A Szifon.com csapat több tagja is használja már a Dyson márka termékeit. Többek között a porszívót, illetve a hajszárítót is 100%-os megelégedettséggel használjuk, azonban ezidáig az alkalmazással vezérelhető, levegőtisztítós ventilátorait még nem próbáltuk.
Az egyik legújabb terméküket, a Dyson Pure Humidify+Cool-t nézhettük meg közelebbről, ami lényegében egy párásítóval ellátott, légtisztító ventilátor. A levegő tisztítását aktívszén-szűrővel és üvegalapú HEPA szűrővel végzi, valamint a párásításhoz használt vizet ultraibolya fénynek teszi ki, ami elpusztítja a vízben található baktériumok 99.9%-át. Röviden tehát nem csak egy ventilátort kapunk, hanem egy sokkal “élhetőbb” környezetet is, ami a mai világban fontos lehet sokak háztartásában. Nézzük, mire képes a Dyson és miért jó, hogy alkalmazással is tudjuk vezérelni!
2021-ben és a következő néhány évben talán az egyik legfontosabb szempont a levegőnk tisztítása. Ezt jóformán már évekkel ezelőtt megtanultam, amikor elkezdtem használni olyan kiegészítőket, amik a szén-dioxidot mérik a lakásban. Ez egy kis lakás esetén nagyon fontos adat, mivel a “tiszta” levegőnk úgymond elfogy. Emlékszem, minden reggel hatalmas szellőztetéssel indítottak a nagyszüleim vidéken, és mindig megfagytam az ágyban. 🙂 Ugyanezt én is megteszem néhány éve.
(Éjjel ketten ennyire “leheltük” be a lakást, majd pedig szellőztettünk egész nap időről-időre.)
Jól látszik, hogy egy éjszaka alatt brutális módon megemelkedik szén-dioxid szint és ez lényegében azt jelenti, hogy nincs tiszta levegőnk és a használt levegőt lélegezzük be, ami nyilván idővel többek között fejfájást és fáradtságot okoz. Télen a zárt ablakoknak és a fűtésnek köszönhetően ez fokozottan igaz, és ha új építésű lakásban lakunk, akkor a nyílászárók még jobban elszigetelnek minket a friss levegőtől.
A járványhelyzet miatti Home Office esetén ez szintén probléma lehet, ha nem szellőztetünk rendszeresen, ami kihatással lehet a munkára is. Ez ugye az irodában nem történhet meg, mert légtisztító berendezésekkel vagyunk körbevéve és nagy terekkel.
A Dyson légtisztító technológiája
A Dyson 2020-ban olyan dolgokat mutatott meg nekem az új technológia segítésével, amivel fejlesztettem a lakást és ezzel együtt a környezetemet a Home Office-ban. A légtisztítás egy rendkívül fontos szempont ahhoz, hogy tényleg tisztán, jó kedvűen és pozitívan álljunk a munkához, életünkhöz és élvezzük az otthon létet és ebbe bele se gondolunk.
A Dyson új készüléke lényegében duplán tisztítja a levegőnket. Az egyik metódus a szűrés, miközben cseréli a levegőt. A másik pedig a párásítás, amiben az ultraibolya sugárzás segítségével rendkívül tiszta vizet “permetez” a szobába, ezzel párásítva és tisztítva a levegőt. Mindkettő egy rendkívül fontos szempont, mert a szennyezett levegő kihatással lehet a napi életritmusunkra.
A fenti ábrán láthatjuk, hogy a Dyson milyen vegyületeket, részecskéket, anyagokat képes a kombinált szűrőjével eltávolítani a levegőből, ami egy egészen érdekes dolog. Talán az egyik legfontosabb szempont PM10 és NO2, mivel ugye az elsőre, a pollenekre amúgy is sokan érzékenyek. A második pedig az belsőégésű motorok által kibocsájtott nitrogén-dioxid, ami főleg a sűrű autóforgalommal teli városokban magas. Ezen kívül a PM2.5 is fontos szempont, illetve a VOC-k, melyekkel lényegében az olyan vegyületeket szűr ki, mint például a vegyszerek, a dezodor, illetve a különböző akkumulátoros légfrissítők káros vegyületei.
Dyson alkalmazás használat közben
Ahogy említettem, a Dyson legújabb ventilátorai már rendelkeznek alkalmazással. Ilyen az is, ami jelenleg nálam van. Ő 0-24-ben ellenőrzi a levegő tisztaságát és adott esetben értesít is ezzel kapcsolatban. Ezen kívül rendelkezik egy kijelzővel is, ami használat közben mutatja a levegő minőségét. Mit látunk a grafikonokon?
A fenti képen bal oldalt a grafikont láthatjuk az egyes szenzorokra lebontva, jobb oldalt pedig a főképernyőt, ami egy átlagos reggeli értéket mutat – jól látszik, hogy minimális szinten, de PM10 és VOC és NO2 is van a lakásban. Ez ennél jóval rosszabb szokott lenni, ha mondjuk szellőztet az ember, de ne szaladjunk előre. A bal oldalsó képen a VOC-t, tehát a különféle vegyszereket tartalmazó levegő emelkedését láthatjuk. Ilyenkor felmostam, és ezt a gép rögtön jelezte. Automata módban azonnal nagyobb sebességre kapcsol, ahogy az látható is a kép alján lévő grafikonon a légáramlás sebessége alatt. Mi történik ha szellőztetek és a káros anyagok bejönnek?
A levegő minőségi mutató azonnal megemelkedik és narancssárgára vált, ezzel mutatva, hogy nem éppen ideális a levegő Budapesten. Ez most az elmúlt napokra fokozottan igaz volt, a rendszer megnöveli a légáramlás sebességét, és gyorsan tiszta levegőt csinál szobába. Ez látható a második grafikonon is, tehát az automatizmus működik.
A ventilátor természetesen irányítható távolról is. Állítható a légáramlás sebessége, illetve a keringetés is. Magyar nyelvű információkat találunk a levegő minőségével kapcsolatban is és persze rengeteg, rengeteg grafikont, statisztikai adatot, információt.
A Dyson egy hatalmas tartállyal rendelkezik az aljában, amit egész napos használat esetén durván 3 naponta kell cserélni. Ez szerintem teljesen rendben van, ha egész nap használjuk, én 60%-os párát tartok normálisnak itthon. Ebben az esetben nálam teljesen elmúltak a random köhögések is, illetve kellemes érzetet is nyújt. A szűrőt használattól függően 12-18 havonta kell cserélni, de van öntisztító mechanizmusa is a rendszernek.
Konklúzió
A levegő tisztítása létfontosságú az otthonunkban. Már egy szellőztetéssel is sokkal jobb közérzettel indítjuk a napunkat, és akkor ezt ugye lehet fokozni a levegő tisztításával, ami még jobban kihatással lehet az életritmusunkra. A Dyson ezt tökéletesen megoldotta, mind a tisztítást, mind az alkalmazást, jóformán 10/10 a készülék, egyedül az árazás az, ami sajnos nem éppen az átlag magyar pénztárcának kedvez. Ettől függetlenül a termékbe nem nagyon tudtam belekötni, mert minden szempontból prémium. A készülék és az alkalmazás is bemutatta, hogy mennyire fontos a levegő tisztítása egy városi lakásban, de ugyanez igaz lehet a pollenek és a vegyületek miatt vidéken is.
Megvásárolni itt tudjátok a terméket, amennyiben kíváncsiak vagytok több Dyson-ra is: porszívóra, hajszárítóra, esetleg más légtisztítóra, írjátok meg nekünk hozzászólásban!
Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.