fbpx Skip to content

A Reuters információ szerint az Apple újra tervei közé vette, hogy belép az autópiacra egy saját gyártású önvezető autóval.

Ugyan 2015-ben már felröppent az a hír, hogy az Apple belevág az autófejlesztésbe, de aztán szüneteltették a Project Titan névre keresztelt programot, és közel 200 dolgozót bocsátottak el a cégtől.

Most John Giannandrea, az Apple mesterséges intelligenciáért és gépi tanulásért felelős vezetője vette át a projekt vezetését Bob Mansfieldtől, miután Mansfield 2020-ban nyugdíjba vonult.

Az elmúlt évek pletykái azt állították, hogy az Apple felhagy a Project Titan projekttel, ám 2018 augusztusában a cég felvette a Tesla mérnökét, Doug Fieldet, amiből arra lehet következtetni, hogy az Apple ismét belevág az autógyártásba.

A Reuters szerint az Apple egy saját akkumulátor-designt fejlesztett ki, amivel megnövelnék az autó hatótávját és csökkentenék az autók akkumulátorának árait. Továbbá LiDAR-t is terveznek az autókba, de az még kérdéses, hogy azt is az Apple maga tervezné, vagy egy harmadik féltől vásárolná meg.

Az autó valószínűleg megvásárolható lesz, ellentétben a Waymoval, amit elsőkörben robottaxiként terveznek forgalomba állítani.

Az Apple Car gyártása 2024-re várható, de a világjárvány miatt ez 2025-re is csúszhat.

Szerinted sikert érhet el az Apple az autóiparban is?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Ha így fog kinézni tényleg, akkor szerintem nem. Sci-fibe elmenne, de pár éven belül az utakon hát… :smiley: Még 2025-ben is túl futurisztikus lesz számomra.

  2. Avatar for gunar gunar says:

    Na ez a veszély nem fenyeget, hogy ilyen lesz. :grinning:
    Ha megnézel pár nagy autószalont, ott is vannak hasonló tanulmány autók, de mire lejön a szalagról már sajna legtöbb esetben nem is hasonlít az egykori kiállítottra.

  3. Avatar for Hacsi Hacsi says:

    De gondoljátok, hogy az Apple álnéven fel tud húzni egy komplet autógyárat úgy, hogy az senkinek nem szúr szemet?

  4. Nem kell még autógyárat felhúzniuk. Először meg kell tervezni az autót és be kell mutatni. Aztán az emberek elkezdik rendelni majd ha meg van az elegendő előrendelés 2-3 hónap alatt felhúznak egy gyárat és elkezdik gyártani. A bemutatótól kezdve kell 2-3 év mire a gyártás ténylegesen elkezdődik, lásd szinte az összes elektroautó.

  5. Autót gyártani nem olyan mint telefont.
    A Tesla is mit össze szenved vele és mostanság lett pozitív a mérleg.
    Az autógyártás mechanikai/mozgó alkatrészeket is takar amit az alma pont nem szeret.
    De legyen, a prémium árazásával és a Tesla féle fanatikus vásárlóréteggel még sikeres is lehet egy jó koncepcióval.
    Csakhogy fanatikusból Bmw Audi Mercedes és a még nagyobb luxus márkáknál is igen sok van.
    Ez még nekik is nagy falat.

  6. Avatar for gunar gunar says:

    Ha olyant tudnának felmutatni mint az első iphone volt a maga korában és ezt a mostani autópiacon, akkor lenne esélyük csak.
    Csak ugye ott megint közbejönne ami a telóknál is, hogy ami várható az apple-től azt másik gyártó gyorsan bepakolja akár még rossz minőségben is, bár ezt az autóiparban sokkal nehezebb meglépni. Mint ahogyan azt is, hogy az első autójuk olyan titokban maradjon mint anno az iphone1

  7. Azért ne felejtsük a Tesla is a semmiről indult, és autót a mai napig nem tudnak gyártani, de viszont egy irgalmatlan jó technikát pakoltak bele amit a konkurencia még csak most kezd lassacskán megközelíteni. Azt meg ne felejtsük, hogy az Apple pl az egész óravilágot is felbolygatta. Akkor mikor kijött és bemutatták, kiröhögte őket az összes valamire való óragyártó és azt mondták, hogy egy óra ami nincs ott a Baselworld-ön az nem is számít, aztán ez a “játékóra” szépen lassan agyonverte az egész svájci óraipart 2017-re. Aztán ne felejtsük el, hogy a Tesla is csak egy “játékautó” volt a konkurencia szemébe. Szerintem egy autót legyártani manapság már nem olyan nagy szó, a lényeg, hogy milyen önvezető technikát tudsz beletenni, és kétszer se mondom, hogy a Lidar szkennert is ezért kezdték el bepakolni a készülékekbe, így elég jól tudják tesztelni a Lidar+Kamera kombinációt.

  8. Avatar for gunar gunar says:

    Persze mert nem abból a szemszögből tervezték mint az autógyártók csinálják. :grinning:

  9. Gyerekek! Én már azzal elégedett lennék, ha a telefonjaik akkuja elmenne 2-3 napot aktív használat mellett!

  10. Nem fog, soha. Nem így van tervezve. Lásd az M1-es cikkem első fejezetét.

  11. Avatar for gunar gunar says:

    A másik ,meg ha olyan lenne az akku, ki venné a mindenféle tartozékokat amikkel mindenhol lehet tölteni, szetteket, stb.

  12. Avatar for jaba jaba says:

    Szerintem legjobb esetben is hatalmas pénzügyi kihívás, de attól tartok inkább fiaskó lesz. A technológiai heterogén integráció hatalmas kihívás. Ha multicégek szabadalmait teszik bele, már azok belső ellenállásán is elhasalhat. A jó számdék, intelligens, jó ötlet, rajongói bázis, de még a pénz sem elég. Emlékezzünk Sir Clive Sinclairre.

  13. Úgy látszik egyre biztosabb, hogy lesz Apple autó. Ahogy nézegettem már 88 patentet jegyeztek be autóval kapcsolatban. Plussz Dr Manfred Harrer a Porschétól átment az Apple-hoz. Aki VP volt a futóműfejlesztésben. Úgyhogy szerintem egyre közelebb az a bemutató, mármint a concept.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for vkleszken Avatar for jaba Avatar for Szifon Avatar for Hacsi Avatar for gunar Avatar for 83miki83 Avatar for SzifonAdmin Avatar for baloghadam74 Avatar for szgergo88