fbpx Skip to content

Augusztus 20-án az Apple közzétett egy iPhone 12 bejelentésre utaló teszt videó bejegyzést a hivatalos YouTube csatornáján, amit aztán gyorsan töröltek is.

A 9to5Mac olvasói észrevették, hogy egy váratlan bejegyzés jelent meg az Apple YouTube csatornáján, ami egy időzített, élő közvetítés volt, így persze rögtön elindultak a találgatások. Lássuk, mit lehet tudni.

Az élő közvetítés dátuma szeptember 10-re volt időzítve, és tavaly ugyanezen a napon mutatták be az iPhone 11-et. Ez a dátum idén csütörtökre esik, ami az Apple-től szokatlan lenne, mert ritkán szerveztek csütörtöki napra keynote-ot, így várhatóan ez csak egy véletlen kiszivárgott, téves dátum. Főként azért lenne érdekes ez a dátum, mert az Apple korábban már jelezte, hogy az iPhone 12 a szokásostól eltérően később érkezik – még ha talán ez nem is sokban befolyásolja, hogy mikor jelenthetik be.

Ugyan az őszi keynote-on az új iPhone mellett számíthatunk még több nagyobb bejelentésre is, mint például az Apple Silicon Mac-re, a pletykák szerint egy 10,8 hüvelykes iPadre, és nem utolsó sorban az Apple Watch Series 6-ra.

Egyelőre még nem tudjuk a pontos dátumot, és hogy milyen újdonságokra számíthatunk. Azonban pletykák mindig vannak, amikről korábbi cikkeinkben is olvashattok.

Te várod már az őszi Keynote-ot?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok