Néhány hete már fülünkben volt az AirPods 3 és azóta érlelődik bennem ez a cikk. Nem akartam egy szimpla tesztet írni, így most az ünnepek előtt arról is szót ejtek majd, hogy melyiket érdemes megvásárolni: az AirPods 2-t, AirPods 3-at, vagy éppenséggel az AirPods Pro-t?
A korábbi generációs tulajdonosok úgy várták az AirPods 3-as frissítést, mint a Messiást. Az AirPods 3 egyáltalán nem lett rossz frissítés, sőt, egészen sok újdonságot kapott, azonban a sok-sok évnyi várakozás megtette a hatását, a régebbi generáció és a Pro is rendkívül jó ár/érték arányra tett szert. Így az új modell a meglehetősen drága árával nehezen veszi fel a versenyt a régebbi generációkkal, de erre még külön kitérek. Nézzük, mik az újdonságok, milyen az AirPods 3?
Az AirPods 3 új, MagSafe-es töltőtokot kapott, tehát vezeték nélkül tölthető, ahogy ez a korábbi generációkra is igaz. A MagSafe egyébként rendkívül kényelmessé teszi a töltést, sokkal jobban illeszkedik a vezeték nélküli töltőre a töltőtok. Ezen kívül más kialakítást is kapott a 3. generáció. Ez azt jelenti, hogy nem egyezik meg a régebbi típussal, tehát nem mondhatjuk azt, hogy ha a régi jó volt, akkor az új is az lesz.
Ha megnézzük, akkor lényegében a Pro kialakítását kapta meg kicsit bumszlibb kivitellel, mert ugye ez a termék nem in-ear fülhallgató, tehát valahogy benne kell maradnia a fülünkben. Jelenleg rendkívül sokan panaszkodnak a külföldi portálokon, hogy az új kialakítás sajnos nem kényelmes hosszabb távon, sokkal jobban be kell igazítani a fülbe, hogy az ideális legyen hosszabb használat közben. Rövidebb lett a szára is, ami szerintem előnyére vált, valamint nyomásérzékelő is kapott, tehát az AirPods Pro-hoz hasonlóan tudjuk irányítani a zenét. Hangerőt továbbra sem lehet rajta állítani.
Az AirPods 3 megkapta a Pro giroszkópjait, és így elérhetővé vált a térhangzás funkció is. Ez leginkább a filmeknél jelentős, de az Apple Music esetén is érdekes újításokat hoz. Az AirPods 3 térhangzása egy virtuális “színpadtér”. Ezt lényegében úgy kell elképzelni, mintha moziban lennénk, a hangok nem csak szemből, vagy oldalról érkeznek, hanem “3D-ben” több helyről. Ezen kívül az AirPods 3 képes arra is, hogy ha mondjuk elforgatjuk a fejünket, vagy nem egészen szemből nézzük adott esetben a filmet, nem szemben van velünk az iPad, akkor a beszédhangok is elmozdulnak a giroszkóp segítségével.
Ehhez nyilván olyan hangsávok szükségesek, amik megadhatják ezt a virtuálisan, szoftveresen létrehozott színpadteret. Az AirPods 3 térhangzásához Dolby Digital 5.1 vagy 7.1, illetve Dolby Atmos szükséges. A Dolby Atmos-szal tudjuk a legjobban kihasználni az AirPods 3 térhangzását, tehát mindenképp olyan anyagot keressünk, ami tartalmazza ezt a hangsávot, lásd a fenti képen.
Az AirPods 3 sokkal jobb akkumulátor idővel rendelkezik, mint a korábbi generáció. Lényegesen megnőtt a töltőtok nélkül használható idő, de töltőtokkal akár 5-6 órával többet tudjuk használni. Így a 24 órán át tartó zenehallgatás helyett már 30 órán keresztül rendelkezésre áll az AirPods 3. Ez egyébként üdvözlendő, főleg úgy, hogy a régebbi generációk már sokszor több évesek, és alig bírnak pár órát.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az AirPods 3 végre izzadság- és vízálló (IPX4‑es besorolású) lett. Az AirPods 2-ről ez nem volt elmondható, viszont tapasztalatok szerint nagyon jól bírta a mosógépet. ?
Végezetül, de nem utolsó sorban ejtsünk szót az új generáció hangzásáról. Az AirPods 3 ugyanazokat a meghajtókat kapta, mint az AirPods Pro, csak ugye itt nem beszélhetünk in-ear kialakításról. Ezek lényegesen jobban szólnak, mint az AirPods 2 meghajtói, plusz itt is kapott egy extra egyedi tervezésű erősítőt. Tehát sokkal dinamikusabb, részletgazdagabb hangot hallunk az AirPods 3 esetén, jóformán ugyanazt, mint az AirPods Pro-nál. Ez egyébként számít, hallhatóan részletesebb lett az AirPods 3 hangzása, plusz ugye ott van még a térbeli hangzás. Az AirPods 3 is megkapta az adaptív hangszínszabályozást, ami azt jelenti, hogy a zenét a fülhallgató meghajtóihoz és a füljárathoz optimalizálja a mikrofonok segítségével.
AirPods 3 ár
Ahogy azt már említettem, az Apple túl sokáig várt ezzel a frissítéssel. Ez azt jelenti, hogy 2-3 évig nem lehet tartani egy termék árát, ami népszerű. Megjelennek az akciók, és az olcsóbb helyek. Még ha hivatalos helyről is vesszük, az AirPods 2 jelenleg rendkívül jó ár/érték aránnyal rendelkezik, 46.000 – 49.000Ft-ért kapható jelenleg, míg ugye az Apple 55.000Ft-ra árazta be. Ezen kívül az AirPods Pro ára már 75.000Ft-tól kezdődik, de a hivatalos viszonteladó is 15.000Ft-tal olcsóbban adja, miközben az Apple 99.000Ft-ért.
A fentiekkel szemben az AirPods 3 ára 75.000Ft. Ennek hivatalosan 65.000Ft környékén kéne lennie, és majd ott is lesz néhány hónap múlva, de most nem igazán jó az ár/érték aránya. Ha szeretjük az in-ear-t akkor kérdés nélkül a Pro irányába érdemes mozogni, ha pedig megfelel a mostani AirPods 2, akkor nem fogunk váltani 3-ra, mert nem éri meg. Azok, akik most szeretnének vásárolni új AirPods-t, olvassák tovább a cikket, mindjárt arra is kitérek.
Konklúzió
Az AirPods 3 egy rendkívül jó frissítés lett önmagában. A kialakítás megváltoztatása talán nem volt a legjobb ötlet, de szükség volt rá, hogy jobb hangot kapjanak a felhasználók és beleférjen több mikrofon, emellett persze giroszkóp is, amivel elérhetővé vált a térbeli hangzás funkció. Nincs arra okom, hogy ne ajánljam az új generációs AirPods-t, mert kiváló fülhallgatót tett le az asztalra az Apple. Egyedül az ára az, ami nem tetszik, de ez majd a következő néhány hónapban csiszolódni fog. Megvásárolható az iSTYLE-ban, köszönjük nekik, hogy a teszt idejére megkaptuk tőlük.
AirPods 2, AirPods 3, vagy AirPods Pro – melyiket vásároljam meg?
Lassan itt a karácsony, rengeteg ember fog AirPods-t kapni, vásárolni, tehát a legnagyobb kérdés persze az, hogy melyiket vásároljuk meg.
Hivatalosan az Apple-nél az AirPods 2 már csak vezeték nélküli töltőtok nélkül kapható, tehát addig tudunk venni vezeték nélküli töltőtokot, ameddig az van raktáron itt-ott, és erre érdemes is lecsapni. Ezután már az AirPods 2 vezetékes töltőtokkal lesz csak elérhető, ha elfogy a készlet. Az pedig karácsonyig el fog fogyni, ezt borítékolni lehet.
Röviden az egyes termékek főbb tulajdonságai:
- AirPods 2: megfelelő hangzás, kiváló kialakítás, headsetnek hosszútávon is használható. Rendkívül jó ár/érték arány, azoknak ajánlott, akik nem útközbeni zenehallgatásra használnák, hanem inkább sokat telefonálnak. Autóban is tökéletesen használható headsetként, nem nagyon lehet mellé lőni.
- AirPods 3: sokkal jobb hangzás az AirPods 2-höz képest, viszont a kialakítás nem minden esetben kényelmes. Ettől függetlenül a legtöbb ember esetén megfelelően illeszkedik majd a fülbe. Hosszabb akkumulátor időre képes, mint az AirPods Pro és AirPods 2, de nem in-ear. Azoknak ajánlott, akik szeretik a minőségi zenehallgatást, de nem szeretik az in-ear kialakítást.
- AirPods Pro: hibátlan hangzás az in-ear kialakításnak köszönhetően. Rendelkezik zajszűréssel (zajkioltással), tehát a hosszabb utazásokat rendkívül kényelmessé teszi. Irodai dolgozóknak és utazóknak ajánlott a legjobban, valamint akik a maximum minőséget keresik. Az AirPods Pro minden tekintetben tökéletes, de dupla annyiba kerül, mint egy sima AirPods.
AppleCare+
Érdemes még megjegyezni, hogy az újonnan vásárolt AirPods-oknál is lehet AppleCare+ kötni, ami kiterjed az akkumulátor és egyéb problémákra is, amik – valljuk be – sajnos elég gyakoriak. Az AppleCare+ aktiválásához külföldi cím és bankkártya szükséges, ha ezekkel nem rendelkezel, akkor mi is tudunk segíteni. Az AirPods-okhoz, ha rajtunk keresztül kötöd meg, akkor összesen 20.000Ft-ba kerül az AppleCare+. Természetesen bármilyen más Apple termék esetén is tudunk segíteni, de csak a vásárlástól számított 60 napon belül! Amennyiben érdekel, írj emailt nekünk a [email protected]-ra
Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.