Megérkezett a dark mode a Facebookra is az iPhone-on

Az iOS 13 egyik nagy újítása egyértelműen a dark mode, azaz a sötét kinézet volt. Rengeteg alkalmazás egyből felszállt erre a vonatra, de például az Instagram és az Facebook nem siette el, az utóbbira egészen mostanáig várni kellett.

Néhány hete már rengeteg külföldi és magyar médium is lehozta az erről szóló hírt, azonban akkor még egyiküknél se működött, ami ugyan rendelkezik hírértékkel, de valós tapasztalattal egyáltalán nem. Én inkább kivártam, míg nálam is elérhető lesz újítás, és így tapasztalati véleményt is tudok róla írni.

Kezdjük is azzal, hogy hol lehet beállítani, hiszen mindenkit ez érdekel, hogy végre nála is megy-e már.

Először nyomj a jobb alsó sarokban található hamburger ikonra, majd le kell görgetni egészen a ‘Settings & Privacy’ részig, amit lenyitva ott kell lennie a ‘Dark Mode’ opciónak, ha már a fiókodnál elérhetővé tette a Facebook. Ez ugyanis a már megszokott módon nem mindenkinél egyszerre valósul meg. Akinél működik, annál három lehetőség közül lehet választani: sötét, világos és a rendszerhez igazodó.

Az OLED-kijelzők korában azt gondolhatnánk, hogy a dark mode azt jelenti, hogy mély, valós fekete a háttér, ezzel elérve azt, hogy csak a tartalom világítson, a fekete pixelek ne. A Facebook nem ezt az utat választotta, hanem egy szürkés megoldást, ami ízlés kérdése igazából, hogy bejön-e vagy sem, de az biztos, hogy ez így már nyugtatóbb a szemnek esténként, vagy hát csak az amúgy minden más esetben is sötét módot használó telefonnál is elég zavaró volt, mikor belevakított a szemünkbe a fehér hátteres Facebook.

Ennek a szürkés megoldásnak az az előnye a tényleges feketével szemben, hogy nem kell az alkalmazás színeihez nyúlni, hiszen fekete és fehér alapon ugyanazoknak a színeknek más a kontrasztja, ami világos alapon tökéletes volt, az sötét alapon már bántóan harsány tud lenni, ahogy az Instagramnál is az elején megtörtént.

Én lehet egy picit sötétebb szürkének jobban örültem volna, vagy hát a teljes feketének, ha már a Messenger esetén ezt alkalmazták, de igazából két dolog zavaró csak. Az egyik a fehér hátteres splash screen, de ezt ritkán látjuk csak, hiszen tudjuk, hogy az alkalmazások multitaskingból való kényszeres bezárogatása pont hogy nem tesz jót az akkuhasználatnak, a másik pedig az értesítések mögötti teljes, erős kék háttér, bár így biztos észrevesszük, mi az, amit még nem néztünk meg.

Nálad megy már a Facebook dark mode mobilon?

Ezek még érdekelhetnek:


Népszerű hozzászólások

  1. Több App darkmódjának semmi értelme mert nem korom fekete ahol a ledek nem világítanak és energia takarékos, hanem csak egy sötét szint választanak. Ebben az esetben a ledek ugyan úgy dolgoznak.

  2. Nincs igazad teljesen. A képernyő fogyasztását az ún. APL (Average Pictue Level - Átlagos Kép Szint tapán) számban mérik, ahol való igaz, hogy a sötét szürkénél is aktív a LED, de korántsem fogyaszt annyit, mint ha fehér lenne.

    Egyszerűsítve, ha:

    • a fehérnél 100% a fogyasztás és a
    • feketénél 0%

    akkor a sötét szürkénél mondjuk hasamra csapva legyen 15% a fogyasztás. Az még mindig 85%-kal kevesebb mint a 100%.

    Ráadásul dizájnban is nagyon rossz a fekete, de ezt egy grafikus/UI mérnök jobban el tudná magyarázni.

  3. szorian says:

    Nálam nincs még dark mode…

  4. mitől függ, hogy melyik felhasználónál jelenik meg, és melyiknél nem?

  5. Put2 says:

    Nem tudom mitől olyan nagy szám ez a “dark mode”… nekem kimondottan rossz a szememnek, ekezd tőle káprázni és még a migrénem is elő jön… Nem tudom, hogy csak engem ver a sors ezzel a képességel, vagy mást is, de nálam sajnos ez van :frowning::slightly_frowning_face::frowning::confused:

  6. Jadeye says:

    a facebooktól, ahogy az ő úri kedvük tartja.

  7. rXc says:

    Ha már Dark Mode, a szifon mikor oldja meg hogy működjön ha egyszer beállítom? Most ugyanis, beállítom, majd ha rányomok egy cikkre, vagy újratöltöm az oldalt, megint kikapcsol, nem jegyzi meg.

    Safari, iPad Pro

  8. @rXc a https://qa.szifon.com/ felületen jobb felül kattints a profilképedre, majd a lenyílóban jobb oldalon a kis figurára, majd Preferences. Bal oldali menüknél Interface, azon belül Theme, és itt válaszd ki a Dark Mode-ot. Aztán görgess le és Save Changes. Ekkor megjegyzi véglegesre.

  9. rXc says:

    Köszi. Megcsináltam. Frissítem az oldalt, ugyanúgy visszavált.
    Megjegyzem, a jobb felső csúszka is azért van hogy be tudjam állítani. De nem jegyzi meg. Valahogy szarul kezeli a sütiket talán, vagy nem tudom. Lehet nem az oldal hibája, lehet az iPadé, de rohadt idegesítő.

  10. Csináld azt amit én, hogy kizárólag a qa.szifon.com felületén olvasod az oldalt. Mert ott megtartja állandóra ezzel a beállítással, magán a szifon.com -on valóban elfelejti egy idő után sajnos.

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!