fbpx Skip to content

Pár hete kiveséztük a Muzix csapattal az Apple Music Lossless témát, most pedig egy cikksorozattal érkezem hozzátok a következő hetekben. Ezek közül az első egy külső hangszóró, ami bármilyen esemény központi része lehet. Szó szerint!

Rengeteg külső hangszóró érhető el a piacon jelenleg és ezek közül komoly márkák is versengenek ebben a szegmensben. Ettől függetlenül az elmúlt néhány hetes teszt során számomra a 1MORE egyértelműen megmutatta, hogy van létjogosultsága ebben a szférában. Nézzük is meg, mire képes.

A 360 fokos kialakításnak köszönhetően egy minden irányból egyforma hangzással rendelkező hangszórót kapunk, tehát ha lerakjuk egy asztal közepére, akkor mindenki ugyanolyan minőségben és hangerővel fogja hallani a zenét. Emiatt a tulajdonsága miatt rendkívül alkalmas események kihangosítására, vagy mondjuk többedmagunkkal jógára, meditációs gyakorlatokra és így tovább… Tehát nem csak a zenehallgatás volt a célja a cégnek, hanem egy multifunkcionális hangszóró, ami képes akár 12 órán keresztül is működni, vezetékkel és vezeték nélkül! Ezen kívül rendelkezik kihangosító funkcióval is, tehát akár gyors online meetinget is lezavarhatunk vele úgy, hogy mindenki hallja a másik felet, akár öten-tizen körbeülve a hangszórót!

A hangszórón van jack bemenet, tehát kényelmesen, akár számítógépről kábellel összedugva is használhatjuk, vagy akár vezeték nélkül 10 méteren belül a fejlett Bluetooth technológia segítségével. Mi például podcasteket hallgattunk róla esténként a tűz mellett, és mindenki kényelmesen hallotta a beszédet.

Természetesen parti képes is!

Azért hangzás tekintetében sem szerénykedhet a 1MORE, mert dupla hangszóróval lett felszerelve. Egy magas és egy mélysugárzót is kapott, amit a Grammy díjas hangmérnök, Luca Bignardi finomhangolt annak érdekében, hogy a lehető legpontosabb hangzást kapjuk ettől a kis eszköztől. Ez hallatszik is, valóban egy ütős, középtartományban is rendkívül jól hallható, nem mélyközpontú hangszórót kaptunk. A hangja picit vetekszik a HomePod mini hangjával és ez szerintem mindent elmond.

Én kifejezettem szeretem a kiegyensúlyozott, csak picit basszusközpontú termékeket, és a 1MORE ebben helyt is áll. Érdemes megemlíteni, hogy a digitális jelfeldolgozás (DSP) technológia szabályozza a frekvencia kimenetet, amikor a hangerőt megváltoztatják. Ennek a DSP lapkakészletnek az algoritmusa képes a magas-, a közép- és a mélyhangok dinamikus beállítására, hogy fenntartsa a kiegyensúlyozott hangteret, függetlenül attól, hogy milyen hangerőn hallgatjuk, hogy tisztább és természetes hangot kapjunk.

Érdemes megjegyezni még hogy a 1MORE IPX4 védelmet is kapott, tehát akár kültéren is használható bizonyos körülmények között, ezen kívül 2db sztereó párként is képes működni sokkal erőteljesebb hangzást kapva.

Elmondható tehát, hogy egy rendkívül széles skálán mozog a 1MORE termékének a felhasználhatósága, tehát nem csak zenehallgatásra, hanem sokkal többre is képes, és kialakítása, valamint kihangosításra alkalmas képességei miatt szuper multifunkcionális eszköz a mindennapokhoz!

Ajándék MiLi MAGIC PLUS II vezeték nélküli töltő

Kizárólag a Szifon.com olvasóinak: a Muzix csapata most ajándékba ad egy MiLi Magic Plus II vezeték nélküli gyorstöltőt (7.5W-ra és 10W-ra is képes), ha megvásároljátok a fenti 1MORE terméket. Ezt csomagajánlatot ezen a linken érhetitek el.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok