fbpx Skip to content

Az Apple sűrű estét tartott ma, hiszen rengeteg új terméket kellett bemutatniuk. Elég az AirTagre, az új lila iPhone 12-re, a frissített Apple TV 4K-ra, a teljesen újratervezett iMac-re vagy jelen cikkünk tárgyára, az új iPad Pro családra gondolni.

Az új iPad Pro megkapta a tavaly novemberben bemutatott Apple M1 chip-et, melynek segítségével a teljesítménye még sokkal jobb lett, pedig az elődje se volt lassúnak mondható. És ha ez még nem lenne elég, a 12,9 colos variáns egy teljesen új kijelzőt is kapott. Vágjunk bele az újításokba!

Először tekintsük át azokat az újdonságokat, amik a 11 és 12,9 colos iPad Pro modelleket egyaránt érintik.

Apple M1 chip

Az előző iPad Pro-ban található A12Z chipet az Apple lecserélte a tavaly novemberben bemutatott, új M1-re.

M1 chip. Az M1 chippel az iPad Pro kategóriájában a leggyorsabb eszközzé lépett elő. Úgy terveztük, hogy teljes mértékben kihasználja az M1 lenyűgöző teljesítményét és egyedi technológiai megoldásait, köztük a fejlett képjel­feldolgozó egységet és az egyesített memória­architektúrát. És az M1 energia­takarékossága révén az iPad Pro továbbra is vékony és könnyű, mégis egész nap bírja az akkumulátora – egyszerre erős és kiválóan hordozható.

Az Apple magabiztosan ír az M1 chip teljesítményéről és előnyeiről, és ez egyáltalán nem meglepő, hiszen az M1 bizonyított már sokak szemében a MacBook Airben, a 13 colos belépő MacBook Pro-ban és a Mac miniben.

Jobb teljesítmény, gyorsabb grafika. Az M1 chip nyolcmagos CPU‑ja akár 50%‑kal gyorsabb működésre, új kategóriát teremtő nyolcmagos GPU‑ja pedig akár 40%‑kal gyorsabb grafikus teljesítményre teszi képessé az iPad Prót. Így akár összetett AR-modelleket építesz, akár nagy képkocka­sebességgel játszol konzol­minőségű játékokat, nem fogsz csalódni.

Az 50%-kal gyorsabb CPU és a 40%-kal jobb grafikus teljesítmény nem mindennapi előrelépést jelentenek az iPad Pro esetén.

Az Apple a prezentáció során az eredeti iPadhez is hasonlította az új M1-es iPad Pro-t és szinte nevetséges számokkal hozakodtak elő. Persze a bemutató legviccesebb pontja az volt, amikor Tim Cook tolvajnak öltözve „Mission Impossible” stílusban betört az Apple-höz, hogy áttegye a MacBook Airből az M1 chipet.

Az M1 segítségével az iPad Pro több olyan funkcióhoz jut, ami korábban csak Mac-en volt elérhető. Mostantól a 6 GB RAM helyett az Apple képes volt 8 GB-ot rakni a 128/256/512 GB háttértárral rendelkező modellekbe, és 16 GB-ot az 1 és 2 TB-os verziókba.

Utóbbi szintén újítás, mert eddig be kellett érned 1 TB kapacitással, ami persze már önmagában is sok egy táblagép esetén, de most már kétszer akkora a legnagyobb tárhely-opció.

Az M1-gyel befutott a Thunderbolt támogatás is, így az iPad Pro alján lévő töltőcsatlakozó többé nem holmi unalmas USB-C port, hanem egy teljes Thunderbolt csatlakozó, amin USB-4 és Thunderbolt 3 szabványokat támogató kiegészítőket köthetsz hozzá.

Hatékony az alkotói munkafolyamatok során. Új Thunderbolt-támogatásának köszönhetően ez a leggyorsabb és legsokoldalúbb port az iPad történetében. Kompatibilis a meglévő USB‑C csatlakozós eszközeiddel, emellett a gyors külső adattárolóktól a kijel­zőkön át a dokkolókig számos nagy teljesít­ményű kiegészítő haszná­latához is utat nyit az iPad Prón. Így semmi akadálya a nagy fájlok másolásának, sőt akár Pro Display XDR-t is csatlakoz­tathatsz teljes 6K‑s felbontással.

Az M1 jobb képfeldolgozó processzorának köszönhetően a Smart HDR 3 is befutott az új iPad Pro modellekbe.

5G

Tavaly ősszel az iPhone 12 bemutatóján az Apple nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az iPhone-ban már elérhető a legújabb mobilhálózat, és most, hogy ez a technológia az iPadbe is beköltözött, ismét felmerült értékesítési pontként.

Villámgyors kapcsolatok. Az iPad egyedülálló hordozhatósága mellett szuper­gyors Wi‑Fi- és mobilnet­kapcsolatával is mindig az élen járt. Az 5G-támogatás jóvoltából most is a leggyorsabb vezeték nélküli hálózatokhoz csatlakozhatsz vele, amikor útközben kell fájlokat letöltened, együttműködnöd a munka­társaiddal, vagy feltöltened tar­tal­mai­dat. És mivel az iPad Pro támogatja a kategóriájában a legtöbb 5G-sávot, több helyen használhatod ki vele az 5G előnyeit.

Új TrueDepth előlapi kamera

A 2021-es iPad Pro előlapi kamerája egy igazán különleges jószág, ugyanis ultraszéles látószögű, mégis mindig téged mutat a Rivaldafény funkciónak köszönhetően.

Ultraszéles kamera Rivaldafény funkcióval. Az iPad Pro új ultraszéles kamerát kapott, melyet 12 megapixeles érzékelője és 122 fokos látószöge FaceTime-hívásokhoz és az új Rivaldafény funkcióhoz is ideálissá tesz. A kamera emellett látványos Portré módú szelfiket is készít, és a TrueDepth kamerával együtt az iPad Pro zárolását is segít biztonságosan feloldani a Face ID‑val.

A prezentáció során a Rivaldafény funkciót úgy mutatták be, hogy egy apuka elsétál az iPad mellől és a kamera képe követi egészen addig, amíg a képbe a másik irányból be nem jött lánya is, ekkor a kamera automatikusan távolított, hogy ő is látszódhasson.

Rivaldafény. Az új ultraszéles látószögű kamerát és az iPad gépi tanulási képességeit kihasználó új Rivaldafény funkcióval a videohívás egészen újfajta módját élheted át. Automatikusan plánol, hogy a képen tartson, miközben mozogsz a kamera előtt. Ha mások is beszállnak melléd a hívásba, a befogott kép kizoomol, ha pedig távoznak, ismét rád zoomol. A FaceTime-mal és más videokonferencia-appokkal is használható Rivaldafénnyel így minden eddiginél jobb élmény lesz a videohívás.

Ez határozottan egy olyan újítás lesz, amit élőben is ki akarok próbálni, mert ha tényleg jól működik, akkor az iPad Pro azonnal sokkal jobb lett családi videohívások levezénylésére.

Fehér Magic Keyboard

A pletykák ellenére az Apple nem mutatott be új Apple Pencilt az iPad Pro-val együtt, így a kiegészítők tekintetében mindössze egy újítással tudtak előrukkolni.

Mostantól fehér színben is elérhető a Magic Keyboard.

És akkor térjünk át arra az újításra, ami csak a 12,9 colos iPad Pro modellbe fért bele: a Mini-LED kijelző.

Mini-LED kijelző

Az Apple természetesen nem egyszerűen Mini-LED kijelzőnek hívja az új iPad Pro kijelzőjét, hanem „Liquid Retina XDR”-nek, ami nyilván csak marketing, de ettől még ugyanúgy szenzációs panelről van szó, ha igaz, amit a cég állít.

A 12,9 hüvelykes iPad Pro extrém dinamika­tartománnyal érkezik. Élethűen részlet­gazdag képével és egymillió az egyhez kontrasztarányával a Liquid Retina XDR-kijel­ző éppúgy ideális HDR-fotók és -videók megjelenítéséhez és szerkesztéséhez, mint filmek és tévé­műsorok nézéséhez. 1000 nites teljes kijel­zős fényereje és 1600 nites csúcs­fényereje is lenyűgöző, emellett olyan korszerű kijel­ző­technológiákat is felvonultat, mint a széles, P3 szín­tartomány, a True Tone és a ProMotion.

Az Apple szerencsére azért tisztázza, hogy mi is a Mini-LED és miért jó nekünk:

Mini LED‑ek. Az extrém nagy fényerőt a kijel­ző mögött rács­szerkezetben elrendezett, annak teljes felületét befedő LED‑ekkel értük el. Ezek az egyedi tervezésű mini-LED‑ek 120‑szor kisebbek, mint az előző modell LED‑jei, hogy elférjenek az elképesztően vékony iPad Próban. A speciálisan az iPad Próhoz tervezett optikai filmek és diffúzor­rétegek pedig a fény hatékonyabb keverésével teszik lehetővé, hogy egy mindössze 6,4 mm vastag eszköz ilyen fényerőt tudjon produkálni.

A fényerő mellett a kontraszt is nagyon fontos, itt jön képbe az, hogy az iPad Pro Liquid Retina XDR-kijelzője 2500 fényerő-szabályozási zónával rendelkezik.

LED-fényerő-szabályozási zónák. Több mint 10 ezer mini LED‑et csoportosítottunk több mint 2500 helyi fényerő-szabályozási zónába, hogy a fényerő – a megjelenített tartalomtól függően – zónánként külön-külön pontosan szabályozható legyen, és elérhessük a bámulatos, egymillió az egyhez kontrasztarányt. Így még az a HDR-tartalom is minden eddiginél élethűbben jelenik meg a kijel­zőn, amely igen apró megvilágított pontokat tartalmaz – mint például a galaxisokat ábrázoló képek és az akciófilmek látványos robbanásai.

Sajnos ez az új csodakijelző nem került be a 11 colos variánsba, ott továbbra is csak a „sima” Liquid Retina kijelző érhető el.

Ez persze lehet nem is olyan nagy gond, ugyanis a fejlettebb kijelző méret- és súlybeli hátránnyal is jár. A 12,9 colos iPad Pro 5,9 mm helyett 6,4 mm vastag lett és súlyban is megugrott: a Wi-Fi-s modell 641 gramm helyett 682-t nyom.

Pro árazás

A 11 colos iPad Pro ára változatlanul 324 990 Ft-ról indul (128 GB-os tárhely, csak Wi-Fi), de a 12,9 colos modell 50 ezer forinttal drágább lett, így már 449 990 Ft-ba kerül.

Az áremelkedés mögött feltehetően az új Liquid Retina XDR-kijelző áll, hiszen az Apple-nek vissza kell hoznia valahogy az új kijelző technológia fejlesztésére költött pénzt, de így a nagyobb iPad Pro árazásban az alap MacBook Air 429 990 Ft-os vételára fölé került.

A legdrágább iPad Pro, a 12,9 colos, 5G csatlakozásra is képes, 2 TB háttértárral rendelkező modell 949 990 Ft-ot kóstál.

Összegzés

Az új iPad Pro-ról tudtuk, hogy gyorsabb lesz és sejtettük, hogy belekerül az 5G, de azt senki se gondolta, hogy az Apple fogja a Mac-ekbe tervezett M1 chipet, és bedobja az iPad Pro-ba.

Így az új iPad Pro teljesítménye eléri egy MacBook Airét, ami egészen elképesztő. Ezzel a chippel az iPad Pro valószínűleg hosszú éveken át használható lesz, mert az iPadOS közel se használja ki. Azért ezen remélhetőleg változtat majd az ősszel érkező iPadOS 15 valamennyire, mert jelenleg a szoftver az egyetlen, ami visszafoghatja ezt a bestiát.

A nagyobb modell áremelkedése keserű szájízt hagy maga után, még akkor is, ha érthető, hogy az új Mini-LED technológiára épülő Liquid Retina XDR-kijelző igazán nagy szám.

Az M1 chip mellett a Rivaldafénnyel operáló TrueDepth kamera volt még meglepetés, egyetlen kiszivárgás sem említette, hogy ultraszéles látószögű kamera jönne az iPad Pro-ba.

Neked hogy tetszik a 2021-es iPad Pro?

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!

Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.