A MacRumors legfrissebb információi szerint késik az Apple idei terve, miszerint Face ID-t integrálnak a Mac-ekbe.
A Face ID a 2017-es iPhone X-ben debütált, és azóta is az iPhone-ok egyik legfontosabb funkciója, ami lehetővé teszi az eszköz zárolásának gyors feloldását arcfelismeréssel. Mostanra pedig már nem csak iPhone-ban találjuk meg, hanem 2018 óta az iPad Pro modellekben is használhatjuk.
Tavaly a macOS Big Sur bétáiban talált kód arra utalt, hogy a Face ID a jövőben megérkezhet a Mac modellekbe is. Arról a pletykáról, hogy az Apple Face ID-t fog beépíteni a Mac-ekbe, már nem először hallunk, és korábban is írtunk róla.
Mark Gurman szerint az Apple már elkészítette a Face ID Mac-es verzióját, és annak ellenére, hogy a pletykák szerint az új iMac-ekbe még ebben az évben tervezték beletenni ezt a funkciót, ez valószínűleg késni fog. Az Apple emellett azon is dolgozott, hogy a Mac-ek is csatlakoztathatók legyenek a mobilhálózatra, azonban úgy tűnik, hogy a közeljövőben egyik újdonság sem jelenik meg. Pedig a Face ID különösen hasznos lenne az iMac-ekben, ugyanis ezek esetén jelenleg nincs Touch ID-val ellátott billentyűzet.
Mivel az iPhone-okkal és az iPad Pro-val már több éve használható a Face ID, ami egy elengedhetetlen funkcióvá vált, ennek fényében reménykedhetünk, hogy csak idő kérdése, és az iMac-ekbe is megérkezik a Face ID.
Szerinted hasznos lenne a Face ID a Mac-ekben?
És egy szép mapon (?) nem fogsz tudni bizonyos műveletet elvégezni a Face ID használata nélkül. Ott lesz minden billentyűzet leütésed mögött a minden pillanati ujjlenyomatod, hogy letagadhatatlanul azonosîtható legyen: te tetted. Mi másért forszíroznák? “Értelme” ezen kîvül nincs.
Miért ne lenne értelme az összesküvés elméleteken kívül? Pl egy nagyon kényelmes módja a feloldásnak a jelszavak helyett.
Ha akarod kikapcsolhatod és egész biztos vagyok benne, hogy a belátható jövőben nem fogják kikapcsolhatatlanná tenni.
ha ez így lenne, ahogy állítod, akkor kötelező lenne a használata – csakhogy nem kötelező, sem ennek, sem a Touch ID-nak. ha pedig ilyesmire kerülne sor, akkor egyszerűen nem használod az adott terméket. igazán nem nehéz.
Elég jó az anyag.
Na ez nem témába vág, de biztos nem véletlen, hogy most kaptam…![:smiley: :smiley:](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%200%200'%3E%3C/svg%3E)
új iPad Airben FaceID? Ez nekem új? Hol van ilyen benne?
nincs benne. kivettem a cikkből, sorry.
Continue the discussion at Hozzászólok