fbpx Skip to content

Az Apple kedden az új iPadek mellett egy frissített Apple TV modellel is előrukkolt.

Az új Apple TV-be jobb chip került, mint a 10. generációs iPadbe és most először két különböző felépítéssel is megvásárolható, valamint végre USB-C-s lett a Siri Remote távirányító. Nézzük meg az újításokat!

Szinte senki se számított rá, hogy az Apple idén frissíteni fogja az Apple TV-t, ugyanis alapvetően nincs megszokott frissítési üteme a “fekete doboznak”.

Az első 4K-s modellt 2017 szeptemberében dobta a piacra a cupertinói vállalat, melyet először majdnem 4 évvel később, tavaly áprilisban frissítettek. Ezek után a másfél éven belüli frissítés egészen megdöbbentő.

Ami még borzolhatja a kedélyeket, hogy az Apple A15 chipet tett az új Apple TV-be, miközben az új, 10. generációs iPadbe csak A14 került. Ez egy jelentős ugrás az előző modellben lévő A12-höz képest.

Ez az új chip lehetővé teszi a HDR10+ tartalmak lejátszását, valamint gyorsabbá is teszi az Apple TV-t.

Hardveres szinten újítás még, hogy megjelent egy Ethernet csatlakozó nélküli modell is a palettán: ha szükséged van Ethernet csatlakozóra, akkor 71 990 forint helyett 79 990-et kell a kasszánál hagynod és akkor olyan Apple TV 4K-t kapsz, amin lesz. Ez a változat ráadásul 128 GB-os tárhellyel rendelkezik, vagyis még több tartalom fér rá.

Az előző generációs Apple TV távirányítója Lightning-csatlakozóval rendelkezett, így iPhone-od töltőjével tudtad tölteni, mostantól azonban USB-C van rajta, vagyis az új iPaded vagy Mac-ed töltőjét kell elővenned, ha lemerülne.

Na jó, ez egy kis rosszmájúság volt részemről, természetesen az USB-C óriási előrelépés és csak remélhetjük, hogy ez az előszele annak, hogy az Apple szépen lassan mindenhol átvált az egységes csatlakozóra.

Neked hogy tetszik az új Apple TV 4K?

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!

Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.