fbpx Skip to content

Az Apple a WWDC-n bemutatta az iPadOS 16-ot, ami a szokásoknak megfelelően ősszel fog érkezni, de a fejlesztők már letölthetik az első béta verziót, a nyilvános béta pedig júliusban fog érkezni.

Az iPadOS 16 esetén az Apple 15 főbb kategóriát emelt ki újdonságként, de ezeken túl rengeteg egyéb érdekesség is érkezik az új rendszerrel. Nézzük, mit ír az Apple az iPadOS 16-ról!

Elképesztő tudás. Egyedülálló iPad‑élmény.

Az iPadOS 16 újdonságaival több mindenre leszel képes, mint eddig bármikor. Megoszthatsz tartalmakat és tarthatod a kapcsolatot azokkal, akik fontosak számodra. Felturbózhatod a produktivitásod. Az appok rendszerszinten intuitívabbak, jobban személyre szabhatók és sokoldalúbbak.

Fotók

Megosztott iCloud-fotókönyvtár

Egyszerűbben, egy helyen oszthatsz meg fotókat és videókat akár öt családtagoddal, így együtt tehetitek teljessé a közös emlékek gyűjteményét.

A családtagok egyetlen megosztott iCloud-fotókönyvtárban bármikor hozzáférhetnek az összes felvételhez – azokhoz is, amelyeket nem ők készítettek vagy szerkesztettek.

Tele megosztási lehetőségekkel

Új megosztott fotókönyvtár létrehozásakor megadhatod, hogy meglévő fotóid közül az adott dátum óta vagy az adott emberekről készült képek kerüljenek bele. Miután létrehoztad a fotókönyvtárat, a Kamera appból közvetlenül oszthatsz meg benne felvételeket, sőt azt is beállíthatod, hogy automatikusan megossza a fotókat mindazokkal, akikkel korábban már megosztottad a fotókönyvtárad és épp a közeledben vannak. Az Önnek kategóriában pedig intelligens javaslatok segítenek eldönteni, hogy hozzáadj‑e egy új fotót a megosztott könyvtárhoz.

Mindenkinél szinkronban a szerkesztések és változtatások

A megosztott fotókönyvtár minden közreműködője hozzáadhat új fotókat, valamint szerkesztheti és törölheti a meglévőket. A kedvencek, a képfeliratok és a kulcsszavak is szinkronizálódnak a tagok között, így ha egyikőtök rendszerezi a gyűjteményt, azzal a többieknek is megkönnyíti a keresést.

Üzenetek

Az üzenetküldés újraírva

A nemrég elküldött üzeneteidet mostantól átírhatod vagy akár teljesen vissza is vonhatod. Az üzenetek az elküldésük után 15 percig szerkeszthetők vagy vonhatók vissza.

És már megjelölheted olvasatlanként azokat az üzeneteket, amelyekre nem tudsz azonnal válaszolni, de később mégis szeretnél.

SharePlay az Üzenetekben

Nézzétek együtt a barátokkal a kedvenc sorozatotok legújabb részét vagy hallgassatok közösen egy új számot, miközben csetel­hettek róla az Üzenetekben. Mivel a lejátszásvezérlők is megosztottak, mindenkinél szinkronban marad a lejátszott tartalom.

Sokoldalúbb csapatmunka

Már jegyzeteket, preziket, emlékeztetőket, Safari-lapcsoportokat és egyéb tartalmakat is megoszthatsz az Üzenetekben, ahonnan azonnal bele is vághattok a közös munkába. A beszélgetésben láthatod, ha valaki módosított egy megosztott projektet, és közvetlenül abból az appból veheted fel a kapcsolatot a többiekkel, amelyikben éppen dolgozol.

Mail

Továbbfejlesztett keresés

A keresés pontosabb és átfogóbb találatokkal szolgál, sőt már azelőtt ad javaslatokat, hogy elkezdenél beírni valamit.

Új levelezési funkciók

Egyszerűen visszahívhatsz egy éppen kiment e‑mailt, későbbi időpontra ütemezheted az üzeneteid elküldését, és emlékez­tetőket állíthatsz be, hogy később reagálj egy levélre, vagy hogy visszatérj rá. (Szerkesztői megjegyzés: a Küldés visszavonása funkció csak az elküldés utáni 10 másodpercben áll rendelkezésre – szóval ez gyakorlatilag egy 10 másodpercig késleltetett küldés, nem pedig egy már kiküldött levél percekkel későbbi visszahívása.)

Az e‑mailekben már formá­zott linkeket is használ­hatsz, így még több részlet derül ki belő­lük egy szempillantás alatt. Ha pedig elfelejtenél egy mellékletet csatolni vagy egy címzettet megadni, a Mail észreveszi, és rá­kérdez, hogy szeretnéd‑e pótolni a hiányzó dolgokat. A funkció angol nyelven (Ausztrália, Egyesült Államok, Egyesült Királyság, India, Kanada és Szingapúr) érhető el.

Safari és jelkulcsok

Védettebb bejelentkezés a jelkulcsokkal

A jelkulcsok egy újfajta, végpontok között titkosított bejelentkezési módot kínálnak, amely védett az adathalász támadásokkal és adatszivárgással szemben. Ezzel bármelyik közismert kétfaktoros hitelesítési rendszernél biztonságosabbak – és nem csak Apple eszközökön használhatók.

Megosztott lapcsoportok

Közvetlenül a Safariból oszthatod meg böngészőlapjaidat és könyvjelzőidet, küldhetsz üzeneteket és indíthatsz FaceTime-hívásokat. Akár a következő utazásotokat tervezitek a barátokkal, akár kanapékat nézegettek a pároddal, az összes lapot megoszthatod egyetlen helyen. Ha pedig ők is találnak valami jót, hozzáadhatják a csoporthoz a saját lapjaikat.

Stage Manager

Bemutatkozik a Stage Manager

A multitasking új formája, mellyel minden pikpakk fog menni. Az appokat bármekkorára átméretezheted.

És először az iPaden: több egymást átfedő appot egyetlen nézetben is megjeleníthetsz.

Váltás az alkalmazások között

Könnyedén, egyetlen koppintással, illetve – ha egeret vagy érintőpadot használsz – kattintással válthatsz az alkalmazások között.

Alkosd meg a tökéletes munkakörnyezeted

Adott feladatokhoz vagy projektekhez különböző alkalmazás-csoportokat adhatsz meg, és a saját igényeid szerint rendezheted, méretezheted vagy átfedésbe hozhatod őket.

Külső kijelzők támogatása

A Stage Managerrel egy akár 6K felbontású külső kijelzőt is párosíthatsz iPad Pro-dhoz vagy iPad Airedhez.

Az iPad kijelzőjén és a külső kijelzőn is egyszerre több appot láthatsz, sőt a fájlokat és appokat áthúzhatod egyik képernyőről a másikra.

Új megjelenítési módok

Referenciamód

A 12,9 hüvelykes iPad Pro már referenciaszínekkel is meg tudja jeleníteni a népszerű színszabványokkal, valamint az SDR és HDR videoformátumokban készült tartalmakat. Az iPad Pro-t önálló eszközként vagy a Sidecar segítségével a Mac-ed referenciakijelzőjeként is használhatod olyan munkáidhoz, amelyeknél kulcsfontosságú a színhűség.

Kijelzőméretezés

A Kijelzőméretezés nagyobb kihasználható képernyőfelületet ad azzal, hogy megnöveli a kijelző képpontsűrűségét. Így egyszerre több mindent láthatsz az appokban, ami osztott nézetben különösen jól tud jönni.

Időjárás

Időjárás app az iPaden

Az Időjárás appot már az iPaden is megtalálod. A nagy méretű iPad-kijelzőn remekül mutatnak a teljes képernyős térképek és a látványos animációk.

Ha nem vigyáz az Apple, jövőre még a Számológép app is átcammoghat az iPadOS-be…! ?

Még több adat egy koppintással

Az előrejelzési modulokra rákoppintva részletesen tájékozódhatsz a levegőminőségről, a helyi előrejelzésekről és más adatokról. Óránkénti előrejelzést kaphatsz a következő 10 napra, a következő óra csapadékintenzitását pedig percről percre láthatod.

Heves időjárással kapcsolatos értesítések

Az Időjárás appban megkaphatod az időjárási vészhelyzetekről – például tornádókról, hóviharokról, villámárvizekről – szóló kormányzati értesítéseket.

Játékok

Áttervezett Game Center-irányítópult

Láthatod, mivel játszanak épp a barátaid, megnézheted az eredményeiket, sőt azt is megtudhatod, ha valaki beelőzött a ranglistán, így vissza is előzheted.

Ez a funkció azonban csak egy későbbi időpontban, egy szoftverfrissítéssel érkezik majd.

Játsszatok együtt SharePlay-jel

A SharePlay-jel egyszerűen szállhatsz be többrésztvevős játékokba és játszhatsz a többiekkel. A Game Centert használó multiplayer játékokból SharePlay-menetet indíthatsz, hogy könnyen meghívhasd a játékba a barátaidat. Erre a funkcióra is várnunk kell majd.

Fejlett játékfunkciók

A Metal 3-mal a fejlesztők új szintre emelhetik játékaikat. A MetalFX Upscaling technológia pedig az intelligens felskálázást temporális élsimítással együtt alkalmazva gyorsítja fel az összetett jelenetek renderelését. Az így megnövelt képkockasebesség révén a játékok rendkívül gyorsak és elképesztően látványosak lesznek. (Megjegyzés: ez az A13 Bionic vagy újabb chippel szerelt iPad-modelleken érhető el.)

Gépi intelligencia

Tárgy leemelése a háttérről

A fotókról egyszerűen leemelheted a tárgyukat, vagy elkülönítheted a háttér eltávolításával. Ez a funkció többek között a Fotókban, a Képernyőfotóban, a Gyorsnézetben és a Safariban lesz elérhető. (Megjegyzés: ez az újdonság az A12 Bionic vagy újabb chippel szerelt iPad-modelleken érhető el.)

Élő szöveg videókban

Ha egy videót olyan képkockán állítasz meg, amelyen valamilyen szöveg látható, használhatod rajta a megszokott szövegműveleteket, például kimásolhatod, lefordíthatod, megoszthatod, sőt rá is kereshetsz. (Megjegyzés: ez is az A12 Bionic vagy újabb chippel szerelt iPad-modelleken érhető el, és angol, francia, japán, kínai, koreai, német, olasz, portugál, spanyol és ukrán szövegekkel működik.)

Gyorsműveletek Élő szöveggel

Mostantól még egyszerűbben tudsz telefonszámokat felhívni, weboldalakat megnyitni, pénznemek között váltani, más nyelvre fordítani és egyéb műveleteket végezni a fotókon és videókon feltűnő vagy a Kamerával befogott szövegeket felhasználva.

Gyorsparancsok külön beállítás nélkül

Az appok telepítése után azonnal használhatsz Siri-parancsokat.

Otthon

Újragondolt Otthon app

Az Otthon appot az alapoktól építettük újra – még hatékonyabb és még megbízhatóbb formában. Az áttervezett Otthon lapon kezelheted az összes okosotthon­eszközödet. Az új kategóriák klíma, fények, biztonság és más jellemzők szerint válogatják szét számodra a kiegészítőket, és egy koppintással hozzájuk is férhetsz. A többkamerás nézet pedig az okosotthon-kamerákat helyezi a középpontba.

Ehhez az otthoni központhoz csatlakozó Apple eszközök mindegyikén a legújabb szoftververziónak kell futnia. Az otthon megosztásához és az Otthon alkalmazás értesítéseinek fogadásához otthoni központ szükséges. Otthoni központként csak Apple TV és HomePod használható.

Matter-támogatás

A Matter egy okosotthonokhoz kifejlesztett kapcsolati szabvány, amely számos különböző okosotthon-kiegészítő együttműködését teszi lehetővé a platformok közötti átjárással. Az Otthon appal és Sirivel zökkenőmentesen irányíthatod Matter- és HomeKit-kompatibilis kiegészítőidet. A Matter jóvoltából sokkal több készülék lesz kompatibilis az otthonoddal, így még változatosabb választási lehetőségeid lesznek – a legmagasabb fokú biztonság megőrzése mellett. Ez a funkcionalitás viszont csak később, egy szoftverfrissítésként fog érkezni. A Matter-kiegészítőkhöz otthoni központként használt Apple TV vagy HomePod szükséges.

Családi megosztás

Egyszerűen kezelheted a gyerekek felhasználói fiókjait

Könnyedén hozhatsz létre fiókot a gyerekeknek, hogy a megfelelő szülői felügyeleti beállítások a kezdetektől fogva aktívak legyenek. Életkor szerint adhatod meg a médiakezelési beállításokat, és gondoskodhatsz a Képernyőidő, a helyzetmegosztás és más lehetőségek megfelelő beállításáról.

A gyerekek Képernyőidőre vonatkozó kérései mostantól az Üzenetekben is megjelennek, ahonnan egyszerűen jóváhagyhatod vagy elutasíthatod őket.

Új készülék beállítása a gyermekednek

Saját készülékedről, a Gyors kezdés funkcióval egyszerűen beállíthatod gyermeked új iPhone‑ját vagy iPadjét a megfelelő szülői felügyeleti beállításokkal együtt.

Családi ellenőrzőlista

Hasznos tippek és javaslatok segítenek a legtöbbet kihozni a Családi megosztásból – a számos téma között ott van a beállítások frissítése, amely a gyerekek életkorától függően változik, a helymeghatározás bekapcsolása, de arról is kaphatsz emlékeztetőt, hogy a család minden tagjával megoszthatod az iCloud+-előfizetésedet.

Asztali számítógépes szintű appok

Új funkciók és műveletek

Napi feladataidat mostantól minden eddiginél egyszerűbben intézheted el. Megnézheted a többiek elérhetőségét a Naptárban, csoportokat hozhatsz létre, illetve megkeresheted és egyesítheted a duplikációkat a Kontaktokban, valamint a rendszerben még több helyen vonhatsz vissza és ismételhetsz meg műveleteket. A Fájlokban módosíthatod a fájlkiterjesztéseket és láthatod a mappák méretét.

A keresési és a cserefunkciót még több beépített appban használhatod. Már a Fotókban, a Fájlokban és további appokban is megtalálod a gyakran használt dokumentumműveleteket – például megkettőzést, átnevezést, exportálást és nyomtatást – tartalmazó menüt. Emellett személyre szabhatod az iPadOS-appok eszközsorait, hogy könnyebben hozzáadhasd a neked fontos eszközöket.

Freeform

Bemutatkozik a Freeform

A Freeform egy új hatékonyságnövelő alkalmazás, amelyben közösen valósíthatjátok meg az ötleteiteket. Apple Pencillel jegyzetelhettek és vázlatokat skiccelhettek le. Egyszerűen oszthattok meg fájlokat, valamint internetes linkeket, dokumentumokat, videókat és hangot is beszúrhattok.

Csapatmunka valós időben

Hívj meg másokat, ossz meg velük linkeket, és kezdjétek el a közös munkát pillanatok alatt. A többiek által bedobott ötleteket valós időben láthatod megjelenni a rajzvásznon.

A Freeform csak később, egy szoftverfrissítésként fog érkezni.

Adatvédelem és biztonság

Gyors reakció a biztonsági kihívásokra

Mostantól a normál szoftverfrissítések közti időszakban is kapsz fontos biztonsági fej­lesz­téseket, így auto­matikusan naprakészen tart­hatod az iPaded védelmét a biztonsági problémákkal szemben.

Zárolt Rejtett album a Fotókban

A Rejtett és a Nemrég törölt album alapértelmezésben zárolva van. A zárolásukat az iPadedhez használt azonosítási módszerrel – Face ID-val, Touch ID‑val vagy a jelkódoddal – oldhatod fel.

Kisegítő lehetőségek

Ajtó észlelése

Ez a funkció az úti célodhoz vezető utolsó néhány méteren segít eligazodni: megkeresi az ajtót, felméri, milyen messze van, illetve hogyan lehet kinyitni. Hangosan felolvassa a szobaszámokat, a kerekesszékes akadálymentességet jelölő szimbólumokat és más hasonló fontos információkat is. Ez a funkció negyedik és ötödik generációs, 12,9 hüvelykes iPad Pro, valamint második és harmadik generációs, 11 hüvelykes iPad Pro készülékekkel használható.

Partnervezérlő

Két kontrollert egyesíthettek, amikor segítségre van szükséged egy játékban. Ha ugyanazt a játékost két összekapcsolt vezeték nélküli játékvezérlővel irányítjátok, szintet léphettek a kedvenc iPhone-, iPad- vagy Mac-játékaitokban

És mindez csak a kezdet.

Spotlight. A Spotlight keresőt közvetlenül a Főképernyőn is elérheted, és részletes kibontott találatokat, intelligens javaslatokat, illetve még több képtalálatot kaphatsz az olyan appokból, mint az Üzenetek, a Jegyzetek és a Fájlok. Közvetlenül a Spotlightból indíthatsz időzítőt és futtathatsz parancsokat is.

Jegyzetek. Az iPhone‑odon a megosztás menü használatával bármelyik appból kiindulva készíthetsz gyorsjegyzetet. A készüléked jelkódjával zárolhatod a kívánt jegyzeteket – így nem kell hozzájuk külön jelszót megjegyezned. Az intelligens mappák új, testre szabható szűrőivel a létrehozás dátuma, a mellékletek és más szempontok alapján is rendszerezheted a jegyzeteidet.

Emlékez­tetők. A listákat sablonként is elmentheted, létrehozhatod és megoszthatod, illetve rutinfeladataidhoz, utazási listáidhoz és bármilyen más célra is újrahasznosíthatod őket. A kedvenc listáidat rögzítheted is az egyszerűbb eléréshez. A Ma és az Ütemezett intelligens lista idő és dátum szerint rendezi az elemeket, hogy jobban átláthasd őket, és szükség esetén könnyebben állíthass be emlékeztetőt. A Teljesített lista pedig egy vadonatúj lista, amelyben a teljesítés idejével és más adatokkal együtt, egy helyen tekintheted át az összes teljesített emlékeztetődet.

FaceTime Handoff. Egyszerűen válthatsz eszközt a FaceTime-hívások közben – és egy szóról sem fogsz lemaradni. Egy koppintással átadhatod a hívást a Mac-edről az iPhone‑odra vagy az iPad­edre, és a váltást a csatlakoztatott Bluetooth-fülhallgatód is azonnal leköveti.

Részvények. Több figyelési lista létrehozásával egyszerűen rendszerezheted a követett árfolyamjelzőket. A szimbólumokat tetszőleges feltételek, például ágazat, eszköztípus, tartott eszközök és egyebek szerint is csoportosíthatod. A közelgő pénzügyi jelentések időpontját felveheted a naptáradba, az új widgetekkel pedig még több információt kaphatsz egy pillantással.

Memoji. Fejezd ki az egyéniséged új Memoji-matricákkal és olyan új személyre szabási lehetőségekkel, mint az orrformák, a fejfedők és a természetes hajtextúrákat és hullámtípusokat jobban tükröző frizurák. A Kontaktok appban is egyedibbé teheted a kontaktjaidat az új Memoji-matricapózokkal.

Fordító. A Fordító appból elérhető kamerával lefordíthatod a magad körül látott szövegeket. A képet szüneteltetve olyan fényképet kaphatsz, ahol a fordítás az eredeti szövegre helyezve jelenik meg, és ki is nagyíthatod az egyes részleteket, de a Fotókönyvtárban tárolt fényképeken látható szövegeket is lefordíthatod.

Fókusz. Új Fókusz létrehozásakor egyenként kiválaszthatod, hogy kiktől és mely appoktól szeretnél, illetve nem szeretnél értesítéseket kapni. A Naptárban, az Üzenetekben és más Apple-appokban használható Fókuszszűrők pedig segítenek határt húzni munka és magánélet között azzal, hogy elrejtik a zavaró információkat.

Térképek. Több megállót is betervezhetsz előre. Az iPadeden kinézett útvonalat az iPhone-odon is láthatod, amikor elindulsz. A tömegközlekedési utazásaid teljes árát is megnézheted a Térképek app elhagyása nélkül.

Háttérkép

Megtetszett az iPadOS 16 új háttérképe? Kattints a kívánt képre a letöltéshez (új lapon nyílik meg):

Kompatibilitás

Az iPadOS 16 csak a 3. generációs és újabb iPad Air, az 5. generációs és újabb iPad, az 5. generációs és újabb iPad mini és az összes iPad Pro modellre érhető majd el:

Az iPadOS 16 első béta verziója a fejlesztők számára már letölthető, a nyilvános béta júliusban érkezik, a hivatalos megjelenés pedig a már megszokott ősz lesz.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Képeken szerintem jól kijön, hogy magán az iPaden mennyire semmi érteme ennek a több ablakozásnak. Ennyi “fölösleges” terület úgy gondolom nincs egy ekkora kijelzőn.
    Külső kijelzőn már igen, azt végre úgy ahogy rendberakták, egy “desktopot” azért varázsolhattak volna hátra a fájlokhoz, de jövőre is kell valami.

  2. Avatar for Hacsi Hacsi says:

    Nem értek egyet én napi szinten használom a több ablakot!!! Rendszeresen előfordul, hogy 2 ablak plusz egy harmadikban megy egy videó és jobbról meg be be húzok egy slid-ot. (nyelvtanulásnál)

  3. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    de az nem több különálló ablak, hanem felosztott nézet, vagy slideover. nézd meg a képeken, hogy itt mit jelent pontosan, hogy több ablak.

  4. Így. En is futtatok több appot egyszerre, de nem zsugorítanám egyik méretet sem, mert nincs hova.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for Hacsi Avatar for Jadeye Avatar for ef-dani

Népszerű hozzászólások

  1. Képeken szerintem jól kijön, hogy magán az iPaden mennyire semmi érteme ennek a több ablakozásnak. Ennyi “fölösleges” terület úgy gondolom nincs egy ekkora kijelzőn.
    Külső kijelzőn már igen, azt végre úgy ahogy rendberakták, egy “desktopot” azért varázsolhattak volna hátra a fájlokhoz, de jövőre is kell valami.

  2. Avatar for Hacsi Hacsi says:

    Nem értek egyet én napi szinten használom a több ablakot!!! Rendszeresen előfordul, hogy 2 ablak plusz egy harmadikban megy egy videó és jobbról meg be be húzok egy slid-ot. (nyelvtanulásnál)

  3. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    de az nem több különálló ablak, hanem felosztott nézet, vagy slideover. nézd meg a képeken, hogy itt mit jelent pontosan, hogy több ablak.

  4. Így. En is futtatok több appot egyszerre, de nem zsugorítanám egyik méretet sem, mert nincs hova.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for Hacsi Avatar for Jadeye Avatar for ef-dani