fbpx Skip to content

Marques Brownlee alias MKBHD is górcső alá vette az új, M2 chipes MacBook Air modellt, amelyről YouTube csatornáján osztotta meg tapasztalatait. A júniusban bejelentett laptop július 15-től vált elérhetővé a felhasználók számára. Nagy várakozás előzte meg az Apple új, passzív hűtéses gépének az érkezését, hiszen ahogy mi is írtunk róla, az M2 chipes MacBook Pro 13″ egy sokak számára értelmezhetetlen kategóriát képvisel.

Több, mint egy frissítés. Ez a videó alcíme, melyben Brownlee elégedettségének ad hangot design és teljesítmény tekintetében, kiemelte továbbá az akkumulátor üzemidejét, ami meglátása szerint kiemelkedő. Hozzátette, hogy bár az éjfekete szín gyönyörű, könnyen gyűjti az ujjlenyomatokat és a karcokat is, emiatt nem árt jobban vigyáznunk rá.

Brownlee szerint az új design minden szempontból jobb:

Az Apple becsületére legyen mondva, hogy többnyire mindent megváltoztattak és frissítettek az előrelépés érdekében. A forma korábban ék alakban elkeskenyedett, így vékonyabbnak tűnt a széleken, azonban most végig 11 milliméter vastag, ami valójában összességében vékonyabb, és nagyon szeretem így. Ez egyike azoknak a formáknak, amelyeket úgy érzem, hogy bárhová magammal vihetek, valóban ultra hordozható.

Elmondta, hogy az akkumulátor megnövelt kapacitása azt jelenti, hogy soha nem kell arra gondolnunk, hogy egy nap felénél töltőre kell dugnunk az eszközt. Az Apple által közölt 15 óra állítólagos web böngészés Marques számára egy teljes munkanapot jelentett, és a nap végére még 20% töltöttség maradt is benne.

Meglátása szerint a két USB-C port ugyanazon oldalon való elhelyezése változhatott volna, az új éjfekete szín azonban lenyűgözte. Ez a szín tulajdonképpen egy nagyon-nagyon sötétkék, és teljesen megváltoztatja ezt a kék színét a környezettől függően, amelyben éppen tartózkodik a MacBook Air. Ha úgy esik rá a fény, kéknek tűnhet, de bizonyos környezetben csak úgy néz ki, mint egy matt fekete laptop.

Két dologgal kapcsolatban azonban aggályait fejezte ki:

Sokan már elmondták a korai tesztekben, ez egy abszolút ujjlenyomat-mágnes és igazuk volt. Amikor elkezded használni, attól a pillanattól fogva gyűjti őket és lehetetlen tisztán tartani. De ezen felül van néhány tartóssági aggály. A trackpad környezetének normál kopása rendben van. Amit a pár héttel ezelőtti teszteken láttunk, azok a problémák az USB-C és a MagSafe portok körül voltak. A sokszori csatlakoztatásokkal megkarcolhatjuk a felületet, amely ezen a sötét verzión sokkal szembetűnőbb, mert alatta előtűnik az alumínium eredeti, ezüst színe.

MKBHD Twitter és Instagram csatornáján sokan kíváncsiak voltak arra is, hogy milyen teljesítményt nyújt a megújult MacBook Air, a szintén M2 chippel érkezett, ventillátorral ellátott MacBook Pro 13,3″ modellel szemben. Marques a tesztek során elcsodálkozott, hogy mennyire kicsi a különbség a két modell között. Persze ez csak addig igaz, míg az Air el nem éri a kritikus hőmérsékletet, hiszen utána a rendszer csökkenti a teljesítményét:

A rövid, pörgős dolgokban remekül lépést tart a MacBook Pro-val. Teljesítményükben nagyon hasonlóak a rövid, ismétlődő gyors dolgokkal, akár néhány percig is. De egy bizonyos ponton, hosszan tartó terhelés mellett, a MacBook Air annyira felforrósodik ventilátor nélkül, hogy vissza kell fojtani a teljesítményt. Hol van ez a pont? Kipróbáltam néhány alkalmazással és kiderült, hogy ez a pont valahol öt perc környékén van. Ez elég rövid időnek tűnhet, de ha belegondolunk, nagyon tartós terhelés. Egy fotószerkesztés, kódolás vagy egy kétperces benchmark nem tudja megmutatni ezt a különbséget. Valós, életszerű dolgokkal teszteltem, mint például a videó szerkesztés és ezek exportálásai amikor a háttérben futnak 5, 10, 15 percig, akár játék közben is. Ezek a dolgok az összes magot egyszerre, több percre leterhelik. Ezek tesztelik igazán a MacBook Air erejét.

Ahogy azt már többen is jelezték a korai tesztekben az M2 MacBook Pro 13.3″ modelleknél, Brownlee sem ajánlja professzionális felhasználóknak az alapmodell megvételét az SSD sebessége miatt. Memória tekintetében pedig, az időtállóságot is szem előtt tartva célszerű lehet 16 GB-ot belepakolni.  Így máris 850 000 Ft-ot mutat az összesítés az M2 MacBook Air esetében. Egy kis felárral (+140 000 Ft) viszont már a 14″ colos MacBook Pro modellt is megkaphatjuk, ahol 3 db USB-C, HDMI port és beépített kártyaolvasó is van a gépen.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Jó, hogy mindenhol le van írva, hogy az 512-es verziót vegye mindenki, meg hogy az időtállóság miatt a 16GB-os verziót.

    A 600K-s gép így “csak” 800K lesz. Persze fontoljuk meg, hogy innen már “csak” kevesebb mint 200K és megvan a 14-es pro.

    Holott szerintem a többségnek maximálisan elég az alap is.

    Azt gondolom, ha valaki értelmes kompromisszumot akar kötni és semmiképp nem elég az alap, akkor maximum az 512-es verzióra érdemes befizetni.

    Nyilván a “pro” felhasználó pontosan tudja, hogy milyen szoftvereket használ, leteszteli, vagy megnézi azok viselkedését és tud döntést hozni.

    Az m2-es verzió bejelentése előtt hivatalos helyről lehetett 350-ért M1-et venni. Az volt jó vétel.

  2. Avatar for bcsi bcsi says:

    Csak mint lehetséges opciókat írtam bele a cikkbe az említett gépeket. Nyilván mindenki a pénztárcája alapján dönti el, neki mi fér bele. Szerintem a 8 GB RAM a mai világban nagyon vékony, a tesztekben pedig kritizálták a 256 GB SSD modell sebességét, emiatt javasoltam a 16GB/512GB modellt. “Forrasztott” világ van almáéknál, így előre kell gondolkodni. Tudom, rengeteg pénz a 800k is, de 14" Pro esetében már van kártyaolvasó és HDMI port. Anno a négy USB-C aljzatos gépemhez nagyon sokat adtam ki adapterekre. Ha így számolom, már nem 200k a különbség. (peace és köszi, hogy olvasol bennünket)

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for kleinguru Avatar for bcsi