Körök jelenhetnek meg bizonyos iPhone 12 tokokon a MagSafe töltő miatt

A Kör egy horrorfilm 2002-ből, de most még akár az iPhone-od tokjának a hátuljára is eljuthat, ha az új MagSafe töltőt használod.

Az Apple egy új támogatási dokumentumban kitér arra, hogy milyen kérdések merülhetnek fel a MagSafe töltő használatakor és többek közt azt is megemlítik, hogy a tokokon érdemes felkészülni a körök megjelenésére.

A fenti képen egyébként az Apple gyári szilikon tokja van, amin már jelentkezett is pár felhasználónál a „körösödés”. A bőrtokokat használó vásárlók eddig reménykedhettek abban, hogy azok majd jobban bírják a strapát, de az Apple eloszlatta ezeket a kételyeket, a bőr tokokon is megjelenhetnek a körök. Az iPhone 12 modellekhez való Apple bőrtokok egyébként november 6-tól érkeznek majd meg a felhasználókhoz.

Nézzük is meg, hogy milyen tudnivalókkal kell számoljunk a MagSafe kapcsán az Apple szerint:

  • Ne tegyél bankkártyát, belépőkártyát, útlevelet vagy RFID-s kulcsot az iPhone és a MagSafe közé, mert a mágnesesség tönkreteheti őket.
  • Ha a MagSafe-es töltés közben az iPhone túlmelegszik, akkor az akkumulátor védelme érdekében csak 80%-ig fog feltölteni.
  • Ha a MagSafe mellett a Lightning csatlakozón keresztül is bedugod, akkor a Lightning fogja csak tölteni.
  • Ha takarítani szeretnéd a MagSafe fejét, akkor áramtalanítsd, majd törölj le róla minden nagyobb koszt és ezután egy puha, enyhén nedves ruhadarabbal töröld le a töltőfelületet, de ne használj ablaktisztítót, háztartási tisztítószert, fújós spray-t, oldószereket, ammóniát, súrolószert vagy hidrogén-peroxidos tisztítószert.

Nem nehéz elképzelni, hogy ha pár nap alatt ennyire látványos körök jelennek meg a tokok hátulján, akkor idővel teljesen ki fognak majd ott kopni.

Ami azonban még ennél is aggasztóbb, hogy ha a tokot ennyire bántja az, ahogy nekiugrik a mágneseknek köszönhetően a MagSafe töltőfeje, akkor vajon a meztelen iPhone 12 hátlapi üvegével mit tesz majd?

Remélhetőleg az Apple jól átgondolta ezt és az iPhone-ok bírni fogják azt, hogy több száz alkalommal hozzájuk csapódik hátulról a MagSafe.

Neked mi a véleményed az Apple elsőként megjelent, vezeték nélküli töltőjéről?

Ezek még érdekelhetnek:


Népszerű hozzászólások

  1. Vettem egyet, de van egy olyan érzésem, hogy ez csak egy gyorsan piacra dobott termék, mármint a MagSafe töltő. Vagy oda ragasztod az asztalhoz vagy minden egyes alakalommal két kézzel kell levenned a töltőről, ráadásul az emberek szinte biztos (mint én is) a kábelnél fogva és meghúzva fogják leválasztani, tehát a másik kérdés, hogy a kábel, hogy fogja bírni.

  2. gunar says:

    Igen ezen már én is filóztam, a normális megoldás a köríves behajtható fémfül lenne erre a hátulján, vagy ha a töltő lenne elektromágneses és azzal fogná, de akkor meg sokat enne, melegedne. Lesznek itt még bajok ha ezt nem oldotta meg rendesen az apple. Mert ha erősen tart akkor ugye az elcsúsztatással lehet leg1xűbben levenni, ami szinte azonnal karcolja majd üveg hátlapot, hiszen por mindig mindenhol van, ahol nem sterilek a körülmények, az meg ugye karcolja az üveget. Gariban cserélik majd?

  3. Tamaci says:

    Akkor ez lett a MagSafe-gate. Magyarul: megszívgét. Kár!

  4. gunar says:

    Igen lehet ennek nagyobb lesz a híre mint a drágább készülékek komolyabb problémáinak, mivel azokat nem az Apple gyártja.

  5. Köszönöm az informatív cikket!

  6. Abban hiába reménykednek a 12 tulajok, hogy a bőrtok majd jobban bírja mivel nincs bőrtok a 12-höz. Legalábbis az Apple storeban nincs ilyen.

  7. Jadeye says:

    @domidormi ahogy a cikk is írja:

    Az iPhone 12 modellekhez való Apple bőrtokok egyébként november 6-tól érkeznek majd meg a felhasználókhoz.

  8. Igen olvastam. Csak nem volt világos, hogy hogyan érkeznek meg ezek a tokok a felhasználókhoz ha még nem lehet megrendelni és hamarosan kapható státuszban sincs az Apple oldalán mint pl a börtárca.

  9. Jadeye says:

    mármint hogy hogy hogyan? elérhetővé és megrendelhetővé válik november 6-ával, és aznap már személyesen is megvásárolhatod az Apple Store-okban és a hivatalos viszonteladóknál.

  10. Arra gondoltam, hogy a 12 mini és 12 pro max szilikon tokok fent vannak a storeban, jelenleg nem elérhető, hamarosan kapható státuszban. Bőrtokról viszont semmi hír. Honnan tudható, hogy lesz bőrtok is? Örülnék ha tényleg lenne mert a gyári szilikon tokok sosem jöttek be mert ragacsos és minden kosz meglátszik rajta.

  11. Jadeye says:

    elmondták a készülékek bemutatásakor.

  12. Be is mutatták a bemutatón a bőrtokokat.

  13. Amúgy ma tesztelgettem és kb 100szor rátettem és levettem a tokról meg az iPhone-ról is. Szerintem az úriember aki ezt összehozta az kicsit rá is segített és forgatta rajta körbe-körbe. Mert úgy már megjelent rajta halványan de akkor is csak a tokon. Azt tudni kell még, hogy felület ahol érintkezik a telefonnal elég puha, olyan mintha szilikon bevonat lenne.

  14. Köszönöm! Szuper!

  15. gunar says:

    A szilikon ha rajta marad akkor jó lehet mert az nem annyira viszi az üvegre fel a port. Az iphone-ban van az erős mágnes?

  16. gunar says:

    Az nem jó hír, ha jól látom akkor ott ahol nekem nem túl jó, mivel így nem tudok hagyományos zsebes tokot tenni rá, vagyis azt igen de abba pl bankkártyát csak elhalálozása árán. Persze ez jó a cégnek, mert majd aki így akarja használni az kénytelen lesz magsafe tokot rátenni, vagy talán lesz gyártó amelyik csinál árnyékolt zsebes tokot. Na igen az egyik plusz miatt ugrott a praktikum.

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!