fbpx Skip to content

A közösségi médiában évek óta bevett szokás, hogy az idővonalunkon vagy képfolyamunkban a bejegyzések nem időrendben, hanem egy algoritmus alapján jelennek meg, vagyis a program dönti el sok ismeretlen tényező és a saját interakcióink alapján, hogy kinek a tartalmai jelennek meg a lista elején és kié a vége felé. 2016 tavaszát írtuk, amikor jött a hír, hogy az Instagram is beállt a Facebook után a sorba és lejárt az időrendi posztok ideje.

Hat évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a több hónapos pletykálások után végre egy kis számú felhasználói körnél visszatérjen az időrendiség. Nézzük is meg, hogyan fog ez kinézni és hogy ez jó-e nekünk!

Adam Mosseri, az Instagram vezetője szokásos módon egy Twitter videóban osztotta meg gondolatait a témában és mondta el, hogyan is fog visszatérni az időrendi sorrend és milyen lehetőségeink lesznek az idővonalunk pörgetésére, amint a béta időszak lejár. A videóból kiderül, hogy ezentúl – vagyis várhatóan az év első felében valamikortól – három lehetőség közül választhatunk abban a tekintetben, hogy milyen sorrendben szeretnénk látni a követettjeink bejegyzéseit.

Az első a Home, ami nincs túl bonyolítva, hiszen ez a mai nap is használt, algoritmus-alapú ajánlások szerint rendezett képfolyam. A második a Kedvencek, ami egy szabadon szerkeszthető listán szereplő fiókok képeit, videóit fogja előre venni, de a sorrendet várhatóan itt is az app fogja meghatározni, részben az interakcióink alapján. Persze lehet itt is időrendi alapon fognak megjelenni a képek, de ezt még nem tudjuk pontosan, viszont az biztos, hogy csak a listán szereplők bejegyzései után fognak a többi felhasználó tartalmai megjelenni. Mosseri nem mondta, de szinte biztos, hogy a reklámok meg fognak itt is jelenni, bár talán az ajánlott bejegyzések nem – persze ez is majd csak élesben fog kiderülni.

A harmadik pedig a Following, azaz követettek listája. Na ez lesz az algoritmus és mindegy egyéb interkacióktól mentes lista, vagyis itt tényleg időrendben fognak megjelenni a bejegyzések. Sokak álma válik ezzel valóra, hiszen így semmiről se fognak lemaradni, hacsak nem unják meg addig visszatekerni a feedet, ameddig előzőleg látták, ami lehet sok idő lesz vagy unalmas, érdektelen és béna posztokon kell átverekedniük magukat, de végre ott lesz a kezünkben a választás lehetősége, a döntés a miénk.

Nézzük meg azonban, hogy a Szifon.com írói hogyan vélekednek erről.

Admin: Én önmagában nem veszem észre, hogy nem időrendben vannak a posztok, mert nagyjából fél naponta nézem meg, akkor meg végiggörgetem. Az viszont sokkal jobban zavar, hogy miután végiggörgettem, ajánl egy csomó felesleges fiókot, ami nem érdekel. Ilyenkor be is zárom és ennyi. A reklámokat is megszoktam már.

Hori: Mikor bevezette az Instagram az algoritmus alapú rendszert, közel 1500 fiókot követtem, ami feleslegesen sok volt, sőt, már zavaró, és akkor én örültem neki, hogy előre vette azokat, akik érdekelnek. Azóta a felére csökkentettem a követettek számát és inkább a minőségi tartalmon van a hangsúly, így a reklámok és az ajánlott bejegyzések is jobban igazodnak ahhoz a minőséghez, amit a követettjeim képviselnek. Akiknek a bejegyzései igazán érdekelnek, és akár ritkábban posztolnak, azoknál értesítést állítottam be, így fixen nem maradok le semmiről se náluk, de számomra már felesleges, sőt, valószínűleg zavaró lenne az időrendi megjelenítés, mert előbb unnék rá a tekerésre, mint hogy az összes tényleg érdekes posztot lássam és nem akarok a legvégéig pörgetni.

Jadeye: Engem kifejezetten zavar, hogy helyettem akarja egy algoritmus eldönteni, hogy szerinte mi érdekel engem. Nyilván ebben az is közrejátszik, hogy én rendkívül kevés interakcióval élek, nem nyomogatom sem a lájkokat, sem mást. Majdnem 200 embert követek, mégis rengetegszer van, hogy összesen egyetlen posztot mutat, azt is napokkal korábbról, és utána csak a sok érdektelen, javasolt profil jelenik meg, miközben ha egyenként rámegyek egyes ismerősök profiljára, teljesen világosan látszik, hogy vannak új posztjaik. Az is viszonylag rendszeres, amikor konkrétan minden harmadik poszt hirdetés, legtöbb esetben ráadásul úgy, hogy a legelső a képfolyamban egy ismerősöm posztja, majd a második már rögtön egy hirdetés… Ezzel az Instagram csak azt érte el nálam, hogy még ritkábban használom – és az összes létező, hirdetést közzé tévő profilt pedig reflexből blokkolom. Én értem, hogy azok számára biztosan jól működik még az algoritmus is, akik mondhatni egész napjukat az opciók nyomogatásával töltik, és szórják a lájkokat meg a hozzászólásokat, de ez legkevésbé sem fog rávenni arra, hogy változtassak azon, ahogyan használom, sőt. Én tehát mindenképp üdvözlendőnek tartom, hogy talán végre egy kicsit visszaad az Instagram abból, amit anno (mikor még nem kebelezte be és barmolta szét a Facebook) sokan megszoktunk, és amiknek a többségét az évek során elvették. De persze gondolom ahogyan a Facebook, és újabban a Twitter is csinálja, úgyis rendszeresen vissza fog magától állni az algoritmusos elrendezésre, és nem fogja engedni alapértelmezettnek beállítani, és kényszerítetten az időrenden hagyni…

Ti hogy vélekedtek?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Én nyáron hagytam ott végleg az Instagramot az algoritmus miatt és mentem vissza Twitterre, mert ott be lehet állítani az időrendi sorrendet is. És mivel egyáltalán nem hiányzik az Instagram, mert azok a profilok akiket ott követtem Twitteren is ugyanolyan aktívak, nem hiszem, hogy emiatt az újítás miatt újra használni kezdeném.

    A másik fele meg a rengeteg reklámbejegyzés. Na az az idegeimre tudna menni. Twitteren egyáltalán nincs, Facebookon néha szembejön egy-egy reklámpost, de ha rányomok, hogy nem érdekel akkor utána hetekig nem látok még csak hasonlót se. Instagramon ez a “trükk” nem működik. És hiába kvázi kötelességem a szakmám miatt a közösségi oldalak használata, privátban az Instagram nálam eléggé elásta magát.

  2. Avatar for swayze swayze says:

    Nagyon kevés instát használok és csak pár embert követek ott, mert facéra nem tesznek sokmindent ezért sose görgetem az idővonalat.

    Ezen a beállítások visszaállításán jót nevettem, már vagy 1 éve küzdök azzal, hogy a facén kikapcsolom a hangot, mert nekem ne klattyogjon, de ezt a kedves app 1 vagy 2 naponta újra és újra visszakapcsolja. Borzalmas!

  3. Avatar for ngtv ngtv says:

    Me too!

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for vkleszken Avatar for ngtv Avatar for Szifon Avatar for swayze

Népszerű hozzászólások

  1. Én nyáron hagytam ott végleg az Instagramot az algoritmus miatt és mentem vissza Twitterre, mert ott be lehet állítani az időrendi sorrendet is. És mivel egyáltalán nem hiányzik az Instagram, mert azok a profilok akiket ott követtem Twitteren is ugyanolyan aktívak, nem hiszem, hogy emiatt az újítás miatt újra használni kezdeném.

    A másik fele meg a rengeteg reklámbejegyzés. Na az az idegeimre tudna menni. Twitteren egyáltalán nincs, Facebookon néha szembejön egy-egy reklámpost, de ha rányomok, hogy nem érdekel akkor utána hetekig nem látok még csak hasonlót se. Instagramon ez a “trükk” nem működik. És hiába kvázi kötelességem a szakmám miatt a közösségi oldalak használata, privátban az Instagram nálam eléggé elásta magát.

  2. Avatar for swayze swayze says:

    Nagyon kevés instát használok és csak pár embert követek ott, mert facéra nem tesznek sokmindent ezért sose görgetem az idővonalat.

    Ezen a beállítások visszaállításán jót nevettem, már vagy 1 éve küzdök azzal, hogy a facén kikapcsolom a hangot, mert nekem ne klattyogjon, de ezt a kedves app 1 vagy 2 naponta újra és újra visszakapcsolja. Borzalmas!

  3. Avatar for ngtv ngtv says:

    Me too!

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for vkleszken Avatar for ngtv Avatar for Szifon Avatar for swayze