fbpx Skip to content

Frissítette az „Arc maszkkal” emojit az Apple az iOS 14.2 béta verziójában. A jelenlegi, még szomorkás, maszkot viselő emoji helyett az iOS 14.2 verziójától egy mosolygós, barátságosabb karaktert használhatunk majd.

A Unicode szabvány legújabb verziójának támogatását az Apple az iOS 14.2-re időzíti, így a szabványban megjelenő új karakterek is ekkor válnak majd elérhetővé az Apple készülékein.

Az új emojin már barátságosabb a szem, a szemöldök és pirospozsgás az arc. Alapvetően a már meglévő mosolygós arcot alkalmazták, kiegészítve a szájmaszkkal – elvégre a jelenlegi helyzetben egy maszk egyáltalán nem jelenti azt, hogy valaki rosszul lenne, vagy hogy beteg, hanem egyszerűen a mindennapok részévé vált, főleg hogy sok esetben kötelező a maszk használata még az utcán is.

Az Apple emellett nemrég közzétette a Unicode szabvány karakterkészletének bővítése miatt érkező új emojikat.

Az új maszkos arc mellett kapunk még új, nemektől függő hangulatjeleket, valamint néhány új arcot, állatot, tárgyat és szimbólumot is, többek között fekete macskát, ninját, jegesmedvét, ölelkező embereket, áfonyát és bumerángot is.

A Unicode szabvány legújabb verziójának támogatását és az azzal érkező, új karaktereket az Apple az iOS 14.2-ben teszi majd elérhetővé, aminek a megjelenése néhány héten belül várható, a béta pedig már elérhető a tesztelők számára.

Természetesen nem csak az Apple készülékei támogatják a Unicode szabványt, hanem az Androidot vagy Windows-t futtató eszközök is. A maszkot viselő arc a Samsung készülékein már szintén megváltozott korábban, ahogyan azt az Emojipedia akkor be is mutatta. Az alsó tweeten a bal oldali a 2013-as emojit, a jobb oldali pedig az idei változatot mutatja, a felső tweetben pedig az látszik, hogy a Windows esetén 2012-ben még porvédő maszkos volt az arc, amit végül 2015-ben cseréltek orvosi maszkra:

Az Apple, a Unicode szabvány és az emoji karakterek kapcsolatáról itt írtunk korábban részletesen: Gyakori kérdések: az Apple és az Emoji karakterek.

Neked hogy tetszik az új maszkos emoji?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. A szerző, Àgi “Kosztalma” , Olivér barátnője? A stílusa elragadó…

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    egyszerűbb, ha leírod, mi a gondod a cikkel, és kijavítjuk.

  3. Nekem semmi gondom, tetszik a cikk! A pirospozsgás emojikról én se írtam volna jobbat. Tök frankó, különben fel se figyeltem volna a külőnbségekre. Dicséret volt!

  4. Avatar for a.g.i a.g.i says:

    haha, ez honnan jött neked? :smile: nem vagyok a barátnője

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for OMEGAfan Avatar for a.g.i Avatar for Jadeye Avatar for SzifonAdmin

Népszerű hozzászólások

  1. A szerző, Àgi “Kosztalma” , Olivér barátnője? A stílusa elragadó…

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    egyszerűbb, ha leírod, mi a gondod a cikkel, és kijavítjuk.

  3. Nekem semmi gondom, tetszik a cikk! A pirospozsgás emojikról én se írtam volna jobbat. Tök frankó, különben fel se figyeltem volna a külőnbségekre. Dicséret volt!

  4. Avatar for a.g.i a.g.i says:

    haha, ez honnan jött neked? :smile: nem vagyok a barátnője

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for OMEGAfan Avatar for a.g.i Avatar for Jadeye Avatar for SzifonAdmin