bőven itt volt már az ideje, hogy az Apple frissítse a gépet.

És ez aztán frissítés lett a javából! A masina M2 és M2 Pro chippel is választható, ráadásul az Egyesült Államokban csökkent is az ára. Nézzük meg az újításokat!

Külsőre a Mac mini továbbra is azt a klasszikus külsőt viseli, amivel az Apple még 2018-ban állt elő, de ami működik, azt nem érdemes elrontani. Belsőre azonban bekerült a “bestiális” M2 chip és most először Pro chippel is választható a Mac mini.

Az M2 ugyanúgy 8 magos, mint az M1 (4 nagy teljesítményű és 4 energiatakarékos mag), de 8 helyett 10 GPU mag került bele és a memória sávszélessége is 100 GB/s-re nőtt.

A legerősebb Mac minit lehetővé tevő M2 Pro azonban az igazi sztár ebben a történetben, az ugyanis 12 magos, ami 8 teljesítményre és 4 energiatakarékos felhasználásra optimalizált CPU magból áll.

Memória terén is jobban kihúzható a Mac mini. Az M1-es változat 8 vagy 16 GB RAM-mal volt megvásárolható, most azonban 24 GB a csúcs a sima M2-nél és az M2 Pro chippel szerelt variáns akár 32 GB RAM-ig is konfigurálható vásárláskor.

Tárhely terén is történt előrelépés az M2 Pro-val szerelt Mac mininél, ott ugyanis a 2 TB helyett akár 8 TB-os SSD is konfigurálható.

Több kijelző is csatlakoztatható az új Mac minire. Az M1-es variáns 1 Thunderbolt és 1 HDMI kijelző meghajtására volt képes, de az új M2-es variáns simán boldogul akár 3 kijelzővel a következő felállásban: 2 darab 60 Hz-es 6K kijelző Thunderbolt csatlakozással + 1 darab 4K kijelző 60 Hz-es képfrissítéssel HDMI-n keresztül.

Ha inkább 1 darab kijelző kell, de az jó nagy felbontással, akkor is segítségedre lehet az új Mac mini, ugyanis akár 8K/60Hz vagy 4K/240Hz kijelző meghajtására is képes.

Az Egyesült Államokban a Mac mini ára 699 dollárról 599 dollárra csökkent, oktatási szektorban pedig 499 dollárért is megvásárolható.

Itthon is csökkent némileg az ára, 339.990 helyett 299.990 forintért vásárolható meg a legkisebb Mac mini. Ez egy fantasztikus vétel lehet sokak számára, főleg így, hogy a háromszázezres lélektani határ alá esett.

Amiről még érdemes lehet szót ejteni, az az M2 Pro-val szerelt Mac mini, ami 649.990 forintról indul és azok számára nyújthat egy alternatívát, akiknek a Mac Studio 999.990 forintos ára kicsit meredek, de több teljesítményre van szükségük, mint amit a sima M2 nyújtana.

Végezetül nézzük meg az Apple videóját, ahol bemutatják az M2 Pro és M2 Max chipeket, az új MacBook Pro családot és természetesen cikkünk tárgyát, az olcsóbb és jobb Mac minit:

Ha nem spórolnék most lakásfelújításra, lehet, hogy komolyan elgondolkodnék az új Mac minin, mert szerintem nagyon jó ajánlat lett.

Neked hogy tetszik az M2-es Mac mini?

AppleCare+

Szoktuk mondani, hogy a legjobb Apple biztosítás az AppleCare+. Hazánkban nem vásárolható meg hivatalosan, de külföldi beállításokkal, címmel és bankkártyával itthonról is simán megköthetjük. Igazából ez a lehető legjobb biztosítás, mert 100%-osan eredeti alkatrészt kaptok javításkor, illetve az Apple Watch-nál és AirPods-nál minden esetben az egész készüléket cseréli az Apple, tehát hibázni sem tudtok.

Ebben a cikkben részletesen leírtuk, hogy hogyan tudjátok megkötni saját magatoknak az AppleCare+-t, de ha nincs külföldi bankkártyátok és címetek, akkor mi is nagyon szívesen megkötjük nektek külön díjért cserébe. Ezt az elmúlt években hoztuk el nektek, hogy a lehető legjobb biztosítást tudjátok megkötni az Apple terméketekre. Az AppleCare+ kizárólag a vásárlástól számított 60 napig köthető meg! Amennyiben a mi segítségünkre van szükségetek, írjatok egy emailt a hello@szifon.com-ra a készülék megjelölésével és tájékoztatunk titeket a részletekről!

Ezek még érdekelhetnek:


Népszerű hozzászólások

  1. expa says:

    “Neked hogy tetszik az M2-es Mac mini?”
    Nem tetszik.
    Ebből egy értelmes konfiguráció 1.200.000 Ft.
    Köszi, nem kérjük…

  2. jimbimx says:

    Igen…
    magam is úgy gondolom hogy a plusz dolgok darabonkénti 100000Ft-os plusz költsége kicsit sok.
    Ha nem így lenne, érdekes lehetne.

  3. Jadeye says:

    a plusz dolgok teljesen más gyártású processzort igényelnek minden esetben, mert ugye a RAM is a processzorba van integrálva, ami így a különbözőségek miatt drágítja a folyamatot.

  4. Az eddig is ennyi volt sajnos az áremelés óta, de előtte sem volt olcsó, ha jól emlékszem 80.000 Ft-onként lehetett felfele ugrálni.
    Én erre vártam több mint 2 évet és inkább azon vacillálok, hogy megéri e a Pro azt a +150.000 Ft-os felárat?!
    Nekem inkább a Studio Display 760.000 Ft-os ára sok :frowning:

    Ha valaki tud elfogadtható szintű 27"-os kijelzőt 4K felbontással, kérem ne tartsa magában!

  5. alali says:

    Épp most néztem én is az apple.com-on :blush:

  6. Szegény Mac mini. Egyszer besorolják alsó kategóriába egyszer meg föl uppolják. De én így szeretem. Mindig megveszem. Már lassan egy éves lesz az M1 amit használók nem érzem a váltás szükségességét.

  7. Amúgy Dani kollégával mindig arra jutunk az M1 továbbra is megfelel nekünk :slight_smile:

  8. jimbimx says:

    Amióta megvan az M1-s minim, nem nézegetem, hogy mit kellene bővíteni mit kellene venni, megy mint állat. Pedig alapkiépítésű! :slight_smile:

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!