fbpx Skip to content

Egy nemrég közzétett Twitter bejegyzésben újabb képeken láthatjuk az első generációs iPad egy korai prototípusát. Már korábban is felbukkantak képek az eredeti iPad különböző prototípusairól, és 2012 májusában egy eBay-es aukciónak köszönhetően még arról is, hogy az Apple készített belőle kettős dokkolóval ellátott darabot is – mint amilyenről most újabb fotókat láthatunk.

A képeket Giulio Zompetti osztotta meg a Twitteren, aki ritkaságszámba menő Apple-eszközöket gyűjt. Az általa közzétett három képen is látható az iPad bal oldali élén helyet kapott, 30-tűs dock csatlakozó aljzata.

Kezdetben talán az Apple azt tervezte, hogy az első táblagépén kettős dokkoló rendszert mutat be. A másodlagos port a készülék bal oldalának élén helyezkedett volna el, és természetesen ez az aljzat is támogatta volna a készülék töltését valamint az adatkapcsolatot.

Zompetti szerint ezt a második aljzatot egy későbbi DVT fejlesztési szakaszban vették ki az iPadből. Az Apple hardverfejlesztése általában három szakaszon halad át, mint az EVT (engineering verification test), a DVT (design verification test) és a PVT (production verification test).

Ahogy a cikk elején már szó esett róla, nem is először hallhattunk egyébként arról, hogy az Apple két dokkoló csatlakozót tervezett volna az iPad 1-be. Ezen prototípusok egyikét 2012-ben az eBay-en értékesítették:

Az évek során készült jelentések szerint Steve Jobs viszonylag közel az iPad megjelenési dátumához mégis inkább elvetette a kettős dokkoló ötletét.

Az első generációs iPadhez az Apple külön adta a dokkolható billentyűzetet 69 dollárért. Ez a billentyűzet a készülék alján lévő 30-tűs porton keresztül csatlakozott az iPadhez, így az csak álló módban volt használható, és igazából elég rövid életű kiegészítő volt.

Napjainkra az Apple láthatóan újragondolta ezt az ötletét az Smart Connector formájában, amelyet a Smart Keyboard és Magic Keyboard áramellátására és csatlakoztatására használnak, bár azóta a készülék éléről a hátlapra tette át a csatlakozót. A cég ezt valószínűleg azért tette, mert a billentyűzet érintkezői egy folyamatosan ki-be hajtogatott éllel kapcsolódtak az iPadhez, és a használat során a sok kinyitás-becsukás egyszerűen eltöredezte az ott átfutó vezetőket, így az iPad nem érzékelte többet a billentyűzetet, az működésképtelenné vált, ami az ára miatt kifejezetten drága játék volt…

Bár az Apple a kezdetekben valószínűleg nagyobb terveket dédelgetett a Smart Connectorral kapcsolatban, de ez jelenleg kimerül a billentyűzetekben.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok