fbpx Skip to content

Akik 2011-ben követték az Apple híreket, tudhatják, hogy Steve Jobs augusztus 24-én lemondott vezérigazgatói pozíciójáról és átadta Tim Cooknak az irányítást.

A következő videón látható iPhone 4s prototípus egy héttel ez előtt került tesztelésre, vagyis ez az egyik legutolsó, amit Steve Jobs teljes felügyelete mellett készítettek.

Augusztusban persze már egész jól állt az iPhone 4s, hiszen októberben ki kellett adniuk, így utolsó előtti stádiumban volt a tesztelés.

Az Apple-nél a hardver tesztek 3 lépésben mennek: az első lépés az EVT (engineering validation test – mérnöki ellenőrző teszt), a második a DVT (design validation test – design ellenőrző teszt), az utolsó pedig a PVT (production validation test – gyártás ellenőrző teszt).

Ez az iPhone 4s DVT-ben volt és a baseband tesztelésére használták. Azt a szituációt modellezték rajta, amikor a baseband összeomlik. Az adatvesztést próbálták kiküszöbölni vele.

Természetesen a telefonon nem az iOS felhasználóknak szánt változata fut, hanem egy SwitchBoard névre keresztelt belső operációs rendszer, amin direkt tesztelésre való alkalmazások találhatóak.

Az Apple Demo YouTube csatorna ezt a prototípust „az egyik, történelmileg legfontosabb darab” címmel illette, ami kicsit erősnek tűnik, de mindenesetre érdekes.

Az Apple 2011. október 4-én mutatta be az iPhone 4s-t, és másnap Steve Jobs meghalt.

Te hogy emlékszel vissza az idén 10 évessé váló iPhone 4s megjelenésére?

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!

Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.