fbpx Skip to content

A Craft egy rendkívül letisztult, egyszerű, de mégis sok funkcióval rendelkező jegyzet és dokumentum alkalmazás, amely natívan elérhető iPhone, iPad és Mac készülékekre, ráadásul egy magyar csapat áll mögötte!

Az alkalmazásról már megjelent egy nagyon részletes cikk a MacStories oldalán, viszont lehet pár olvasónk már tudja, hogy én is aktívan részt vettem az alkalmazás létrejöttében, főleg a designt és a működést illetően, így bízom benne, hogy még hitelesebben fogok tudni írni az egyes részletekről.

Mielőtt elmerülnénk a részletekben, érdemes megnézni ezt a rövid videót, ami bemutatja, hogy miről is szól a Craft, hogyan is működik iPad és iPhone készülékeken.

Miért pont egy jegyzet és dokumentum alkalmazás?

Manapság már számtalan jegyzet és dokumentum alkalmazás közül válogathatunk az App Store-ban, illetve az elmúlt években már a gyári Jegyzetek alkalmazás is órási fejlődésen ment keresztül, így teljesen jogosan merül fel a kérdés, hogy miért van szükség még egy jegyzet alkalmazásra? Sőt, nekem is ez volt az első kérdésem, amikor Orosz Bálinttal, a Craft alapítójával először beszélgettünk.

Az alapötlet egészen onnan indult, hogy egyszerűen nincs olyan jegyzet app, amely funkcionalitását tekintve gazdag és emellett mobilon rendkívül jól működne. A gyári Jegyzetek nem rossz, viszont funkcionalitását tekintve nagyon fapados, a Bear és Ulysses jók, viszont nagyon specifikusak, nem könnyű a használatuk (markdown alapúak), az Evernote és Dropbox Paper mobilon majdnem használhatatlanok, akárcsak a Notion.

Tehát nem találtunk olyan megoldást, ami mobilon natívan jól működik, funkciókban gazdag és ráadásul offline first, tehát internetkapcsolat nélkül is gond nélkül használható. Ez a probléma pedig hatványozottan jelen van az iPad esetén (támogassa az alkalmazás az összes iPadOS funkciót, mint például a Split View, Slide Over nézetet, Apple Pencilt, Magic Keyboardot, stb.).

Miben más a Craft a többi alternatív alkalmazáshoz képest?

A Craft alapgondolata a chat alkalmazásoktól indult. Ha belegondolunk, egy chat alkalmazás esetén elvárjuk, hogy rendkívül gyorsan elinduljon, könnyű legyen gépelni benne és bizony elég gyakori, hogy egy ilyen appban sokkal többet gépelünk gond nélkül, ellentétben azzal, mint amikor egy jegyzetet vagy bármilyen írásos beszámolót kell elkészítenünk. Egész egyszerűen jobban szeretünk chat formában írni és kifejezni a gondolatainkat, mint egy hagyományos Word vagy Google Docs dokumentumban.

A chat interakció egyik nagy előnye, hogy a szöveget segít blokkokba rendezni és mobilon nagyságrendekkel könnyebb blokkokat mozgatni, csoportosítani és átrendezni, mint amikor a hagyományos szöveg kijelöléssel szenvedünk. (Erre példát a cikk további részében fogsz látni.)

A Craft másik óriási előnye, amelyet már eddig is említettünk az az, hogy teljesen natív alkalmazásról beszélünk, tehát minden iOS és macOS funkciót támogat, valamint offline is hibátlanul működik, és rendkívül gyors az egész app, beleértve a dokumentumok valós idejű szinkronizációját is.

Dokumentum struktúra

A Craft dokumentumok felépítése során mindenképp az egyszerűség volt az elsődleges szempont.

A kezdőképernyőn láthatóak a legfrissebb jegyzetek, dokumentumok, amelyeket megtekinthetsz egy rácsos (vízesés) nézetben vagy pedig egy nagyobb, mobilon egyoszlopos, nagyobb kijelzőn rácsos szabályos kártya nézetben.

Ezek a jegyzetek egy úgynevezett Space-en belül helyezkednek el, amire úgy is gondolhatunk, mint egy “workspace”. Tehát külön Space-eket hozhatunk létre mondjuk munkára, tanulásra, családi dolgokra, stb.

Egy ilyen Space-en belül pedig a jegyzeteket mappákba tudjuk tovább rendszerezni.

Az igazán izgalmas rész viszont csak ott kezdődik, ha megnyitunk egy ilyen jegyzetet, dokumentumot.

A jegyzeten belül minden egyes szövegrész, cím, bekezdés külön blokkoként kap helyet. Ezeket a blokkokat nagyon könnyen kijelölhetjük, formázhatjuk, átrendezhetjük vagy törölhetjük.

A különlegesség viszont az, hogy ezeket a blokkokat akár össze is csoportosíthatjuk egybe, ezáltal egy aloldalt létrehozva. Ilyen aloldalakból pedig szinte végtelen mennyiségűt hozhatunk létre, tetszés szerint. És igen, aloldalon belül is tudunk további aloldalakat létrehozni.

Ezeket az aloldalakat pedig tetszés szerint akár kártyává is lehet alakítani, hogy vizuálisan még jobban kiemelkedjenek a jegyzeten belül. Ezeket a kártyákat pedig tetszés szerint tudjuk konfigurálni, képeket, színátmeneteket beállítani, illetve minden egyes apró “thumbnail” és aloldal ikon élőben újragenerálódik, hogy mindig a valódi tartalmat mutassa, ami az adott aloldalon belül van.

Az aloldalak és blokkok pedig szabadon átrendezhetőek bármikor egy egyszerű drag-and-drop mozdulattal még iPhone készülékeken is.

 

Oldal stílusok

Az oldal stílusok tekintetében szinte mindent személyre tudunk szabni. Tudunk megadni Cover képet, ami lehet akár egy általunk készített kép, de van beépített Unsplash integráció is, ahol több millió, nagyon jó minőségű fotó közül válogathatunk egyetlen érintéssel, illetve személyre lehet szabni, hogy szeretnénk-e látni a dokumentum címét és szerzőjét.

A sortávolság kapcsán lehetőségünk van dinamikus és klasszikus opciókra, ahol a dinamikus automatikusan úgy rendezi a sortávolságokat, hogy az a lehető leginkább optimális legyen az olvasási élményhez és a lehető legjobban nézzen ki az adott jegyzet. Ez a funkció meglehetősen okos, tehát például ha felsorolást vagy tennivalókat csinálunk, akkor automatikusan csökkenti a sortávolságokat, ha címet írunk, akkor magától növeli a sortávolságot, de csak az egyik irányba, a cím feletti résznél. Tehát tényleg rengeteg mindent figyelembe vesz ez a funkció és úgy alakít mindent, hogy ideális legyen.

Ezeken túl lehetőségünk van még 4 különböző betűtípus közül választani, ami nem csak a sima szöveg betűtípusát, hanem az összes cím és aloldal betűtípusát is tudja alakítani egyszerre. Itt mind a négy betűtípus az Apple által készített betűcsalád: San Francisco, New York, San Francisco Mono és San Francisco Rounded.

Mac és iPad esetén pedig extra lehetőség van még arra is, hogy extra széles vagy hagyományos módon lássuk a tartalmat. Az extra széles opció sokkal több teret enged a szövegnek, ami mondjuk egy hosszú feladatlista esetén lehet igazán hasznos.

Szerkesztő: blokk típusok, billentyűzet vezérlés és még sok más

A szerkesztő kapcsán, ahogyan már említettem, minden blokkokon alapul. Új szöveg hozzáadására iPhone és iPad esetén két opciónk is van. Az egyik, hogy a kijelző alján található chat mezőt megérintjük és már kezdhetjük is a gépelést, a másik pedig, hogy bárhol megérintjük a kijelzőt, ott is azonnal elkezdhetünk gépelni.

Az alsó chat mező egyik nagy előnye, hogy egy sima drag-and-drop mozdulattal bárhová vihetjük a dokumentumon belül, tehát ha mondjuk csak egy új tennivalót szeretnénk gyorsan felírni pont egy lista közepébe, akkor azt egyetlen mozdulattal megtehetjük.

Gépelés közben lehetőség van még markdownt is használni, mivel a Craft automatikusan felismeri a markdown formázási opciókat.

A blokk típusokat illetően az alábbi opciók közül válogathatunk:

  • sima szöveg blokk
  • cím blokk (többféle méretben)
  • lista blokkok (tennivalók, számozott és sima felsorolás)
  • Block és Focus nézetek (ezzel egyes szövegblokkokat lehet jobban kiemelni, mint például egy idézet vagy fontos tudnivaló)
  • Snippetek (kódblokk snippet, plaintext snippet és TeX formulák)
  • URL linkek
  • képek, több kép esetén automatikus galéria
  • Sketch, rajz blokk, amelyet akár Apple Pencillel, akár pedig az ujjunkkal is használhatunk
  • PDF és egyéb fájl blokkok
  • aloldalak és aloldal kártyák
  • sok extra egyéb formázási lehetőség mint például blokkoként állítható betűtípus, szín, felirat mód, stb.

Nagy könnyebbség, hogy ezeket a formázási beállításokat akár a billentyűzetről is elérhetjük úgy, hogy nem kell megtanulnunk egyetlen billentyűparancsot sem. Elég csak a ‘/’ jelet lenyomni gépelés közben vagy kijelölés után, és utána egyből kereshetünk az egyes formázási opciók között.

Szintén hasonló könnyedséggel tudunk az emojik között is keresni, ha lenyomjuk a ‘:’ karaktert. A ‘@’ használatával pedig más jegyzetekre tudunk hivatkozni. Ezt hívják kétirányú linkelésnek (bi-directional linking), amikor az egyik jegyzetünkből a másik jegyzetünkre hivatkozunk, ami azt jelenti, hogy nem csak abban a dokumentumban jelenik meg a link, ahol mi elkezdtük a folyamatot, hanem visszafelé is, azaz abban a dokumentumban is látjuk a linket, amelyre hivatkoztunk. Tehát ha megnyitjuk egy jegyzetünket, akkor automatikusan látjuk az összes többi jegyzetet, amelyben erre az adott jegyzetre hivatkoztunk.

Ez a kétirányú linkelés teszi lehetővé komplexebb kutatások kezelését, illetve különálló gondolatok és ötletek összekötését. Mivel tudjuk, hogy ez egy picit professzionálisabb funkció, ezért direkt úgy igyekeztünk elkészíteni, hogy akinek ez nem kell, az nem is látja, nem is találkozik vele. Aki csak ismerkedik vele, annak könnyű kitapasztalni, hozzászokni, aki pedig már sok ilyet használt, az is könnyedén feltalálja magát.

További érdekesség, hogy a szerkesztő beépített mértékegységváltóval és pénzváltó funkcióval is rendelkezik, a pénzváltó funkció pedig folyamatosan a legfrissebb árfolyamokat veszi alapul. Ezt a legjobban egy rövid videóban tudom szemléltetni, hogy hogyan is működik a gyakorlatban.

Natív OS funkciók

A Craft elkészítése során elsődleges szempont volt, hogy az összes natív, az iOS, iPadOS és macOS által adott funkciót támogassuk.

Split View, Slide Over és Multiwindow. Ezek mindegyike támogatott iPaden, mint ahogyan azt elvárnánk egy gyári alkalmazástól is.

Drag and drop. A drag and drop mindenhol működik. Az alkalmazáson belül is, amikor az egyik jegyzetből a másikba szeretnénk mozgatni dolgokat, még iPhone készülékeken is, ami viszonylag ritkaságnak számít, mert a drag and drop általában csak iPad és Mac készülékeken szokott működni. Illetve szintén működik a drag and drop más alkalmazásokkal is, például a Fotókkal vagy Fájlokkal is.

Widgetek. A widgetek esetén három különböző méret közül is lehet válogatni. Van kicsi widget (Quick Open), ami egy adott jegyzet megnyitására szolgál, ezt mi előre be tudjuk állítani, sőt, akár még kis konfettit is tudunk hozzáadni, hogy feldobjuk a kinézetét. Van még közepes és nagy widget is (Check workspace), ahol pedig egy-egy Space-t tudunk kiválasztani és azon belül a legutóbb szerkesztett dokumentumokat fogjuk látni vagy pedig az összes Space legutóbb szerkesztett dokumentumait.

Kurzor támogatás iPaden. Miután az Apple bemutatta a Magic Keyboardot, szinte az első dolgunk volt hozzáadni a kurzor támogatást az iPadhez. A teljes felhasználói felület használható kurzorral, van jobb klikk támogatás és swipe is, tehát minden, amit elvárnánk egy kurzor integrációtól. Sőt, ha egy másik jegyzetre való hivatkozás fölé visszük a kurzort, akkor még kis előnézet képet is kapunk az adott hivatkozott jegyzetről, mielőtt rákattintanánk.

Context menük. Az Apple az iOS 14 óta nagy mértékben támogatja a context menük használatát, így figyeltünk arra, hogy ezt megfelelően támogassuk mi is minden eszközön.

Shortcut támogatás. Shortcut támogatással lehetőségünk van jegyzeteket gyorsan megnyitni vagy pedig tartalmat hozzáadni egy adott jegyzet elejéhez vagy végéhez.

Világos és sötét mód. Minden platformon, eszközön támogatott akár automatikusan, a rendszerbeállításhoz igazodva, akár manuális felülbírálással, tehát a rendszerbeállítástól eltérően is (például ha mindig sötét módban szeretnénk használni az alkalmazást, akkor is, ha a készülékünk világos módban van, vagy fordítva).

Tabok támogatása. A macOS esetén alapértelmezetten új lapfüleken, tabokban nyílnak meg a dokumentumok, ezáltal nagyon könnyű közöttük navigálni.

PencilKit. A Sketch blokk típus esetén lehetőségünk van az Apple Pencil segítségével rajzolni, de akár az ujjunkat is használhatjuk, ha nem rendelkezünk Apple Pencillel vagy pedig éppen az iPhone van a kezünkben.

Kollaboráció és extra funkciók

Nyilvános Web URL megosztás. Bármelyik jegyzetünket meg tudjuk osztani egy egyedi linkkel, amelyet bárki meg tud nyitni egy hagyományos böngészőben, ha elküldjük neki. Itt lehetőség van a hozzászólások engedélyezésére is. Természetesen a webes nézet is támogatja a világos és sötét módot, valamint egy egyedi, több oszlopos nézetet is, amivel még könnyebb a dokumentum különböző szintjeit bejárni.

Erre itt található egy példa, amit te is ki tudsz próbálni. Mivel az egész cikket Craftban írtam és bekapcsoltam a webes megosztást, így ha ide kattintasz, akkor meg tudod nézni, hogy ez a cikk hogyan néz ki egy Craft dokumentumként.

Helyesírás ellenőrzés, magyar nyelv támogatással. A Craft egy új, tanulékony helyesírás ellenőrzővel rendelkezik, amely magyar nyelvet is támogat minden eszközön. Sajnos ez viszonylag ritkaságnak számít, főleg iPhone és iPad készülékeken. Ráadásul elég csak a hibás szó felé vinni a egeret vagy csak megérinteni, és egyből ki is tudjuk javítani az adott szót. Nem kell jobb klikk vagy kijelölés, hosszan nyomás, ezáltal sokkal könnyebben lehet használni.

Kollaboráció. A Space funkció használatának nagy előnye, hogy egy Space-t meg tudunk osztani több emberrel, és aki tagja egy Space-nek, az látja az összes ott található dokumentumot, valamint szerkeszteni is tudja.

Egyszerre akár többen tudjuk szerkeszteni az adott dokumentumot, és minden változás valós időben megjelenik, akár csak egy Google dokumentum esetén. Nagy előny, hogy könnyedén vissza lehet nézni, hogy ki melyik részeit szerkesztette az adott dokumentumnak, illetve automatikus mentések is folyamatosan készülnek.

Export opciók. Az export funkciók esetén lehetőség van PDF, Markdown, TextBundle formátumokban exportálni a dokumentumokat, de akár emailben is el tudjuk küldeni vagy nyomtatni is tudjuk őket egyetlen érintéssel.

Automatikus verzió mentések. Használat közben az alkalmazás folyamatosan készít biztonsági mentéseket a dokumentumainkról, jegyzeteinkről, így bármikor vissza tudunk állítani egy korábbi verziót, ha éppen szükség lenne rá.

Statisztikák. Amennyiben fontos tudni, hogy milyen hosszú egy adott dokumentumunk, a Craft mind az egész dokumentumra, mind pedig egy adott oldalra meg tudja mondani, hogy hány szóból, karakterből, karakterből szóközök nélkül és blokkból áll, valamint olvasási idő becslést is ad pluszban.

Összegzés

Remélem, sikerült jól átadnom, hogy miről is szól a Craft alkalmazás, és miben különbözik a többi jegyzet és dokumentum alkalmazástól. Személy szerint a munkámból adódóan rengeteg alkalmazást kipróbáltam már, de amikor először indítottam el az első béta verziót közel 2 éve, már akkor éreztem, hogy ez valami egészen más lesz.

Ez szintén igaz a csapatra is. Mint designer, számtalan fejlesztő csapattal dolgoztam már együtt itthon és külföldön is, de bátran állíthatom, hogy milyen csapattal még nem találkoztam, akik ennyire magas minőséget tudnak képviselni.

A Craft ingyenesen letölthető az App Store-ból, meglehetősen sok funkció teljesen ingyenesen elérhető és amennyiben szükséged lenne a haladóbb, Pro funkciókra, akkor pedig havonta 4.99 dollárba, vagy pedig évente 44.99 dollárba kerül az előfizetés. Azt fontos kiemelni, hogy elég összesen egy darab előfizetés, ami egyaránt érvényes lesz az összes iPhone, iPad és Mac készülékedre.

[appstore id=”1487937127″]

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!

Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.