fbpx Skip to content

Az Apple Books (Könyvek) szolgáltatáson csendesen megjelent egy új katalógus, ahol olyan, angol nyelvű hangoskönyvek találhatóak, amiket nem valódi ember olvasott fel, hanem egy mesterséges intelligencia.

2022-ben a hangoskönyvek piaca 25%-ot nőtt, egy 1,5 milliárd dolláros bizniszről beszélhetünk, ami 2030-ra akár 35 milliárd is lehet elemzők szerint, ezért érthető, hogy az Apple miért akar előnyre szert tenni. De hogy jön itt képbe a mesterséges intelligencia?

Az Apple eredetileg tavaly november közepén akarta elindítani a gépi tanulással “felokosított” hangoskönyveket, de a Meta elbocsátásai és Elon Musk Twitterrel kapcsolatos malőrjei miatt visszafogták magukat idáig.

A hangoskönyvek leírásában azt találhatjuk, hogy “emberi narrátoron alapuló digitális hang által narrálva” és ez teljesen pontos leírás. Az Apple nem most kezdte ezt a projektet, hanem több hónappal ezelőtt, amikor független kiadókat kerestek meg lehetséges partnerekként és narrátorokat gyűjtöttek össze.

A narrátorokkal ezután titoktartási szerződést írattak alá és megnyugtatták őket, hogy a rajtuk alapuló digitális hangokkal felmondott könyvek eladásaiból részesedéseket fognak kapni.

Amikor először olvastam erről, elég szkeptikus voltam, hiszen Siriből indultam ki, de itt valami egészen elképesztőt tudott letenni az asztalra az Apple. Ha nem hiszel nekem, hallgasd meg “Madisont” az Apple oldalán.

“Jackson” már kicsit gépiesebb, de még mindig teljesen élvezhetően olvassa fel a könyvet. Elképzelhető, hogy ha nem tudnád, hogy egy mesterséges intelligencia olvassa fel, akkor azt hinnéd, hogy csak másnapos volt a narrátor.

A végeredmény azért tud ilyen jó lenni, mert az Apple nem csak felolvastatja egy gépi hanggal az előtte lévő szöveget, hanem egy olvasó kézzel megjelöli az összes mondatot, hogy hogyan kell hangsúlyozni. Szóval azért bőven van még emberi munka is ebben, de sokkal kevesebb, mintha egy narrátornak kéne felmondania, illetve jelenleg csak angol nyelvű könyvek esetén érhető el.

Jelenleg egy hangoskönyv elkészítése a kiadónak több hetébe is telhet és akár több ezer dollárba kerülhet. Az Apple megoldása ennek a töredékébe kerül.

A cupertinói vállalat épp ezért magabiztos az új technológia sikerében és egy frissített aloldalukon arra hívják fel a figyelmet, hogy az Apple Könyvek szolgáltatásba mennyivel jobban megéri feltölteni a könyveket, mint mondjuk az Amazon Kindle Direct Publishing segítségével.

Egy biztos, hogy a Spotify és az Amazon valamilyen válasszal fog előállni az Apple legújabb döntésére, hiszen a múltban is kritizálták már az Apple lépéseit a hangoskönyv piacon.

A mesterséges intelligenciával felgyorsított hangoskönyv előállítással az Apple könnyen előre törhet, de ez rengeteg kérdést felvethet hosszútávon, valamint kétségtelen, hogy az iparágra nagy hatással lesz.

Te szereted a hangoskönyveket? És ha igen, el tudnád fogadni, hogy nem egy valódi ember olvassa fel őket?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok